Dubai Falusi Vendégház .
1998 óta foglalkozom falusi vendéglátással, Bp 25 km-re Gyömron. Vendégeim Magyarország különbözo részeirol, külföldiek nagyrészt Európából voltak. Vendégeim jobb kiszolgálása érdekében, berendeztünk konditermet és szoláriumot, ami a nagyközönség elött is nyitva áll. Szállásunk közelében strand, uszoda, pezsgofürdo, masszázs. Horgászati lehetoség, lovaglási lehetoség, étterem. A ház 24-órán keresztül nyitva van, éjszakai portással. Szeretettel várok minden kedves vendéget!
Egész évben várjuk kedves vendégeinket!
szállás, szálláshely, falusi szállásadás, falusi turizmus, légkondicionált szoba , kondicionáló terem, szolárium
Laura vendégház
Lakott területen belül, csendes falusias környezet. Felujított parasztház 2 szoba 3-3 ágyas, pótágyazható, 2 konyha, 2 tusoló-wc. TV,társas és kártya játékok, az udvaron mérleghinta, homokozó, kosárlabda palánk.
Kerti bútorok, grillezési, bográcsozási lehetőség. Parkolási lehetőség zárt udvarban fedett beálló. Aki horgászni vágyik, itt a legváltozatossabb halféleségekkel találkozhat az apró keszegtől a kapitális harcsáig.
A helyi strand Dinnyésháton a Tisza-tó szívében, a legszebb strand. Aki a melegvizű fürdőhelyeket kedveli, bőségesen talál a környéken megfelelő helyet.
A gáton kerékpártúrákat lehet tenni körbe a tó körül. Csónakázás a Tiszán vezetővel és a gazdag madárvilág megfigyelésének lehetősége.
Sarok Vendégház
Vendégház
Csiszár Vendégház
Vendégház
Gólyafészek Vendégház .
Békés családi környezetben várja, Önt és kedves családját a “Gólyfészek Vendégház” Vindornyaszõlõsön.
A házban 2 hálószoba, nappali, 2 fûrdõszoba, és konyha található.Télen és a hideg hónapkban a központi fûtés mellett a nappaliban elhelyezkedõ búbos kemence teszi kellemessé a belsõ hõmérsékletet. Nyáron pedig grillezési lehetõség.
Árak:
Június 20 – augusztus 20-ig 5000ft/nap +1000ft/fõ
Augusztus 21 – június 19-ig 3000ft/nap +1000ft/fõ
Gyermek kedvezmény 14 éves korig 40%. Hosszabb tartózkodás, és 4 fõ felett kérje egyedi árajánlatunkat.
Székely Vendégház
Esztergom belvárosában, a központtól 500, az élményfürdőtől 800, a Kis Duna sétánytól 100 méterre található a vendégházunk. Parkosított, zárt udvarral, parkolási lehetőséggel, kedvező árakkal, várjuk vendégeinket. Üdülési csekket elfogadunk!
Öregtói Vendégház
Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Kutya, macska bevihető, Vadászat, Fürdőszobás szoba, Reggeli, Puszta program, Lovasturizmus, Kirándulás, gyalogtúra, Ornitológia
Szili Vendégház
Garázs, Tévé, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Nemdohányzó, Apartman, Borturizmus, Üdülési csekk
Szent Anna Vendégház
A Szent Anna Vendégház (II. osztály) Eger egyik legkiemelkedőbb turistalátványosságának szívében, a történelmi belvárostól 10 percre, a sajátos hangulatú, csendes, pincéiről és borairól híres Szépasszony-völgyben található. A vendégház 7 db zuhanyzós szobával (22 férőhely) és egy különálló faházzal rendelkezik. Fenyőfákkal körülvett, rendezett parkosított udvara kiválóan alkalmas családi, baráti, illetve céges összejövetelek lebonyolítására (külön is igénybe vehető a filagória, a faház és a kert). Látogassa meg a galériánkat, és ha felkeltette érdeklődését vendégházunk, állunk leendő kedves vendégeink rendelkezésére.
Kedves Vendégház .
A KEDVES vendégház Egerben a zöldövezeti Lajosváros városrészben található. A belváros gyalog 20 perc séta, a Szépasszonyvölgy 25-30 perc.
A házban 2 önálló szinten várjuk vendégeinket összesen 16 férõhellyel.
I. A teraszos szint ideális családoknak.
Ebben a 3 szobás apartmanban
2 – 3 – 4 személyes szobákkal, felszerelt konyhával és tágas fürdõszobával (nagyméretû káddal, 2 mosdóval) várjuk a pihenni vágyó vendégeinket.
II. A tetõtérben a narancsszínû szobákban elszeparálódni kívánó vendégeinknek, 2 db 2 személyes és 1db 2+1 személyes zuhanyzós szobákat kínálunk közös konyhával.
Szolgáltatásaink:
-Az udvaron grillezõ, bográcsozó, kemence várja a fõzéssel kikapcsolódni vágyókat.
-Vendégeink részére ingyenes wifi internet.
-Törölközõ,
-Kábel Televízió,
-Üdülésicsekk elfogadóhely.
Csider Ház SZÉNA SZÁLLÓ
Vendégházunk Veszprém megyében, Magyarpolányban található, falu szélén, csendes, nyugodt környezetben. Vendégházunk 6+2 fő elszállásolását biztosítja. Gyermekek részére rácsoságy, etetőszék, evőeszközök biztosítva vannak. Udvaron hinta, csúzda, homokozó, egyéb játékok. Nyugágy, kerti fedett pihenő, kerti székek, asztal, bogrács, grillező biztosítva. 2008-tól 35 m2 közösségi helyiség áll rendelkezésre. Kerékpár kölcsönzés. Portánkon háziállatok: ló, póniló, hízó bikák, és a szomszéd cicája.
Várjuk Önöket házi ízekkel! Üdülési csekket elfogadunk!
Katerina Vendégház
A Mátra lábánál,Nagybátonyban a maconkai horgászparadicsom mellett,csendes utcában várja kedves vendégeit a Katerina Vendégház.Vadászok,horgászok,b aráti társaságok,Családok és kikapcsolódni vágyók számára. 3db 4 ágyas szobában.Vendégeink rendelkezésére áll: fürdő,mindennel felszerelt konyha,kábel TV.Az udvaron bográcsolási,grillezési lehetőség.Parkolás zárt udvarban.
Ár: 2500 Ft/fő/éj
Erdõs Vendégház és Apartman
2-3-4 ágyas légkondícionált apartmanjaink konyhával (mikróhullámú sütõvel, villanytûzhellyel, hûtõvel), televízióval, külön fürdõszoba és wc-vel, vezetéknélküli internethozzáféréssel felszereltek. Zárt parkoló az udvaron!
Közvetlen az apartmantól 10 m-re élelmiszerbolt található
Gold Haus Arany Vendégház
Szintén Balatonfüreden a zöldövezetben, csendes helyen épült ez a családi ház. A Balaton-parttól kb. 2500 méterre, a bevásárló központtól kb. 300 méterre található. Nagy kertjével (5×3,5m) kedvelt pihenőhellyé vált az utóbbi években a vendégek körében. A ház belső elrendezése miatt (négy darab kétágyas hálószoba, nappali színes televízióval, étkező, felszerelt konyha, zuhanyzó, wc, fürdőszoba) családok illetve baráti társaságok fogadására alkalmas. A ház vendégei részére kívánság szerint a reggeli lehetősége biztosított.
Gömöri Vendégház – Eger
A vendégházunk Eger kertvárosi részében a centrumtól autóval 6 perc, autóbusszal 10 percnyi járásra van. Öt szobánkban egyidejüleg 12+2 fõt tudunk fogadni. Minden szobához külön zuhanyzó és WC tartozik.
Kizárólag a vendégek használják:
-felszerelt konyha
-tusoló
-nappali
-különálló wc
-játszóudvar, kert
Szolgáltatások a szálláshelyen:
-Hûtõszekrény
-Mikrohullámú sütõ, Kenyérpirító, Teafõzõ, Kávéfõzõ
-Étkészlet, Evõeszköz
-Zuhanykabin, Mosdókagyló
-Vasaló, Vasalódeszka
-Színes televízió, Kábel TV
-Kerti bútorok, Tûzrakóhely, Grillezõ
-Kutya a portán, Kutya, macska bevihetõ
-Parkolási lehetõség az udvarban
Széll Vendégház
Vendégház
Scholz Vendégház
Vendégház
Dévényi Vendégház
Vendégházunk Csesznek faluban egy csendes kis utcában található.
Vendégházunkban két apartmant alakítottunk ki kényelmesen 10-férõhellyel.
Elsõ apartmanban van egy tágas 4 ágyas szoba televízióval, fürdõszoba, felszerelt konyha (hûtõ, gáztûzhely, micró, edények).
Második apartmanban van egy 2-ágyas szoba, és egy tágas 4 ágyas szoba televízióval, fürdõszoba, felszerelt konyha (hûtõ, gáztûzhely, micró, edények).
Az apartmanok összenyithatók.
Nagyobb létszámesetén, az udvaron sátorozni is lehet, a házban lakókkal.
A bejáratok elõtt nagy fedett terasz szolgálja pihenésüket.
Zárt udvaron parkolhatnak autóval.
Udvaron a tûzrakóhelyen szalonnát süthetnek, bográcsozhatnak.
Gyerekek hintázhatnak, játszhatnak az udvaron.
A gondtalan pihenést biztosítja a csendes, tiszta levegõ, füves udvar, fajáték, hinta kialakítása.
Sárvári Vendégház
szállás, szálláshely, vendégház
Faluház
Vendégház, Falusi vendégház, Egyéb szállások
Kaló Vendégház
Novaj a Bükk hegység lábánál, Egertől dékeleti irányban 9 km-re, két domb völgyében fekszik. A községet M3-as autópályáról a füzesabonyi elágazásnál lekanyarodva, Eger városon keresztül, illetve Mezőkövesd irányából közelithetjük meg.
a 4 napraforgós Vendégház Novajon az Imre útca 30. szám alatt csendes,kellemes, nyugodt környezetben 2, 3, 4, ágyas szobáival, társalgóval -melyben müholdas TV, rádió, rexasztal, csocsó található- várja vendégeit. A házban jól felszerelt konyha és étkező van, ami az apartmanszerü használatot biztositja.
Zárt udvarában parkolási lehetőség, terasz, pagoda alatta grillezni, bográcsoznil lehet, lengő teke játszó udvar szolgálja a pihenni ványókat.
Fürdőzési lehetőség 9 km-re, horgászni 5 km-re lehet. Egerben a hires barokk épületek, az Egri Vár megtekintése lehet kellemes időtöltés. Izlelje meg Novajon és Egerben a Szépasszonyvölgyben a híres novaji, és egri borokat.
Ha felkeltettük érdeklődését, egész évben szeretettel várjuk. Kellemes szállást és pihenést biztosit Önöknek a Kaló Vendégház.Bónusz ajánlat: Vendégváró itallal várjuk vendégeineket.
Sipos Borház és Vendégház
A badacsonyörsi hegy oldalában – csodálatos kilátással a badacsonyi hegyre – található a Sipos Vendégház.A strand 400 méterre található, a vonat és buszmegálló 200 m, kisbolt 350 m, étterem 250 m, borozó az udvarban.
Akció! 5 szoba 12 fő részére előszezonban különleges kedvezménnyel kiadó.
Egyedi árajánlatunkat kérje telefonon
Molnár Vendégház
Vendégház
Blum Pince-borozó Vendégház
Tévé, Légkondicionálás, Reggeli, Minibár, Borozó, Borturizmus, Üdülési csekk, Fizetővendéglátás, Parkoló
Puchner Kastélyszálló****és Reneszánsz Élménybirtok -Bikal .
A Hella 91. Kft 1993-ban megvásárolta a hajdani Puchner uradalmat a Bikali Állami Gazdaságtól, és megkezdte a felújítást.
A munkálatok eredményeképpen 1996 májusától egy tizenhét szobás, 3 csillagos kastélyszálló, étterem, kültéri medence, teniszpálya és gyerekjátszótér várta a vendégeket.
1998-ban felépült a francia stílusú fürdõház élménymedencékkel, valamint öt, modern szobával. Így Ezzel a szolgáltatással kiteljesedve 1999-tõl már négycsillagosként üzemelt tovább a szálloda.
2002-ben átadásra került három kétszintes vendégház huszonnégy modern szobával. Ugyanebben az évben épült fel a lovagi hangulatú sportközpont drinkbárral, kétpályás bowlinggal, biliárddal, három fallabda pályával.
Szintén ekkor került átadásra a négyszáz fõ befogadására képes, szekcionálható konferencia központ is.
2004-ben került sor a kastélyszálló belsõ tereinek belsõépítészeti átalakítására.
A következõ évben a fürdõház a marokkói hangulatú fürdõtérrel bõvült.
2007-ben átadásra került a XVIII. századi francia stílusú udvarház harmincegy szobával valamint az új recepció épülete.
Ugyanezen év végére fejezõdtek be a fürdõház újabb bõvítési munkálatai, melynek eredményeként további négy szoba, nagyobb öltözõ, nagyobb drinkbár és egy VIP fürdõ került kialakításra, mely a Harmónia Szigete nevet viseli.
Borsfa Vendégház
Vendégház
Apartmanházak és Ifjúsági Szállás, Zöldvár Villa
A termálfürdőtől 300 m-re várjuk Önöket erdőszélen Apartmanházainkban, Apartmanjainkban, Vendégházunkban és Ifjúsági szállásunkon. Üdülőnkben játszótér, bográcsozó helyek, grill terasz és borospince is található.
Origo Vendégház és Hostel
vendégház
Tulipánosház
Tulipánosház Mátraderecskén
deti palóc stílusban, de a modern kor igényei szerint felújított vendégház. Négy margarétás (****) minősítésű kényelmes, igényes vendégház
Fenyõ Vendégház
Mikófalván,
egész évben kiadó 3 szobás teljesen felújított összkomfortos családi ház Egertõl 20 km-re, Szilvásvárad közelében szép környezetben, csendes nyugodt helyen, festõi kilátással a Bükk hegységre. A szobák 3, 3 és 4 ágyasak
A vendégházon kívül külön bejáratú szobával valamint faházikóval is várjuk vendégeinket.
A különálló részek 3, 3 személyesek, külön bejáratú fürdõszoba ill. konyha tartozik hozzá.
(tekintsék meg képeinket)
Az üdülõben való részvétel elõjegyzéssel történik.
7 személyes Jakuzzi, kerti nagy faszaledli kemencével, bogrács/grill tûzhely, teljesen felszerelt konyha, gyermekjátszótér (cölöpvár, csúszda, homokozó), kosárlabdapálya várja az pihenni, kikapcsolódni vágyókat. A további szórakozást szolgálja a darts, billiárd, rex és egyéb játékok
Önellátó – de igény szerint – reggelit/vacsorát lehet kérni.
Nevezetességek, látnivalók a környéken :
Mikófalva: falumúzeum, lakodalmas bemutató
Szilvásvárad: a Bükki Nemzeti Park természetes szépsége, erdei múzeum, kisvasút, lipicai lovarda, Szalajkavölgy
Eger: múzeumok, egri vár, gyógyvíz, strand, Szépasszonyvölgy (bormúzeum)
Utazás:
Autóbuszjáratok naponta több alkalommal indulnak Eger felé és vissza. A szomszédos községbõl, Bélapátfalváról (3km) vonatközlekedés is igénybevehetõ.
Flóra Vendégház
Vendégház
Cibere Vendégház
Fürdõszobás vendégszobák(2-6 ágyas) 2500 Huf/fõ/éj,továbbá a galérián 40 fõnek
biztosítunk alvási lehetõséget matracon 1200 Huf/fõ/éj.
Szállás,szálláshely,vendégház,pihenõudvar,alkotótábor,festészet-kerámia,kirándulás,
gyalogtúra,túravezetés,kenu és kerékpártúra,bográcsozási-grillezési-szalonnasütési
lehetõség,minden nyáron fesztivál.
Erdei Vendégfogadó, Vadászház
Vendégház, Egyéb szállások
Hungarotel Torna Club Tornászközpont Vendégháza
Különterem, Garázs, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Tévé, Büfé, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Információ, Szolárium, Főzési lehetőség, Nemdohányzó, Családbarát szálláshely
Hollósi Vendégház
Vadászati lehetőség helyben;
? Horgászati lehetőség a közelben;
? Borkóstolás, a család két pincéjében;
? Termálfürdő látogatási lehetőség;
? A környék nevezetességeinek illetve látványosságainak gyűjteménye;
? Turista-, kézműves utak szervezése;
? Szüreti mulatságok,
? Falunapok,
? Disznóvágás
? Lovaglás
? Teniszpálya a közelben
Vendégház
Kovács Vendégház és Borútállomás
Borkóstolás.
Beanett Fogadó és Lovasudvar .
A jól végzett munka után mindenkit megillet a pihenés. Jöjjön el hozzánk, tapasztalja meg személyesen, milyen az igazi pihenés!
Komplett pusztaprogrammal, lovaglással, valamint egyéb sportolási és kirándulási ajánlatokkal várjuk kedves vendégeinket.
1994-ben vásároltuk meg Németkér-Hardon a volt iskolaépületet, melyet felújitottunk és alkalmassá tettünk szállóvendégek fogadására. Vendégházunkban 9 db négyágyas, fürdõszobás szoba áll kikapcsolódni vágyó vendégeink szolgálatára.
A vendégház parkjában kellemes, árnyas környezetben 6 db 4 ágyas faházat helyeztünk el, amelyeket a látogatók májustól szeptemberig vehetnek igénybe.
Létesítményünk 3 hektár területen helyezkedik el és úszómedence (11*5 m-es 1-1,5 m vízmélységgel), pool-biliárd, asztali-foci, teniszpálya, kispályás futballpálya, horgásztó, kerti grill és kerti étkezõasztalok valamint szauna áll a vendégek rendelkezésére.
Arany János Vendégház
Vendégház
Laetitia Vendégház
Eszpresszó vagy drinkbár, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Kondicionálóterem, Tévé, Mozgáskorlátozottaknak, Telefonos szobák, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Reggeli, Szolárium, Széf, Minibár, Játszótér, Szoba szerviz, Nemdohányzó, Apartman, Üdülési csekk, Családbarát szálláshely, Internetcsatlakozás
Klein Vendégház
Házi állat bevihető.
1.500.-/gyermek/éjszaka
2.500.-/felnőtt/éjszaka
Rozs-A Vendégház
Vendégház
Vándordiák Vendégház
A vendégház 25 fő befogadására alkalmas (pótágyakkal 30 főre bővíthető), 4 db külön bejáratú, 4-6-8 hálóhelyes szobákkal, fürdőszobákkal, jól felszerelt konyhával, különállóan kialakított rendezvényteremmel, zárt parkolóval, esővédett bográcsozóval, flekkensütő valamint tábortűzrakó, szalonnasütő helyekkel, rendelkezik. A falusi ízeket kedvelők, kellemesen kialakított környezetben udvari kemencében sült ételeket készíthetnek. Nyáron sátorozási lehetőség.
Gál Farm Vendégház
Vendégház
Farkas-ház
Falusi vendégház, Vendégház
Janesz vendégház
A Mátra lábánál nyugodt, csendes, családias környezetben önálló lakrészben várjuk pihenésre vágyó vendégeinket.
Vendégházunk 4 férőhelyes, parkolási hely van.
Konyhával jól felszerelt.
Lehetőség nyílik borkóstolásra a saját pincénkben és sétakocsikázásra lovainkkal.
A falunk mellett lévő tóban horgászásra, a domoszlói Tarjánka völgyben túrázásra is van lehetőség.
Tőlünk 3 km-re található a kisnánai vár, 15 km-re a siroki várrom.
Közelben van az egerszalóki hőforrás kiváló fürdőzési lehetőséggel.
20km-re fekszik Gyöngyös város sok sok látnivalóval, illetve 30km-re Eger történelmi város múzeumaival, a várral és a bazilikával.
Áraink: 2500 Ft/fő+250Ft IFA
Kedvezményeink:
-3 éves korig ingyenes a szállás, 6 éves korig 50% kedvezmény.
- Minimum 3 éjszaka után a teljes ár 10%-a.
Szolgáltatásaink: sétakocsikázás, borkóstolás, szálláshely, vendégház.
Family Vendégház
Reggeli, Üdülési csekk, Családbarát szálláshely
Örökzöld Vendégház
Házunk a festõi Bakony-hegység szívében, egy gyönyörû völgykatlanban a falu szélén található, csendes, nyugodt, arborétumi környezetben.
A 600 négyszögöles területen összkomfortos, különbejáratú emeleti vendégházunkba (2-3-4 személyes szobák, 2 fürdõszoba, étkezõ, konyha, elõtér, terasz, hatalmas füves kert) várjuk szeretettel kedves vendégeinket. Összes férõhely: 12 fõ (9 alapágy és 3 pótágy).
Bababarát szálláshelyként várjuk kisgyermekes vendégeinket is, egész évben. Kábel TV-s étkezõ-társalgó helyiséggel, önellátó konyhával felszerelve. Étkezési lehetõség 50- ill. 200 méterre éttermekben is megoldható. Pihenõkerttel állunk rendelkezésükre, melyben kertigrill, játszótér és kedves színfoltként egy kis kerti tó is várja vendégeinket. Parkolási lehetõség zárt udvarban.
Üdülési csekket elfogadunk
BÁRKA VENDÉGHÁZ, ADONY
A Bárka Vendégház 2002 óta működik Adony város szélén, a Duna-parttól 50 méterre, gyönyörű zöld környezetben. A vendégház kezdetben egy épülettel üzemelt, amit azóta háromra növeltünk, így már akár 50 fős csoportok elszállásolását is biztosítani tudjuk. A házak udvarában közösségi grillező és tűzgyújtó hely biztosítja a helyszínt baráti összejövetelekhez.
Kedvezmény: 10% kedvezmény pedagógusoknak és nászutasoknak!
Facebook: https://www.facebook.com/
Referenciák: http://barkavendeghaz.hu/
Áraink: 2800-3000-3500 Ft/fő/éj
Ajánlatkérés: http://barkavendeghaz.hu/arak/
Galéria: http://barkavendeghaz.hu/
Falusi Turizmus (Szabó Elemérné)
Falusi vendégház, Vendégház
Felsőtárkány a Bükk hegység kapuja. Egertől 6 km-re. A közelben 5 db termálfürdő érhető el (30 perc autózással). Eger közelsége több szórakozási lehetőséget kínál (vár, Szépasszony-völgy, stb.)
Szabadtéri sütés-főzés, túrázási lehetőség, zárt gépkocsiparkoló, 10-12 fő részére biztosítunk szállást, 10 éves korig gyerekkedvezmény. Több napos tartózkodás esetén kedvezményt biztosítok, üdülési csekket elfogadok. Árak: 2500-300 Ft/fő
Vendégmarasztaló Porta
Madaras erdők között, csendes környezetben, újonnan épült, igényesen kialakított vendégházunkban várjuk a pihenni vágyó családokat, baráti társaságokat egész évben.
A ház két egymással egybenyitható részből áll. Mindkét részben két szoba található konyharésszel és zuhanyzóval. A két lakrészben – pótágyazási lehetőséggel – 1o személyt tudunk fogadni.
Vendégházunk az ország egyik legszebb és legnyugodtabb vidékén, az Őrségben – Szalafőn – található. Rengeteg látnivalót kínál a kiváncsi kirándulónak, ugyanakkor csendjével, nyugalmával teljes kikapcsolódást az arra vágyónak. Árpád-kori templomok, néprajzi múzeumok, haranglábak, fazekasvidék, erdők közt megbúvó tavak fürdési és horgászási lehetőséggel, túristautak, kerékpárutak teszik színessé a környéket. Az osztrák és a szlovén határ közelsége újabb lehetőség egy-egy érdekes programra. A szlovéniai Toplice kb 4o km-re tőlünk igazi fürdőparadicsom gyógyvizével, óriáscsúszdáival. Az ausztriai Güssingben – szintén alig 4o kmre – gyönyörű vár áll. És ezen kívül még számtalan élmény, lehetőség várja Önt és családját, ha úgy dönt nálunk szeretne kikapcsolódni!
Nosztalgia Vendégház
Vendégház
Anna Apartman – Vendégház
Igényesen kialakított és berendezett,családias ,felszerelt apartmanok, kert, kerti bútorok, masszázs, üdülési cskket elfogadunk, csendes környezet, egész évben pihenjen, gyógyuljon nálunk, Bükön!
A teljesen új Anna Apartman-Vendégházunk kb. 2 km-re található a gyógyfürdõtõl egy csendes, szép kilátású, jó levegõjû mellékutcában, a Kölcsey utca 5. szám alatt, Bük centrumától 200 m-re, ahol minden vásárlási lehetõség megtalálható.
Vendégházunk két különálló épületbõl áll. Mi is az egyik épületrészben lakunk a vendégektõl teljesen elkülönítve. Az apartmanokban felszerelt konyhák találhatók, hûtõszekrényekkel, a fürdõszobákban tusoló, WC. Az igényesen kialakított és berendezett szobák 2 ágyasak, némelyik pótágyazható, mindegyikben kábeltévé magyar-német-angol adással. Minden apartmanhoz terasz vagy balkon is tartozik. Az apartmanok különbözõ méretûek és beosztásúak:
? 8 db egyenként 30 m2-es apartman kétágyas, egy gyermek részére pótágyazható szobából, kis konyhából és zuhanyzóból áll. 4 földszinten, 4 emeleten található. Mindegyikhez tartozik terasz vagy balkon.
? 2 db egyenként 45 m2-es földszinti apartman nagy nappalis, külön hálószobás,zuhanyzós, nagy teraszos 2 – 4 fõ részére kényelmes.
? 2 db egyenként 55 m2-es emeleti apartmanban nagy nappali, valamint 2 hálószoba és 2 zuhanyzó van. 4 – 6 fõ részére kényelmes, balkonos.
? 1 db 80 m2-es emeleti lakrészünk is van, amelyben nagy nappali, 2 pótágyazható hálószoba, valamint 2 zuhanyzó van. 2 terasz is tartozik hozzá. 4 – 6 fõ részére igen kényelmes.
Szundi Vendégház
Jöjjön Zalába, pihenjen a Göcsej kapujában!
A Szundi Vendégház szeretettel várja önt Zalaegerszeg Ságodban!
Sziklakert Vendégház
Vas megye nyugati szegletében, Őriszentpéteren, a falu egy nyugalmas, forgalomtól mentes részén várja vendégeit a Sziklakert Vendégház. A csendet, nyugalmat kedvelő családok, baráti társaságok (10-12 fő) részére nyújt ideális pihenési lehetőséget.
A családi házban a vendégek számára kialakított lakrész külön bejáratú. A 130 m2-es lakrész 10 személy részére biztosít kényelmes elhelyezést. A lakrészben öt franciágyas szoba, felszerelt konyha ebédlősarokkal, két fürdőszoba, és egy társalgó található. A szobák tágasak, fenyőbútorokkal vannak berendezve, négy szobához tágas erkély tartozik. A társalgóban lehet televíziót nézni (parabola antenna). Az önellátásra berendezkedő vendégek kényelmét a teljesen felszerelt, alapvető élelmiszerekkel is ellátott konyha biztosítja.
A házat körülvevő parkosított kertben játszótér várja a gyerekeket (lásd fotó), lehetőség van szabadtéri sütés-főzésre, az ehhez szükséges eszközöket a vendégház adja. Kerti bútorok biztosítják a vendégek kényelmét, az autókat a kiépített parkolóban lehet elhelyezni.
A lovaglást kedvelő vendégeink részére kiváló sportolási lehetőséget ajánl a Sziklakert Vendégház közvetlen közelében, a Dobokay Lovasudvar. Kezdőket, haladókat, gyerekeket és felnőtteket egyaránt szívesen fogadnak. A gyakorlott lovasok tereplovagláson vehetnek részt (kb. 10 km-es útvonalon). A lovasudvar egy négyszemélyes hintóval, és egy 8-10 személyes kocsival várja a sétakocsikázást kedvelőket.
A túrázást kedvelő vendégek is bőven találhatnak kirándulási lehetőséget az Őrség egész területén. Ennek megkönnyítésére biztosítunk térképeket és túraleírásokat. Az Alszerből, ahol a vendégház áll, két kijelölt túraútvonal is indul.
Az egyik legoptimálisabb közlekedési eszköz az Őrségben a kerékpár. Viszonylag kis (25 km) távolságon belül nagyon sok látnivaló várja az érdeklődőket. A kis forgalmú közutakon, részben erdők között, kellemes kikapcsolódást és jó sportolási lehetőséget kínál. Aki teheti, hozza el kerékpárját, gondoskodunk azok díjmentes tárolásáról. A faluban működik kerékpárkölcsönző és szerviz is.
Bővebb információt az Őrségről, túra és programlehetőségekről a www.orsegitelehaz.hu oldalon található.
Oázis Vendégház
Egertõl 6 km-re, a Gyógy- és Welnessfürdõtõl 5 perc távolságra (autóval) lévõ vendégház két külön bejáratú szintbõl áll:
-az alsó szinten rendelkezésre áll 2 db 2 ágyas
szoba és konyha
-a felsõ szinten 3 db 2 ágyas szoba és konyha
Minden szobához erkély illetve terasz valamint saját fürdõszoba, kábel TV és hûtõ tartozik!
A konyhák teljesen felszereltek.
A kertben:
. filagória
. kertibútor, napozóágy
. szalonnasütõ,tûzrakó hely valamint bogrács
és grill felszerelés áll rendelkezésre
. gyermekek részére homokozó
Pihenésre, napozásra kiválóan alkalmas!
A két szint külön-külön apartmanként is bérelhetõ
Kerékpár igény szerint,használata ingyenes!
Rozmán Ferenc Vendégháza
Vendégház
Héthy Vendégház
Vendégház
Marika Vendégház
Külön álló családi házunkba várom a pihenni vágyó vendégeket.Szálláshelyek száma:9 fő.
Elhelyezés: 2×2, 1×5 á. szobában.
A házhoz nagy kert, bográcsozási lehetőség, zárt parkoló áll a vendégek rendelkezésére.
A környéken sok túrázási lehetőség,balatoni fürdőzés várja a vendégeket.
Igény esetén reggeli vagy a teljes ellátás is megoldható.
ÁR:3000 FT/fő/éj,3éves korig ingyenes,gyermekeknek 14 éves korig 50% kedvezmény.
Fûrészmalom Vendégház
Szeretettel várjuk azokat a pihenni, kikapcsolódni vágyó vendégeket, akik szívesen üdülnének gyönyörû, hegyvidéki környezetben a Mátrában, akik nyugodt hegyi faluban szeretnének pihenni, síelni, vagy kirándulni.
A házhoz tartozó parkosított telken keresztül folyik a Kövicses patak. A telken bográcsozó- és nyársaló található. A ház elõtt kényelmes terasz van, mely hangulatos esti beszélgetések színhelye lehet.
A kétszobás kertes családi házban összesen 6 fõ elhelyezésére van lehetõség. A 2 db kétágyas szobában további 2 pótágy helyezhetõ el.
A szobákhoz egy jól felszerelt konyha tartozik (mikrohullámú sütõ, gáztûzhely, hûtõ-fagyasztó szekrény, alapvetõ fûszerek), ahol a vendégek az étkezést önellátó módon oldhatják meg.
Felszerelt konyha, nemdohányzó szobák, saját kert, saját parkoló, TV a szobában, bababarát
A közeli vendéglõben étkezési és szórakozási lehetõség áll rendelkezésre. A házigazda által termelt gyümölcsök, zöldségfélék, valamint a méhészetében elõállított méztermékek árusítása. Parkolás: a házhoz tartozó telken.
Noll-tanya
Nagyapánk, Noll Márton, az 1900-as évek elején 3 millió honfitársunkkal együtt elindult szerencsét próbálni az "Újvilágba", Amerikába.
Majd később többször haza, illetve visszautazott.
Az utolsó hazatérésekor 1913-ban feleségül vette nagyanyánkat, Vara Annát, majd az esküvőt követően Amerikába távoztak, ahol pincérként dolgozott.
1920-ban a gazdasági válság elöl menekülve hazajöttek, immáron három gyermekkel, (Márton, Anna, Margit) az oldalukon.
Az Amerikában összegyűjtött pénzből (amit az infláció erősen megnyirbált) nekiláttak felépíteni felcsúti otthonukat a "Noll tanyát".
Évtizedes munkával virágzó kertészetet hoztak létre, mellyel nemcsak a környék elismerését vívták ki, hanem a megyei kertészeti kiállításokon is díjat nyertek termékeikkel.
A család gyorsan szaporodott, (József, Ilona, János, Katalin, László, Etel, Adolf, Miklós)1935-ben megszületett tizenegyedik gyermekük.
Háború után a téeszesítés következtében a kertészet elpusztult, a család beköltözött a faluba , majd a tanyát is lerombolták.
A rendszerváltást követően az unokának sikerült a tanya helyét megvenni, majd 2002-2005 felépíteni és új funkciót adni az épületnek. Vendégház és ifjúsági szállás mellett megőrizve a hagyományt virágkertészet is működik.
Boni – Vendégház Fagyizó
Reggeli, Üdülési csekk
Vendégház Kiadó Szoba, Népművészeti Bolt
Különterem, Gyógyfürdő a közelben, Tévé, Ajándéküzlet, Kutya, macska bevihető, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Főzési lehetőség, Nemdohányzó, Családbarát szálláshely
Tornyos Vendégház
Minimum 3 éjszakára. Szép kilátás a Mátrára, szépen gondozott kert, kiépített piknikezõhely, borospince. A közelben melegvízû strand és a mofetta (széndioxidos gyógyászati szárazfürdõ).
Kósa-ház
Magánszállás, Vendégház, Egyéb szállások
Schmieder & Saád Vendégház
A villányi borvidék szívében, szép kilátással a vadregényes Szársomlyó mediterrán tájat idézõ lejtõire. Nagyharsány faluban áll Schmieder József és Saád Erika háza. A ház padlófûtéses, kandalló a nappaliban, nagy terasz, teljes összkomfort és meleg vendégszeretet fogadja a megszálló utazót. Az apartman színestelevízióján, videó, kábel tv és mûholdas adások mûsorai nézhetõk. A pihenõ nyaraló vendég együtt élhet a családdal, részt vehet programjain, megismerkedhet barátaival, igénybe veheti fodrászát, varrónõjét, házhoz jön a gyógymasszõr, és a pedikûrös.
A hosszabb terminusra bejelentkezõket (min. 10 nap) elsõ nap a fárasztó utazás után, ajándék vacsora várja, és ruhatárukat mossák vasalják. A vendégeket bõséges és mindent kielégítõ reggeli mellett a háziasszony délutánonként kávéval, tájjellegû borok kóstolásával, gyümölcsökkel és saját készítésû süteménnyel is kedveskedik.
A falu néhány ismert településhez igen közel helyezkedik el: Pécstõl 30 km, Harkánytól 13 km, Villánytól 5 km, Siklós 8km. Zárt udvaron parkolási lehetõség!
Borostyán Vendégház
Gyógyfürdő a közelben, Horgászat, Tévé, Kerékpár, Vadászat, Fürdőszobás szoba, Ifjúsági szállás, Főzési lehetőség, Nemdohányzó, Üdülési csekk, Online szállásfoglalás, Családbarát szálláshely, Internetcsatlakozás, Őrzött parkoló
Centrum Vendégház
Üdülési csekk
Négy Évszak Vendégház .
Családbarát szálláshely az Alpok alján.
,, Családi – Hangulat és Erdészház apartmanunkba várjuk régi és új vendégeinket ,,
A szálláshely önellátós formában is igénybe vehetõ. Ellátás : Reggeli,Vacsora,
Vendéget egész évben fogadunk.
Üdülési csekk elfogadóhely
Vezetéknélküli Internet hozzáférés biztosítva
Ismerje meg térségünket, de a kényelmet ne adja fel!
Vendégház
,,Keményen csak az tud dolgozni aki a pihenést is komolyan veszi.”
( Négy Évszak ajánlás)
Szivárvány Üdülőház
A Sokonó-dombvidék egyiklegszebb részén Tényőn várjuk Ónt és Kedves Családját vendégházunban. Aktív és Passzív pihenési lehetőségek, lovaglás, kirándulás, természetfotózás, horgászat, kocsikázás, pincelátogatás, borkóstoló előzetes egyeztetés alapján. Győr-Pannonhalma félóra a Balaton 1,5 óra alatt elérhető.
Szeretettel várjuk Önt és kedves családját 6+2 főig!
bográcsozási lehetőség, félpanziós ellátás, grillezési lehetőség, hinta, homokozó, , kert, kerti bútor, kerti sütési lehetőség, kirándulási lehetőség, , parkolási lehetőség, szálláshely, szalonnasütési lehetőség, teljes panzió, túrázási lehetőség, turizmus, vendéglátás
2008.Július 12-13.-án Sokoró Fesztivál!Kétnapos programok!!
Négyhalom Vendégház
Kocsola a dunántúli dombvidéken, Tolna megye délnyugati szögletében, a Dombóvári régióban helyezkedik el. Dombóvár felől a 61-es főút a község mellett vezet el Tamási felé. Mindkét város irányába kb. 20-20 km a távolság. A Négyhalom Vendégház a falu központjában található, a XVIII. században épült templom közelében. A vendégház terme kisebb konferenciák megtartására alkalmas (kb. 30 fő). A lejjebb felsorolt szolgáltatásokon felül a következő programlehetőségek vannak a településen:naív fafaragó s hímzőasszonyok munkáinak megtekintése,spediterkocsi bérelhető, mellyel túrázni lehet a gyulaji erdőben és igény szerint a pinceszer is lebonyolítható kocsikázással egybekötve a környező településeken: Dombóváron, Tamásiban, Igalban (gyógy)fürdőzési lehetőség. Akciók, árak: Egy vendégéjszaka: 3.000,Ft/fő/éj Egyágyas szobafelár: 4.000,Ft/szoba amelyből 300Ft/fő/éj az idegenforgalmi adó, 0-3 éves korig:ingyenes 3-10 éves korig: 2.100,Ft/fő /éj reggeli (külön rendelésre):700 Ft/fő Vendégház nagyterme:2.000Ft/óra, ill. 1.500 Ft/óra (a magasabb ár a fűtési szezonra vonatkozik Vendégház nagyterme konyhahasználattal: 3.000 Ft/óra, ill. 2.500 Ft/óra Nyitvatartás:Egész Évben!
Dunaparti Panzió
A Dunaparti Panzió és Vendégházak három féle szálláslehetõséget kínálnak. Ezek közül az egyik a panzió épülete. A panzió 2 szintes és 6 kétágyas szobával rendelkezik, melybõl öt pótágyazható. A földszinten 2 szoba van, és közös étkezõ helyiség. A felsõ szinten 4 szoba található, valamint egy további közös helyiség. A szobák fürdõszobával, WC-vel felszereltek. A felsõ szintrõl érhetõ el a tetõterasz, ahonnan kellemes látványt nyújt a közelben folyó Mosoni Duna. Vendégeink reggelit igényelhetnek, de szabadtéri fõzöcskézéshez, bográcsoláshoz tûzrakóhelyek állnak rendelkezésükre. Az önellátáshoz hûtõk, vizforralók, kávéfõzõ, rezsó, mikrohullámú sütõ vehetõ igénybe.
Virágoskert Vendégház
A vendégház 7 fő fogadására alkalmas. Jól felszerelt konyha (gáztűzhely, hűtő, mikró stb.). Az udvarban bográcsban, roston, tárcsán, nyárson lehet sütni-főzni. A szobában, étkezőben kábel tv. A vendégház Nagybörzsöny legszebb részén, a hegy lábánál, csendes, csodálatos környezetben található. A kisvasúton való utazás felejthetetlen élményt nyújt. Kívánságra kemencében sült, friss börzsönyi lepénnyel is szolgálhatok.
Puszta Lovasudvar és Vendégház
Pihenjen Paks-Cseresznyéspusztán, festői környezetben, ahol nemcsak a lovak szerelmeseinek biztosítunk felhőtlen kikapcsolódást. A lovaglás mellett kocsikázhatnak, íjászkodhatnak és a csillagászattal is megismerkedhetnek. Szállás parasztkunyhókban és sátrakban
Huszár Vendéglő és Vendégház
Étterem, Vízisport-lehetőség, Horgászat, Kutya, macska bevihető, Kerékpár, Vadászat, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Reggeli, Vegetáriánus, Játszótér, Főzési lehetőség, Apartman, Borturizmus, Üdülési csekk, Esküvő, Kerti parti
Ispánkerti Vendégház
Különterem, Vízisport-lehetőség, Horgászat, Kutya, macska bevihető, Kerékpár, Vadászat, Fürdőszobás szoba, Pihenőpark, Játszótér, Főzési lehetőség, Természetvédelmi terület, Nemdohányzó, Kirándulás, gyalogtúra, Üdülési csekk, Kerti parti, Családbarát szálláshely, Internetcsatlakozás, Őrzött parkoló
Kohári Pincészet Vendégház
Pincészet: 40 fő; terasz: 100 fő
Előzetes bejelentkezés esetén 20 fő fölött, bográcsos ételkészítés.
Krokodil Étterem – Panzió és Vendégház
Tévé, Üdülési csekk
Liget Vendégház – Rusztik Bt
Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Gyógyfürdő a közelben, Teke vagy bowling, Tévé, Mozgáskorlátozottaknak, Kutya, macska bevihető, Büfé, Asztalitenisz, Tollaslabda, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Reggeli, Vegetáriánus, Ifjúsági szállás, Fizetővendéglátás, Játszótér, Nemdohányzó, Kirándulás, gyalogtúra, Gyermektábor, Csúszda, Esküvő, Kerti parti, Osztálykirándulásra alkalmas
Kulcsosház
Egyéb szállások, Vendégház
Attila Vendégház – Keszthely
Engedje meg, hogy bemutassam a Keszthelyen lévõ Attila Apartmanházunkat. Keszthelyen az üdülõ övezetben, 300 m-re a Balatontól családias környezetben várjuk a pihenni vágyókat. Az Attila Vendégház mindegyik apartmanja és szobája fürdõszobás, színes TV-vel (sat) ellátott, hûtõszekrénnyel és trezorral felszerelt.
Minden apartman különbejáratú terasszal és komplett konyhával rendelkezik. Vendégeinknek nem kell a közelben levõ balatoni strandra lesétálnia, mert az úszómedencében is hûsítheti felhevült testét a fürödni vágyó vendég. Az Attila Vendégházban lehetõség van arra is, hogy estéit baráti társasággal grillezéssel vagy szalonnasütéssel töltse. Reggelijét, vagy akár vacsoráját is friss levegõn szúnyoghálóval védett pavilonunkban nyugodt körülmények között fogyaszthatja el.
Ha borús idõ van, akkor sem kell unatkoznia, mert Keszthelyen sok a múzeum, így a kultúra szerelmesei hódolhatnak szenvedélyüknek. A Balatonon újonnan épült vitorláskikötõ (5 percre) található vitorlázási lehetõséggel. Bevásárlási lehetõség 5 percre (Interspar,Tesco, Lidl, CBA) Amennyiben Ön gyógykezelésre és termálvízre vágyik, akkor sem kell messzire menni, mivel csak 5 km távolságra van tõlünk Hévíz, Európa legnagyobb termálvizû tava, ahol gyógyírt talál reumás panaszaira.
Egyéb szolgáltatások: Programszervezés, flekkensütés, grillezés.
ÜDÜLÉSI CSEKKET ELFOGADUNK!!!
Harsányi Vendégház
Vendégházunktól a fürdõ, az Aquapark 10-15
perc alatt kényelmes sétával elérhetõ.
Házunkban 2-4 ágyas szobákhoz felszerelt
konyhák, fürdõszobák és WC-k tartoznak.
A kertben parkolási, grillezési, fõzési a kerti
medencében fürdési lehetõség van.
A vendégek kényelmét szolgálja:
étkészlet, evõeszköz, edénykészlet, gáztûzhely,
mikrohullámú sütõ, hûtõszekrény, mosogató,
mosogatószer, színes TV+SAT, grillezõ, kerti
bútorok, parkolók zárt udvarban, játék
lehetõség (pingpong, csocsó, füves
sportpálya stb.), kerti medence.
Ár:1500-2500 Ft/fõ/éj
ÜDÜLÉSI CSEKKET ELFOGADUNK!
Sárkány Vendégház
Eszpresszó vagy drinkbár, Gyógyfürdő a közelben, Horgászat, Tévé, Vadászat, Fürdőszobás szoba, Főzési lehetőség, Nemdohányzó, Üdülési csekk, Kerti parti, Családbarát szálláshely, Őrzött parkoló
Szanyi Vendégház
Üdülési csekk
Török Vendégház
Gyógyfürdõ a közelben, Vízisport-lehetõség, Horgászat, Tévé, Kutya, macska bevihetõ, Fürdõszobás szoba, Borturizmus, Lovasturizmus, Családbarát szálláshely
Judit Vendégház
szállás,szálláshely,vendégház,balatoni szállás,családbarát hely,bográcsozási-
grillezési-szalonnasütési lehetõség,önellátó étkezés,gyógyfürdõ a közelben,strand 300 méterre,
horgászati-vadászati lehetõség a közelben,sportolási lehetõség,lovaglási lehetõség a közelben,
kirándulás-gyalogtúra,internet használati lehetõség,zárt-részben fedett parkoló.
Kertvárosi Vendégház
Kertvárosi Vendégházunk Orosháza zöldövezetében az Orosháza-Arad fõútvonaltól 100 méterre található,emiatt átutazó vendégek is szívesen veszik igénybe.
Tápi – Vendégház
Zalaegerszegen, csendes mellékutcában kényelmes apartman várja a vendégeket. Játékokkal ellátott nagy udvar, terasz, zárt parkoló, főzőfülke és fürdő áll rendelkezésre. Gyermekek számára külön hálóhely biztosított. TV, hűtőszekrény és mikrohullámú sütő van az apartmanban.
Edit vendégház
Nyugodt, csendes hely, a következő lakóház 600 m.
5 ha-os kert a ház körül, saját jól karbantartott teniszpályával. A környéken termálfürdők, uszoda, vadászati, horgászati, lovaglási lehetőség a környéken. Celldömölk város 4 perc alatt elérhető. Jól megközelíthető télen-nyáron.
Apartman Siesta Vendégház. .
Bükön, a gyógyfürdõjérõl ismert Vas- megyei üdülõhelyen, Bük fürdõtõl 1500 m-re nyugodt zöldövezeti, de frekventált helyen található Apartman Siesta vendégház egész évben várja kedves pihennivágyó vendégeit önálló, különbejáratú, összkomfortos 2,3,4,5 ágyas négy helységes igényes, hangulatos, 35-50 nm nagyságú minigarzon jellegû apartmanokkal, kényelmes szállást biztosítva a hozzánk látogatóknak.
Vendégházunk a Büki Szobakiadók Szövetségének tagjaként számos kedvezményes lehetõséget biztosít a vendégei részére A kedvezményadó partnerek között találhatók többek között :éttermek, élelmiszerbolt, fodrászat, masszázs, kedvezményes kúracsomagok a büki gyógyfürdõ ajánlatai közül, fogorvosi ellátás, drogéria, élményfürdõ a szomszédos Ausztriában , amely tõlünk 10 km-re található , és Európa leghosszabb csúszdájával rendelkezik.
A szolgáltatásaikat és kedvezményeiket (2-20%) a Partner Kártyák segítségével vehetik igénybe, amelyeket vendégeink érkezésekor a rendelkezésükre bocsátunk.
Üdülési csekket elfogadunk!
Apartman házunkban 9 különálló igényesen berendezett apartmannal állunk vendégeink rendelkezésére, amelyekben található:
külön fürdõszoba ( törölközõ, tusoló, WC )
teljesen felszerelt külön konyha- nappalival,
( edényzet , evõeszköz, kávéfõzõ, kenyérpirító, mikró, mosogatófolyadék, törlõkendõ, SAT TV., ) ingyenesen elérhetõ Wifi internet
egy vagy kettõ hálószoba, ( ágynemûhuzattal, törölközõ )
külön erkély vagy terasz
zárt udvari autóparkolási lehetõség
Az újonnan elkészült 45 és 60 nm nagyságú exkluzív “NÁSZUTAS” lakosztályaink a nappaliban illetve hálószobában található kizárólagos és korlátlanul használható kétszemélyes pezsgõfürdõkkel nem csak nászutasoknak, hanem a zavartalanul pihenni vágyó vendégeinknek is kellemes kikapcsolódást jelentenek.
Szálláshelyünkön szeretnénk a családos vendégek igényeit is teljes mértékben kielégíteni, ezért akár a dupla szobás apartmanjaink, akár a pótágyazási lehetõségeink igénybevételével , kényelmes környezetet próbálunk biztosítani. Szükség esetén utazóágyat, babafürdetõ kádat, etetõszéket tudunk adni. Az udvaron található játszótér az egészen kicsiktõl a már nagyobbacska gyermekekig, mindenkinek nyújt kikapcsolódási, szórakozási lehetõséget.
Személyes ügyintézéseinkkel, több mint tíz éves tapasztalatunkkal a vendégeink kezelési- gyógykezelési igényeit megpróbáljuk elõsegíteni. Igény szerint magyar, német és angol nyelvû prospektusokon keresztül tudunk információt adni nagyobb városainkból, megyénkrõl, a Dunántúlról vagy az egész országról, amely segítségével félnapos- napos kirándulások tervezésében segítünk, vagy ha úgy kívánják csoportos kirándulásaikat megszervezzük. A közelben is számos érdekes kirándulási célpont található. Ilyenek például: Kõszeg , Sopron , Szombathely, Ják, Fertõ-tó, Fertõdi kastély, Nagycenk…
Érdeklõdés esetén, apartmanházunkról, szobáinkról, Bükrõl , a gyógyfürdõrõl., a róluk készült prospektusokat címére elküldjük.
Egész évben sok szeretettel várjuk a pihenni és gyógyulni vágyó kedves vendégeinket!
Diána Vendégház
A Diána Vendégház Soprontól 10 km-re, Fertőrákoson, a Béke köz 7. szám alatt található.
Gyermekbarát környezet (hinta, homokozó), nagy füves udvar sportolási lehetőséggel (foci, ping-pong, kosárlabda, tollas).
Vendégeink részére felszerelt konyha ill. az udvaron grillezési lehetőség áll rendelkezésre. Megnézem
Family Vendégház
Reggeli, Üdülési csekk, Családbarát szálláshely
Gádoros Vendégház
Üdülési csekk
Gyöngy Vendégház
Üdülési csekk, Családbarát szálláshely
Horgász és Családi Camping, Panzió és Étterem
Lakókocsival vagy sátorral árnyas fák alá, vagy napos füves területen lehet letáborozni. A PANZIÓ részben tetõtérbeépítéses közös zuhanyzós WC-s 2-3-4-5 ágyas szobák, valamint zuhanyzós WC-s faházak állnak a vendégek rendelkezésére. A Camping éttermében hangulatos teraszon házias ételeket, grillspecialitásokat szolgálunk fel.
Áraink Fõszezon 2008.06.15. – 2008.08.26. Lakókocsi, lakóautó 700,-Ft/éj Sátor (kicsi) 500,-Ft/éj Sátor (nagy) 600,-Ft/éj Áram 600,-Ft/éj Személydíj-felnõtt 700,-Ft/éj -gyermek(0-3év) ingyenes -gyermek(3-10év) 500,-Ft/éj -gyermek(10-18év)600,-Ft/éj Kutya 300,-Ft/éj IFA (18 év felett) 250.- Ft/ fõ/ éj Autó 400,-Ft/éj
Elõ- és Utószezon 2008.04.01.-2008.06.14. – 2008.08.27.-2008.10.31. Lakókocsi, lakóautó – 20% Sátor (kicsi) – 20% KEDVEZMÉNY! Sátor (nagy) – 20% SZOBAÁRAK vendégházban: 10 éjszakától 2 ágyas szoba: 4000 Ft 4 ágyas szoba: 6000 Ft 6 ágyas szoba: 7900 Ft 4-9 éjszaka 2 ágyas szoba: 4500 Ft 4 ágyas szoba: 6400 Ft 6 ágyas szoba: 8300 Ft 1-3 éjszaka 2 ágyas szoba: 5200 Ft 4 ágyas szoba: 7600 Ft 6 ágyas szoba: 9500 Ft elõ- és utószezon: – 20%! FAHÁZAK a panzió részen: 10 éjszakától 3 szobás – 6 fõnek/elõtér, WC- és zuhanyzó/: 2500 Ft/fõ 5 szobás – 12 fõnek/elõtér, WC- és zuhanyzó/: 2500 Ft/fõ Appartman / Konyha, WC- és zuhanyzó/: 7900 Ft/2 fõ + további személyeknek: 1400 Ft/fõ 4-9 éjszaka 3 szobás – 6 fõnek/elõtér, WC- és zuhanyzó/: 2700 Ft/fõ 5 szobás – 12 fõnek/elõtér, WC- és zuhanyzó/: 2700 Ft/fõ Appartman / Konyha, WC- és zuhanyzó/: 8900 Ft/2 fõ + további személyeknek: 1600 Ft/fõ 1-3 éjszaka 3 szobás – 6 fõnek/elõtér, WC- és zuhanyzó/: 3000 Ft/fõ 5 szobás – 12 fõnek/elõtér, WC- és zuhanyzó/: 3000 Ft/fõ Appartman / Konyha, WC- és zuhanyzó/: 9900 Ft/2 fõ + további személyeknek: 1800 Ft/fõ elõ- és utószezon: – 20%! ÖNÁLLÓ LAKRÉSZ 2 ágy WC és zuhanyzó 10 éjszakától: 6500 Ft 4-9 éjszaka: 7500 Ft 1-3 éjszaka: 8500 Ft/2 á.szoba/éj elõ- és utószezon: – 20%! + további személyeknek tetõtéri szoba/4ágy/: 10 éjszakától: 1400 Ft/fõ 4-9 éjszaka: 1600 Ft /fõ 1-3 éjszaka: 1800 Ft/ fõ / éj tetõtéri szoba elõ- és utószezon: – 20%! FAHÁZ, 4 fõ részére: /2 db emeletes ággyal/ 10 éjszakától: 6000 Ft 4-9 éjszaka: 6400 Ft 1-3 éjszaka: 7600 Ft/ház/éj + további személyeknek tetõtéri szoba/4ágy/ elõ- és utószezon: – 20%! vagy 10 éjszakától: 1700 Ft/fõ 4-9 éjszaka: 2000 Ft/fõ 1-3 éjszaka: 2400 Ft/fõ/éj elõ- és utószezon: – 20%! Csoportoknak: – szállás/közös zuhanyzós WC-s faházakban/ + reggeli, ebéd, vacsora: 3400 Ft/fõ/éjszaka – szállás/zuhanyzós WC-s faházakban/ + reggeli, ebéd, vacsora: 3800 Ft/fõ/éjszaka Reggeli: 350 Ft Ebéd: 1000 Ft Vacsora: 750 Ft Reggeli-ebéd-vacsora együtt: 1900 Ft A Camping területén teniszpálya és homokos röplabdapálya, kerítésen kívül pedig salakos és füves futballpálya áll rendelkezésre. A Camping kerítésétõl 50 m-re a Tisza-holtág, mintegy 127 n.km-es vadregényes vízfelület, szabad strand, vízisportolási és horgászási lehetõség, csónakkölcsönzés is lehetséges. Kerékpár kölcsönzés a Camping területén! Termál strand a közelben. Túrák, sétahajózás megszervezése, idegenvezetõ biztosítása! Az étteremben étlap szerint vagy elõre megrendelve egyénileg és csoportosan lehet étkezni. Csoportoknak kedvezmények. Üdülési Csekket szállásra , étkezésre , internetezésre és kerékpárkölcsönzésre is elfogadunk
Erdõalja – Vendégház
A Bakony egyik legszebb völgyébe várunk min-
denkit,aki pihenésre,kikapcsolódásra vágyik.Ez a kis falu a csend és nyugalom szigete.Egész-
séges, tiszta levegõje alkalmas a túrázásra,
felüdülésre.Gyalog és kerékpáron kellemes tú-
rákat tehet a helyi és a környékbeli települések
látnivalóihoz a jelzett kéktúra útvonalakon.
Házunk a bakonyi-erdõ aljában a Gaja patak
mellett épült.A családi ház felsõ szintjén,külön
bejáratú apartmanban 8 személy kényelmesen pihenhet.Kétágyas szobák,konyha étkezõvel,
fürdõszoba, tágas nappali kandallóval áll a vendégek rendelkezésére.A kertben bográcsoz-
hat, grillezhet.Ping-pongozással, tollaslabdá-
zással, sakkozással, télen szánkózással még
kellemesebbé teheti pihenését, kikapcsolódá-
sát.Szállásdijak:Felnõtteknek:2500Ft/fõ/nap Gyerekeknek:10 éves korig20% kedvezmény.
Udülési csekket elfogadunk.
Szeretettel várjuk vendégeinket
Szép Ilonka Vendégház
Vendégházunk 2004. nyarától áll az üdülni vágyók rendelkezésére a Kehidakustányi Vendégvárók egyesülete tagjaként. Célunk, hogy családias környezetben, színvonalas szálláslehetőséget biztosítsunk
minden kedves látogatónknak. Házunk a Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdőtől mintegy 300 méterre található, lakóparkos környezetben. Az épületben 2 igényesen felszerelt, minden igényt kielégítő, légkondicionált egy és két hálószobás üdülő-lakás várja a vendégeket, lehetőséget adva 2-6 fő kényelmes elszállásolására.
Nem kell üzleti ügyeitől egy percre sem elszakadni, tartahatja a kapcsolatot barátaival! Erre ad lehetőséget a rendelkezésre álló WLAN internetes kapcsolat.
Kehidakustányi Vendégvárókártya elfogadóhely!
Békésszentandrási Vendégház
vendégház
Lizi Vendégház
Tévé, Kutya, macska bevihető, Asztalitenisz, Fürdőszobás szoba, Apartman, Kirándulás, gyalogtúra, Kerti parti, Családbarát szálláshely
MATA Vendégház
Légkondicionálás
Napsugár Vendégház
Vendégházunkkal
Kiskõrös kertvárosában,
nyugodt, szép környezetben
kínálunk az Ön (Önök) pihenéséhez
színvonalas szálláshelyet.A közelünkben van a kedvelt ‘Kiskõrösi gyógy- és strandfürdõ’, kinti, benti, árnyékos, úszó és gyerekmedencékkel,
ahol pihenhet, fürödhet, gyógyulhat, szaunázhat, felüdülhet kedvére.
A fürdõ különbözõ gyógy- és wellness szolgáltatásokkal, masszázs, fittnes, gyógykezelések… stb.,
áll az odalátogatók rendelkezésére.
Gyógyszolgáltatások :
Vendégházunk különálló épületben van,
melyben három kényelmes, jól felszerelt apartman található társalgóval, külön-külön konyhával és fürdõszobával.
A parkos udvar nyugodt környezetet nyújt a kikapcsolódáshoz, pihenéshez. A bokrok és virágok között színes halakkal gazdag kerti tó található.
A gyermekek részére van egy kis játszótér csúszdával, hintával, homokozóval, a kedvelt babázóval és gyerekkonyhával …
Kicsit odébb a szülõk a kerti pihenõben élvezhetik a szabadságot.
Kölcsönözhetnek kerékpárt, az udvarban lehet pinpongozni, tollasozni, nem messze squesh pálya és a szabadidõ park, ahol gurulhat a foci!
Kedvükre grillezhetnek, vagy éppen forgathatják a bográcsot …
A közelben hangulatos étteremek, pékség, pizzéria, ételbár … ,
fodrász, kozmetika, szauna ….
‘Kurta’ vendéglõ
Kiskõrös hangulatos alföldi kisváros Magyarország középsõ részén, Budapesttõl 120 km-re.
Itt született hazánk szabadságharcos költõje Petõfi Sándor,
kinek szülõháza a város központjában múzeumként megtekinthetõ. A pihenésre, nyugalomra vágyók szívesen látogatják egyre épülõ, szépülõ városunkat.
A térség egyedi természeti szépségekkel, hagyományokkal, programokkal, gasztronómiai különlegességekkel, kitûnõ borokkal várja az ide látogatókat.A horgászást kedvelõk is találnak több lehetõséget.
Kedvelt ‘pecás paradicsom’ pl. az ‘Akasztói horgásztó’, játszótérrel, strand- és pezsgõfürdõvel.
A csendre vágyók tetõzhetik az élményt egy-egy túrával pl. felfedezhetik a Kolon-tó különös világát, élvezhetik a ‘természet csendjét’.
A ‘ló-barátok’ örömére a környéken vannak lovasfarmok, lovasbemutatók.A Kiskõrösi gyógyfürdõ vízminõségével egyedülálló.
Az 1050 méter mélyrõl feltörõ 56 C fokos hõmérsékletû gyógyvíz a nátrium-klorid, jód és bróm mellett jelentõs fluoridot tartalmaz.
Hatására az erek kitágulnak, javul az anyagcsere, fokozódnak az immunbiológiai reakciók.
A fürdõkúra eredményeként a szervezet szinte megfiatalodik. A gyógyvíz gyulladáscsökkentõ hatású, mozgásszervi, urológiai, nõgyógyászati panaszok kezelésére ajánlott.
Gyógyhatása kimutatható mozgásszervi mûtétek után, balesetek utáni rehabilitációs kezelésekben valamint a krónikus izületi gyulladások esetében is.
(Fürdõbelépõ: 500 – 1200 Ft)
Tuskóföld Vendégház
Garázs, Horgászat, Tévé, Kutya, macska bevihető, Kerékpár, Vadászat, Tollaslabda, Fürdőszobás szoba, Főzési lehetőség, Családbarát szálláshely
Akácos Vendégház
Tévé, Kutya, macska bevihetõ, Fürdõszobás szoba, Kerti parti, Gyógyfürdõ a közelben, Nemdohányzó, Eszpresszó vagy drinkbár, Reggeli, Családbarát szálláshely, Horgászat, Tollaslabda, Biliárd, Parkoló
Júlia Vendégház
Üdülési csekk
Mózes Vendégház
Tévé, Fürdőszobás szoba, Áramforrás, Kerti parti, Internetcsatlakozás, Gyógyfürdő a közelben, Reggeli, Vegetáriánus, Családbarát szálláshely, Osztálykirándulásra alkalmas, Őrzött parkoló
Kern Vendégház
A KERN VENDÉGHÁZ a falu szívében nyugodt, csendes környzetben 2-3-4 ágyas vendégszobáival kellemes pihenést nyújt akár családoknak, baráti társaságoknak, felnőtt és diákcsoportoknak (30 főig) éppúgy, mint a természetbarátoknak, kerékpáros túrázóknak, vagy a nyugodt pihenésre vágyóknak.
Zsuzsi Vendégház
Ellátás megegyezés szerint.
Igény esetén programokat szervezünk
Vass Vendégház
Parkosított udvar, bográcsozás és grillezési lehetőség.Mozgáskorlátozottaknak, Üdülési csekk, Családbarát szálláshely
Krisztina Vendégház
Vendégházunk új építésű önállóan apartman lakásokból áll.
Ajánlatunk:
3 fős apartman, amely egy tágas világos szobából, egy zuhanyzós fürdőszobából, és egy konyhából áll.
4 fős apartman, amely tartalmaz két szobát, egy zuhanyzós fürdőszobát, és egy konyhát.
6 fős apartman, amely tartalmaz két szobát, egy zuhanyzót, wc-t, konyhát, étkezőt.
Ajánlunk még egy különálló 20 fős házat, amely 4 nagy tágas szobából áll, két fürdőszobából, két felszerelt konyhából, két nagy gyönyörű nappaliból.
Parkolást zárt udvarban biztosítunk vendégeinknek.
Üdülési csekket elfogadunk.
A lakásokban központi fűtés van, így egész évben várjuk vendégeinket.
Környékünk gyönyörű kirándulóhelyekben gazdag, tiszta levegőjéről híres a kőszegi-hegység asztmát gyógyító hatása. Gyönyörű a most felújító Szent-Vid kápolna, az Óház-kilátó, Hétforrás, a 882m magas Írott-kő kilátó, cáki pincesor, bozsoki Sibrik kastély, Kőszeg gyönyörű belvárosának megtekintése
Ausztriai látnivalók: burgelandi várak, tavak, élményfürdők
Azálea Vendégház
Üdülési csekk, Családbarát szálláshely
Borvirág Vendégház
Kerti parti, Borturizmus, Üdülési csekk, Természetvédelmi terület, Programszervezés, Hajókirándulás, sétahajó, Szüreti program, Kirándulás, gyalogtúra, Horgászat, Kerékpár
Józandűlő Vendégház
Tévé, Kutya, macska bevihető, Fürdőszobás szoba, Pihenőpark, Kerti parti, Gyógyfürdő a közelben, Eszpresszó vagy drinkbár, Reggeli, Főzési lehetőség, Üdülési csekk, Apartman, Kirándulás, gyalogtúra, Asztalitenisz, Mozgáskorlátozottaknak, Parkoló
Katka Vendégház
Tévé, Fürdőszobás szoba, Kerti parti, Internetcsatlakozás, Főzési lehetőség, Üdülési csekk, Természetvédelmi terület, Fizetővendéglátás, Kirándulás, gyalogtúra, Horgászat, Lovaglás
Kis Szárcsa Vendégház
Budapest és Székesfehérvár között a Velencei-tó közvetlen közelében, gyönyörű környezetben, egész évben, öt szobával várja kedves vendégeit a "Kis Szárcsa" Vendégház.
Minimum két éjszakás vendégeinknek: ingyenes napijegy a székesfehérvári Szárcsa Csárda és Fogadó felnőtt és gyermek wellnes részlegébe. (www.szarcsa.hu )
Kikapcsolódási lehetőségek a közelben: Velencei-tó, tenisz, termálfürdő, lovaglás, parkerdő, non-stop uszoda, fallabda, vízi tanösvény, quad, hajóutak, vízisport iskola
Kirándulási lehetőségek: agárdi madárvárta, Gárdonyi Géza emlékház, pákozdi emlékmű, nadapi ingókövek, velencei kilátó, székesfehérvári városnézés
Kőhíd Vendégház
Pihenjen a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szívében, festői környezetben, családias légkörben.
Luxus és nyugalom.
Korona Vendégház
Tévé, Kutya, macska bevihető, Asztalitenisz, Fürdőszobás szoba
MÁRTA VENDÉGHÁZ – CSÁKÁNYDOROSZLÓ
Kedves Vendégeink!
A Császár család szeretettel várja a pihenni vágyókat, az Őrségben kirándulókat, a túrázás után megfáradt vándorokat, átutazóban lévő kedves vendégeit és mindenkit, aki hosszabb vagy rövidebb időre szállást keres otthonos és barátságos környezetben.
A külön bejáratú apartman és szoba Csákánydoroszló község központjában találhatóak, egy kétszintes, kertes családi házban.
Az Ön nyugalma és biztonsága érdekében parkolási lehetőséget biztosítunk zárt udvarban.
Üdüljön, pihenjen, gyógyuljon Csákánydorszlón a Márta Vendégházban!
?Ha bennünket választ, jól választ!?,
és egy kellemes nyaralást tölthet el nálunk.
Szeretettel és tisztelettel várunk minden érdeklődőt. Legyen a vendégünk!
Kedvező Árak:
- szoba: 1500 Ft / fő / éjszaka
- apartman: 2500 Ft / fő / éjszaka
Férőhelyek száma:
- szoba: max. 4 fő
- apartman: max: 3 fő
Avar Panzió
Panziónkban 24 órás recepció működik. Angolul és németül is beszélő munkatársaink állnak rendelkezésükre.
A 3300 nm-es erdős, parkos területen álló vendégházban 8 szobát rendeztünk be Önöknek, 20 férőhellyel.
5 darab kétágyas,
2 háromágyas és
1 négyágyas szoba közül választhatnak
SZOBAÁRAK:
1 ágyas szoba
6 000.- Ft/éj /23 Euro/ reggeli nélkül
6 500.- Ft/éj /25 Euro/ reggelivel
2 ágyas szoba
8 500.- Ft/éj /33 Euro/ reggeli nélkül
9 500.- Ft/éj /37 Euro/ reggelivel
3 ágyas szoba
11 500.- Ft/éj /45 Euro/ reggeli nélkül
13 000.- Ft/éj /50 Euro/ reggelivel
4 ágyas szoba
13 000.- Ft/éj /50 Euro/ reggeli nélkül
15 000.- Ft/éj /58 Euro/ reggelivel
Idegenforgalim adó: 350 Ft/fő/éj /1,5 Euro/
A szobákban fürdőszoba (tusolóval, wc-vel, mosdóval), színes televízió található.
gyerek kedvezmények:
0 – 3 éves korig ingyenes,
3 – 14 éves korig 50%
A 4 ágyas szoba ára 2 felnőtt és 2 gyermek esetén 15.000 Ft helyett 13 000 Ft reggelivel és 13.000 Ft helyett 11 000 Ft reggeli nélkül.
A szobák igényeiknek megfelelően pótágyazhatóak
Üdülési csekket elfogadunk. Október 1-től március 31-ig üdülési csekkel fizető vendégeinknek 5% kedvezményt biztosítunk a szoba árából.
A parkban tűzrakóhelyet is kialakítottunk,
zárt parkolási lehetőség biztosítunk.
Vendégeink kedvenceiket is magukkal hozhatják.
Helyben reggelit tudunk felszolgálni, valamint drinkbárt üzemeltetünk hűtött italokkal, kávéval.
Gyöngyvirág Vendégház
Elhelyezés:
2 db kétágyas, pótágyazható szoba, fürdõszoba, felszerelt, modern konyha, nappali ( mûholdas TV).
Ellátás: Önellátás
Szolgáltatások:
tágas kert, piknikezési lehetõség, kerti bútorok, 2 férõhelyes belsõ parkoló, szauna.
Szezon egész évben
Áraink: 3000 Ft/fõ, pótágy 2000Ft/fõ
Gyermekkedvezmény: 2 éves korig ingyenes, 2-12 éves korig 20%.
Felsõtold – .A Mátra és Cserhát vonalán haladó Kék Túra érinti a falut. Az utazó, aki Pásztó felõl érkezik Felsõtoldra, akár Szécsény, akár Hollókõ felé folytathatja útját. Páratlan szép természetvédelmi területen vezet át az út a faluig. A természetet, kirándulást, kerékpározást, lovas túrákat, csendes nyugalmat kedvelõk számára ajánljuk.
Szamóca Vendégház
Vendégház
Nyikos Vendégház
Fertőd központjában, a kastélytól 500 m-re a városon átvezető úton található vendégházunk. Külön bejárattal 2-3 ágyas, fürdőszobás szobák, amerikai jellegű, felszerelt konyhai résszel és közös étkezővel.
Fónagy Vendégház
Vendéglátás, Falusi turizmus
Három a kislány Vendégház
A ?Három a kislány? vendégház már 1990 óta szeretettel várja kikapcsolódni és pihenni vágyó kedves vendégeit, mely 2007 januárjában teljes felújításra került. A négy szintes vendégházban 4 db 2 személyes szoba, melyhez egy közös teljesen felszerelt konyha (kávéfőző, mikrohullámsütő, kenyérpirító, rezsó, főzéshez szükséges edények stb.) tartozik, 3 db 2 személyes 20 m2 ?es appartman melyből kettő légkondícionált, 2 db 2 személyes 25 m2 ?es appartman, mely pótágyazható is.
Sylvas Vendégház
Vendégház
Koppány Lovasudvar .
A Koppány Lovasudvar a Bakonyalján fekvõ kis településen, a Veszprém megyei Bakonykoppányban található, ahol csend és nyugalom uralkodik. A ház udvaráról gyönyörû kilátás nyílik a Bakony napsütötte hegyeire, virágos réteire. Túráink során többféle vaddal is találkozhatunk. A fák, bokrok sûrûjében nappal vaddisznó, dámvad, szarvas és õz pihen, itt bújik meg a vadmacska, a pele, a vizekben a vidra.
A Koppány Lovasudvar ebben a szép, régi bakonyi faluban várja a pihenni, túrázni, sportolni vágyókat. Régi paraszti stílusban, igényesen kialakított vendégházunk 2-3 ágyas, zuhanyzós szobáival és házias konyhával garantáljuk az önfeledt kikapcsolódást. Vendégeinknek naponta háromszori étkezést biztosítunk.
Vendégeink többféle lovastúra-útvonal közül választhatnak, a pár napos hétvégi lovaglásoktól az egész hetes, hosszabb útvonalakig. Szolgáltatásaink körébe beletartozik a lovaskocsizás, hintózás a szõlõhegyen, s a pincészetek legfinomabb borainak kóstolása.
A környéken rengeteg kikapcsolódási lehetõség áll még vendégeink rendelkezésére: különféle kerékpár- ill. gyalogtúrák szervezése, horgásztó és számtalan turistalátványosság a Bakonyban, Zircen, Pápán és környékén.
Vendégeink kényelmét szolgálja továbbá a ház udvárán kiépített régi stílusú kemence és pihenõhely, ahol a nap végén együtt fogyasztjuk el a ropogósra sült húsokat, zöldségeket és kóstoljuk meg a háziúr zamatos borát.
A Pápai Lovasiskola bemutatkozik
A Pápai Lovas Klubbot 1967-ben alapították. Az alapítók fontos célkitûzése volt, hogy a Batthyány Lajos Szakképzõ Iskola mezõgazdasági technikumának tanulóival megismertessék és megszeretessék a lovas sportot. Majd a jobb versenyzõkbõl egy versenyzõkeret álljon össze, amely a helyi, a megyei, majd az országos versenyeken képviselje Pápa város lovassportját.
Az évek elõrehaladtával a Lovasiskola lóállománya és területe egyre bõvült, s ez megteremtette a különféle szolgáltatások kialakításának lehetõségét. Az évek során a Pápai Lovas Klub elnökségi tagjai, illetve a lovastelepen dolgozó kiváló gárda segítségével a Lovasiskola által kínált szolgáltatások egyre színvonalasabbak lettek és ezzel együtt egyre több érdeklõdõt vonzottak.
Így lett a Pápai Lovasiskolából mára egy olyan sportcentrum, pihenõ- és szórakozóhely egyben, amely garantáltan biztosítja a lótartók, valamint a lovagolni vágyók igényeit!
Szőlőlugas Vendégház
50 fős reggeliző és közös helyiség áll a vendégek rendelkezésére.
Abigél Apartmanház .
Várjuk kedves vendégeinket sok szeretettel legújabb Apartmanházunkban.
Egyszobás (2-3 férõhelyes), és kétszobás (5-6 férõhelyes) különbejáratú apartmanjaink találhatók. Mindegyik apartmanhoz tartozik minikonyha, tusoló-Wc-vel, kábel Tv, balkon, franciaágy.
Parkolási lehetõség az udvarban. Grillezési és bográcsozási lehetõség szemben a Szõlõlugas Vendégházunkban. Ugyanitt a szép nagy kertben hinta, homokozó, csuszda. Borkóstolási lehetõség.
Sike Vendégház
Szoba paraméterei: WC, zuhanyzó / fürdőkád, TV, rádió
Szállás szolgáltatásai: önellátó, konyha, tűzhely, mikro, hűtőszekrény, ebédlő, zárt parkoló
férőhely:
2 szoba (4 ágy)
1 apartman (6 ágy)
tájékoztató árak:
2500 HUF / fő ellátás nélkül
Nap Vendégház
gyógyfürdő, horgászat, kirándulási lehetőség, lovaglás, önellátás, strand, szállás, termálfürdő, turizmus, vadászat, vendégház, zárt parkoló
Telephelyek
5130 Jászapáti, Nap u. 12.
Attila Vendégház
A strandhoz közel 2 vendégház kiadó, nagy udvarral. A nagy vendégházban 3 szoba, nappali két fürdõszoba-wc, terasz. A kisebb házban 2 szoba, fürdõszoba-wc, terasz.
20-26 férõhely
Aviátor Motel Vendégház Eger
A Bükk hegység lábánál fekvő, történelmi múltú barokk város,
nyugodt külvárosi környezetében várja Kedves Vendégeit a 16 szobás,
új építésű, kiválóan felszerelt Aviátor Motel.
A szobákhoz fürdőszoba valamint TV is tartozik.
Nagyobb csoportok esetén a a szálláshely igény szerint 39 főig pótágyazható.
Az étkezésre a motellel szemben található, vadnyugati hangulatot kölcsönző
Western Söröző és Étteremben van lehetoség.
Ezüstfenyő Vendégház
Elhelyezés:
Férőhelyek száma: 16 fő + 2 fő pótágyon
2 – 4 ágyas fürdőszobás szobákban mindenhol TV
Szobák száma: 6 db (2 db 4 ágyas, 4 db 2 ágyas)
A nagy társalgóban közös esti program
Ellátás:
Önellátó, fél- vagy teljes panziós ellátás is igényelhető
Jól felszerelt konyhában lehet sütni, főzni, grillezni.
A tágas udvarban bográcsozás, szalonnasütés és grill partik rendezésére, pihenésre és szórakozásra van lehetőség.
