Aqua Hotel
Dinamikusan fejlődő városunk a Dél-alföldön elhelyezkedő Kisteleki kistérség központja, mely Budapesttől másfél, a déli országhatártól fél óra autóútra található.
A település központjában elhelyezkedő szállodánk szolgáltatása elsősorban a termálturizmusra építi jövőképét, de kiváló kiindulási pontot is jelent, ha szeretné felfedezni az Alföld megannyi természeti és kulturális kincsét. Közvetlenül a hotel mellett található fedett gyógyfürdőben közel 2000 méter mélyről feltörő 84 fokos termálvíz várja a feltöltődni, gyógyulni vágyókat, mely mellé gyógyászati és wellness szolgáltatásokat kínálunk.
22 igényesen berendezett, otthonos, családias hangulatú szobánkban örömmel várjuk Önöket!
Hotel Palace***superior
A Palace Hotel a Balaton észknyugati csücskénél, Keszthelytől mindössze 6km-re fekvő Hévíz központjában, a termálvízű tófürdőtől mindössze 200 méterre található, A négycsillagos szálloda elegáns környezetben, wellness szolgáltatásokkal, saját gyógyászati részleggel, hangulatos étteremmel és kávézóval várja a pihenésre és felfrissülésre vágyó vendégeket.
A Palace Hotel 165 tágas, légkondicionált kétágyasszobát és apartmant kínál, melynek többsége erkéllyel is rendelkezik. Szállóvendégeink számára díjmentes élménymedence, pezsgőfürdő, szauna, fitnesz terem, gyermekszoba és fürdőköpeny használat, továbbá szintén díjtalan WIFI hozzáférés és internet sarok. Mélygarázs, rendezvényterem.
Szállodánk Üdülési csekk elfogadó hely és számos egészségpénztárral szerződésben áll.
Termál Kemping Strandfürdő és Városi Sportuszoda
Nyitva tartás:
Kemping: IV.01.-X.30.
Strand: I.01.-XII.31. a kemping vendégeinek ingyenes.
MCCC-tagok 20%, FJCC-tagok 10% kedvezményben részesülnek.
Panzió – Étterem Polgár
Idegenforgalmi szempontból a város egyik fontos vonzótényezője a víz, a vízhez kapcsolódó szabadidős tevékenységek lehetősége. A tiszán lehet kajak – kenu, csónakázás, hajókirándulás, vizitúra programokból választani.
A város másik nagy súllyal bíró adottsága a termálvízgazdagsága, melyre 1000 fő befogadóképességű gyógyhatású strandfürdő épült, mintegy 24 ha parkerdővel és 3 ha csónakázótóval övezve.
A tágabb környezet is többféle látványosságot jelent.
Béke Hotel
Komárom város legrégibb szállodája a múltban is mindig vendéglátó ipari egységként üzemelt. A szálloda a város szívében helyezkedik el a Duna, a thermál gyógyvíz, a vasútállomás és a határátkelőhely szomszédságában. 16 szobás szállodánk I. emeletén egy apartmann, és 4 db 2 ágyas szoba zuhanyozóval, TV-vel és minibárral várja kedves vendégeinket. A földszinten a turista osztály található 6 db 3 ágyas, 3 db 2 ágyas, és 2 db 6 ágyas szobákkal, melyekhez közös fürdő, WC és teakonyha tartozik. A turista osztályon szívesen fogadunk Komárom és környékén dolgozó cégek munkatársait. Ebben az esetben egyedi megállapodás köthető. Csoportok érkezése esetén városnéző programokat szervezünk. A helyszínen pénzváltást biztosítunk. Nyitvatartás: 0-24 óráig
Ramada Plaza Budapest
A korábbi Corinthia Hotel Aquincum neve 2007. október 15-től Ramada Plaza Budapest lett.
Elhelyezkedés: A Ramada Plaza Budapest a főváros budai oldalán, a Dunaparton fekszik, szemben a Margitszigettel. A belváros és a Budai Vár könnyen elérhető a hotelből. Ha a természetbe vágyik, kiránduljon a budai hegyekbe vagy a közeli Dunakanyarba. A római kori Aquincum, melynek régészeti emlékeiben bővelkedik a környék, a birodalom pannon tartományának legfontosabb katonai települése volt az 1. és 2. században. Érdemes ellátogatni a közeli amfiteátrum romjaihoz és a gazdag római kori gyűjteménnyel rendelkező Aquincum Múzeumba.
Szobák: A szálloda 310 szobájához tartozik fürdőszoba, minibár, közvetlenül hívható telefonkészülék, rádió, műholdas adásokat sugárzó televízió, ingyenes szélessávú internethasználat, kávé- és teafőzési lehetőség, vasaló és vasalódeszka. A szobák egy része a Dunára és a Margitszigetre néz.
Az Executive Club elsősorban az üzletemberek részére kínál exkluzív környezetet személyre szóló szolgáltatásokkal. A szálloda magas színvonalú szakmai segítséget nyújt bármilyen rendezvény megszervezésében, valamint kellemes körülményeket biztosít akár 350 fő részére is elegáns és felújított konferencia- és tárgyalótermeiben. A rendezvényszervezők számára kifejlesztett program garantálja, hogy a rendezvények stresszmentesek és sikeresek legyenek. A közeli Margitsziget termálvizével táplált „Aphrodite Spa” kiváló lehetőségeket kínál a kikapcsolódásra. Az úszómedence, az edzőterem és aqua-jogging foglalkozások segítenek formába hozni testét; a termálmedencékben és szaunákban kipihenheti a nap fáradalmait. Wellness kezeléseik a modern kor stresszes életmódját élőknek nyújtanak felfrissülést. Válasszon a masszázsok széles skálájából, lazuljon el az ózonfürdőben, vagy tapasztalja meg a szépségpakolások csodálatos hatását, és úgy érzi majd, mintha újjászületett volna! A szálloda felújított Ambrosia étterme és The River Bar-ja ételek széles választékát és koktélkülönlegességeket kínál a kulináris élvezetek kedvelőinek.
Gesztenyés Fogadó .
…várja Önt Zalakaroson, az erdõ szélén elterülõ Gesztenyés Panzióban és Étteremben,
400 m-re az egész évben nyitva tartó termál-, gyógy- és élményfürdõtõl!
A nyugalom, az erdei séták, a hatalmas terasz úszómedencével és a barátságos, figyelmes kiszolgálás egyaránt biztosítékai a pihentetõ nyaralásnak mindenki számára. A kis panzió 2 kétágyas és 3 háromágyas, kényelmesen berendezett szobával várja az odalátogatókat.A földszinten található egy étterem a vendégek legnagyobb megelégedésére.
Újdonság! Hûsítõ vízpermet a kerthelyiségben! Nyáron akár 5-6 Celsius fokkal hûvõsebben várjuk Kedves Vendéginket!
ART Hotel
Art Hotel: 2008-ra felújított, középkategóriás, háromszintes, liftes, családias szálloda 46 szobával.Nyugodt, csendes környezetben a Gránit Gyógyfürdő közvetlen közelében található.
Szobáink kétágyasak melyek részben harmadik, normál fekvőhellyel ellátottak. Nagyobb családok számára 4 ágyas ill. összenyitható szobákkal is rendelkezünk. Felszereltségük: zuhanyzós fürdőszoba, hajszárító, kerti bútoros balkon, Tv, vezeték nélküli Internet (WIFI), minibár, telefon, szobaszéf .A szobák egy része klimatizált.
A szálloda udvarán napozó terasz, teniszpálya, gyermekjátszótér, ingyenes gépkocsi parkoló található. Házon belül térítésmentesen használhatók: wellness részleg: ellenáramoltatóval felszerelt termálvizes úszómedence, termálvizes pezsgő-élménymedence, fittnesz terem, sószoba. biliárd, gyerek játszószoba, internet, asztali tenisz, tenisz , hétvégenként a finn szauna,
Térítés ellenében igénybe vehető szolgáltatások: finn szauna, infraszauna, masszázs, babaágy, fürdőköpeny és kerékpárkölcsönzés.
Vendégeinknek klimatizált éttermünkben svédasztalos reggelit, félpanzió esetén 30 fő alatt 3 fogásos vacsorát menüválasztási lehetőséggel, 30fő felett svédasztalos vacsorát kínálunk. A szálloda halljában egy lobbybár található.
Társas összejövetelek, rendezvények lebonyolítására szolgál két különtermünk, mely 20 ill.60 fő befogadására alkalmas.
Háziállattal érkező vendégeinket is szívesen látjuk.
Egész évben akciós ajánlatokkal várjuk kedves vendégeinket!
Üdülési csekket elfogadunk!
Igali Pihenõ Apartmanok
Igal a somogyi dombok között egy kellemes termál fürdõhely.
40 km-re a balaton déli partjától/Balatonföldvár/ és 25 km-re Kaposvártól.
Az apartmanház kb. 500m-re található a fürdõtõl.
Az arpartmanház 2006ban epült, egész évben várjuk a pihenni vágyokat.
Az apartmanokhoz 3.200 m² diszkert tartozik, nyugott csendes környezetben fekszik.
Az apartmanház területihez tartozik:
- zárt parkoló
- a füves területen kenyelmes nyugágyak állnak a vendégek rendelkezésére
- grill- , bogácsozó kiülõhely
- az apartmanok nagy részéhez terasz tartozik
- 3 apartman mozgáskorlátozott vendégeink rendelkezésére áll
összesen 5 db. 2 ágyas apartman és 2 db. 4 ágyas 2 hálószobás apartman
minden apartman fenyõbútorral, fitnessmatraccal és allergiamentes ágynemüvel van felszerelve:
- minikonyha hütõvel teljes felszereléssel
- mikrosütõ kérésre
- kisgyerekeknek utazóágy, fürdõkád
- kábel-TV
- fürdõszoba wc-vel és tusólóval
- központi fütéssel
Információ a fürdõrõl:
Az egész évben üzemelõ gyógyfürdõben alkáli-kloridos és hidrogénkarbonátos, a jódos vizek csoportjában tartozó 76C-os, csodálatos, egyedülálló gyógyhatású termálvíz 9 fedett ill. nyitott medencével várja a gyógyulni vágyókat.
Elsõsorban reumás, mozgásszervi, keringési zavarok, urológiai problémák, nõgyógyászati problémák gyógyulását segíti elõ. A fürdõben található gyógymasszás, tangentor, súlyfürdõ, szauna.
A gyógykezeléseket a TB támogatja.
Patonai Panzió .
HOTEL CAD elfogadóhely.
Fertõdön, a Ferto – Hanság Nemzeti Park közvetlen szomszédságában, a fertõdi Esterházy Kastély épületegyüttesének szívében épült új panziónkban, családias környezetben várjuk aktív és passzív pihenésre vágyó vendégeinket. Az épület földszintjén található egy kávézó, ahol a reggelit és igény esetén a vacsorát tálaljuk. Szállásunk a Hotel kategóriának kíván megfelelni, azonban az árversenyben, a panzió besorolást célozta meg. A környéken található programokról a www.patonai.hu weblap “Programajánló” címszó alatt részletesen tájékozódhat. A szállástól 5 km re termál vizes fürdo található, ez Hegykõ. Az Esterházy kastélyban a nyári idõszakban komolyzenei koncertek vannak, melyre igény esetén a jegyeket megvásároljuk.
Fortuna Villa
Pihentetõ ünnepnapok a Fortuna Villa II-ben!
Érvényes:
Húsvét (2009. 04. 10 – 2009. 04. 14.)
Május 1. (2009. 04. 30 – 2009. 05. 03.)
Pünkösd (2009. 05. 29 – 2009. 06. 02.)
Augusztus 20. (2009. 08. 19 – 2009. 08. 24.)
Október 23. (2009. 10. 22 – 2009. 10. 26.)
4 nap / 3 éjszaka / 2 fõ részére stúdióapartmanban
reggelivel és 1 – 1 masszázssal
45.500.- Ft
félpanzióval és 1–1 masszázssal
53.000.- Ft
félpanzióval
50.000.- Ft
Üdülõhelyi díj: 380,- Ft / fõ / éjszaka a recepción külön fizetendõ /18 – 70 év között/!
Üdülési csekket elfogadunk!
Utazási irodák részére az akciós árakból jutalékot nem biztosítunk.
A Fortuna Villa csendes, nyugodt, panorámás helyen a villanegyedben található 700 méterre a Tófürdõtõl, mely 1997 óta családi vállalkozásban mûködik.
Apartmanjaink és stúdiószobáink azoknak a vendégeknek lettek kialakítva, akik a családias légkörû, kisebb szálláshelyeket kedvelik.
Igényesen berendezett apartmanok és stúdiószobák konyhablokkal, színes TV-vel és széffel felszereltek, erkély illetve terasz tartozik hozzájuk.
A Fortuna Villa rendelkezik:
- pezsgõfürdõ,
- szauna,
- kültéri úszómedence,
- kert, kerti bútorok,
- parkoló.
Szolgáltatásaink:
- szauna, pezsgõfürdõ, úszómedence (korlátlan használat),
- büféreggeli,
- félpanziós ellátás (egy 600 méterre lévõ zenés étteremben),
- gyógy-, talp-, nyirokmirigymasszázs,
- pedikûr,
- manikûr.
Igény szerint szervezzük:
- kirándulások,
- hõlégballon repülés,
- operettgála.
Több lehetõség van a közelben kirándulásra, sportolásra, a szabadidõ hasznos eltöltésére:
- Várak (Sümeg, Szigliget),
- Múzeumok (Festetics kastély, Balatoni múzeum),
- Lovaglás,
- Tenisz,
- Kerékpárutak,
- Balaton, Kis-Balaton,
- Élményfürdõk (Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdõ, Gránit Gyógyfürdõ Zalakaros)
Kedvezményeink:
- Belépõjegy a Tófürdõre,
- Belépõjegy a Naturmed Hotel Carbonába,
- Partnereinknél 5 – 10% kedvezmény.
Gyógykúra lehetõségek:
- Hotel Napsugár,
- Naturmed Hotel Carbona,
- Hotel Thermal,
- Hotel Aqua,
- Hévíz Gyógyfürdõ és Szent András Reumakórház
Thermal Kemping
Hajdúszoboszlói Gyógyfürdo Rt. kempingje 1995-ben nyitotta meg kapuit a Böszörményi úton.
Kapacitása folyamatosan bovül, jelenleg 300 lakókocsi-állás áram-, ivóvíz-csatlakozási lehetôséggel és sátorhelyek várják az érkezoket a megfelelo kiszolgáló létesítményekkel.
A Thermál Camping varázsa a kellemes környezetben és abban rejlik, hogy a vendégek rendkívül kedvezô áron közvetlenül naponta többször felkereshetik a strandot, ahová a gyönyörű díszpark övezte tóparti úton kényelmesen átsétálhatnak.
E természetközeli szálláshely annyira népszerű, hogy tavaly például novemberben távozott az utolsó vendég, s márciusban már megérkeztek az elsô turisták. 1999-ben téliesített szociális helyiségeket építettek itt, így folyamatosan, egész évben várja vendégeit!
A recepció mellett mini ABC, a szomszédos fedett uszoda elocsarnokában étterem egészíti ki a kemping szolgáltatásait.
Ceglédi Erdei Iskola és Diáktábor
A tábor a Ceglédi Termálfürdõ és Aquapark mellett épült be.
Akciók: A tábor együttmûködik a Ceglédi Alkotók Egyesületével, akik az erdei iskola kézmûves programjainak szervezõi, lebonyolítói.
Iskolánk 2007-ben további szálláshelyekkel és közösségi termekkel bõvül.
Cívis Hotel Kárpátia
Termál és élményfürdő, sportcentrum, triatlon, tavaszi fesztivál.
Cívis Hotel Phőnix
Termál- és élményfürdő, sportcentrum, triatlon, tavaszi fesztivál.
Gyógyfürdő és Kemping Csokonyavisonta
A fürdő területén található Termál Camping közvetlen átjárást biztosít a fürdőre.
Az új, korszerű vizesblokkban WC-k, hideg-, melegvizes zuhanyzók, mosdók találhatók. A vendégek kényelmét jól felszerelt konyha biztosítja. Az óríáscsúszda használata ingyenes,
izgalmas szórakozást nyújt kicsiknek és nagyoknak.
A két gyermekmedence vízhőfoka 26-32 celsius fok,
vízmélységük 30-100 cm.
A 2-2 fedett, ill. nyitott gyógyvizes medencék 35-37 celsius fokos gyógyvízzel üzemelnek.
A sportolni vágyóknak a 33 méteres sportmedence nyújt megfelelő sportolási lehetőséget,
melynek vízhőfoka 24-26 celsius fok .
Csokonyavisontára érkező vendégeinket több szállás lehetőséggel várjuk.
Szintén a Csokonyavisonta fürdő ajánlatában szerepelnek azok az apartman szobák, amik a vendégek teljes kényelmét elégítik ki. A szobákban hűtő, színes televízió és saját fürdőszoba segíti a kikapcsolódni vágyókat. A fürdőhöz közel kiskertes nyaralók bérelhetők egész éven át. A jó felszereltségű házak 2-6 fő elhelyezését biztosítják. Parkírozási lehetőség a nyaralóhoz tartozó belső udvaron
Thermal Hotel Harkány**** .
A Danubius Beta Thermal Hotel Harkány – 2007-tõl már négycsillagos kategóriában – megújultan és megszépülten várja kedves új- és törzsvendégeit! A város központjától kb. 500 méterre található gyógyszálló pihentetõ környezetben kínálja színvonalas szolgáltatásait a pihenni, kikapcsolódni, gyógyulni vágyóknak. Jól felszerelt, a kor igényeinek megfelelõ 105 db két- (részben pótágyazható) illetve háromágyas hotelszoba (fürdõszoba, színes televízió, telefon, minibár, fürdõköpeny, széf, hajszárító, részben balkon) és 3 db apartman áll Vendégeink rendelkezésére. Az aktív pihenést és kikapcsolódást kedvelõknek ajánljuk 11 x 22 méteres termálvizes (29 celsius fokos) úszómedencénket, szaunánkat és pezsgõfürdõnket, melyeket szállóvendégeink ingyenesen vehetnek igénybe. Mindezeken túl a kényelmet még lift, napozóterasz, saját gyógyászati részleg – az értékek biztonságát pedig zárt parkoló, valamint safe is biztosítja.
Ahol a gyógyítás és az Ön egészsége a legfontosabb!
Szállodánk gyógyászati részlege orvosi szaktanácsadás mellett magas színvonalú kezeléseket biztosít. Gyógycentrumunkban mindezeket kúracsomagok formájában, illetve különálló szolgáltatásként is igénybe veheti. A gyógyító vizet a hotel saját gyógymedencéjében élvezheti. A termálkutakból feltörõ 62 celsius fokos víz különlegessége abban áll, hogy a kén gáz formában van jelen a vízben, mely így – közvetlen felszívódás során – sokkal hatékonyabban fejti ki hatását. Ez az Európában egyedülálló gyógyvíz kiválóan alkalmas reumatikus megbetegedések, izületi gyulladások, nõgyógyászati panaszok kezelésére.
Apartmanházak és Ifjúsági Szállás, Zöldvár Villa
A termálfürdőtől 300 m-re várjuk Önöket erdőszélen Apartmanházainkban, Apartmanjainkban, Vendégházunkban és Ifjúsági szállásunkon. Üdülőnkben játszótér, bográcsozó helyek, grill terasz és borospince is található.
Hotel Piroska *** Superior
Aktuális csomagajánlatok 2009
Hotel Piroska***+ Bük
Wellness hétköznapok
Érvényes: 2009.05.29-ig (vasárnaptól-péntekig)
Ár: 19.900 Ft / fõ / 2 éj kétágyas szobában + Ifa EUR 85 / fõ
(Egyágyas felár 2.600 Ft/éj)
Tartalma:
2 éjszaka szállás félpanzióval (svédasztalos reggeli, ebéd vagy vacsora kuponos rendszerben), 1 kényeztetõ hátmasszázs, wellness-részlegünk használata (élménymedence, finn, bio és infra szauna, török gõzfürdõ aromaterápiával, tepidárium színterápiával, szauna-felöntés), fitneszterem használat, parkoló, transzfer a Büki Gyógyfürdõre
Relax hétvége
Érvényes: 2009.05.29-ig (péntek-vasárnap)
Ár: 22.900 Ft/ fõ /2éj kétágyas szobában + Ifa EUR 94 / fõ
(Egyágyas felár 2.600 Ft/éj)
Tartalma:
2 éjszaka szállás félpanzióval (svédasztalos reggeli, ebéd vagy vacsora kuponos rendszerben), 1 kényeztetõ hátmasszázs, wellness-részlegünk használata (élménymedence, finn, bio és infra szauna, török gõzfürdõ aromaterápiával, tepidárium színterápiával, szauna-felöntés), fitneszterem használat, parkoló, transzfer a Büki Gyógyfürdõre
Beauty hétvége
Érvényes: 2009.05.29-ig (péntek-vasárnap)
Ár: 34.900 Ft/ fõ/ 2éj kétágyas szobában + Ifa EUR 143 / fõ
(Egyágyas felár 2.600 Ft/éj)
Tartalma:
2 éjszaka szállás félpanzióval (svédasztalos reggeli, ebéd vagy vacsora kuponos rendszerben), fodrász (hajvágás + dauer vagy festés), kozmetika (kis arckezelés), pedikûr vagy manikûr, 1 kényeztetõ hátmasszázs, korlátlan szolárium használat, wellness-részlegünk használata (élménymedence, finn, bio és infra szauna, török gõzfürdõ aromaterápiával, tepidárium színterápiával, szauna-felöntés), fitneszterem használat, parkoló, transzfer a Büki Gyógyfürdõre
Wellness napok
Érvényes: 2009.12.20-ig (vasárnaptól-vasárnapig)
Ár: 45.900 Ft/ fõ/ 3éj kétágyas szobában + Ifa EUR 184 / fõ
(Egyágyas felár 2.600 Ft/éj)
Tartalma:
3 éjszaka szállás félpanzióval (svédasztalos reggeli, ebéd vagy vacsora kuponos rendszerben), 5 kezeléspont, 2 napi belépõ a Büki Gyógyfürdõbe, fürdõköpeny használat, fitneszterem és élményfürdõ használat (élménymedence, finn, bio és infra szauna, török gõzfürdõ aromaterápiával, tepidárium színterápiával, szauna-felöntés), parkoló, transzfer a Büki Gyógyfürdõre
-
Fergeteges Majális
Érvényes: 2009. április 30 ? május 04. (csütörtöktõl-hétfõig, min. 2 éjszakás foglalás szükséges!)
Ár: 34.900 Ft / fõ / 3 éjszaka + ifa EUR 141/fõ/3 éj
29.900 Ft / fõ / 2 éjszaka + ifa EUR 115/fõ/2 éj
(Egyágyas felár 2.600 Ft/éj)
Tartalma:
2/3 éjszaka szállás félpanzióval (svédasztalos reggeli, ebéd vagy vacsora kuponos rendszerben), 1×20 perces hátmasszázs, színes szórakoztató programok kicsiknek és nagyoknak: fitt-gyalogtúra, kisvasutazás a városban, bogrács-parti, ugrálóvár és játékest; fitneszterem és élményfürdõ használat (élménymedence, finn, bio, infra szauna, török gõzfürdõ aromaterápiával, tepidárium színterápiával, szauna-felöntés), parkoló, transzfer a Büki Gyógyfürdõre
Gyermekkedvezmény:
5 éves korig a szülõkkel egy szobában a szállás reggelivel ingyenes,
5-12 éves kor között három- ill. négyágyas szobában pótágy ár fizetendõ
(5.900 Ft / gyermek / éj reggelivel; 7.900 Ft / gyermek / éj félpanzióval)
-
Nyárköszöntõ Pünkösd
Érvényes: 2009. május 29. ? június 02. (min. 2 éjszakás foglalás szükséges!)
Ár: 37.900 Ft / fõ / 3 éjszaka + Ifa EUR 151/fõ/3éj
31.900 Ft / fõ / 2 éjszaka + Ifa EUR 131/fõ/2éj
(Egyágyas felár 2.600 Ft/éj)
Tartalma:
3 éjszaka szállás félpanzióval (svédasztalos reggeli, ebéd vagy vacsora kuponos rendszerben), 1×20 perces hátmasszázs, színes szórakoztató programok kicsiknek és nagyoknak: fitt-gyalogtúra, kisvasutazás a városban, bogrács-parti, ugrálóvár és játékest; fitneszterem és élményfürdõ használat (élménymedence, finn, bio, infra szauna, török gõzfürdõ aromaterápiával, tepidárium színterápiával, szauna-felöntés), parkoló, transzfer a Büki Gyógyfürdõre
Gyermekkedvezmény:
5 éves korig a szülõkkel egy szobában a szállás reggelivel ingyenes,
5-12 éves kor között három- ill. négyágyas szobában pótágy ár fizetendõ
(5.900 Ft / gyermek / éj reggelivel; 7.900 Ft / gyermek / éj félpanzióval)
Családi üdülés nyáron
Érvényes: 2009. június 13. ? szeptember 5.
(min. 7 éjszakás foglalás szükséges, szombattól-szombatig)
Ár: 69.900 Ft / felnõtt + ifa (380Ft/fõ/éj) EUR 279/fõ
(Egyágyas felár 2.600 Ft/éjszaka)
Tartalma:
7 éjszaka szállás kétágyas szobában félpanziós ellátással (svédasztalos reggeli, ebéd vagy vacsora kuponos rendszerben), fitneszterem- és élményfürdõ használat (kültéri medence, élménymedence és szaunavilág: finn-, bio-, infra szauna, török gõzfürdõ aromaterápiával, tepidárium színterápiával), parkoló, transzfer a Büki Gyógyfürdõre
Gyermekkedvezmény:
12 éves korig pótágyon a gyermekek szállása a szülõkkel egy szobában, reggelis ellátással térítésmentes!!! Félpanzió kérhetõ: HUF 2.000 Ft / alkalom / fõ
Külön szobában 12 év alatt: 45.400 Ft / 7 éj félpanzióval EUR 180/gyermek
2-4 éjszakás foglalást is fel lehet venni a következõk szerint:
LISTAÁRON: HUF 11.950 / fõ / éj félpanzióval kétágyas szobában
5-6 éjszaka esetén: HUF 10.755 / fõ / éj félpanzióval kétágyas szobában
Ha kérdezi a vendég, minden héten háromszor lesz gyermekprogram, fix napokon. Gyermekfelügyeletet továbbra is csak elõzetes (min. 2 héttel érkezés elõtt) lekérés szerint tudunk biztosítani.
FIGYELEM: augusztus 20-i héten vagy a 7 éjszakás ajánlatot (69.900/fõ) vagy 100%-os listaáron értékesíthetünk, min. 3 éjszakától. Hasonló programok lesznek, mint Majáliskor vagy Pünkösdkor.
Nászutas ajánlat álompároknak
Érvényes: 2009.12.20-ig
Ár: 59.900 Ft/ fõ kétágyas szobában + IFA EUR 245 / fõ
Tartalma:
5 éjszaka szállás félpanzióval (svédasztalos reggeli, ebéd vagy vacsora kuponos rendszerben), 1 gyertyafényes vacsora (a félpanzió keretein belül) 1 üveg ajándék pezsgõvel, 1 ayurveda egésztest masszázs, wellness-részlegünk használata (élménymedence és szauna világ: finn, bio és infra szauna, török gõzfürdõ aromaterápiával, tepidárium színterápiával, szauna-felöntés), fürdõköpeny használat (kaució ellenében), fitneszterem használat, parkoló, transzfer a Büki Gyógyfürdõbe
Frissítõ hétköznapok
Érvényes: 2009.12.20-ig (vasárnaptól-péntekig)
Ár: 49.900 Ft / fõ kétágyas szobában + Ifa EUR 188 / fõ
(Egyágyas felár 2.600 Ft/éj)
Tartalma:
5 éjszaka szállás félpanzióval (svédasztalos reggeli, ebéd vagy vacsora kuponos rendszerben), 1 kényeztetõ hátmasszázs, fitneszterem és élményfürdõ használat (élménymedence, finn-, bio és infra szauna, török gõzfürdõ aromarápiával, tepidárium színterápiával, szauna-felöntés), parkoló, transzfer a Büki Gyógyfürdõre
Stressz oldó napok Bükfürdõn
Érvényes: 2009. május 29-ig és szeptember 1. – december 23. között (vasárnaptól-vasárnapig)
Ár: 59.900 Ft/ fõ kétágyas szobában + Ifa EUR 245 / fõ
(Egyágyas felár 2.600 Ft/éj)
Tartalma:
4 éjszaka szállás félpanzióval (svédasztalos reggeli, ebéd vagy vacsora kuponos rendszerben), orvosi vizsgálat, 5 gyógykezelés (2 db egypontos kezelés és 3 db kétpontos kezelés), 2 napi belépõ a Büki Gyógyfürdõbe, fitneszterem és élményfürdõ használat (élménymedence, finn-, bio és infra szauna, török gõzfürdõ aromaterápiával, tepidárium színterápiával, szauna-felöntés), parkoló, transzfer a Büki Gyógyfürdõre
Baba-mama napok a Hotel Piroskában
Érvényes: 2009.12.20-ig (vasárnaptól-vasárnapig)
Szállodánkban szakképzett gyógy-masszõrök kényeztetik a pihenni és kikapcsolódni vágyó kismamákat/anyukákat és babájukat. A kicsik szállása 5 éves korig reggelivel a szülõkkel egy szobában ingyenes. A szobába kérésre babaágyat és további bababekészítést biztosítunk. Játszótér, játszószoba, baba-mama szoba, mind-mind a családok kényelmét szolgálják.
Ár: 39.900 Ft / fõ kétágyas szobában + Ifa EUR 163 / fõ
Egyéb: Egyágyas felárat nem számolunk fel!
Tartalma:
3 éjszaka szállás félpanzióval (svédasztalos reggeli, ebéd vagy vacsora kuponos rendszerben), 1 speciális masszázs kismamáknak vagy 1 egésztest masszázs anyukáknak, 1 babamasszázs, fürdõköpeny használat, fitneszterem és élményfürdõ használat (élménymedence, finn-, bio és infra szauna, török gõzfürdõ, aromaterápiával, tepidárium színterápiával), parkoló, transzfer a Büki Gyógyfürdõre
Kényeztetõ napok a kismamáknak és leendõ apukáknak
Érvényes: 2009. december 20-ig (vasárnaptól-vasárnapig)
Párjával babát várnak és szívesen kimozdulnának otthonról néhány napra?
Ezt az ajánlatot kifejezetten Önöknek találtuk ki!
Szállodánkban gondtalanul pihenhetnek, tervezgethetnek, mert mi külön figyelmet fordítunk a kismamákra és a kisbabákra.
Ha már van gyermekük, hozzák el õt is, hiszen 5 éves korig ingyenesen biztosítjuk a kicsi szállását reggelivel és számos bababarát szolgáltatásunkkal is az Önök kedvében járunk.
Ár: 39.900 Ft / fõ kétágyas szobában + Ifa EUR 163 / fõ
Egyéb: Egyágyas felárat nem számolunk fel!
Tartalma:
3 éjszaka szállás félpanzióval (svédasztalos reggeli, ebéd vagy vacsora kuponos rendszerben), 1 speciális masszázs kismamáknak, 1 egésztest masszázs a leendõ apukának, wellness-részlegünk használata (élménymedence és szauna világ: finn-, bio és infra szauna, török gõzfürdõ aromaterápiával, tepidárium színterápiával, szauna-felöntés), fürdõköpeny használat (kaució ellenében), fitneszterem használat, parkoló, transzfer a Büki Gyógyfürdõre
***************************************************************
ÚJDONSÁG !!!
2009. nyarától: gyermekmedence csúszdával és családi pihenõtér
* az Euro-s árak tájékoztató jellegûek!
* az árakat a Forint/Euro árfolyamváltozása befolyásolhatja!
*az árváltoztatás jogát fenntartjuk!
Gyermekkedvezmény:
- 5 éves korig a szállás reggelivel a szülõkkel egy szobában térítésmentes
- 5-12 éves korig a szülõkkel egy szobában pótágy ár fizetendõ
Pótágy ár reggelivel: HUF 5.900,- EUR 23,-
Pótágy ár félpanzióval: HUF 7.900,- EUR 30,-
IFA 2009. január 1-tõl: HUF 380/fõ/éj EUR 1,50/fõ/éj
-
frissítve: Bük, 2009. április 22.
Hotel Piroska***+
Nagy Viktória
Sales manager
Árlista* 2009
Érvényes: 2009.04.01 ? 2009.12.20.
reggelivel félpanzióval
Egyágyas szoba 14.900 Ft 16.900 Ft
Kétágyas szoba 9.950 Ft 11.950 Ft
Lakosztály 13.000 Ft 15.000 Ft
Pótágy felár 5.900 Ft 7.900 Ft
A megadott árak 1 fõre és 1 éjszakára vonatkoznak.
Az árak tartalmazzák a szálloda fitnesztermének, élményfürdõjének és szauna világának
használatát, transzfert a Büki Gyógyfürdõre, parkolót.
Az idegenforgalmi adó a helyszínen fizetendõ, összege 380,-Ft/fõ/éj
A gyermekek szállása reggelivel 5 éves korig a szülõkkel egy szobában térítésmentes!
5-12 éves korig a szülõkkel egy szobában pótágy felár fizetendõ!
Relax hétvége
(3 nap/2 éj)
Félpanzió, 1 hátmasszázs,
fitneszterem-, és élményfürdõhasználat
22.900 Ft / fõ kétágyas szobában + Ifa
(Érv.: 2009. május 29-ig )
Wellness napok
(4 nap/3 éj)
Félpanzió, 5 kezeléspont,
2 gyógyfürdõbelépõ, fürdõköpenyhasználat,
fitneszterem-, és élményfürdõhasználat
45.900 Ft / fõ kétágyas szobában + Ifa
(Érv.: 2009. december 20-ig )
Frissítõ hétköznapok
(6 nap/5 éj)
Félpanzió, 1 kényeztetõ hátmasszázs (20?),
fitneszterem-, és élményfürdõhasználat
49.900 Ft / fõ kétágyas szobában + Ifa
(Érv.: 2009. december 20-ig )
Egyhetes kúra
(8 nap / 7éj)
Félpanzió, orvosi vizsgálat, 10 kezeléspont,
5 gyógyfürdõbelépõ, fürdõköpeny-,
fitneszterem-, és élményfürdõhasználat
99.800 Ft / fõ kétágyas szobában + Ifa
(Egyágyas felár 2.600 Ft/éj)
*az árváltoztatás jogát fenntartjuk!
*az árakat a Forint/Euro árfolyamváltozása befolyásolhatja!
** élményfürdõ: szezonális külsõ medence, élménymedence, finn-, bio- és infra szauna, török gõzfürdõ aromaterápiával, tepidárium színterápiával, szaunafelöntés
Hotel Piroska ***+
H-9737 Bük, Kossuth Lajos u. 60.
Tel.: (00 36) 94 558 200 Fax: (0036) 94 359 269
e-mail: info@hotelpiroska.hu homepage: www.hotelpiroska.hu
Preisliste* 2009
Gültig: 1. April ? 20. Dezember 2009
mit Frühstück mit Halbpension
Einbettzimmer 57 Euro 64 Euro
Doppelzimmer 38 Euro 46 Euro
Suite 50 Euro 57 Euro
Zusatzbett 23 Euro 30 Euro
Die Preise sind pro Person und pro Nacht zu verstehen.
Inkludierte Leistungen: Fitnessraumbenutzung, Erlebnisbadbenutzung**,
Parkplatz, Transfer zum Bad mit dem Hotelbus.
Kurtaxe ist vor Ort extra zu bezahlen: EUR 1,50 /Person/Nacht
Unterkunft mit Frühstück für Kinder bis 5 Jahren ist im Zimmer der Eltern kostenfrei!
Kinder mit 5-12 Jahren :
im Zimmer der Eltern ist der Preis vom Zusatzbett zu berechnen
Relax Wochenende
(3 Tage/2 Nächte)
Halbpension, 1 Rückenmassage,
Erlebnisbadbenutzung, Fitnessraumbenutzung
94 Euro / Person im Doppelzimmer + Kurtaxe
( Gültig: bis 29. Mai 2009)
Beauty Wochenende
( 3 Tage / 2 Nächte )
Halbpension, Friseur, Kosmetik, Pediküre, 1 Rückenmassage,
unbegrenzte Solariumbenutzung,
Fitnessraum-, Erlebnisbadbenutzung
143 Euro / Person im Doppelzimmer + Kurtaxe
( Gültig: bis 29. Mai 2009)
Wellness Tage
(4 Tage / 3 Nächte)
Halbpension, 5 Heilbehandlungspunkte, 2 Eintrittskarten ins Thermalbad,
Bademantelservice, Fitnessraum-, und Erlebnisbadbenutzung
184 Euro / Person im Doppelzimmer + Kurtaxe
(Gültig: bis 20. Dezember 2009)
Kurwoche
(8 Tage / 7 Nächte)
Halbpension, ärztliche Untersuchung,
10 Heilbehandlungspunkte, 5 Eintrittskarten ins Thermalbad,
Bademantelservice, Fitnessraum-, und Erlebnisbadbenutzung
410 Euro / Person im Doppelzimmer + Kurtaxe
(Einbettzimmerzuschlag:11 Euro pro Nacht )
*Wir behalten uns das Recht auf Preisänderungen vor!
**Erlebnisbadbenutzung: saisonelle Aussenbecken, Erlebnisbecken, Finnische-, Bio und Infra Sauna,
Türkisches Dampfbad mit Aromatherapie, Tepidarium mit Farblichttherapie, Saunaaufguss
Napsugár Termál Camping és Étterem
Camping
Az épülõ M3-as autópálya könnyen elérhetõvé teszi a várost a Budapestrõl autóval érkezõk számára,a vonaton utazók pedig Debrecenen át, közvetlenül Intercity csatlakozássalérhetik el végcéljukként Hajdúnánást.
A hajdúnánási fürdotol 100 méterre, egyedülállóan szép természeti környezetben, igényes kialakított Camping várja a vendégeket. A Camping komfort kialakítása nagyobb csoportoknak, kisebb baráti társaságoknak és gyermekcsoportoknak is vonzó lehet, hiszen a területén kialakított szállás- és vendéglátás, a számtalan sportolási lehetoség azt szolgálja, hogy Ön minél több idot töltsön nálunk! Parkosított területén 80 sátorhely biztosítja a zavartalan pihenést.
További üdülõink: Miskolctapolca barlangfürdõ közelében
Szilencium Panzió – Szigeti Csárda Harkány .
Panziónk csendes környezetben a termálfürdõtõl mindössze 400 méternyire található.
A panzióban
3 háromágyas és 4 kétágyas szoba áll a kedves vendégek rendelkezésére.
A szobák mindegyike rendelkezik fürdõszobával, WC-vel, televízióval és hûtõszekrénnyel.
A földszinten 50 személyes étterem müködik.
A személygépkocsik biztonságáról zárt parkolóval gondoskodunk.
Keressen minket, szeretettel várjuk!
Szeráj Panzió és Étterem
A Szeráj Restaurant Pension a Dél-Dunántúl egyik legszebb kisvárosában, Szigetváron található, ideális közelségben a történelmi jelentőségű Pécstől, illetve Siklóstól. A város több száz éve kiemelt jelentőségű, számos emlékét találjuk itt a 150 éves Török uralomnak, a XV.-ik században épült vár ma is sok látogatót vonz, de a természetkedvelők is temérdek látnivalót találhatnak a környéken, többek közt a Drávavölgye Nemzeti Parkot.
A környék időjárására mediterrán hangulatot idéz, a napsütéses órák számát tekintve a az országban második helyen áll.
A 2003-ban épült panzió a város központjától mindössze 200 méterre, egy nyugodt park mellett található. 10 szoba és 3 lakosztály várja a pihenni vágyókat.
A panzió saját éttermében az ínyenek belekóstolást nyerhetnek a helyi gasztronómia világába, illetve megízlelhetik a környék borvidékeinek termését.(ide még pár dolog a panzióról)
A városban gyógyfürdő található, lehetőség van a közelben található lovardák szolgáltatásait igénybe véve egy-egy kellemes napot eltölteni a természetben.
A panzió 130 fő befogadására alkalmas exkluzív étteremmel, hangulatos terasszal, zárt parkolóval várja kedves vendégeit.
Szobák nem dohányzók részére, csecsemőágy, csomagszoba, mosás és vasalási lehetőség (feláras), hajszárító a recepción, őrzött és zárt parkoló, étterem, fax, Internet hozzáférés, horgászati lehetőség, vadászat, igény esetén idegenvezető biztosítása.
5 km-es körzeten belül megtalálható szolgáltatások:
Fodrászat, kozmetika, szolárium, szauna, teniszpálya, lovaglás, bár, diszkó, internetkávézó, cukrászda, újságos, biliárd terem, strandolási lehetőség gyógyvizű strandon.
Nyelvismeret: német, angol
Nevezetességek: Szigetvár Vár, Dzsámi, Karaván Szeráj (Török ház)
40 km-es körzeten belül kirándulási lehetőségek:
Pécs, Barcs, Kaposvár, Mecsek hegységben kirándulási lehetőség, közeli szőlővidék pincészeteinek látogatása.
Programok: Kirándulások, erdei túrák, kerékpár túrák, lovaglás, csónakázás, nyári aktuális programok, falunapok, flórklór műsorok, történelmi emlékünnepségek.
Pihenés – Sport: sportolás, kerékpározás, felfrissülés a strandon.
Nyitvatartás: Egész évben
Információ: Szobák száma: 13
Apartmanok száma: 3
Befogadóképesség: 28
Szobák alapfelszereltsége: TV, ventilátor, zuhanykabinos fürdőszoba: bide, wc, mosdó
* A szobák az utcafrontra és az udvarra néznek. Méret: 20 m2 – 36 m2.
Apartmanok felszereltsége: 1 hálószoba, nappali balkonnal, fürdőkádas fürdőszoba: bide, wc, mosdó
* Az apartmanok a főutcára néznek.
Kényelmi szolgáltatás: étterem; kávézó, a belső udvarban terasz.
Gasztronómia és szórakozás: Étterem, kávézó, borozó: 0.5 km; élőzene kívánság szerint, táncház; mozi: 35 km; éjszakai bár: 0.5 km; disco: 0.5 km
Régió nevezetességei: Hegy: 10 km; tó: 200 m; lovaglás: 5 km; erdő: 500 m; horgászat: 10 km; barlang: 25 km
Nyilvános közintézmények: Helyi központ: 20 km; bankautomata: 50 m; orvosi rendelő, fogászat: 2 km; gyógyszertár: 0.5 km; posta: 150m; élelmiszerbolt: 200m; benzinkút: 5 km; buszmegálló: 300 m; vasútállomás: 300 m.
Sport, pihenés: foci: 1 km; biliárd: 200m; uszoda: 1 km
Fitness és gyógyászat:masszázs: helyben; szolárium: 300 m; edzőterem: 1 km; termálfürdő: 1 km; gyógykezelés: 25 km
Üdülési csekket elfogadunk!
Termál Motel és Camping
Közösségi épület.
Termál Panzió Hanekám
Eszpresszó vagy drinkbár, Gyógyfürdő a közelben, Tévé, Kutya, macska bevihető, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Információ, Masszázs, Szoba szerviz, Üdülési csekk, Taxi, Családbarát szálláshely, Internetcsatlakozás
Hollósi Vendégház
Vadászati lehetőség helyben;
? Horgászati lehetőség a közelben;
? Borkóstolás, a család két pincéjében;
? Termálfürdő látogatási lehetőség;
? A környék nevezetességeinek illetve látványosságainak gyűjteménye;
? Turista-, kézműves utak szervezése;
? Szüreti mulatságok,
? Falunapok,
? Disznóvágás
? Lovaglás
? Teniszpálya a közelben
Vendégház
AQUATHERMA Termálfalu és Kemping
Étterem, Horgászat, Mozgáskorlátozottaknak, Kutya, macska bevihető, Ifjúsági szállás, Játszótér, Áramforrás, Főzési lehetőség, Kirándulás, gyalogtúra, Gyermektábor, Bungaló, Üdülési csekk, Családbarát szálláshely, Osztálykirándulásra alkalmas, Internetcsatlakozás
Hertelendi Kastélyszálló Kft.
A kastély nyújtotta kényelem és a mintaszerű ápolt őspark szépsége mellett, nállunk adott minden feltétel ahhoz,hogy az itt eltöltött idő örök élmény maradjon. -Termáltó. Tel:+36-82/568-022 Tel/Fax:+36-85/522-020
Thermál Hotel Liget
Nyitott /fedett úszó- és termálvízes medence, szauna, masszázs, szolárium, pezsgőfürdő. 160 fős étterem, konferenciaterem, kikapcsolódásként salakos teniszpálya várja kedves vendégeinket.
Gyógyszolgáltatásaink:
Víz alatti masszázs, elektroterápia.
Világújdonság:
Oxigénes testsúlycsökkentő terápia.
Gyógykezelések orvosi beutalással.
Hotel Termál
Tévé, Fürdőszobás szoba, Széf, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Szolárium, Étterem, Reggeli, Üdülési csekk, Saját strand, Nyitott uszoda, Jacuzzi, élményfürdő
Termál Kemping
Tévé, Fürdőszobás szoba, Mosoda, Széf, Áramforrás, Gyógyfürdő a közelben, Masszázs, Büfé, Főzési lehetőség, Üdülési csekk, Apartman, Gyermektábor, Kirándulás, gyalogtúra, Saját strand, Kerékpár, Minigolf, Strand röplabda, Gyerekmedence, Jacuzzi, élményfürdő, Parkoló
Sikonda Wellness Hotel és Fürdő
A Mecsek festői völgyében feltörő forrásokra épült exkluzív wellness fürdő és szálloda szeretettel várja Önt. A 36 otthonos, légkondícionált, káddal/zuhanyzóval, telefonnal, televízióval és minibárral felszerelt szoba és apartman a kényelmes pihenés tökéletes helyszíne. A lélegzetelállító környezetben fekvő – saját forrásból táplálkozó – termálvizű szabadtéri élményfürdő és napozókert a regeneráló nyugalom szigete. A termálvizű fedett medence élményelemeivel – masszírozó vízsugarak – kényezteti és gyógyítja az idelátogatókat. A szállóvendégeink éjszaka is fürödhetnek a beltéri medencékben. Gazdag étel-, és italválasztékkal, figyelmes kiszolgálással várunk minden kedves vendéget a hagyományos magyar, vegetáriánus és reformkonyhával rendelkező a la carte étteremben és a gyorsétteremben.
Termálfürdő és Napfény Camping
Étterem, Fedett uszoda, Szauna, Tévé, Mozgáskorlátozottaknak, Büfé, Parkoló, Nyitott uszoda, Széf, Strand röplabda, Söröző, Gyerekmedence
Falusi Turizmus (Szabó Elemérné)
Falusi vendégház, Vendégház
Felsőtárkány a Bükk hegység kapuja. Egertől 6 km-re. A közelben 5 db termálfürdő érhető el (30 perc autózással). Eger közelsége több szórakozási lehetőséget kínál (vár, Szépasszony-völgy, stb.)
Szabadtéri sütés-főzés, túrázási lehetőség, zárt gépkocsiparkoló, 10-12 fő részére biztosítunk szállást, 10 éves korig gyerekkedvezmény. Több napos tartózkodás esetén kedvezményt biztosítok, üdülési csekket elfogadok. Árak: 2500-300 Ft/fő
Vágási Apartman
A szentendrei sziget északi csücskén: Apartman, csendes környezetben.
Külön bejáratú középső szint:
2 szoba, étkező, teljesen felszerelt konyha, 2WC, ülőkád, mosógép, kábel TV, kocsibeállóval.
Horgásztó kb.200méter.
Termál fürdő, strandok a közelben.
Zsóka-lak
Kétszintes családi házamban 2 vendégszobában 6 fő elszállásolására van lehetőség, családias környezetben. Konyha használata megoldható. Könnyen megközelíthető a Kiskunsági Nemzeti Park Bugaci területe valamint a kiskunmajsai termálfürdő.
Igény esetén lehetőség van kézműves foglalkozásokra, kenyérsütésre és háziállat simogatásra a közelben.
Termál Gyógykemping***
- 165 beállóhely
- 3 hektáros terület
- korszerűen felszerelt létesítmény, modern szociális blokkok
- kedvező árak
- közvetlen belépési lehetőség a fürdőbe
- a szállásdíj magában foglalja a fürdő – akár naponta többszöri – látogatásának lehetőségét is
- páratlan szépségű természeti környezet
Thermál Hotel Pelikán
Reggeli, Üdülési csekk
Gróf Apponyi Kastélyszálló
A kastély egy pont a nagyvilágban, ahol minden gondját elfelejtheti. Az Apponyi család 18. századi barokk otthona Tolna festői dombjai között fekszik gyönyörű 5,5 hektáros arborétum közepén. A kastélyszállóban főúri eleganciával berendezett szobák várják a nyugalmat, kikapcsolódást, kényeztetést vagy éppen gyógyulást keresőket. Bízunk abban, hogy hamarosan vendégeink között üdvözölhetjük ö?nt kedves családjával, kollégáival vagy partnereivel Látogasson el hozzánk, próbálja ki gyógy- és wellness szolgáltatásainkat, kóstolja meg Mercy ö?tteremünkben ételkülönlegességeinket, igyon egy finom kávét vagy egy illatos teát az Antónia Kávézónkban, vagy nyáron az aromateraszunkon. A Gróf Apponyi Kastélyszálló szeretettel várja ö?nt, személyzete készséggel áll rendelkezésére! étterem, éttermi szolgáltatás, fodrászat, gyógyfürdő, , Â? idegenforgalom, , kávézó, masszázs, rendezvényszervezés, szálláshely, szálloda, termálfürdő, turizmus, üdülés, vendéglátás, Wellness
Anetta Apartmanház
Nem csupán egy szállást kínálunk Kehidakustányban, hanem ennél sokkal többet. 200 méterre található tőlünk a Kehidakustányi Termálfürdő, 4 km-re a zalacsányi tó és szintén 200 méterre az éppen épülő Zalasprings névre hallgató golfpálya. Mindezek mellett a közelben helyezkedik el a Balaton fővárosa Keszthely, és a világhírű Hévíz.
Fészek Apartmanok
A Fészek apartmanok Leányfalun, a termálfürdõtõl 300m-re találhatóak.
A földszintes, szigetelt, faházak 2-6 fõ fogadására alkalmasak.
Kis létszámú üdülõ, mely kellemes pihenésre ad lehetõséget.
Duna part, kerékpár út, közért, buszmegálló 100m-en belül van.
Vannak egyterû és többhelyiséges apartmanok, de mindegyikben van külön fürdõszoba, konyha, terasz.
A házak jól felszereltek hûtõvel, mikrosütõvel, edényekkel.
Minden házban van tv, kábel csatornákkal.
A kertben lehetõség van bográcsozásra és grillezésre.Az apartman házak mellett halad el a pilisi túraútvonal. Az erdõ kb. 1 km-re kezdõdik, ahol a kirándulni vágyók kisebb-nagyobb túrákat tehetnek, ellátogathatnak a csúcsra: a Vörös kõre (kb. 7 km)
Az egész évben nyitva tartó termálfürdõben , minden pénteken és szombaton éjszakai fürdõzés van este 8-12 között, hangulatos zenével, büfével.
Vendégeink kedvezményes belépõt igényelhetnek a strandra, 10 % engedményt kapnak a helyi wellness és a közeli lovarda szolgáltatásaiból.
ÜDÜLÉSI CSEKKET ELFOGADUNK.
Egész évben nyitva vagyunk.
Használja ki elõ- és utószezoni kedvezményeinket!
Hársfa Termál Panzió
Gyógyfürdő a közelben, Horgászat, Tévé, Kutya, macska bevihető, Kerékpár, Vadászat, Parkoló, Reggeli, Széf, Nemdohányzó, Üdülési csekk, Online szállásfoglalás, Családbarát szálláshely
Termál Hotel Pávai***
A hotel saját orvosi rendelõvel és reumatológiai kezelõ egységekkel rendelkezik. A reumatológiai gyógykezelések orvosilag indokolt esetben a TB által támogatottak.
A Termál Hotel Pávai wellness szálló létesítésének ötlete Dr. Kovács Tibortól és nejétõl, Dr. Márkus Évától származik. Az 1998-ban született elképzelések alapján a beruházás, illetve az arra épülõ vállalkozás alapvetõ célja színvonalas és széleskörû wellness szolgáltatást nyújtani elérhetõ áron.
A szolgáltatás célcsoportja összetett. Törekvéseink eredményeként létesítményünkben mind a magyar, mind pedig a külföldrõl érkezõ vendégkör megtalálja a számára megfelelõ rekreációs és gyógyászati szolgáltatást.
A szálloda helyének megválasztásakor a szezonális hatások minimalizálására törekedve jártunk el. Ennek megfelelõen esett választásunk az egyedülálló mikroklímával rendelkezõ Berekfürdõre, a híres gyógyfürdõ közvetlen szomszédságában.
A kastélyszerû impozáns épületben 30 szoba és 5 apartman 80 vendég kényelmes elszállásolását teszi lehetõvé. A szobák rusztikus tölgy bútorokkal berendezettek, színes tv, minibár, légkondícionáló berendezés, szobatelefon, igényesen kialakított zuhanyzós-fürdõszoba szolgálja a vendégek kényelmét.
A panorámás éttermünkben finom tájjellegû specialitásokat is felszolgálunk, büfészolgálat a ház egészére kiterjed. A csodálatos medencetérben különbözõ hõmérsékletû gyógyvíz, pezsgõfürdõ, hidromasszázs, látványfürdõ, szauna teszi emlékezetessé az itt eltöltött fürdõzést. A hangulatos, tágas társalkodó, és a biliárd a szórakozást biztosítják, a 60 fõs konferenciaterem tudományos értekezletek, továbbképzések megrendezésére szolgál.
A hotelben reumatólógia szakrendelés mûködik, fizio- és hidroterápiás kezelések teljes vertikumával vehetnek igénybe. A létesítmény 1 hektáros területén zárt parkoló kap helyet.
A szép fekvésû telek közvetlen szomszédságában horgásztó található. A vendégek részére közvetlen átjárással a telek mellett horgászstég került kialakításra. A Hortobágy és a Tisza-tó közvetlen szomszédsága változatos kikapcsolódást ígér, a nagy történelmi borvidékekre (Eger, Tokaj-Hegyalja) kívánság szerint túrát szervezünk.
Thermál Panzió és Étterem. .
Panziónk és éttermünk a gyógyvizérõl híres Egerszalók központjában található. Egész évben várjuk Kedves Vendégeinket 7 db 2 ágyas, pótágyazható, fürdõszobás szobáinkkal. Igény szerint pincelátogatást szervezünk borkóstolással a helyi bortermelõknél.
Egerszalók központjában, kényelmes szobáinkkal egész évben várjuk a pihenni, kikapcsolódni vágyókat.
Látogatóinknak biztonságos parkolási lehetõséget biztosítunk zárt udvarunkban.
Áraink Június 1-tõl :
6000 Ft / fõ / éj félpanziós ellátással
5000 Ft / fõ / éj svédasztalos reggelivel
4500 Ft / fõ / éj ellátás nélkül
Áraink tartalmazzák az IFA-t, ÁFA-t
Rendezvények lebonyolítását vállaljuk 50 fõ-ig !
üdülési csekket, sodexo, ticket restaurant utalványokat elfogadunk !
Tamási Thermálfürdő és Kemping
Tamási Tolna megye észak-nyugati részén, Siófoktól délre 38 km-re fekszik. A település kedvező földrajzi fekvésének köszönhetően könnyen megközelíthető a térséget átszelő 61-es és 65-ös főútvonalakon, illetve pincehelyi átszállással a Budapest – Pécs vasútvonalon. A város termálfürdője a térség egyik legjelentősebb idegenforgalmi vonzereje, mely évente 150-160 ezer látogatónak biztosít kellemes kikapcsolódást. A Tamási termálfürdő létrejötte az 1967-1969 között szerkezetkutató fúrásként létesített, majd véglegesített 2272 m talpmélységű kút 53 fokos vizének köszönhető. A kutat a Magyar Állami Földtani Intézet 1969. júniusában adta át a Koppányvölgyi Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulatnak kettős célú hasznosításra, kertészet és fürdő létesítésére, majd a mezőgazdasági hasznosítás meghiusulása miatt a helyi tanács vette át, és 1970-ben megkezdte a fürdő építését.
Az üzemeltetést eleinte a helyi költségvetési üzem biztosította, 1978-tól a Tolna Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat, majd annak szétválásával 1994-től a Tamási Közös Víz- és Csatornamű Kft. vette át, 2007.-től az Építő és Városüzemeltető Kft üzemelteti.
Az 1973-as megnyitáskor két űlőpados és két gyermek pancsoló medence állt a vendégek rendelkezésére. A Balaton közelségének és a szép környezetnek köszönhetően rövid időn belül jelentős vendégforgalom alakult ki, melyek a fürdő fejlesztését indukálták. Jelenleg a fürdő 7 hektáros területen két ülőpados, két gyermekpancsoló, egy 25m-es és egy 32m-es strand, valamint egy 33 1/3m-es feszített víztükrű úszómedencével rendelkezik. Az I. számú termálkút vize 1987-ben ásványvíz, majd 1990-ben gyógyvíz minősítést kapott.
A gyógyvíz mintegy 3000 mg/l-es sótartalmában meghatározó a klorid, hidrogénkarbonát, bróm, fluor és a jód tartalom, melyek elsősorban a végtag izületi porckopásos, degeneratív elváltozások, gerinc és csípőizületi porckopásos elváltozások gyógyításában fejtik ki legkedvezőbb gyógyhatásukat. Az elismert gyógyvízzel jelenleg a két űlőpados medencét üzemeltetjük, a 45 fokos II. számú termálkút vizét – mely 1400 mg/l sótartalommal rendelkezik – a strand és gyermekmedencék temperálására és a zuhanyzók melegvíz ellátására használjuk. A vendégek a fürdő területén belül számos szolgáltatást vehetnek igénybe, úgymint: fodrászat, kozmetika, szolárium, pedikűr, manikűr, szauna; akupunktúrás kezelés, gyógy- és frissítő masszázs.
A minél teljesebb kiszolgálás érdekében mintegy 15 kereskedelmi és vendéglátó egység is rendelkezésre áll, illetve többféle kényelmi berendezés (napozó ágy, hintaágy, gombasátor) is bérelhető. A fürdő az elismert gyógyvíz ellenére a gyógyászati szolgáltatások kiépítésében elmaradt, jelenleg társadalombiztosítás által finanszírozott gyógyszolgáltatásokat nem végez. Téliesítésének részleges előkészítése megtörtént, azonban annak teljes befejezéséhez még számos fejlesztési feladatot kell megvalósítani. A fürdő stabil vendégkörének köszönhetően a környezetében mintegy 350 üdülőegység épült, melyek nagyrészt fizető szálláshelyként is üzemelnek, de a fürdő közvetlen szomszédságában fekvő kempingben – melyben a hagyományos sátor és lakókocsi férőhelyek mellett 2-3 ágyas motelszobák és apartmanok is bérelhetők- szintén sokan szállnak meg.
Mivel a kemping és a fürdő üzemeltetését egyaránt az Építő és Városüzemeltető Kft. biztosítja, a kemping vendégek a fürdőt nyitvatartási időben külön térítés nélkül látogathatják. A kialakult vendégkör mintegy 70-80%-a rendszeresen visszatérő vendég, illetve 40% körüli arányt képvisel a külföldről, elsősorban a német nyelvterületről érkezők száma. A fürdő fejlesztése a jelenlegi üzemeltető és az önkormányzat közös célja. Ennek kapcsán szeretnénk a meglevő létesítmények korszerűsítése mellett a téli üzemeltetés feltételeit is megteremteni oly módon, hogy a gyógyvíz gyógyászati célú hasznosítását is minél teljesebb körűvé tegyük.
Kerekdombi Termálfürdő és Cemping
Tiszakécskétől néhány kilométerre található a Kerekdombi Termálfürdő és Kemping, mely kellemes kikapcsolódást nyújt a gyógyulni, pihenni, sportolni érkező vendégeknek. A fürdőben négy medence van különböző hőfokú vízzel: gyermekpancsoló, ülőmedencék és úszómedence. A vízhőfok 63 C°, a víz minősítése alkálihidrogén-karbonátos hévíz. Felhasználása több célú: gyulladáscsökkentő hatású, kismedencei gyulladások, nőgyógyászati és urológiai betegségben szenvedők gyógyulásában nyújt kitűnő segítséget. A fürdő területén a vendéglő, a büfé, a játékterem és az ételt-italt árusító pavilonok egyaránt a vendégek kényelmét szolgálják. A kemping csendes, egyszerű, igazi természetes környezetet biztosít a kempingezni vágyóknak. A tartózkodás turistaszállás, sátor és lakókocsi formájában oldható meg. Helyfoglalás telefonon, faxon vagy személyesen a helyszínen. Nyitva tartás:Május 1-tol szeptember 30-ig, 8:00 – 19:00 óráig
Tóth Tanya. .
Ha igazán nyugodt pihenésre, kikapcsolódásra vágyik látogasson el a csendes környezetben lévõ, az Alföld szívében elhelyezkedõ Tóth tanyára.
Az 1910-ben épült és 2000-ben felújított századeleji földmûves paraszti életet bemutató jellege mellett a mai ember igényeit, és komfortérzetét is kielégíti. A két hálószoba stílusában a századelõt idézi. Az egyikben még megtalálható az eredeti, kalandos életet élt kemence – minõségében mindkét helyiség a kényelmes, nyugodt kikapcsolódást szolgálja.
A konyha és a vele egy térben elhelyezkedõ nappali szintén megfelel ennek a kettõsségnek. Az egykor használati tárgyként funkcionált eszközök pedig az egész épületben díszként s érdekességként jelen vannak. Az épületek és a hozzájuk tartozó földterület együttes nagysága 1,5 ha, melybõl a 0,4 ha-nyi szõlõterület még inkább biztosítja a tájjellegû hangulatot. A tanya összkomfortos, gázzal, vízzel, villannyal, hideg – meleg vizes fürdõszobával, wc-vel, telefonnal, Tv-vel és fûtéssel (télen-nyáron) szolgálja a vendégek kényelmét.
Az aktív pihenésre vágyók a 2 km-re lévõ lakiteleki Népfõiskolán kívül a közelben elhelyezkedõ négy thermálfürdõ közül választhatnak. A tiszakécskei 20 km-re, a kerekdombi 15 km-re, a cserkeszõlõi szintén 15 km-re, míg a lakiteleki tõsfürdõ mindössze 8 km-re található. Az utóbbitól néhány méterre fekszik a Tõserdõ, ahol az erdei sétán kívül hangulatos csónakázásra is van mód. A téli pihenésre is alkalmas tanya mellett vadászatra is lehetõség nyílik a hûvösebb hónapokban.
Várong Panzió
Várong község Tolna megye harmadik legkisebb népességű települése. A település jellegzetes ?zsákfalu?. Tolna megye és egyben a dombóvári kistérség észak-nyugati szegélyén csodálatos környezetben, erdővel körülhatárolt területen fekszik, Somogy megye határán. Az aprócska kis falu 10 kilométerre található Igaltól, és 20 kilóméterre fekszik Dombóvár-Gunaras gyógy- és termálfürdőtől. Ebben a zsáktelepülésben a helyi önkormányzat működtet egy kis panziót és így próbálja beindítani a falusi turizmust, példát mutatva a helyi lakosságnak és más elveszőben lévő települések számára.
Attila Vendégház – Keszthely
Engedje meg, hogy bemutassam a Keszthelyen lévõ Attila Apartmanházunkat. Keszthelyen az üdülõ övezetben, 300 m-re a Balatontól családias környezetben várjuk a pihenni vágyókat. Az Attila Vendégház mindegyik apartmanja és szobája fürdõszobás, színes TV-vel (sat) ellátott, hûtõszekrénnyel és trezorral felszerelt.
Minden apartman különbejáratú terasszal és komplett konyhával rendelkezik. Vendégeinknek nem kell a közelben levõ balatoni strandra lesétálnia, mert az úszómedencében is hûsítheti felhevült testét a fürödni vágyó vendég. Az Attila Vendégházban lehetõség van arra is, hogy estéit baráti társasággal grillezéssel vagy szalonnasütéssel töltse. Reggelijét, vagy akár vacsoráját is friss levegõn szúnyoghálóval védett pavilonunkban nyugodt körülmények között fogyaszthatja el.
Ha borús idõ van, akkor sem kell unatkoznia, mert Keszthelyen sok a múzeum, így a kultúra szerelmesei hódolhatnak szenvedélyüknek. A Balatonon újonnan épült vitorláskikötõ (5 percre) található vitorlázási lehetõséggel. Bevásárlási lehetõség 5 percre (Interspar,Tesco, Lidl, CBA) Amennyiben Ön gyógykezelésre és termálvízre vágyik, akkor sem kell messzire menni, mivel csak 5 km távolságra van tõlünk Hévíz, Európa legnagyobb termálvizû tava, ahol gyógyírt talál reumás panaszaira.
Egyéb szolgáltatások: Programszervezés, flekkensütés, grillezés.
ÜDÜLÉSI CSEKKET ELFOGADUNK!!!
Termál Kemping Zalakaros
Camping
Lelle Park Apartmanház .
Privát strand:
Apartmanházunk közvetlen a Balaton partjánál helyezkedik el, kiépített ingyenes magánstranddal kizárólag vendégeink részére.
Mosás – szárítás:
Kiváló minõségben vállaljuk ruhák mosását, szárítását ipari teljesítményû gépekkel.
Szolgáltatásunk megrendelhetõ a recepción.
Széf bérlése:
Minden apartman tartalmaz egy széf kazettát, melynek bérlését a recepción tudja igényelni a Kedves Vendég.
Parkolási lehetõség:
Biztonsági õr által õrzött parkolóinkat Kedves Vendégeink biztonsága és kényelme érdekében ajánljuk, ingyen.
Kirándulások, programok:
Vendégeink részére igényeik szerint szervezünk utakat az északi és déli part legszebb, legérdekesebb területeire. Különleges éttermek, borvidékek és borpincék látogatása szerepel programjaink közt, múzeumok, termál fürdõk, történelmi jelentõségû városokba és épületekbe való ellátogatás. Ajánlataink között szerepel a hencsei European Lakes Golf & Country Club.
Ír kocsmánkban és éttermünkben különbözõ programokat szervezünk. Ezekrõl információt az étteremben illetve a recepción kaphat.
Szerencsemák Panzió
Új panzió Kehida Élmény- és Termálfürdő mellett, a bejárattól 80 m-re. Akciós csomagok, családi kedvezmények!
Simon Panzió és Borház
A Simon Panzió és Borház Agárdon található, Székesfehérvártól 18, Budapesttől 52 km-re. Családias légkörű, igényes Panziónk 2002-ben épült 30 hektáros gyümölcs- és szőlőültetvény közepén, parkosított területen. A Velencei-tótól 1500 m-re, az agárdi Termálfürdőtől 800m-re található panziónk, mely 13 szobás, 27 férőhelyes. A 80 fő befogadóképességű különtermünkben továbbképzésekre, üzleti találkozók lebonyolítására nyílik lehetőség. Szobáink tágasak, világosak, vendégeink komfortérzetét növeli a fürdőszoba, telefon, televízió.
Edit vendégház
Nyugodt, csendes hely, a következő lakóház 600 m.
5 ha-os kert a ház körül, saját jól karbantartott teniszpályával. A környéken termálfürdők, uszoda, vadászati, horgászati, lovaglási lehetőség a környéken. Celldömölk város 4 perc alatt elérhető. Jól megközelíthető télen-nyáron.
Horgász és Családi Camping, Panzió és Étterem
Lakókocsival vagy sátorral árnyas fák alá, vagy napos füves területen lehet letáborozni. A PANZIÓ részben tetõtérbeépítéses közös zuhanyzós WC-s 2-3-4-5 ágyas szobák, valamint zuhanyzós WC-s faházak állnak a vendégek rendelkezésére. A Camping éttermében hangulatos teraszon házias ételeket, grillspecialitásokat szolgálunk fel.
Áraink Fõszezon 2008.06.15. – 2008.08.26. Lakókocsi, lakóautó 700,-Ft/éj Sátor (kicsi) 500,-Ft/éj Sátor (nagy) 600,-Ft/éj Áram 600,-Ft/éj Személydíj-felnõtt 700,-Ft/éj -gyermek(0-3év) ingyenes -gyermek(3-10év) 500,-Ft/éj -gyermek(10-18év)600,-Ft/éj Kutya 300,-Ft/éj IFA (18 év felett) 250.- Ft/ fõ/ éj Autó 400,-Ft/éj
Elõ- és Utószezon 2008.04.01.-2008.06.14. – 2008.08.27.-2008.10.31. Lakókocsi, lakóautó – 20% Sátor (kicsi) – 20% KEDVEZMÉNY! Sátor (nagy) – 20% SZOBAÁRAK vendégházban: 10 éjszakától 2 ágyas szoba: 4000 Ft 4 ágyas szoba: 6000 Ft 6 ágyas szoba: 7900 Ft 4-9 éjszaka 2 ágyas szoba: 4500 Ft 4 ágyas szoba: 6400 Ft 6 ágyas szoba: 8300 Ft 1-3 éjszaka 2 ágyas szoba: 5200 Ft 4 ágyas szoba: 7600 Ft 6 ágyas szoba: 9500 Ft elõ- és utószezon: – 20%! FAHÁZAK a panzió részen: 10 éjszakától 3 szobás – 6 fõnek/elõtér, WC- és zuhanyzó/: 2500 Ft/fõ 5 szobás – 12 fõnek/elõtér, WC- és zuhanyzó/: 2500 Ft/fõ Appartman / Konyha, WC- és zuhanyzó/: 7900 Ft/2 fõ + további személyeknek: 1400 Ft/fõ 4-9 éjszaka 3 szobás – 6 fõnek/elõtér, WC- és zuhanyzó/: 2700 Ft/fõ 5 szobás – 12 fõnek/elõtér, WC- és zuhanyzó/: 2700 Ft/fõ Appartman / Konyha, WC- és zuhanyzó/: 8900 Ft/2 fõ + további személyeknek: 1600 Ft/fõ 1-3 éjszaka 3 szobás – 6 fõnek/elõtér, WC- és zuhanyzó/: 3000 Ft/fõ 5 szobás – 12 fõnek/elõtér, WC- és zuhanyzó/: 3000 Ft/fõ Appartman / Konyha, WC- és zuhanyzó/: 9900 Ft/2 fõ + további személyeknek: 1800 Ft/fõ elõ- és utószezon: – 20%! ÖNÁLLÓ LAKRÉSZ 2 ágy WC és zuhanyzó 10 éjszakától: 6500 Ft 4-9 éjszaka: 7500 Ft 1-3 éjszaka: 8500 Ft/2 á.szoba/éj elõ- és utószezon: – 20%! + további személyeknek tetõtéri szoba/4ágy/: 10 éjszakától: 1400 Ft/fõ 4-9 éjszaka: 1600 Ft /fõ 1-3 éjszaka: 1800 Ft/ fõ / éj tetõtéri szoba elõ- és utószezon: – 20%! FAHÁZ, 4 fõ részére: /2 db emeletes ággyal/ 10 éjszakától: 6000 Ft 4-9 éjszaka: 6400 Ft 1-3 éjszaka: 7600 Ft/ház/éj + további személyeknek tetõtéri szoba/4ágy/ elõ- és utószezon: – 20%! vagy 10 éjszakától: 1700 Ft/fõ 4-9 éjszaka: 2000 Ft/fõ 1-3 éjszaka: 2400 Ft/fõ/éj elõ- és utószezon: – 20%! Csoportoknak: – szállás/közös zuhanyzós WC-s faházakban/ + reggeli, ebéd, vacsora: 3400 Ft/fõ/éjszaka – szállás/zuhanyzós WC-s faházakban/ + reggeli, ebéd, vacsora: 3800 Ft/fõ/éjszaka Reggeli: 350 Ft Ebéd: 1000 Ft Vacsora: 750 Ft Reggeli-ebéd-vacsora együtt: 1900 Ft A Camping területén teniszpálya és homokos röplabdapálya, kerítésen kívül pedig salakos és füves futballpálya áll rendelkezésre. A Camping kerítésétõl 50 m-re a Tisza-holtág, mintegy 127 n.km-es vadregényes vízfelület, szabad strand, vízisportolási és horgászási lehetõség, csónakkölcsönzés is lehetséges. Kerékpár kölcsönzés a Camping területén! Termál strand a közelben. Túrák, sétahajózás megszervezése, idegenvezetõ biztosítása! Az étteremben étlap szerint vagy elõre megrendelve egyénileg és csoportosan lehet étkezni. Csoportoknak kedvezmények. Üdülési Csekket szállásra , étkezésre , internetezésre és kerékpárkölcsönzésre is elfogadunk
Belenus Thermálhotel Superior***. .
A 2004 õszén felújított Belenus Termálhotel *** Zalakaros egyik legcsendesebb környezetében, a gyógyfürdõtõl mindössze 3 percnyi sétára elhelyezkedõ családi tulajdonban lévõ szálloda. Belenus kelta napisten, legfõbb attribútuma a gyógyítás, mint ilyen a források istene, szent növénye a beléndekfû.
Szép Ilonka Vendégház
Vendégházunk 2004. nyarától áll az üdülni vágyók rendelkezésére a Kehidakustányi Vendégvárók egyesülete tagjaként. Célunk, hogy családias környezetben, színvonalas szálláslehetőséget biztosítsunk
minden kedves látogatónknak. Házunk a Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdőtől mintegy 300 méterre található, lakóparkos környezetben. Az épületben 2 igényesen felszerelt, minden igényt kielégítő, légkondicionált egy és két hálószobás üdülő-lakás várja a vendégeket, lehetőséget adva 2-6 fő kényelmes elszállásolására.
Nem kell üzleti ügyeitől egy percre sem elszakadni, tartahatja a kapcsolatot barátaival! Erre ad lehetőséget a rendelkezésre álló WLAN internetes kapcsolat.
Kehidakustányi Vendégvárókártya elfogadóhely!
Négy Torony Apartmanlakások
Kehidakustány nyugodt, de mégis központi részén található három apartmanlakásunk az Ön számára is kitűnő választás, ha pihenésre vágyik!
Kehidakustány a nyugati régió egy igen gyorsan fejlődő üdülőhelye.Gyógy- és Élményfürdője 43 C° fokos termálvizével évek óta a kikapcsolódni vágyók egyik kedvelt úticélja.
Hotel Zéta
Hotelünk kb. 500 m-re van a termálfürdőtől, közvetlenül a 75-ös főút mentén, mely a városon keresztül vezet. A vendégeknek egy 100 személyes étterem és egy 80 személyes terasz áll rendelkezésére.
Best Western Hotel Aquarell****
A Best Western Hotel Aquarell 4 csillagos szálloda 92 szobás, a szobák és közösségi helyiségek légkondicionáltak. A három lakószint, melyből az egyik a tetőtérben lett kialakítva, 200 ember egyidejű elhelyezését teszi lehetővé. A szobákban minibár, hajszárító, telefon, TV, szobaszéf áll a vendégek rendelkezésére.
A Best Western Hotel Aquarell**** -lel szemben található fürdőben széleskörű gyógyszolgáltatásokkal várják a vendégeket akár fizioterápiás kezelésről, akár orvosi gyógymasszázst igényelne valaki. Az egész évben folyamatosan nyitva tartó fürdőben a balneológiai kezelések orvosi javaslatra vehetők igénybe. Nyáron, amikor a nyitott medencék is üzemelnek, a szépen rendezett terület tíz medencéje várja a kicsiket és nagyokat. A ceglédi Termálfürdő legnépszerűbb programja hétvégén az éjszakai fürdőzés, mely sok látogatót vonz a környező településekről is.
Kis Szárcsa Vendégház
Budapest és Székesfehérvár között a Velencei-tó közvetlen közelében, gyönyörű környezetben, egész évben, öt szobával várja kedves vendégeit a "Kis Szárcsa" Vendégház.
Minimum két éjszakás vendégeinknek: ingyenes napijegy a székesfehérvári Szárcsa Csárda és Fogadó felnőtt és gyermek wellnes részlegébe. (www.szarcsa.hu )
Kikapcsolódási lehetőségek a közelben: Velencei-tó, tenisz, termálfürdő, lovaglás, parkerdő, non-stop uszoda, fallabda, vízi tanösvény, quad, hajóutak, vízisport iskola
Kirándulási lehetőségek: agárdi madárvárta, Gárdonyi Géza emlékház, pákozdi emlékmű, nadapi ingókövek, velencei kilátó, székesfehérvári városnézés
Kispapp Büro
Szeretné tudni, milyen a Balaton? Egy szóval: páratlan, csodálatos, káprázatos.
Vagy a kérdésre kissé részletesebben válaszolva:
A természetet itt az Isten jó kedvében teremtette. A vulkanikus hegyekkel ölelt tó lenyűgözi a magyar és külföldi turistákat egyaránt. Itt a Balaton ÉNY-i partján, a Keszthelyi-hegység lankáin fekszik Vonyarcvashegy.
A közelben található a tópart legrégebbi városa, Keszthely (5 km), a híres hévízi gyógyfürdő (11 km), a zalakarosi termálfürdő (30 km).
Vonyarcvashegyen található a környék legkedveltebb és legnagyobb strandja, mely részben homokos partszakaszával és sekély vizével ideális a kisgyermekes családok részére is. A fürdés és úszás mellett lehetőség van szörfözni, vízisíelni, vízibiciklizni, csónakázni, horgászni a tóban. A strandon óriáscsúszda, strandröplabda pálya, focipálya, játszótér, netkávézó, több butik, sok büfé található.
További szórakozási, kikapcsolódási lehetőségek a faluban: lovaglás, tenisz, minigolf, bóling, biliárdszalon, szabadtéri mozi, disco, játékterem, folklór programok, zenés szórakozóhelyek, bornapok. A kerékpáros túrák kedvelőit a Balaton körüli kb. 200 km-es kerékpárút várja.
Töltse el Ön is a szabadságát a Balaton egyik legszebb vidékén, Vonyarcvashegyen!
A szállás kiválasztásához tekintse meg fotó- és videogalériánkat!
VÁNDORBAB ÉTTEREM, PIZZÁZÓ ÉS APARTMANOK ***
Magyarország nyugati felében, Keszthelytől 25, Hévíztől 10, a Sármelléki repülőtértől 10 kilométerre délnyugatra új termálparadicsom született. A Zala-völgyében fekvő Kehidakustány varázslatos tájával és 43 C° termálvizével évek óta a turisták, pihenni és gyógyulni vágyók második otthona.
Fürdőtől 800 m-re teljes kényelmet nyújtó apartmanjainkban és zalai izeket kínálló vendéglőnkbe várjuk kedves vendégeinket.
Üdülési csekket, étkezésnél ebédjegyet elfogadunk!
Thermál Hotel*** Mosonmagyaróvár
Mosonmagyaróvár az ország észak-nyugati csücskében fekszik, 15 km-re az osztrák, illetve szlovák határtól. A vizek városának is nevezik, hisz a Mosoni – Duna partján terül el, átfolyik rajta a Lajta, kisebb malomágak, árapasztók. A történelmi belváros ma is őrzi középkori erődített város és vár emlékeit. Védett barokk épületek, szűk utcácskák, hangulatos fahidak színesítik a városképet. Kedvező adottságai vannak itt a tereplovaglásnak és a kerékpáros turizmusnak, a Szigetköz vízi világa pedig kitűnő lehetőséget teremt a vízparti üdülés és a vízi sport számára. A város legértékesebb kincse azonban termálvize, amely besorolása szerint Európa öt legjobb hatású gyógyvize közé tartozik
Az 1999-ben épült háromcsillagos gyógyszálló a belvároshoz közel, a termálfürdő területén helyezkedik el 47 kétágyas-, fürdőszobával (zuhanyzó/ WC), televízióval, telefonnal és minibárral, széffel ellátott – szobával, illetve 3 apartmannal.
A szállodában orvosi rendelő, gyógyrészleg és fogászat található. A felüdülést masszázs, szolárium, kozmetika, pedikűr, manikűr és fodrászat biztosítja. Ezen kívül nemzetközi és hagyományos magyar ételválasztékot kínáló, védnöki táblás étterem, télikert, grillterasz, 30 fős különterem, parkoló és bio-üzlet áll vendégeink rendelkezésére. A mediterrán tengerparti város hangulatát idéző wellness teremben infraszauna, infralámpa és hidromasszázskád található.
Fürdőköpeny bérelhető.
Stephania Panzió .
Mátra legszebb környzetében, Sirokban, külön bejáratú apartman szobák, hozzátartozó fürdõszobával, televízióval, maximális felszereltséggel, zárt udvarral, biztonságos parkolással és egy teljesen felszerelt konyhával kiadó.
Közelben termálfürdõk, várak, nevezetességek megtalálhatóak: Eger, Egerszalók, Demjén, Bükkszék, Parádfürdõ és Parádsasvár. Vadászat és horgászat és túrázási lehetõség.
Gyemekkedvezmény, korrekt ár.
Mari Néni Fogadója
A Zala völgyében, Hévíztől 15 percre, Zalaegerszegtől 25 percre fekvő település, Kehidakustány varázslatos tájával, a vidék nyugalmával, és 43°C fokos termálvizével évek óta a családok, pihenni és gyógyulni vágyók kedvelt üdülőhelye. A termálfürdő fedett és szabadtéri elményfürdővel, hullámmedencével, úszómedencével, gyermekpancsolókkal, pezsgőszigettel, szauna-oázissal, pool-bárral, csúszdákkal, wellness és gyógyászati részleggel csábítja a fürdőzés szerelmeseit, a pihenésre, kikapcsolódásra vágyókat. A fürdő termálvize bizonyítottan jótékony hatású, a Hévízi-tó vizéhez hasonló minoségű. Itt, a Kehida Thermal Gyógy és Élményfürdő területén, csendes, kulturált környezetben található Mari Néni Fogadója. A fogadó családias hangulatú étterme házias ízekkel, udvarias kiszolgálással várja vendégeit. A panzióban nyugodt, csendes körülmények között pihenhetnek a fogadó vendégei. A közelben a lovaglás, horgászat és a kirándulás szerelmesei is bőven találnak számukra megfelelő kikapcsolódást.
Tisza-parti Termálfürdő – Camping – Étterem – Apartmanok
A fürdő területén különböző vendéglátó egységek találhatók (büfé, fagyizó, gyorsbüfé, lángos- és halsütő), valamint egy alacsony árakkal működő III. osztályú önkiszolgáló étterem.
A fürdőből közvetlen átjárással eljuthatunk a 150 férőhelyes, minden komforttal felszerelt kempingbe, valamint a kemping területén 13 db új téliesített apartman várja egész évben a vendégeket.
Flóra Termálfürdő Kapuvár- Apartman, Étterem és Panzió
A kapuvári FLÓRA TERMÁLFÜRDŐ – APARTMANHÁZAK, ÉTTEREM ÉS PANZIÓ a nyugat-dunántúli régió felfedezésre váró, értékes, egyedi adottságokkal rendelkező fürdője, amely szolgáltatások széles választékával segíti a vendégek testi-lelki megújulását.
A Flóra fürdő különleges összetételű gyógyvize,a magával ragadó természeti környezet,a családias hangulat és a szakképzett személyzet gondoskodik arról, hogy a vendégek ideális körülmények között gyógyulhassanak és pihenhessenek Kapuváron.
Az 1800 méter mélyrôl feltörő, 70 Celsius-fokos termálvizet a közelmúltban hivatalos szakorvosi vizsgálatok alapján „elismert gyógyvízzé” nyilvánították. A létesítményben külés beltéri gyógymedencék, tornamedence, hideg-meleg vizes lábfürdő, szauna és kezelőhelyiségek várják a vendégeket. A fürdő területén 24 apartman és hét kétágyas, légkondicionált panziószoba kínál kényelmes szálláslehetőséget. A legfeljebb ötfős apartmanok kiválóan alkalmasak családok, baráti társaságok és idősebbek fogadására. Valamennyi apartmanhoz nappali (terasszal), hálószoba, kádas vagy zuhanyzós fürdőszoba, toalett és felszerelt konyha tartozik. Minden szobában televízió, minibár és zuhanyzós, toalettes fürdő- szoba van.
A fürdő konferenciateremmel is rendelkezik, amely tanácskozások, megbeszélések és egyéb rendezvények ideális helyszíne.
Kapuvár és környékének programkínálata szinte kimeríthetetlenül gazdag.
Kapuváron megtekinthető a Szent Anna templom, a Rábaközi Múzeum, ahol bemutatásra kerül a kapuvári népviselet, Pátzay Pál emlékszoba, fejezetek Kapuvár és környéke történetéből, néprajzából.
Kirándulásokat tehetünk a Fertő–Hanság Nemzeti Park természetvédelmi területein (Kócsagvár, Madárvárta, Király-tó, hansági vidék), a nagycenki kisvasúton, sétahajózhatunk a Fertő tavon. Szinte csak egy ugrás a műemlékekben oly gazdag Sopron, a soproni nyári bobpálya, a fertőrákosi kőfejtő és barlangszínház.
Érdemes ellátogatni a környék neves kastélyaiba is: a fertődi Esterházy-kastélyba és a Széchenyi kastélyba Nagycenkre.
Lehetőség nyílik lovaglásra, sétarepülésre, sőt kiváló horgász és vadászati lehetőségekben sincs hiány.
A fürdő apartmanjai, illetve szobái téli sítúrák kényelmes bázisai is lehetnek, hiszen Kapuvárról az osztrák Alpok síterepei alig egy óra alatt megközelíthetők.
A fürdő és környezete kora tavasztól késő őszig szemet gyönyörködtető látványt nyújt, köszönhetően a Florensis holland cég virágbemutatójának.
A fürdô elismert
gyógyvízminôsítéssel rendelkezik.
AJÁNLOTT:
-kopásos ízületi elváltozásokra
-gerinc- és porckorongsérülésekre
-balesetek utáni regenerálódásra
-fájdalmak jelentôs csökkentésére
-nőgyógyászati problémákra
APARTMANOK PARAMÉTEREI:
apartmanonként max. 5 fő elhelyezése biztosított,konyha, tűzhely, mikro, hűtőszekrény, WC, zuhanyzó / fürdőkád, TV, rádió
APARTMAN ÁR: 12000 HUF/éj
SZOBÁK PARAMÉTEREI:
kétágyas, légkondícionált szobák (pótágyazható), melyekben televízió, zuhanyzós, toalettes fürdőszoba található.
SZOBA ÁRAK: 1 fő 5000 HUF/éj
2 fő 7000 HUF/ éj
SZOBA- ÉS APARTMAN ÁRAK TARTALMAZZÁK:
a szállást, belépőt a Flóra Termálfürdőbe, ingyenes kerékpárkölcsönzést
Az idegenforgalmi adó értéke: 250 HUF
ÜDÜLÉSI CSEKKET ELFOGADUNK!
SZÁLLÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOK:
-reggeli, félpanzió, teljes ellátás,
-parkoló, zárt parkoló,
-étterem, büfé,
-termálfürdő, kül- és beltéri
medencék
-gyógykezelések
-gyógy- és wellness masszázsok,
-relaxinfra,szauna, szolárium
-fodrászat, kozmetika, manikűr-pedikűr
-fogászat
-2 db konferenciaterem (max.80-80 fő fogadására alkalmasak)
-sporteszköz-kölcsönzés
-kert, udvari tűzhely
-kutya/macska bevihető
-mozgássérült-barát
-széf,
- bankártya elfogadás
Schmidt Család- Szálláshely
3 teljesen felszerelt apartmant ajánlunk a termálfürdővel szemben.
Nap Vendégház
gyógyfürdő, horgászat, kirándulási lehetőség, lovaglás, önellátás, strand, szállás, termálfürdő, turizmus, vadászat, vendégház, zárt parkoló
Telephelyek
5130 Jászapáti, Nap u. 12.
Steinhaus Panzió
A Steinhaus többet nyújt ö?nnek, mint egy szokásos panzió! – 150 négyzetméteres tetőkertünk és nagy napozóteraszunk várja ö?nt ! – a panzióhoz tartozó 2 db.úszómedence mellett egy gyermek és egy felnőtt,(mindkettő 150 cm mély) kényelmes székek , napozóágyak és napernyők állnak a vendégek rendelkezésére. Szobák felszereltsége: – külön bejáratúak – a földszinten terasz, az első emeleten balkon – minden szobában tusoló és WC – modern, új bútorok – napi takarítás – színes televízió, hűtőszekrény – az apartmanok teljesen felszerelt konyhával rendelkeznek Számláló berendezéssel ellátott telefon ill. fax áll rendelkezésre a reggelizőteremben. Szolgáltatások: Saját parkoló Drinkbár Utazási iroda Autókölcsönzés TV a szobában Saját kert Nyitott uszoda Gyógyfürdő / termálfürdő Horgászat Tenisz Lovaglás Vitorlázás Zárt parkoló Busz parkoló Minigolf Fedett medence Nemdohányzó szoba Központi széf Nyitott medence Programszervezés * Link: http://www.szallasjegyzek.hu Steinhaus Panzió 8360 Keszthely, Rezgő u. 3
Antal Ház
Hévíz központjától 100 m-re, a termál tótól 500 m-re családias környezetben várjuk önöket. A 2 férőhelyes apartmanok mellett 3 férőhelyesek is rendelkezésükre állnak. Nagyobb társaságok ill. családok részére 4+1 férőhelyes apartmanok szolgálnak. Ahol 2 szoba külön fürdőszobákkal, közös nappalival, étkezővel, konyhával ill. nagy terasszal rendelkezik. Mindegyik apartman jól felszerelt, természetesen színes televízióval. Zárt parkolóval és parkosított hátsó kerttel, hintával tudunk vendégeink számára biztonságot ill. kikapcsolódást biztosítani.
30-200 m-re élelmiszerbolt, kávézó, étterem, masszázs lehetőség stb.
A hévízi Szobakiadók Szövetségének emblémájával ellátott kulcstartóvalkedvezménnyel vehetnek igénybe különböző szolgáltatásokat pl. tófürdő belépő, éttermek, gyógykúrák, fogászat, fodrász, kozmetika stb.
Háziorvosi beutalóval érkező vendégek a hévízi Szent-András Kórházban minimális térítésért maximális szolgáltatásban részesülnek.
Házunkban egész évben szeretettel várjuk a pihenni és gyógyulni vágyó vendégeinket.
Király Fogadó
szállás, idegenforgalom, panzió, turizmus, vendéglátás, szauna, vadászat, termálfürdő, lovaglás, horgászat
Oázis Aparthotel
Nagykanizsa Göcsej és Hetés néprajzi környezetében elhelyezkedő megyei jogú, ám kisvárosi jellegét megőrző kereskedőváros. A Balatontól nem messze, öt út találkozásánál fekszik. Műemlékei a római korba nyúlnak vissza, a török hódoltság idején betöltött végvári szerepét a mondavilág őrzi. Környezete híres bő termálvizeiről, gazdag növényvilágáról – ugyanakkor földrajzi helyzetéből fakadóan kereskedelmi és vasúti csomópont jellege miatt pezsgő élet jellemzi. Ha városunkban jár, aktív kikapcsolódásra számíthat. Ennek ellensúlyozására válassza új APARTHOTELÜNKET, ahol csendes, igényesen kialakított környezetben várjuk vendégeinket. Az OÁZIS*** Aparthotel városközponti elhelyezkedése miatt könnyen megközelíthető, környezetünkben éttermek, bevásárlóközpontok, fitness centerek, autóbusz pályaudvar, benzinkút és szórakozási lehetőségek várják az idelátogatót. Megközelíthető a 7-es főútvonalról a 74-es út kereszteződésétől (körforgalom) 900 méterre, a városközpont irányában haladva.
Arany Patkó Étterem és Panzió
A város keleti részén fekvo, családias hangulatú debreceni panzió normál és franciaágyas, fürdoszobás (kádas vagy zuhanyzós), muholdas vételre alkalmas televízióval, minibárral, telefonnal, internethozzáféréssel felszerelt szobáival várja kedves vendégeit. A szálláshely szolgáltatásai magában foglalnak egy 130 férohelyes éttermet is.
2 km-re helyezkedik el a debreceni termál- és gyógyfűrdő számos gyógyulásra, pihenésre vágyó szolgáltatással.
Esküvők, családi és céges rendezvények lebonyolítása 130 főig.
I. osztályú szobákkal állunk vendégeink rendelkezésére!
Éttermünk 12 éve működik, kisvendéglőként indult és igény szerint nagy étteremmé fejlődött.
Ma már tágas étlapválasztékkal és napi előfizetéses étkeztetési lehetőséggel szolgáljuk ki vendégeinket.
Hétvégenként (Péntek-Szombat) élőzenés vacsorával egybekötött esteket ajánlunk színvonalas szálláslehetőséggel.
A panzió megközelítése egyszerű, Debrecen centrumtól több út is vezet hozzánk, melyet térképvázlattal is segítünk.
Panziónk szolgáltatásai szempontjából mindenben partner:
városnézés, gyógyfürdő elérhetőség, város és környék nevezetességei, esetleges igény szerinti kirándulások szervezése.
Keressen bennünket, szeretettel várjuk!
Termálfürdő Panzió
A Lenti termálfürdő 5 szabadtéri, 3 fedett (gyermek-, úszó-, élmény- és gyógymedencékkel) és egy félig fedett hidro-masszázs élménymedencével valamint 8 ha zöldterülettel várja a pihenni és felüdülni vágyókat. A fürdő legnagyobb medencéje 1340m2 vízfelületű, melyben vadvízáram, nyakzuhany, masszázspadok és egy 74m hosszú ún. Anakonda csúszda nyújt páratlan élményeket.
Motel Tópart
Továbbra is várjuk a pihenésre, felüdülésre, gondtalan nyaralásra vágyó vendégeinket Veresegyház legszebb részén, az Öreg-tó partján a Strand közelében, a Thermálfürdő szomszédságában épült ősparkkal, teraszokkal, saját kerttel rendelkező
MOTEL TÓPART
-ban.
Hangulatos vendégszobáinkban az alábbi szolgáltatásainkkal várjuk csoportok, diákok, baráti társaságok, cégek és magánszemélyek jelentkezését:
szálláslehetőség: 80 fő részére; a kétszemélyes kabintól az ötszemélyes apartmanig; fürdőszobás szobák; társalgó; kábel TV (46 csatorna); internet
étkezés: étterem házi ízekkel akár 180 fő részére; a hangulatos fedett és nyitott teraszokon; svédasztal; menü; minőségi házi koszt; szabadtéren roston sütött, bográcsban főzött finomságok megbeszélés szerint
büfé egész nap
rendezvényekre; gazdag étel- és italválaszték
saját zárt kert
őrzött parkoló
esküvők
rendezvények
családi és baráti találkozók ideális helyszíne
DunaLux Apartments
Szálláshelyünk Gyõr szívében helyezkedik el közvetlenül a Duna partján, a Dunapart Rezidenciában.
Apartmanunk a legmodernebb berendezéssel ellátott, teljesen felszerelt, maximálisan az Ön kényelmét szolgálja, melyet a Dunára nézõ kilátás tesz tökéletessé.
Az épületegyüttesben minden igényt kielégítõ kényelmet talál: kávézó, fodrászat, kozmetika, fogorvosi rendelõ.
Városunkban, rengeteg látnivaló, fesztivál, termálfürdõ, és strand várja az ide látogatókat.
Arany Apartman
Egész évben működő igényes új apartmanházunk Hajdúszoboszló központjában, a gyógyfürdő főbejáratától 400 méterre található. Az Arany Apartman 25 fő elhelyezésére ideális. A házban a stúdiótól a luxus apartmanig minden igényt kielégítő helyiségek állnak a vendégek rendelkezésére. Minden apartman jól felszerelt; konyhával, fürdőszobával, szatellit rendszerrel működő tv-vel, valamint mindegyikhez tartozik terasz vagy erkély. A felső szint minden helyisége légkondicionált, aminek használtáért külön kell fizetni a helyszínen Ősztől tavaszig szauna is igénybe vehető. Az udvaron belül grillezési és bográcsolási lehetőség, valamint 7 db autó számára kényelmesen parkolási lehetőség. Félpanzió igénybevehető az utcában található hotelben, melyet az árlista külön nem tartalmaz.
vendéglátás, turizmus, apartman, apartmanház, apartman kiadás, vendégház, szobafoglalás, belföldi szállás, belföldi szálláslehetőség, idegenforgalom, gyógyfürdőzési lehetőség, hajdúszoboszlói szálláshely, szállás, éttermi vendéglátás, panzió, aktív pihenés, családi hétvége, családi nyaralás, családi üdülés, grillezési lehetőség, gyógyturizmus, horgászati lehetőség, hosszú hétvége, kerti grill, kikapcsolódás, kikapcsolódási lehetőség, nyaralás, parkolási lehetőség, pihenés, pótágazható apartman, szálláshely foglalás, szálláslehetőség, termál élményfürdő, termálfürdőzési lehetőség, üdülési csekk, üdülési csekk elfogadó hely, belföldi szálláshely, belföldi szállásfogalalás, igényes szállás, igényes apartman, központban, fürdőhöz közel
Thermál Hotel, Motel és Camping
Fekvés: Nyugodt
Tolókocsival látogatható szobák száma: 4 db
Nyitva tartás szezonban: I.01.-XII.31.
Elfogadott hitelkártyák: VISA, EC-MC
Parkoló: van
Távolság vízparttól: 50 m (Termálfürdő)
Udvari Ferencné
A termálfürdő szomszédságában játszótérrel, filagóriával ellátott parkosított környezetben álló lakóház tetőterében kialakított apartmanokban várjuk vendégeinket. ö?nálló 60 m2-es összkomfortos , 2 hálószobás faházunkat gyerekes családoknak ajánljuk. Sütési, főzési lehetőség a szabadban.
Spirit Hotel Thermal Spa
szállás, szálláshely
Vándor Vigadó Panzió Étterem. .
Vándor Vigadó 1995 óta üzemel mai formájában, de a tulajdonos Bödör Károly és családja már több mint tíz éve foglalkozik vendéglátással. Ez idõ alatt folyamatosan szépítették a panziót és az éttermet, valamint bõvítették a vendégek számára kínált szolgáltatások körét. A panzióban 3 db kétágyas szoba zuhanyzóval és WC-vel, 2 db háromágyas szoba közös zuhanyzóval és WC-vel valamint 3 db apartman jellegû 4-6 férõhelyes szoba zuhanyzóval várja a vendégeket. Minden szobában színes TV is van. A vendégek rendelkezésére áll az emeleti közös konyha és tálaló, de kívánság szerint az étkezések megoldhatók a panzió éttermében. A Vándor Vigadó Zalaegerszeg határában, a Zalai dombság közepén fekszik. Amellett, hogy ideális feltételeket kínál a pihenéshez és kikapcsolódáshoz, megfelelõ kiindulópont a környékre a közeli Gébárti tó az újonnan nyílt termálfürdõvel, az Õrség, Zalakaros, Kustány vagy akár a szomszédos Ausztriába irányuló kirándulásokhoz. A Vándor Vigadó étterme naponta 15 órától 24 óráig van nyitva, szombaton és vasárnap 12 órától 24 óráig. Pénteken és szombaton este hét órától zene és tánc. Hétfõ szünnap. A szállóvendégek számára megbeszélés szerint az éttermi szolgáltatások a fenti idõpontokon túl is igénybe vehetõk, de a konyha 22 órakor zár. Az étlapról sokféle étel köztük helyi speciaitások is választhatók. A Vándor Vigadó 130 fõig vállalja esküvõk, vállalati, iskolai vagy családi rendezvények lebonyolítását. Teremdíszítés, zene, menü összeállítása, italszolgáltatás megbeszélés szerint. A panzió fõépületében tizenhat fõ befogadására alkalmas különterem igényelhetõ vállalati megbeszélések, családi összejövetelek, baráti találkozók hangulatos lebonyolítására. A rendezvényekhez a konyha szolgáltatásai igénybe vehetõk. A szállóvendégek és a zártkörû rendezvények résztvevõi számára kínáljuk kerthelyiségünk szolgáltatásait. A nyári hónapokban az 5×10 méteres esti óráktól kivilágított úszómedence várja a felfrissülni vágyókat, napozópadokkal, kerti bútorokkal, szabadtéri kiszolgálással. Kívánságra a tûzrakó hely is igénybe vehetõ szalonnasütéshez, vagy bográcsoláshoz. Zalaegerszeg központjától mindössze tíz percnyi autóúttal elérhetõ az Egerszeghegy kertvárosi környezetében fekvõ panzió, amely megközelíthetõ a pályaudvar elõl induló 26-os járatú autóbusszal is. (A Gógán-forduló buszmegállója alig százméternyire van a panziótól.) Közép Európa legnagyobb Aqua Parkja Zalaegerszegen, 10 perc autóval a Panziótól.
Minõsítés: nincs
Négy Évszak Termálüdülő Zrt
Vendégeink számára ingyenes fürdőbelépő a csokonyavisontai gyógyfürdőbe
Helyben: halastavak, horgászat, Xantus János szülőháza,
Nagyatádi Szabó István síremlék, Duna-Dráva Nemzeti park
Vadászat: előzetes kérésére megszervezzük.
Kaszópuszta és Nagysallér fémjelzi,
hogy Dél-Somogy az ország egyik
legfontosabb nagy-és apróvadas területe
Lovas kocsis túra: előzetes kérésére megszervezzük
Horgászat: horgászjegyes rendszer;
legközelebbi tó a termálfürdő
közvetlen szomszédságában
Viszi Csárda – Panzió
A Viszi Csárda – Panzió Balatonlellétõl 9 km-re délre,
a Kaposvár felé vezetõ 67-es útról Látrány után keletre
kanyarodva érhetõ el a 250 lélekszámú Visz kisközség a
csodálatos somogyi dombok ölelésében.
A községen átfolyó kis patak – melyben nemrégen még
horgászni is lehetett – elfut a Balatonig.
A Csárda és Panzió 1903. évben készült épületben helyezkedik
el. Az kialakítás során az épület “paraszt barokk” jellege
sértetlenül megmaradt.
Családias vállalkozásban mûködik a csárda a szülõk, a lányuk, valamint
alkalomszerûen a szomszédok bevonásával.A Csárdában több helyiség kínálkozik a borozgatni vágyó baráti társaságoktól
a nagylétszámú lakodalmas sokadalom kényelmes kiszolgálására.
A Panzióban külön-külön fürdõszobával rendelkezõ hat kétágyas apartman
áll tizenkétszemélyes társaság fogadására, sajátos hangulatú nagy társalgóval. Tapasztalatok szerint, az összeszokott baráti társaságok
elõszeretettel s nagy megelégedéssel veszik igénybe.
A környéken horgászatra, vadászatra, lovaglásra számtalan lehetõség kínálkozik. A 22 km távolságban lévõ Igal fürdõhely 36-38 oC-os termálvizét
gyermekek is igénybe vehetik.
Ari Apartman
Az Ari Apartman Miskolc Tapolcán, az Európa hírű Barlang- és Termál Gyógyfürdőtől 5 percre, erdő széle melletti, csendes zsákutcában, egy déli fekvésü, szép tájolású, jó levegőjű, napsütéses helyen található.
Szálláshelyünk kitűnően alkalmas Miskolctapolca és a páratlan termál-barlangfürdő megismerésén túl azok számára is, akik Észak-Magyarország egyéb nevezetességeit (Bükki Nemzeti Park, Aggtelek, Eger, Szilvásvárad – Szalajka-völgy , Tokaj-hegyalja stb.) szeretnék meglátogatni.
Ajánljuk magunkat kis és nagy családok, baráti társaságok rövid- és hosszú távú tartózkodására, nyaralásra, összejövetelek rendezésére, nászutasoknak, pároknak.
Vállalkozóknak, üzletembereknek rövid illetve hosszú távon biztosítunk családias, összkomfortos kiszolgálást és pihenést. Egész éves, állandó nyitva tartással várjuk kedves vendégeinket.
Az Ari Apartman az igényes kikapcsolódás záloga.
Thermál Camping – Pápa
Pápa város legújabb és egyik legszebb létesítményét a Várkertfürdő mellett megnyílt Várkert Termál Kempinget ajánljuk figyelmükbe.
Magyarország első és egyetlen ötcsillagos követelményeket kielégítő kempingje, amely több nemzetközi kempingszervezettől ( ADAC, DCC, ECC, ACSI, Hallwag-Caravaning ) kiváló minősítést kapott.
A kempinget 2004. július 16-án adtuk át a kempingezők táborának.
Tervezése és építése során a kornak (és természetesen az EU előírásoknak) megfelelő elveket vettük figyelembe.
A kettőszáznégy egyenként 100 m2 nagyságú, egymástól sövénnyel elválasztott számozott parcellán a 16 A ? os áramcsatlakozó (Eurostecker) mellett víz, szennyvíz, kábeltévé, a klubhelyiségben internet használati lehetőség is a kempingezők rendelkezésére áll.
28 Wc, 9 pisszoár, 24 zuhany, 18 mosdókagyló, 14 mosdófülke, 1 babafürdető, pelenkázó, továbbá még 2 Wc és zuhanyzó áll a mozgásban korlátozott vendégek rendelkezésére. Ezenkívül 2 kémiai Wc, 14 edénymosogató, 4 textil mosására alkalmas medence, mosógépek, szárítógépek, vasalók szolgálják a vendégek kényelmét. (Mindenhol hideg- melegvizes ellátás.)
Mini ABC, kávézó, grillező hely, sportpálya és játszótér mellett természetesen biztosítjuk a sportszer és kerékpárkölcsönzést is. Kirándulásokkal és különböző szervezett programokkal várjuk látogatóinkat.
A kemping kutyabarát, a nyaralás ideje alatt sem kell nélkülözniük kis kedvenceiket.
A tervezés során törekedtünk a természetes környezettel való harmóniára.
Alternatív energiaforrások felhasználása, takarékosság, minimális hulladékképzés (melyet természetesen szelektíven gyűjtünk) voltak az irányelveink.
10 % kedvezmény a személyi díjból ADAC, DCC, MCCC tagoknak, CCI igazolvány tulajdonosoknak
Kedvezményes napijegy a kemping vendégei részére.
A napi jegy korlátlan számú belépésre jogosít.
Egyéb kedvezmények:
Termálfürdő:
- 10 % szépségszalon
- 10 % Várkert Étterem ( al a carte)
Carpe Diem Apartmanház
Apartmanunk 2008-ban épült 8 lakásból álló épület, amely a termálvizes medencéirõl és jól felszerelt gyógyászatáról híres gyulai Várfürdõtõl 500m-re található. Az idelátogatók apartmanunktól néhány perces sétával megtekinthetik Közép-Európa egyetlen épen maradt téglavárát, melyben télen-nyáron tárlat mûködik, melyet akár korabeli jelmezekben is meg lehet tekinteni. Gyermekeiknek lehetõsége nyílik arra, hogy lovaggá üssék õket a különbözõ próbák kiállása után, valamint a tárlat megtekintését követõen Gyula város kézmûvesei vezetik be a látogatót a pecsétnyomás, gyertyaöntés, és pénzverés rejtelmeibe.
A vár és a mellette található tó nyaranta színházi elõadások színterévé válik, a várárokban pedig rendezvények sokasága várja a turistákat. A romantikus kis tó csónakázásra is kiválóan alkalmas, a téli idõszakban érkezõ vendégeink pedig a jégkorcsolyázás szenvedélyének hódolhatnak.
Programajánló rovatunkban hasznos linkekkel igyekszünk segíteni Önnek és kedves Családjának, hogy kiválaszthassák a legalkalmasabb idõpontot a pihenésre. Biztosak vagyunk abban, hogy városunkban és köröseink partján is élményekben gazdag idõtöltésben lesz részük.
Thermál Hotel és Étterem
Az Andrássy Thermál Hotel Jászapátiban, a vendégszeretetéről és hagyományairól híres észak-alföldi kisváros közkedvelt gyógyfürdőjének területén található. A két épületből álló szálloda 37 db teljesen felszerelt, hangulatos szobával egész évben várja kedves vendégeit.
A pihenni, felüdülni vágyók infraszaunánkat és különféle masszázsainkat vehetik igénybe. A családosok számára gyermekjátszótér, és sporteszközök állnak rendelkezésre.
Üzleti úton levő vendégeink is zavartalan kényelemben érezhetik magukat a vezeték nélküli Internet elérhetőség, a business sarok és a több nyelvű műholdas televízió csatornák biztosította lehetőségek lévén.
A fürdő, melynek vizét 2002-ben gyógyvízzé minősítették, egész évben szeretettel várja a pihenni, gyógyulni vágyókat.
A gépkocsival érkezők biztonságban tudhatják autójukat a kamerával felszerelt, szállóvendégeink számára ingyenesen használható parkolónkban.
Hotel Fáma*** & Étterem
Hódmezővásárhely egyik kedves, csendes utcájában működik a Hotel Fáma***,
amely családias hangulattal és szeretettel várja kedves vendégeit.
15 szobájában nyugodt körülmények között lehet pihenni, s programokat szervezni a városban és a környéken.
Vonzó a város termálvizes strandfürdője is, ahol a reumatikus betegségben szenvedők enyhíthetik fájdalmaikat.
A város központja a szállodából könnyen megközelíthető gyalogosan és gépkocsival is.
A szálloda személyzete törekszik arra, hogy a vendégek kéréseit megoldja,
s minél otthonosabb légkörben érezze magát a látogató.
Ezt segíti elő a kis belső udvar virágos, fás környezete, ahová esténként ki lehet ülni hangulatos beszélgetést folytatni.
A Hotel alkalmas arra is, hogy vállalkozók,
menedzserek számára munkamegbeszélések,
üzletkötések helyszínéül szolgáljon.
Minden olyan ember számára érdekes lehet ellátogatni Hódmezővásárhelyre és a Hotel Fámába,
akit vonz egy jellegzetes alföldi mezőváros hangulata,
s az azt körülvevő puszta romantikája.
Hotel Pelikán
Magyarország dél-keleti részén, Hódmezővásárhely központjában, a híres nyolc medencés, gyógyhatású termálfürdő mellett, hangulatos környezetben található a 20 szobás HOTEL PELIKÁN.
Minden szoba fürdőszobás, telefonos, színes televízióval ellátott. A szállót körülvevő évszázados parkban lehetőség nyílik felüdülésre, kellemes sétákra.
A HOTEL PELIKÁN az itáliai vendéglátás minden kedvességével igyekszik kellemessé tenni a nálunk töltött napokat.
Thermál Panzió
A Panzió 18 kétágyas, zuhanyzós szobával és két négyágyas, zuhanyzós apartmannal rendelkezik. Számos szobában pótágy is elhelyezhető. A szobákban fürdőszoba hajszárítóval, telefon, színes televízió, minibár, szobaszéf, internet (WI-FI) elérési lehetőség található. A szálloda vendégeinek nyugodt álmáról, a biomatracos ágybetétek gondoskodnak. Valamennyi szobánk légkondicionálóval felszerelt. A földszinten mozgáskorlátozottak számára apartmant alakítottunk ki. Panziónk egész területén tilos a dohányzás. Dohányzásra az épületen kívüli kijelölt helyeken és a teraszokon van lehetőség. Vendégeink térítésmentesen az épülettel szemben található zárt parkolóban, helyezhetik el járműveiket.
Reméljük felkeltettük érdeklődését és hamarosan vendégként köszönthetjük Panziónkban.
Szeretettel várjuk, pihenje ki nálunk a hétköznapok fáradalmait!
Térítésmentesen igénybevehető szolgáltatások:
a gyógyfürdő medencéinek használata
finnszauna használat
infraszauna használat
zárt parkoló
fürdőköpeny
széfhasználat
üzenetközvetítés, ébresztés
taxi rendelés
színházjegy rendelés
helyi szabadidős-programok megszervezése (borkóstolás, sétakocsikázás, lovaglás, biciklitúra, horgászás, gyermekeknek kézműves foglalkozás, úszásoktatás, túraszervezés)
bérautó megrendelés
Térítés ellenében igénybevehető szolgáltatások:
telefon, fax
kerékpárkölcsönzés
úszósapka
internetkapcsolat
a gyógyfürdő valamennyi wellnes-, gyógy- és fittness-szolgáltatása
Dráva Hotel Thermal Resort
Fekvés: Nyugodt
Gyermek kedvezmény: 100 % 2 év alatt
Tolókocsival látogatható szobák száma: 2 db
Nyitva tartás szezonban: I.01.-XII.31.
Elfogadott hitelkártyák: AMEX, VISA, Diners Club, JCB, EC-MC, Eurocard Maestro
Parkoló: 90 db
Buszparkoló: 3 db
Konferenciaterem: 3 db
Legkisebb konferenciaterem: 20 fő
Legnagyobb konferenciaterem: 120 fő
Lehetőségek: Rent a Car, Kutya, macska bevihető, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Széf, Online szállásfoglalás, Csúszda, Internetcsatlakozás, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Kondicionálóterem, Gyógyászat a szállodában, Wellness, Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Reggeli, Minibár, Borturizmus, Üdülési csekk, Természetvédelmi terület, Családbarát szálláshely, Programszervezés, Hajókirándulás, sétahajó, Szüreti program, Városlátogatás, Budapesti városnézés, Idegenvezetés, Rendezvényszervezés, Üzleti utak, Fedett uszoda, Kerékpár, Jacuzzi, élményfürdő, Különterem, Konferenciatechnika
Ács Porta
falusi szálláshely,Üdüljön Kánban! Kán Pécstől 25 km-re a Nyugat-Mecsekben egy idillikus fekvésű völgyben helyezkedik el. A valamikori gazdag település mára teljesen elnéptelenedett és üdülőfaluvá vált. A látogatók a … folytatás a részletes adatoknál
Kán Pécstől 35 km-re a Nyugat-Mecsekben egy idillikus fekvésű völgyben helyezkedik el. A valamikori gazdag település mára teljesen elnéptelenedett és üdülőfaluvá vált. A látogatók a város zajától és forgalmától távol, csendes, festői környezetben találják meg a nyugalmat és a kikapcsolódást.
Vendégházunk egy régi parasztház felújításából született. Az összkomfortos épületben jól felszerelt konyha, 3 szoba (4-4-2ággyal + pótágyak), kamra, WC, TV biztosítja vendégeink kényelmét.
A 3000 m2-es zárt, füves udvaron szalonnasütési, grillezés,bográcsolási,sportolási lehetőség van, kerti bútor, nyugágyak és zárt parkoló. Gyermekeknek homokozó, hinta biztosított.
Programlehetőségek:
- erdei séták
- bicikli túrák
- Orfűi tavak
- Abaligeti cseppkőbarlang
- Harkány (gyógyfürdő)
- Magyarhertelend (termálfürdő)
- Villány-Siklósi borút
- Lovaglási, sétakocsikázási lehetőség a faluban
-horgászás halastavakban
Club Unicum Apartman
Az újonnan alakult Club Unicum Apartmanház Hévíz frekventált pontján, parkosított, csendes környezetben helyezkedik el, a világhírű Hévízi-tótól 800m-re. Ez a 4,4 hektár területű tó a világ legnagyobb melegvizű tőzegfenekű gyógytava. A hévízi termálvíz összetételénél fogva alkalmas mozgásszervi betegségek, így idült gyulladásos, regeneratív gerinc-, és ízületi megbetegedések, izom, reuma, idegfájdalmak kezelésére, balesetek, műtétek utókezelésére.
Gloriett Panzió – Fertőboz
Az 1800-as években a településen olyan jelentős személyiségek fordultak meg, mint Gróf Széchenyi Ferenc, József nádor és neje, valamint János és Rajner főhercegek. 1855 körül a Fertő vize annyira megdagadt, hogy pezsgő fürdőélet keletkezett. Boznak szerepe van a magyar vizisport kialakulásában. Gróf Széchenyi Istvánnak itt volt a fertői kikötője. A krónika szerint Bozon tartották 1805 körül a Széchenyiek nagy vízijátékukat vendégeik tiszteletére, amikor is tengeri csatát mutattak be. Fertőboz kiemelkedő műemléke a "Gloriett" kilátó.Az 1800-as években József nádor Sopronba kerültés gyakorta kirándult a fertőparti településeken. A Fertőboz fölötti magaslatról nyíló kilátás úgy megragadta, hogy a nádor tiszteletére gróf Széchenyi Ferenc 1802-ben megépíttette a Gloriett-et, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Fertő-tóra. A szép alkotást az idők vasfoga évek múltán nagyon kikezdte, ezért 1943-ban gróf Széchenyi Endre renováltatta az épületet. A kilátás, a szép természeti környezet a mai napig rengeteg érdeklődőt vonz.
A Gloriett Panzió a Fertőboz fölötti magaslaton, a Gloriett kilátótól 200 m-re található, csendes, nyugodt, erdővel körülölelt területen, remek kilátással a Fertő-tóra.
Fertőboz infrastruktúrája a fertő parti települések között előkelő helyet foglal el: Soprontól 10 km-re, a Balfi gyógyfürdőtől 2 km-re, a Hegykői termálfürdőtől 4 km-re, a Nagycenki Széchenyi Kastélytól 3 km-re, a kópházi határátkelőtől 4 km-re található. Az egész Fertő tavat körülölelő kerékpárút a falun keresztül halad, ezért nagyon élénk a kerékpáros turizmus a településen. A közelben található a Fertő-Hanság Nemzeti Park, amely a világörökség része, szintén számos turistát, iskolai csoportot vonz a térségbe.
Autóközlekedés
A panzió a 84-es (Balaton-Sopron) és a 85-ös (Budapest-Sopron) főutak mellet helyezkedik el, 3-3 km-re a falutól. Az ausztriai A3-as autópálya 15 km-re található.
Vasúti közlekedés
A faluban vasútállomás található, a vasúti közlekedés a Budapest-Sopron-Ausztria vonalon biztosított.
Autóbuszközlekedés
Rendszeres autóbuszjárat van Sopronba és a környező falvakba, városokba.
Repülőtér
Fertőszentmiklós 10 km-re, Schwechat 50 km-re
Kehida Termál Hotel .
Járt már Zalában? Tudja, hogy Kehidakustány, a Zala völgyében különleges atmoszférával rendelkezik? Talán azért, mert itt húzódik a Szent György vonal, nem messze a Deák kúttól. A leírások szerint ez egy nagyon régóta ismert, gyógyító, energetizáló sugárzás, mely nagymértékben javítja a közérzetet, a legyengült szervezet energiáit beindítja, az immunrendszer tartalékait aktivizálja. Ebben a különleges környezetben várja Önt és családját a Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdõ, a Kehida Termál Hotel**** és a hozzá tartozó Hertelendy Ház****, Élményfalu***.
Pólus Palace Thermal Golf Club Hotel
A Pólus Palace Thermal Golf Club Hotel***** Budapest legközelebbi és legattraktívabb golf-, wellness- és konferenciaszolgáltatásokat kínáló szállodája, mely nyugodt pihenést nyújt egy üde, fenyves erdővel körülölelt dombvidéken, mindössze félórányira a belvárostól.
A gödi öt csillagos hotel egy igazán elragadó hely, ahol a kifinomult ízlés és a barátságos légkör tökéletes harmóniában ötvöződik egymással – itt minden megtalálható, ami kényelmessé és tartalmassá teszi a kikapcsolódást szabadidős és konferencia vendégek részére egyaránt.
Mindezek elismeréseként a Pólus Palace Thermal Golf Club hotel***** 2006-ban, 2007-ben és 2008-ban is elnyerte a World Travel Awards díjat, míg az Utazás 2007 kiállítás nyitónapján a Magyar Turizmus Minőségi Díj nyertesei között is képviseltette magát.
Orbán György Pincészete Panzió
BADACSONY a környező tanúhegyekkel együtt természeti értékeket tekintve az ország és Veszprém megye leggazdagabb vidékének mondható. A BALATON és a hegyek, háttérben a Bakony-hegység nyúlványai páratlan szépséget kínál. Nem véletlen, hogy kiemelt idegenforgalmi célpont. BADACSONYTOMAJ Szőlő és Borok városának legnagyobb látványossága maga BADACSONY, amely félsziget formájában nyúlik bele a tóba. A felső vulkáni kúpra egy likacsos anyagú bazaltsüveg került. A leggyakoribb bazaltformáció a bazaltorgonák (bazaltsziklák) és vulkáni talaj, ezek gondoskodnak az itt termelt, világhírű, tüzes badacsonyi borfajták gazdag illat, íz és zamat anyagáról. Így pl. itt terem a badacsonyi szürkebarát, badacsonyi kéknyelű (ez utóbbit a világon csak itt termelik).
Orbán vendégház BADACSONYBAN Egry J. u. 2. sz. alatt a hegy lábánál, BALATONTÓL 150 m-re a centrumban helyezkedik el 2300 m2 területen. Zárt parkolóval, úszómedencével, játszótérrel, grillezési és sportolási lehetőséggel.
A kettő, három és négyágyas szobáink, apartmanjaink balkonjainak egy része a Balatonra, egy része pedig a hegy felé néz. A szobákban zuhany, fürdőszoba, WC, tv, rádió, hűtőszekrény.
Szolgáltatásaink:
Szállásbiztosítás, elhelyezés: 2-3-4 férőhelyes szobákban és apartmanokban
Saját vendégeink részére úszómedence használatát a szobaárak tartalmazzák
Igényszerinti reggeli, saját termelésű borok kóstolása, fogyasztása hidegtálas vacsorával
Ingyenes úszómedence használat
Játszótér, asztali tenisz, asztali foci, darts
Grillezés
Zárt (részben árnyékolt) parkoló
Kerékpárkölcsönzés
Központi széf
Lehetőséget biztosítunk:
Balatoni stéges, csónakos horgászatra
Vitorlás kirándulásra
Tenisz
Minigolf
Lovaglás
Sétakocsikázás, hajózás
Dzsiptúrák
Programajánló:
BADACSONY: fürdőzés a Balatonban. Kettő napon túli itt tartózkodás esetén ?Badacsony Régiós kártyával? ingyenes a település négy strandján. A kártyával 10-100 % kedvezményt is kaphatnak a régióban található közel 60 szolgáltató, és szórakozóhelyen.. Üzletek, éttermek, borozók, diszkók helyben 0-100 m körzetben a háztól.
Helyi rendezvények:
Kulturális rendezvények: Reformkor Események Szegedi Róza Napok (júl. első hétvégéje)
Badacsonyi Bornapok (júl. utolsó és aug. első hete)
Badacsonyi Szüret (szept. második hétvégéje)
Gyalogtúrák a környező vulkánikus hegyekre
Kerékpártúrák (esetleg balatonkörüli kerékpárúton)
Lovasbemutatók, lovaglási lehetőséggel a 2-7 km körzetben lévő lovas istállóknál.
Borúti-bortúrák
Dzsiptúrák: a környék természeti kincseit kívánja bemutatni a Badacsonyba érkező vendégeknek: kőtenger ? Kővágóörs ? Káli-medence, Salföld páratlanul értékes geológiai maradvány, különleges gazdag állat- és növényvilág. Tapolca Tavasbarlang (8 km). Tanúhegyek: szigetenként emelkednek ki a Tapolcai-medencéből. Badacsony, Szent György-hegy, Csobánc, Gulács és Haláp. Tihanyi gejzírkúpok, Hegyestű Gajaszurdok, Cuha-patak stb.
Helyi kulturális rendezvények a ház előtti dísztéren történnek, a túrajáratok vendégház udvarából indulnak. Ezen kívül a helyben lévő idegenforgalmi hivatalok hetenként rendszeres buszjáratokat indítanak Budapestre, Hortobágyra, Pusztára.
Ezenkívül lehetőség nyílik még a közeli termálfürdők látogatására is. Pl. Tapolca, Hévíz, Zalakaros, Kehidakustány.
Kentaur Üdülőfalu
A Balaton és a természetet szeretok kedvelt üdülohelye.
Balatonboglár zöld övezetében, családias, nyugodt környezetben, az elkészült M7-es autópálya lejárójától már látható. A város központja, a bank, posta, üzletek, a Balaton 2 km-re van az üdülőfalutól. Kül-, és beltéri éttermeinkben, kerti látványkonyhánknál várjuk a vendégeket. A 100 éves pince bormúzeumunk 120 féle bort kínál. Kül-, és beltéri fedett, melegvizes fürdő, fittneszterem, masszázs, szauna, jétékterem, játszótér, labdajátékok, lovaglás, sétakocsikázás, kerékpárbérlés. Úszómedence, élményfürdő, fedett thermál, és pezsgőfürdő. Miniklub gyermekeknek, több alkalommal zenés est, és lovas-, és folklórprogramok.
Hungarospa Thermal Hotel***
Szállodánk Európa legnagyobb fürdőkomplexumának területén található. Vendégeink ingyenesen használhatják a Városi Gyógyfürdőt, a fedett uszodát, illetve nyáron a strandot.
FARSANG 2009.február 20 – 22. (3 nap/2éjszaka)
Szállás kétágyas szobában: 23.200 Ft/fő/ 2 éj
Pótágyas elhelyezéssel: 18.700 Ft/fő/2 éj
Egyágyas felár: 5.000 Ft/fő/2éj+idegenforgalmi adó (18-70 év között): 340 Ft/fő/éj
Csomag tartalma: 2 éjszaka szállás félpanzióval, félpanziós ellátás keretében szombat este élőzenés-műsoros, svédasztalos vacsoraest, szállodai medencék: 3 belső és 1 külső medence, szauna, infraszauna, gőzkabin, zárt parkoló használata, fürdőköpeny igénybevétele, városi gyógyfürdő és fedett uszoda igénybevétele, áfa.
Nyerges Hotel****
Monoron a 4-es főút mellett 30 km-re Budapest centrumától, 18 km-re a Ferihegyi repülőtértől várja vendégeit Közép-Európa legnagyobb nádfedeles szállodája, a Nyerges Hotel.
Lelkes munkatársainkkal együtt 26 esztendeje, családias környezetben, udvarias kiszolgálással látjuk VENDÉG-ül Önöket.
Térjenek be hozzánk!
Nyitvatartás: NON-STOP
Szállodánkhoz hatalmas erdőterület tartozik, mely ideális hely sétákhoz a friss levegőn. Mesterségesen kialakított tavunk és a szálloda parkja optimális helyszín esküvői fotók készítéséhez.
Szállodánktól 4 km-re található tájvédelmi körzet, az Ősborókás, mely alkalmas kirándulások megtételére gyalogosan vagy pusztabusszal egyaránt.
A környéken egyedülálló szolgáltatásunk a 700 m mélyről feltörő 40°C kitűnő gyógyhatású termálvíz. Vendégeink tapasztalatai alapján javasoljuk a víz kipróbálását mozgásszervi és bőrgyógyászati problémák enyhítésére.
Mediterrán hangulatú kellemes kikapcsolódást nyújtó fedett wellness részlegünk, az 5×10 méteres termálvizes medence élményberendezésekkel, valamint egy különálló 7 személyes jacuzzi várja kedves Vendégeinket naponta 09-21 óra között.
Hársfavirág Étterem és Vendégház
Ha békés kikapcsolódásra vágyik, látogasson el hozzánk! Mi, a családias vendéglátás hagyományait õrizve biztosítjuk Ön és családja számára a felhõtlen szórakozását.Új építésû szobáink (4 darab), 4-3 ágyasak. Az ágyak elkészítésénél gondoltunk a “nagyobb” vendégeinkre, mivel 180 cm széles, és 215 cm hosszú a belméret fekvõ felület. Ortopéd biomatracok gondoskodnak az egészséges pihentetõ alvásról. Minden szoba alapfelszerelése a fürdõszoba., és TV. A gyerekek szórakoztatására kis játszótér található az udvaron
Az üzlet 1983-ban nyílt, ekkor még eszpresszóként üzemelt, majd 2000-ben új arculatot kapott, melegkonyhás étteremként, és pizzériaként folytatta tovább a mûködését.
Nyitvatartás: hétfõ-csütörtök: 11-22
péntek-szombat: 11-24
vasárnap: 13-22
Pápa legszebbnek mondható, valódi zöldövezetében helyezkedik el, gyalogszerrel a belváros 2 percre, a termál fürdõ 1 percre található.
A hozzánk betérõ vagy nálunk megszálló vendég, bõséges étlapról választhat több mint 50-féle étel közül. A frissen sültek és készételek között a magyar konyha közkedvelt, és jól ismert fogásait tálaljuk, a pizzák és egyéb tésztaételek az olaszos ízeket mutatják.
60 fõs belsõ, füstmentes helység, illetve 40 fõs kerthelység grill terasszal, bográcsozási lehetõséggel áll az idelátogatók rendelkezésére.
A parkoló, ami a belsõ udvaron van, zárt. Biztonságos elhelyezkedést ad az autóknak.
Termálhotel Martfű ***
A Termálhotel Martfű*** a Martfű Egészség és Rekreációs Központ területén, a Tisza partján, csendes, nyugodt környezetben helyezkedik el. 2007. júliusában megnyílt szállodánk 44 igényesen berendezett szobával várja Kedves Vendégeinket. Az alagsorban kialakított konferenciaterem ideális helyszíne céges és családi rendezvényeknek. 24 órás portaszolgálat, akadálymentesített közös helységek, étterem, konferenciaterem, baba-mama konyha, gyerekjátszó, társalgó, szobaszéf. A Rekreációs Központ szolgáltatásai (a kemping területén): drinkbár bowling-pályával, óriás sakk, szauna, szolárium, masszázs, Fittség javító és egészségmegőrző kezelések, kerékpárkölcsönzés.
A szállodához fedett folyosóval kapcsolódó Martfű Gyógyfürdő és Uszoda 2009. májusában nyitja meg kapuit.
Bartók Panzió
A panzió a csendes Bartók Béla téren található, 3 percre a sétáló belvárostól és a termálfürdõtõl, s 2 percre a Bazilikától. A Szépasszony-völgy híres borospincéi 10 perces sétával érhetõk el. A barátságos 1-6 ágyas szobák fürdõszobával, WC-vel, TV-vel felszereltek.
A szálláshely által megadott standard árak a következõek:
Egyágyas Szoba (1 db) 7500 huf
Kétágyas Szoba (3 db) 12000 huf
Háromágyas Szoba (3 db) 15000 huf
Négyágyas Szoba (2 db) 19800 huf
A megadott árak a reggelit is tartalmazzák! ( 800 huf/fõ/nap )
A megadott árak az IFA-t NEM tartalmazzák!
Royal Club Hotel****
A négycsillagos, 49 klimatizált szobával illetve apartmannal rendelkező Royal Club Hotel a Dunakanyar egyik legszebb részén, a történelmi emlékeket őrző Visegrád központjától 400 méter távolságra található a Dunára, Dunakanyarra, Fellegvárra néző panorámával.
A szálloda legfontosabb célja, hogy a város földrajzi helyzetét, természeti, történelmi és gyógyvíz adta lehetőségeit kihasználva testi-lelki felfrissülést nyújtson a vendégeknek a négycsillagos szállodáktól elvárható legmagasabb színvonalon.
A szálloda udvarház jellegű elrendezésével is a családias, bensőséges, klub jellegű életérzést kívánja sugallni, amelynek a szálloda személyzete is szeretne megfelelni, és nagy szeretettel várja kedves vendégeinket akár hosszabb, akár rövidebb idejű felfrissülésre és kikapcsolódásra.
A szállodai szolgáltatásokon – étterem, drinkbár, wellness, masszázsok, himalájai sóterem, szolárium, finn és infra-szauna, úszó- és melegvizes medence, Kneipp taposómedence, klubteremben golf szimulátor, biliárd és egyéb játékok, valamint fodrászat, női testápolás – kívül többek között a közelben lévő termál-gyógyfürdő, a szabadidő eltöltését szolgáló különféle lehetőségek (nyári bob-pálya, panoráma kötélpálya, palotajátékok, bemutatók, golfpálya, teniszpálya, műfüves és hagyományos focipálya stb.), valamint a környező hegyek, illetve a főváros és a Dunakanyar többi településének közelsége nyújthat további élményeket.
100 fős konferenciatermünk cégeknek is lehetőséget nyújt továbbképzések, tanácskozások megtartására.
A klub jellegű összetartozás szellemében többfajta klubtagsági rendszert is tudunk ajánlani, amelynek legkiemelkedőbb változata a 3 éves ajándék Interval International aranykártyával összefüggő tagság. Ebben az esetben az Önnek tetsző 2, 4, vagy 6 fős apartmanok használati jogának megszerzésével minden évben lehetősége nyílik Visegrádon, vagy a világ bármely táján az Interval International rendszerén belül 4-5 csillagos szállodákban 1-1 hetet eltölteni.
Reméljük rövid bemutatkozásunk felkeltette figyelmét és hamarosan klubtagjaink sorában üdvözölhetjük.
Tuboly Vendégház
vendégház, szállás, szálláshely
Az új apartmanházunk a kehidakustányi gyógy- és élményfürdőtől 700 m-re található.
Három apartmanunkban 10 fő helyezhető el. A külön bejáratú apartmanok 40 m2-esek,
szépen berendezettek, összkomfortosak. Szép emlékek reményében, legyen a vendégünk,
üdüljön nálunk Kehidakustányban a termálparadicsomban!
Hotel Papillon***
Hotel Papillon Budapest legszebb részén csendes, nyugodt környezetben a Rózsadombon található, csak néhány percnyire a város központjától és gyalogosan 10 percre a Budai Vártól.
A családias jellegű Hotel Papillon 30 szobája és apartmanjai 70 fő elszállásolására alkalmas (20 darab kétágyas, 3 darab egyágyas, 4 darab háromágyas és 3 darab négyágyas elosztásban). A szobák igény szerint pótágyazhatóak.
A szálloda tetején lévő teraszról és a panorámaapartmanonk balkonjáról csodálatos kilátás nyílik a városra.
A Hotel Papillon kerthelyiségében nyitott grill, kerti medence, napozóágyak teszik kellemesebbé az itt eltöltött napokat.
A barátságos hangulatról az udvarias és segítőkész személyzet gondoskodik.
A város legszebb és leghíresebb nevezetességei (pl. Parlament, Budai Vár, Mátyás Templom, Millenáris Park, Margit sziget, termálfürdők : Lukács Fürdő, Király Fürdő stb.) könnyen és gyorsan elérhetőek, akár gyalogosan is.
Sommer Panzió Étterem
A Sommer Panzió és Étterem Balatonföldváron a Balaton déli partján családias gyerekbarát nyugodt környezetben található.
Panziónk többször kitüntetésben részesült példamutató virágosításáért és gondozottságáért.
Új kétágyas pótágyazható szobákkal és tágas négyfős apartmanokkal rendelkezik.
Szobák felszereltsége: terasz, hűtőszekrény, kábeltévé, WC, zuhanyzó.
Hangulatos nyitott, teraszos éttermünkben, jellegzetes hazai ízeket valamint nemzetközi ételspecialitásokat is kínálunk.
Szállóvendégeink részére kedvező étkezést biztosítunk, bőséges büféasztalos reggelit és három fogásos menüválasztásos vacsora lehetőséget.
Sommer plusz!!! Grátisz!! Heti 1 alkalommal házias süteményekkel és kávéval vagy fagylalttal kínáljuk vendégeinket.
Házvendégeink járműveinek zárt parkolót biztosítunk, továbbá panziónk változatos szórakozást és sportolási lehetőséget kínál.
- úszómedence, gyermekjátszótér, asztalitenisz
- fekvőágyak, gyerekmedence
- kerékpárkölcsönzés a helyszínen, teke és minigolf a közelben.
- lovaskocsikázással egybekötött borkostólás
- vitorlázás
- Termál és élményfürdők csúszdaparkokkal a közelben :
/Siófok-Galérius fürdő,Tamási, Igal, Annagora Aquapark/
Balatonföldvár szépen gondozott ős parkokkal, vitorláskikötővel , ingyenes strandokkal valamint ingyenes parkolókkal,és érdekes kulturális programokkal várja az idelátogatókat.
Ideális nyaralóhely Ön és kedves családja részére.
THERMAL HOTEL LIGET
A 3 csillagos Termál Hotel Liget Érd déli részén található.
A szép fafaragásokkal díszített nagykapun belépve családias, meghitt környezet fogad minket, amely az első pillantásra is az ember szívébe lopja magát. Egy nagy belső udvar étteremmel, napozókert és két medence ajánlják magukat.
Ez a paradicsom mindenki számára nyitva áll függetlenül attól, hogy szállóvendég vagy sem.
A Termál Hotel Liget 30, barátságosan kialakított szobával rendelkezik, ebből 3 apartman szolgálja a családok kényelmét.
Minden szoba rendelkezik saját fürdőszobával, televízióval, telefonnal és minibárral. A szobákban személymérleg és élvasaló is található.
A THERMÁL HOTEL LIGET színvonalas és hangulatos éttermében vállalja üzleti vacsorák, esküvok, családi rendezvények lebonyolítását.
Konyhánk kínálata az apró étvágygerjesztő falatkáktól a büféétkezéseken át a gálavacsoráig terjed.
Az aktív időtöltést szolgálja a teniszpálya, a strandlabdapálya, szabadtéri lengőteke, valamint az óriás sakk.
A kellemes esték hangulatát a remek konyha, valamint a söröző teszi teljessé, ahol kétsávos automata tekepálya, biliárd, valamint dart áll a vendégek rendelkezésére.
Orosháza-Gyopárosfürdő
A gyógyfürdő Orosháza központjától 3 kilométerre, természetes környezetben, a Gyopáros-tó partján található. Gyopárosfürdőt körülvevő hármas tórendszer 14,7 hektáron terül el csónakázási, vízibiciklizési és horgászati lehetőségekkel. A fürdő két mélyfúrású kútjából feltörő természetes alkáli-hidrogénkarbonátos víz kiválóan alkalmas a mozgásszervi, reumás és izületi bántalmak, nőgyógyászati panaszok gyógyítására, valamint balesetek, műtétek utáni rehabilitációs kezelésre. A strand- és termálfürdő területén lehetőség nyílik sport és fitnessz szolgáltatások igénybevételére is. Bővültünk egy bébimedencével, illetve egy családi ülőmedencével, mely élményelemekkel tarkított. 2004 első felében átadásra kerül az új élményfürdő, ami 6200 m2 alapterületen különböző medencékkel és vízi atrakciókkal várja a kedves vendégeket.
Csiszta Fürdő Thermál Camping
A Buzsáktól 5 km-re található Csisztafürdőt 42 °C- os ásványi anyagokban gazdag hidrokarbonátos kénes gyógyhatású
melegvize miatt sokan keresik fel. Az ásványi anyagokban gazdag csisztai víz hidrokarbonátos, kénes gyógyvíz és
nagymennyiségű szénsavat is tartalmaz. Kedvező összetétele alkalmassá teszi mozgásszervi és reumatikus
betegségek, nőgyógyászati, bél és gyomorpanaszok kezelésére. Örömhírrel szolgálhatunk fürdővendégeinknek, hiszen
hosszú várakozást követően a Gyógyfürdő Igazgatóság a csisztai termálvizet GYÓGYVÍZZÉ nyilvánította!Huzamosabb
tartózkodásra fizetővendégszolgálat áll a vendégek rendelkezésére a nyaralótelepen és a faluban. A fürdőtelepen különböző
szolgáltatások várják a vendégeket.Jelenleg négy töltő-ürítő rendszerű medence várja a fürdővendégeket:?
Gyerekmedence 93 m3? Kis ülőmedence 25 m3? Nagy ülőmedence 105 m3? %-ban Buzsák Község Önkormányzatának tulajdonát képezi. Az üzemeltetés jogát az önkormányzat bérbe adta. A
község tervei között szerepel új, nagyobb, korszerűbb medencék kialakítása, a fürdő bővítése és a régió egyik
termálturisztikai központjává történő fejlesztése.
Mediano Thermal Camping – A kemping .
A Mecsek északi lejtõjén, Sikondafürdõn található a 2008-ban felújított Mediano Thermal Camping (egykori nevén: Fenyves Kemping). A kemping egy 3 hektáros tölgyes erdõn és az alatta elterülõ fenyves parkban fekszik.
A kempingben 50 sátorhely, illetve lakókocsi és lakóautó beállóhely található. A szociális épületben mosogatóhely, mosóhelység és kémiai ürítõ is rendelkezésre áll.
Well Panzió Orfû
Szeretettel üdvözöljük …
… az orfûi Well Panzióban.
Egy hely a napfényes Dél-Magyarországon.
A kis falu , Orfû barátságos lakói tipikus, magyaros vendégszeretettel üdvözlik Önt. Csak 10 km-re van innen a a magyarhertelendi termálfürdõ, amely májustól szeptemberig tart nyitva. A híres termálfürdõhely, Harkány is csak 45 km távolságra található. Aki egy nagyszerû város kultúráját szeretné megismerni, Pécs, Dél-Magyarország kulturális központja ezeréves történelmével, székesegyházával, dzsámijával, színházával és elegáns bevásárló utcáival, csak 11 km-re van.
A természet közepén
Orfû egy közkedvelt pihenõhely, Dél-Magyarország hegyekkel övezett, erdõkben gazdag vidékén. A természet közepén egy gyönyörû fürdõtó, egy szabad strand és egy horgásztó a biztosíték egy csodálatos nyaraláshoz. Túrázni, lustálkodni, fürödni és gyógykezelésen is részt venni, mindez itt az orfûi természetvédelmi területen és a környékén lehetséges!
Jöjjön Orfûre a Well Panzióba! Töltse nyaralását nálunk, egy családias hangulatú, gondosan vezetett panzióban.
Minden az Ön kényelméért
Pihenés a szabadban: Az orfûi Well Panzióhoz három épület tartozik, nagy alapterületen. Gondozott zöld területünkön természetesen hintaágy és napozóágy, kerti ülõgarnitúra áll rendelkezésére. Kiránduláshoz kerékpárok kölcsönözhetõk. Ezenkívül gyermekeknek egy kis játszótér van berendezve. Fürdési lehetõség? A nagy tó és a szabad strand autóval csak 5 percre van.
Az 1995-ben épült hotelünk három épületbõl áll. A hotelhez tartozik egy klimatizált, kedélyes hangulatú étterem és egy 1999-ben kialakított kerthelyiség. Parkolóhely a hotel területén áll rendelkezésre. A kellemes pihenést szolgálja hintaágyunk, kerti ülõgarnitúránk, napozóágyunk. Új lehetõségként kínáljuk kúravendégeink számára a közvetlenül panziónkban igénybevehõ kúra szolgáltatásainkat. Az alábbi kúra szolgáltatásokat kínáljuk: masszírozás és egy komplett prof. Manfred von Ardenne által kidolgozott oxigén kúra.
Külön ajánlatunk gyermekes családok számára
Gyermekekkel úton? Ez esetben a gyermekes családos számára ajánlott kedvezményes csomagunk az Ön számára a legmegfelelõbb. Ajánlatunkban akár már 100%-os gyermekkedvezményt is találhat.
Keressen meg minket.
Kúra és wellness ajánlataink az orfûi Well Panzióban
Vegye igénybe kúra szolgáltatásainkat!
Az orfûi Well Panzióban lehetõsége van az egészség és jó közérzet érdekében- egy komplett kúra igénybevételére, pl.prof.Manfred von Ardenne által kidolgozott oxigénkúrára. Gyógy és talpmasszászok is szerepelnek az Ön számára ajánlatunkban. A magyarhertelendi, harkányi termálfürdõbe vagy Pécsre mikrobuszunkkal biztosítunk oda-vissza utaztatási lehetõséget. Minden az Ön igényeinek megfelelõen. Ezen kívül az év bármely idõszakában kínálunk Önnek kiránduló programokat. Kerékpárt is bérelhetnek nálunk, mellyel önállóan fedezheti fel a környék szépségeit.
A gyógykezelések árai:
Talpmasszírozás 1.600 HUF
Gyógymasszírozás 1.600 HUF
Prof. Manfred von Ardenne kis frissítõkúrája
(5x a 120 perc 4 l O2 / perc “aktív pihenés” mellett)
12.900 HUF
Prof. Manfred von Ardenne nagy 14 napos több lépéses oxigénkúrája
(10x a 120 perc 4 l O2 / perc “aktív pihenés” mellett) 25.000 HUF
Prof. Manfred von Ardenne intenziv több lépéses oxigénkúrája
(18x a 120 perc 4 l O2 / perc “aktív pihenés? mellett) 45.000 HUF
Üdülési csekk elfogadóhely !
VARGA APARTMANHÁZ
Zalakaros Akácfa u.4 szám alatt kínálunk Önöknek modern, tágas, minden igényt kielégítő apartmanokat. A termálfürdőhöz legközelebbi utcában mégis szép, csendes helyen (környezetben) biztosítunk, garantált pihenést.
A házban található apartmanok rendelkeznek saját teljesen felszerelt konyhával, fürdőszobával, nappali és hálószobával. Külön erkély vagy terasz is tartozik minden lakrészhez. A konyhai elektromos berendezések mellett alapfelszereltség a Televízió magyar és német nyelvű csatornákkal.
Kehidakustyáni Vendégvárók Egyesülete
(A víz, H2O tiszta állapotban közönséges körülmények között színtelen, szagtalan, íztelen, átlátszó folyadék.)
Mi itt Kehidakustányban, ebben az apró zalai falucskában a víz fogalmát egy kicsit másképp értelmezzük. A víz az élet felbecsülhetetlen ajándéka, az élő szervezetek fő alkotórésze, maga az energia. Tisztít, ápol, felfrissít, nyugtat és kényeztet. A Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő, Hotel****-ben eltöltött napok alatt a föld védett rétegeiből évezredekig megbújó, ásványokkal gazdagodott, nálunk feltörő jótékony hatású termálvizet, a Pannon-tenger csodálatos hagyatékát nyújtjuk Önnek a tökéletes testi-lelki-szellemi kikapcsolódáshoz.
Kehidakustány – Lépjen ki a hétköznapi "mókuskerékből" és adja át magát a természet ritmusának!
Szánjon időt önmagára és családjára, látogasson el Kehidakustányba! A Zala völgyében megbúvó bájos falu páratlan fekvésével, a körülölelő lankás dombvidékkel ideális hely a teljes ellazulásra. Megérezheti a magyar vidék nyugalmát és a buja zöld növényzet energiáját.
Vadrózsa Panzió
Tapolca a Balaton-felvidék nyugati részében található, a Tapolcai-medence közepén. A városka festői fekvését a környező vulkanikus eredetű tanúhegyeknek köszönheti.
A város szívében a Malom-tó egyedi látványa fogadja az ide érkezőket. Városunk legfőbb nevezetessége az Európa-szerte híres Tavasbarlang, melynek zegzugos járatait csónakkal járhatja be.
A Balaton mindössze 10 km-re van, és a környék hegyein (Szent György-hegy, Csobánc) kitűnő borokkal és remek kirándulási lehetőségekkel várják az idelátogatókat.
A Káli-medence csak egy ugrásra van…
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park legszebb tájai városunktól 10-15 perces utazással megközelíthetőek.
Egy kis ízelítő:
Salföld Természetvédelmi Major
A Káli-medence túraútvonalai
Szentbékállai kőtenger
Hegyestű Geológiai Bemutatóhely
Tapolca infrastruktúrája
Tapolca városában mindent megtalál az ideérkező kedves vendég. Remek vásárlási lehetőségek, éttermek, pizzériák, játszóterek, sportcsarnok, hangulatos belváros…
A nyári hőség idején a városi termálstrand kínál felüdülést kicsiknek és nagyoknak.
A 2003-s évtől Tapolca városa egy négycsillagos gyógyszállodával büszkélkedhet.
Ha busszal érkezik városunkba, rögtön a központban szállhat ki.
Vasúti összeköttetés pompás kirándulásokat tesz lehetővé Badacsony ill. Keszthely irányába.
Termál Panzió
A panzió bemutatása
Az M3-as autópályától 4 km-re található panzió a város legszebb szálláshelye. A panzió 8 fürdőszobás, légkondicionált szobája minibárral, internet csatlakozási lehetőséggel, több csatornás színes TV-vel van felszerelve. A szobaárak tartalmazzák a reggelit és a zárt parkoló díját.
A szobák jellemzői, felszereltsége
televízió | rádió | légkondicionáló | erkély (2db) | kilátás zöldövezetre | mini-bár
ágynemű, törölköző | saját fürdőszaba | kád | tusoló
A szálláshely szolgáltatásai
grillfelszerelés | napozóágy | üdülési csekk elfogadás | internet | zárt parkoló | kert
kerti bútor
Látnivalók, program lehetőségek
- Hajdúnánás: Termál fürdő, Strand, Struccfarm, Tájház, Alkotóház, Lovaglási lehetőség, Keleti- főcsatorna, Horgásztavak
Borgáta Thermal Fürdő – Kemping
A fürdőcentrum, a Vas megyei Kemenesalján, a 84- es sz. főútvonal és a Kissomlyó-hegy közelében található. Borgátai termálvíz elsősorban mozgásszervi, reumatikus bántalmakban szenvedők részére jelent felüdülést. A fürdőcentrum területén kemping működik, mely közvetlen átjárást biztosítunk kötelező fürdőbelépővel a medencékhez. A fürdő területén lévő szolgáltatóházban, fodrászat, masszőr, kozmetika, pedikűr áll a vendégek szolgálatára, valamint étterem és büfésor nyújt kitűnő ételt, italt az arra vágyók számára. A fürdőtől 150m-re nyaralóházak is bérelhetők.
gyógyfürdő
Hotel Papillon
A Hotel Papillon Budapest legszebb részén csendes, nyugodt környezetben a Rózsadombon található, csak néhány percnyire a város központjától és gyalogosan 10 percre a Budai Vártól.
A családias jellegű hotel 20 szobája és apartmanjai 50 fő elszállásolására alkalmas (10 darab kétágyas, 3 darab egyágyas, 4 darab háromágyas és 3 darab négyágyas elosztásban) A szobák igény szerint pótágyazhatóak.
A szálloda tetején lévő teraszunkról és panoráma apartmanunk balkonjáról csodálatos kilátás nyílik a városra.
Kerthelyiségünkben nyitott grill, kerti medence, napozó ágyak teszik kellemesebbé az itt eltöltött napokat.
A barátságos hangulatról az udvarias és segítőkész személyzet gondoskodik.
A város legszebb és leghíresebb nevezetességei (pl. Parlament, Budai Vár, Margit sziget, termálfürdők stb.) könnyen és gyorsan elérhetőek tőlünk, akár gyalogosan is.
Tiszapart Panzió, Ifjúsági Centrum és Kemping
A Tiszapart Panzió, Ifjúsági Centrum és Kemping az Észak-alföldi régióban, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Tiszavasvári kistérségben található mezõségi kisváros, Tiszalök belvárosában, mégis annak csendes, zöldövezeti részén található.
A Tisza halasított holtágától mintegy 500 méterre, füves sportpálya mellett fekszik.
Zárt területen saját parkolóval, nyári garnitúrákkal, szabadtéri tûzrakóhelyekkel és szabadidõs kellékekkel várjuk a hozzánk látogató vendégeket.
Szálláshelyünk egész éves nyitvatartással mûködik, összesen 45 fõ elszállásolására alkalmas.
Szobáink 2-3 ágyas, illetve 2 db 5 ágyas szobák (balkonos és tetõteres), melyek saját fürdõszobákkal rendelkeznek.
Közös televíziós társalgó, klubhelyiségek, konferenciaterem, kiállítások tartására alkalmas kupolaterem áll vendégeink rendelkezésére.
A panzió felszerelet konyhával ellátott étekzõvel rendelkezik, melyet vendégeink önellátás esetén használhatnak, azonban csoportos igény esetén, megrendelés szerinti étkezést tudunk biztosítani.
Panziónk nemcsak a magánszemélyek és családok körében kedvelt, elõszeretettel választják baráti társaságok, táborozók és osztálykirándulók a szabadidõ aktív eltöltésének helyszínéül.
Ennek elsõdleges okai az érintetlen természeti tájak, a város központi fekvése, melynek következtében számos érdekes program (tiszalöki Vízlépcsõ és arborétum megtekintése,Tokaji borkóstolás és hegymászás, Tiszadobi Andrássy-kastély és emlékmûvek megtekintése, közeli termálfürdõk és a Tisza folyó kínálta lehetõségek kihasználása) kínálkozik az idelátogató vendégeknek.
Soho Café Panzió
A SoHo Panzió Győr történelmi belvárosában a Széchenyi térnél helyezkedik el. A belváros nevezetességei a panziónktól egy kényelmes sétával elérhetők (múzeumok, szórakozóhelyek, sétáló utca, bevásárló központ, éttermek, hangulatos teraszok).
A termálfürdő 5 perces sétára van. Szórakozási és kikapcsolódási lehetőségek egy karnyújtásnyira a panziótól.
Háromcsillagos panziónk 6 fürdőszobás szobával (tv, minibár minden szobában, internet elérhetőség, reggeli bővített kontinentális) áll vendégeink rendelkezésére.
Panziónkhoz kapcsolódó hangulatos kávéház is várja kedves vendégeinket. Családias, udvarias kiszolgálással biztosítjuk az Önök nyugalmas pihenését.
Centrum Panzió Badacsony
Szép, komfortosan berendezett privátszobák és apartmanok kiadók, strand és partközelben. Panziónkban szépen berendezett kényelmes tágas 1-, 2-. 3-. 4-. ágyas szobák és kívánság szerint apartmanok kiadók.
Minden szobának van saját beépített fürdõszobája (tusoló, WC, kézmosó belül). Minden szobában van saját hûtõszekrény, és kábeltelevízió..
Továbbiakban a vendégeink rendelkezésére áll komplett konyha, étkezõ terem, kényelmes nagy terasz, gépkocsi parkolóhelyek lezárt kertben felügyelettel és grillezési lehetõség.
Távolságok a háztól: Étterem: 50m
Élelmiszerüzlet: 50m
Strand: 150 m
Horgászati lehetõség: 100 m
Autóbusz megálló: 100 m
Vasútállomás: 100 m
Kikötõ: 150 m
30 km-es körzeten belül szinte minden elérhetõ: Hévíz termálfürdõ, Keszthely Festetics kastély,
Sümegi vár és várjátékok, Tapolcai-tavasbarlang, malomtó, Salföld lovasudvar.
Tiszavirág Panzió *** .
A Tiszavirág Panzió és Étterem Tiszakécske kertváros részén helyezkedik el káprázatos környezetben a Tiszától 100 m-re, a tervezett Európa Falutól (a németországi testvérváros, Lübbecke wesfaliai jellegû tájházától) 50 m-re. A Panzió tíz I. osztályú (***) kétágyas (pótágyazható), fürdõszobás, telefonnal, Tv-vel, Internet hozzáféréssel, minibárral felszerelt szobából áll. A hangulatos étterem 55 fõ részére kényelmes, kultúrált körülmények között igényt kielégítõ kiszolgálást nyújt. A zárt udvarban biztonságos parkolási lehetõség nyílik. Az üdülésre, kikapcsolódásra vágyók itt megtalálják a kedvüknek megfelelõ idõtöltést, a csendet, a nyugalmat óhajtók éppúgy, mint a nyüzsgést, látványos forgatagot igénylõk. A szõke Tisza évrõl évre ezreket csábít hozzánk. Selymes homok partja, szolid sodrású vize a strandolás ideális színtere. A fürdõzõk, horgászok, vízi sportot ûzõk kedvelt helye. Az élõ Tisza mellett a Holt Tisza vadregényes világa, növény és állatritkaságai sok örömet jelentenek a szemlélõdõknek. Nyáron kishajóval romantikus utazást tehetnek Magyarország leghosszabb folyóján. A város központjából kisvonattal utazhatnak a Tisza partjára, ahol számos érdekesség várja Önöket. De lovas kocsival is bebarangolhatják a hangulatos kis utcákat. A Tisza közelsége egyéb programlehetõségeket biztosít, a Miskó István sétányon eljuthatnak az üdülõterületre, kirándulhatnak az ártéri erdõben, gyógyfürdõzhetnek a közeli Termálfürdõben, ahol hat különbözõ méretû és vízhõfokú medence, szauna, pedikûr, manikûr, masszázs, óriási csúszda, strandfocipálya várja a vendégeket. A termálvíz reumatikus, izületi és nõgyógyászati betegségek gyógyítására, mûtétek utáni rehabilitációra egyaránt alkalmas. Kérésére az ország bármely területére szervezhetõk egy, vagy több napos kirándulások. Az utazás kényelmes autóbuszokkal, az idegenvezetés a kívánt nyelven történik.
Érezzék jól Magukat nálunk és térjenek vissza hozzánk!
Papné Vendégháza
Termálfürdõ, gyógyfürdõ, aktív pihenés, gyógytúrizmus, welness programok, falusi túrizmus, horgászat, vadászat, sétarepülés, természetvédelmi táj, múzeúm, színház, balatoni sétahajózás és még nagyon sok minden elérésére van Önnek lehetõsége, ha eltölt néhány napot, hetet a Zala-völgye újonnan felfedezett gyöngyszemében, a termálfürdõjérõl immár világhírûvé vált Kehidakustányban.
Hogy legyen Önnek honnan elindulni és ahová visszaérkezni a napi programjai után, kérem tekintse meg újonnan kialakított vendégházam bemutató oldalait.
Papné Magdi
Virág Panzió
Panziónk Eger történelmi belvárosában az egri vár főbejáratától 150 m-re található. Zárt udvari parkolónk biztosítja gépkocsijuk védelmét. Kettő szintes kertünkben nyársalási, napozási lehetőséggel, gyermekek részére kialakított játszótérrel szolgáljuk pihenésüket. Borozónkban megkóstolhatják Eger és környéke híres borait. Panziónktól 150 m-re található városunk fedett uszodája, ahol úszással, kondícionáló gépekkel, szaunával, szoláriummal teheti intenzívebbé pihenését. A termálfürdő 200 m-re található, ahol meleg és hideg gyógyvízzel, frissítő masszázzsal várják a gyógyulni vágyókat, a felnőtt és gyermek élménymedencékben pedig a szórakozást kedvelőket. A városunkban található Szépasszony völgy világszerte híres borospincéi élménydús látni és kóstolnivalót tartogatnak a turisták számára. A hegyvidéket kedvelőknek pedig kellemes időtöltést kínálnak a környék erdei, hegyei. Vendéglőnkben, a belváros szívében megízlelheti magyaros ételeinket.
A XVIII. Század hatvanas éveiben épült műemlékház vastag falai nyáron hűvösek, télen tartják a meleget. 2-3-4 ágyas zuhanyzós, tágas szobáink natúr fenyőbútorokkal vannak berendezve, tv-vel és hűtőszekrénnyel ellátottak. Panziónkban 10 szobával ( apartman is van ) összesen 30 férőhellyel várjuk vendégeinket.
Áraink (2008 szeptember 1.-től):
1 ágyas szoba: 5000.-
2 ágyas szoba: 7700.-
3 ágyas szoba: 9600.-
4 ágyas szoba: 11600.-
Reggeli (kontinentális): 650.-
IFA: 340.-/fő/éj
Suzi és Emma Apartman
Látogasson el hozzánk, mert… … a harkányi gyógyvíz egész Európában egyedülálló. Az itt feltörő kénes termálvíz oly gazdag a különböző hatóanyagokban, mintha a természet csakis az ember gyógyítására fakasztotta volna. … Harkányban minden korosztály jól érezheti magát. A teljesen felújított fürdő nem csak a gyógyulni, hanem a pihenni, felfrissülni vágyókat is várja. És… … nálunk mindenki megtalálja a számára megfelelő szállást és árfekvést!!
Vendégeink 2 féle szálláshely típus közül választhatnak ígényüknek megfelelően: Vendégszobák Családias hangulatú panziónkban egyágyas, dupla- vagy 3 ágyas szobák várják Önt. Minden szobában kishűtő, TV, tusoló és WC található. Minden szint egy teljesen felszerelt konyhával és egy közös társalkodóval rendelkezik. És ezért az árért még minden reggel bőséges reggelivel vendégeljük meg. Apartmanok Ön és családja kényelmét és nyugalmát teljesen új, luxus színvonalú apartmanjaink biztosítják.
A fürdőtől 200 méterre, központi helyen, mégis nyugodt környezetben. Tágas apartmanjaink (45-65 m2) egy háló- és egy lakrésszel, teljesen felszerelt (hűtő, tűzhely, kávéfőző, toastsütő stb.) konyhával, külön fürdőszobával, kábel Tv-vel, nagy erkéllyel és zárt parkolóval állnak az Ön rendelkezésére.
Rita Vendégház
Szeretettel köszöntjük Önt és kedves családját a Rita vendégházban!
Vendégházunk Kehidakustányban a Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdőtől mintegy 600 méterre található. 2 külön bejáratú, igényesen berendezett apartman várja a pihenni és kikapcsolódni vágyó vendégeket. Az apartmanok együtt ill. külön is bérelhetők. Ideális családoknak, baráti köröknek, nagyobb társaságoknak.
Ház (180 m2) 1 – 12 fő részére kiadó.
Felső apartman (90 m2) 1 – 4 fő részére + pótágyazható.
- Nappali Kábel -TV-vel,
- Felszerelt konyha étkezővel,
- 2 hálószoba
- Fürdőszoba (zuhanyzóval, káddal, 2 mosdóval és WC-vel),
- Nagy terasz kerti bútorokkal.
Alsó apartman (90 m2) 1 – 7 fő részére.
- Nappali SAT -TV-vel,
- Felszerelt konyha étkezővel,
- 3 hálószoba
- Fürdőszoba (2 zuhanyzóval, mosdóval, WC-vel) és egy külön toalett,
- Fedett nagy terasz kerti bútorokkal.
A zárt, ápolt parkosított udvaron lehet napozni, bográcsozni, grillezni.
Biztonságos autóparkolási lehetőség és 2 garázs biztosított.
Begónia Vendégház
Nyitva tartás: 01.01-12.01
A szálláshely Fertődön található, főútvonal mellett, 500 m-re az Eszterházy Kastélytól, 8 km-re az osztrák határtól.
3-8-15 km-re thermálvizes fürdési lehetőség, kerékpárút a Világörökség részeként elismert Fertő-tó környékén.
Villa Rudolf
VillaRudolf a termálfürdőtől 18-22 percre van gyalog
-a háztól 130 méterre recepció található
A Villa Hévíz zöld övezetében található a város nyugati peremén húzódó lankás dombon. Ennek köszönhetoen körpanorámás kilátás nyílik a városra, és a környezo dombokra. Tájolása: kelet, dél, nyugat. Környezetében sok fa, zöld terület, családias villák, apartmanok vannak, így kiválóan alkalmas a pihenésre, kikapcsolódásra, kellemes időtöltésre, gyógyulásra.
A tó, a városközpont 20-25 perces sétával kényelmesen elérhető. De aki a városban közlekedo kisvonatot a Dottó-t választja, minden nevezetességet, üzletet, szolgáltatást percek alatt elérhet. A kisvonat az utcában is közlekedik, igény szerint fel- és leszállási lehetoséggel.
A villa környezetében (50-100 méter) több étterem és csárda található. Élelmiszerüzlet és szolgáltatóház körülbelül 300 méterre van, Szolohegy a borpincékkel, jó borokkal, grillpartikkal körülbelül 1000 méterre.
A Villa tagja a Hévízi Szobakiadók Szövetségének, ezért az általa biztosított 10% kedvezmények kártyák ellenében igénybevehetok, az erre szakosodott üzletekben, szolgáltatoknál (orvosi, egyéb) éttermeknél.
A Villában található apartmanok nagysága 30-50 m2 között váltakoznak erkélyek nélkül. Az erkélyek 6-15 m2-ig.
Minden apartmanhoz tartózik
-egy darab hálószoba-lakószoba, két ággyal, (esetenként plusz egy ággyal) éjjeli szekrényekkel, fotellel és TV-vel
-étkezokonyha, fozési lehetőséggel, komplett konyhapult mosogatóval,rezsóval,edényekkel, kávéfőzővel, kütoszekrénnyel, asztal székekkel.
-elotér ruhafogassal és ciposzekrénnyel
-fürdoszoba tusolókabinnal, mosdóval, wc-vel bidével.
-egy- vagy kettő darab nagy fedett erkéllyel, kertibútorral, napozóággyal, ruhaszárítóval.
Személygépkocsik a zárt udvarban helyezhetok el. Rendelkezésre áll még a füves kert, kerti bútorokkal, napozóágyakkal, a kertben lévo pavilon grillpartikra borozgatásokra beszélgetésekre kellemes idotöltésre.
(Állatért külön díjat kell fizetni!)
Szeretettel várjuk a kedves vendégeket a Villa Rudolfban.
Himer Termál Panzió és Étterem
Kellemes környezetben várjuk télen-nyáron Mezőkövesden, a Zsóry-fürdőnél (Napfürdő u. 1.). Megtalálható a 3-as úton a 134-es kilométerkő mellett. A strandfürdő területén gyógyvíz és fedett uszoda található. A 47 férőhelyes panzióban két-, háromágyas szobák és négyágyas lakosztályok állnak rendelk…
Nefelejcs Vendégház
Nefelejcs Vendégház**
NYUGALOM ÉS IDILLI KÖRNYEZET, KELLEMES KÖZÉRZET…
Zempléni hegység lábánál Sárospatakon, csodálatos panorámával, termálfürdő közvetlen szomszédságában található Nefelejcs -Vendégház** várja kedves vendégeit.
Hotel Pelikán
Magyarország dél-keleti részén, Hódmezővásárhely központjában a híres 8 medencés thermálfürdő mellett hangulatos környezetben található az itáliai vendéglátás kedvességét bemutató HOTEL PELIKÁN.
ÖKO VENDÉGHÁZ-Nacovill kft.
MÁTRADERECSKE Heves megyében, a Mátra északi lábánál fekszik szemet gyönyörködtető hegyekkel- völgyekkel, patakkal, gyógyvízzel, jó levegővel, vendégszerető emberekkel. Gyöngyös – Eger között, Recsk után a 24 útról érhető el.MÁTRADERECSKE jellegzetességei, adottságai, gyógyhatásai: – magaslati levegő: légzőszervi betegségek, asztma, allergia- termálfürdő: bőr-, izületi elváltozások, nőgyógyászati panaszok- gyógy-ivóvíz: emésztést elősegítő, gyomor-, epe bántalmakra: csevice=szénsavas, ?büdös víz?= kénes MOFETTA széndioxid szárazfürdő: ( egyeztetéssel kezelés, szakorvosi ellátás igénybevehető)szív-, és érrendszeri-, keringési betegségek, diabetes és szövődményei, magas vérnyomás, érszűkület, fekély, reumatikus bántalmak, artrosis, inkontinencia , daganatos megbetegedések, potencia-zavarok, frigiditás,műtétek utáni rehabilitáció, prevenciós céllal, regeneráló- általános egészségi állapot javító, rekreációÖ K O Vendégházunk a MOFETTÁhoz közel, saroktelken, dombtetőn található, gyönyörű panorámával8 db 1-2-3 személyes fürdőszobás, TV-s, styl bútorral berendezett szoba + társalgó + konyha,zárt udvar-parkolóval (2006.ban teljesen felújított, korszerüsített, épület: 270 m2, telek: 900m2)A vendéglátás során célunk vendégeiknek az egészségvédelem, egészségmegőrzés, prevenció ? egészséges, reform étkezés, mozgás, testi-lelki- környezeti jólét ? érdekében életviteli tanácsokkal ellátása és az ehhez tartozó személyi, tárgyi, mentális és egyéb feltételek biztosítása.SZOLGÁLTATÁSAINK:- Rekreációs-, Wellness- egészségmegőrző, terápiás módszerek-eszközök, közösségi-, egyéni programok,- Szakemberek (igény esetén: orvos, természetgyógyász, pszichológus, terapeuta?) közreműködése – Teljes Test Tisztító Terápia – a test méregtelenítése , mentális megtisztulás, – Gyógyvíz ivó-kúra: Mátraderecske-csevice, kénes víz , Bükkszék-salvus, Eger, Parád, Egerszalók, Mátraballa- ÖKO – termékek felhasználása, az egészséges életmód, és a környezetvédelem érdekében – BIO – termékek, házi zöldség-gyümölcs, tojás, tej-tejtermék, gyógynövények kínálata- Szórakoztató eszközök: kábel TV, internet, házikönyvtár, folyóiratok? A pihenőkertben napozás, jó levegő, panoráma a hegyekre (Kékes-, Galyatető, Kanázs-vár rom )kerti sütés-főzés: bogrács, grill, társasági programok, Kirándulási lehetőségek:- gyógyfürdő kúrák: Mátraderecske, Bükkszék, Eger, Egerszalók, Bogács, Zsóri-fürdő- hegyitúrák: Kékestető, Galyatető, Sirok, Bükk, Lillafüred, Szilvásvárad- műemlék-túrák: Sirok ? vár, Szentkút, Körösi-Csoma Emlékhely?STUPA, Parádfürdő ? lovaglás, múzeum Eger-bazilika, vár, minaret, múzeumok, ?.- palóc hagyományok, népművészet, tájházak: Eger, Gyöngyös, Parádfürdő, Parádsasvár, Hollókő, Szirák, Bér – bortúra: Verpelét, Eger – Szépasszony-völgy, Feldebrő, Abasár- rendezvények: látogatása kulturális, és egyéb szórakoztató programokSzeretettel, ajándékkal kedveskedve várjuk vendégeinket, felvilágosítással készséggel szolgálunk
Átrium Apartmanház
Eger dombokra épülő történelmi hangulatú, sokarcú város, ahol mindenki megtalálja a kedvére valót. A történelmi múlt dicső tradíciója és romantikája, a korábbi korszakok épületei, a vár, a bazilika, a templomok, a kovácsoltvas kapuk, a freskók, a múzeum és a könyvtár kincsei éppúgy vonzó programot ajánlanak, mint az uszoda és a termálfürdő, vagy a környék dombjai, hegyei, völgyei. És mindezt a szépséget és kellemes élményt legjobb együtt és egységben áttekinteni és átélni, majd egy-egy gazdag nap tapasztalatait felidézni a nevezetes Szépasszony völgy egyik hangulatos pincéjében a térség híres borai mellett. Jöjjön el Ön is Egerbe! A történelmi óvárostól csupán 10 percre található az 1999-ben megnyitott Átrium apartmanház. A házban 10 önálló, és hangulatosan berendezett apartman található, amelyek egyenként 2-6 fő fogadására alkalmasak. Az apartmanok fürdőszobái fürdőkáddal vagy zuhanyzóval és WC-vel berendezettek. Minden egységhez konyhasarok, étkező és kerti bútorokkal felszerelt balkon vagy terasz tartozik. Reggeliző helyiség, grillezési lehetőség, belső udvari zárt parkoló teszik az ott tartózkodást még kellemesebbé. Ezen kívül a vendégek igényelhetik mosó- és szárítógép, mikrohullámú sütő és légkondicionáló berendezés használatát. Legyen Ön is a vendégünk! Szeretettel várjuk az Átrium vendégházban!
Szolgáltatások a szálláshelyen: Saját parkoló * Autókölcsönzés * Kerekesszékkel járható * TV a szobában * Légkondicionálás * Kutya, macska bevihető * Saját kert * Zárt parkoló * Busz parkoló * Nemdohányzó szoba * Központi széf * 24 órás portaszolgálat * Programszervezés * Internet csatlakozás * Nyitva tartás: egész évben
Bacchus Panzió
Panziónk a történelmi belvárostól és termálfürdõtõl 15 perces sétára található, a borospincéirõl híres Szépasszonyvölgy bejáratánál, családi házas övezetben.
Minõsítés: nincs
FEKVÉS:
Panziónk a történelmi belvárostól és termálfürdõtõl 15 perces sétára található,a borospincéirõl híres Szépasszonyvölgy bejáratánál,családi házas övezetben.Autóval érkezõ vendégek könnyen megközelíthetik a 25-ös fõutról.Busszal és vonattal érkezõ vendégeink 15 perces sétával érhetnek el minket, elõzetes kérésre transzfert biztosítunk
PANZIÓ:
Családias hangulatú panziónk 14db. 2ágyas, pótágyazható szobával, valamint az újonnan építettszállodai szintû szárnyban található 9db 2ágyas, pótágyazható szobával rendelkezik. Vendégeink kényelmét szolgálja pihenõkertünk a gyermekjátszótérrel,és a biliárdterem.Házias éttermünkben és a hozzá tartozó teraszon kellemes környezetben tudnak vacsorázni.A gépjármûvek biztonságát mélygarázsunk vagy zárt parkolónk biztosítja.Házunk rendelkezik egy 12 fõ befogadására alkalmas tárgyalóval, valamint egy 20 fõs különteremmel.
APARTMANHÁZ:
A 6 apartman mindegyike hálószobával,nappalival, minikonyhával rendelkezik, ahol családok kényelmes elhelyezésére nyílik lehetöség.Itt található 25fõs hangulatos borospincénk.Minden apartmanhoz egy zárt parkolót biztosítunk.
SZOBÁK:
Tágas,kényelmes szobáink (a legtöbb teraszos)minibárral,telefonnal,mûholdas színes televízióval,fürdõszobával rendelkeznek.A szállodai szintû szárnyat fõként pároknak, házaspároknak ajánljuk a franciaágy és a pezsgõfürdõkádas fürdõszoba miatt.A teraszokról kilátás nyílik panziónk ízlésesen kialakított pihenõkertjére,mely fekvésének köszönhetõen napos és csendes.Rendelkezünk mozgáskorlátozottak számára kialakított szobákkal is,ahol akadálytalanul lehet közlekedni kerekesszékkel, természetesen a fürdõszobák kialakítása is ennek megfelelõ. A házi kedvenceiket is magukkal hozó vendégeket is szívesen látjuk,pótdíj ellenében.
Dobó Vendégház
A Dobó Vendégház Eger történelmi belvárosában, a vár fõbejárata és a Dobó tér között található.
A város idegenforgalmi nevezetességei, múzeumai, belvárosi szórakozóhelyei és éttermei könnyûszerrel, gyalogosan megközelíthetõk a panzióból. A nyugalomra vágyóknak a szintén közeli Érsekkert nyújt kikapcsolódási lehetõséget.
Közvetlenül a park mellett található Eger népszerû termálvizû strandja, a szállodától 500 m-re.
Hotel Aqua Eger
A Hotel Aqua Eger szálloda Magyarország egyik legszebb történelmi emlékhelyén, Egerben található, a vár szomszédságában, mindössze 100 méterre a Bitskey Aladár Fedett Uszodától, a Török Fürdőtől valamint a Termál- és Strandfürdőtől. A szálloda 16 szobás, mindegyike fürdőszobával, légkondicionálóval, színes TV-vel, minibárral, ébresztésre alkalmas telefonnal és Internet hozzáféréssel ellátott. A szobák közül 5 db konyhával felszerelt apartman, a fennmaradók pedig 2, illetve 4 fő elhelyezésére alkalmasak. Szolgáltatások: Kamerával megfigyelt, zárt parkoló Étterem/söröző Különterem Konferenciaterem Grill terasz Nyársalás Bográcsozás Esti élőzene a teraszon (nyári hétvégéken) Szobákban: Minibár Légkondícionálás Színes TV/kábel csatornák Internet hozzáférés Nemdohányzó szobák Szobaszervíz 24 órás portaszolgálat
ÖKO VENDÉGHÁZ .
Az ÖKO VENDÉGHÁZ-ban a vendéglátás során célunk a vendégeknek az egészségvédelem, egészségmegõrzés, prevenció érdekében egészséges életmódot célzó tanácsokkal való ellátása, az ehhez tartozó információk biztosítása, személyi, tárgyi feltételek megteremtése. Egészségvédelem, egészségmegõrzés, egészséges életmód. Magaslati levegõ, termálfürdõ, gyógyvíz. Széndioxid szárazfürdõ (mofetta): szív- és érrendszeri, keringési betegségek, diabetes és szövõdményei, magas vérnyomás, érszûkület, fekély, reumatikus bántalmak, artrosis, inkontinencia, mûtétek utáni rehabilitáció, potenciazavarok, frigiditás, általános regenerálás. 8 vendégszoba étkezéssel vagy önellátással. Bio- és ökotermékek kínálata. Rekreáció, wellness, fitness, szauna, chí-gép, jakuzzi, hidro-massage. Mágnesterápia. Energetizálás. Teljes Test Tisztító Terápia. Internet, könyvtár, folyóiratok. Kirándulások szervezése. Üdülési csekket elfogadunk.
Tóbiás Vendégház
Eger történelmi belvárosától, a Szépasszony Völgytől, és a Termál Fürdőtől 5 perc sétára várja a kedves pihenni vágyókat a Tóbiás Vendégház!
Villa Bikavér
A panzió a Bükk hegységben a 25-ös úton, Egertől 6 km-re Szilvásvárad felé, hegytetőn, saját erdőben van. A közelben 5 termálfürdő található. – Csodálatos panoráma a Bükki Nemzeti Parkra. – Pihenés a virágos, fenyves zöld kertünkben. – Kristálytiszta levegő, abszolút csend. – Reggeli, esténként kerti-party, flekkensütés, bográcsgulyás. – 2-3-4 ágyas zuhanyzós, WC-s, teraszos szobák kerti bútorral, napozóággyal. – Ingyenes borkóstolás! – Garázs és parkoló. – Árak: 1950.- tól 2450.- Ft./fö? (reggelivel) Címünk: 3323 Eger-Szarvaskő, Rózsa u. 33. Telefon 06-36/352-052
Leslie Apartments Hotel
Kényelmes, csendes apartmanjaink Budapest belvárosában várják kedves vendégeinket. 2+1 ágyas légkondícionált apartmanjaink fürdőszobával, teakonyhával, televízióval felszereltek. Internetszolgáltatás, 24 órás portaszolgálat, és a közelben őrzött parkoló biztosítja vendégeink részére a kellemes és biztonságos budapesti tartózkodást. Az apartmanház közelében étterem, söröző, nyitott és zárt uszoda és termálfürdő található.
Termál Panzió. .
Igal, ez a hangulatos Somogy megyei község a Balaton ( 40 km ) és Kaposvár ( 25 km ) között fekszik.
Az ország egyik legjobb hatásfokú gyógyvize méltán tette híressé Európa szerte. A jódos gyógyvizek csoportjába sorolható, ezáltal igen jó eredménnyel alkalmazható reumás mozgásszervi és keringési zavarok, ízületi és gerincbántalmak, valamint nõgyógyászatban a krónikus gyulladásos megbetegedések kezelésében.
Termál Panzió Igal központjában, közvetlen a fürdõ szomszédságában 25 szobával várja kedves Vendégeit. Olyan környezetet biztosít, ahol szívesen eltöltenénk pár romantikus napot, egy hétvégét az aktív életmód jegyében, vagy egy hét testi �lelki feltöltõdést. A célt mindenki maga választja, mi adjuk a lehetõséget, hogy minden úti cél végállomásra találjon.
Minden szobája zuhanyzós fürdõszobával, WC -vel, színes televízióval és közvetlen telefonnal felszereltek. Igény esetén szívesen bocsátunk fürdõköpenyt és hajszárítót is kedves Vendégeink rendelkezésére. Vezeték nélküli ( WI �FI ) ingyenes internet használat a szobákban �saját notebook szükséges. A szobák érkezés napján 14 órától távozás napján 10 óráig állnak vendégeink rendelkezésére. Ettõl kérésre, a panzió foglaltságához mérten eltérhetünk.
Hangulatos, családias éttermünkben a bõséges reggeli ( 7 �10 óra között) és a menü választékos fõétkezések ( 17 �21 óra között ) mellett természetesen a helyi, a magyar és a nemzetközi konyha ínycsiklandó finomságai is megtalálhatók illetve az Ön egyéni kívánságának teljesítésére is felkészültünk. Az ízletes ételek mellé pincéreink zamatos borokat, egészséges gyümölcsleveket szolgálnak fel.
Különbözõ színvonalas rendezvények megszervezésére is van mód. Kellemes kerti partikat, céges rendezvényeket, születés napokat, más családi ünnepeket egyaránt megszervezünk vendégeink igénye szerint, elõzetes megbeszélés alapján.
Merüljön el panziónk wellness világába és élvezze a finn szauna, az infra szauna, a pezsgõfürdõ kényeztetõ hatását. Válasszon kedvére a hagyományos, a frissítõ és a talpreflex masszázsok közül, melyek felfrissítik testét �lelkét!
Szakorvosi vizsgálat után vendégeink igénybe vehetik az orvos által javasolt kezeléseket. A legmodernebb terápiás kezelések közül választhatnak : fizikoterápia, víz alatti masszázs, iszappakolás, különféle gyógyászati pakolások, mágneses terápia, gyógymasszázs.
A szálloda saját parkolójában mindig biztonságban tudhatja gépkocsiját.
Barátságos személyzettel, kitûnõ vendéglátással várunk minden betérõ és visszatérõ kedves vendéget!
Aqua Termál Kemping
Cégünk a vendéglátás területén tevékenykedik.
Familia Panzió .
A panzió Pannonhalma csendes,háborítatlan, falusias részén, nem a fõút mentén található. A közelben sörözö, borozó, étterem, szauna, automata tekepálya, lovaglási, horgászási stb. lehetõség is van.Kerékpárral és gyalog, egészséges túrákat, sétákat lehet tenni. Innen a nagyváros Gyõr csak 15 km, a Balaton csak 60 km-re van, éppúgy, mint a különbözõ termál és melegvizû strandok. A panzióban a nagy füves udvaron, a szökõkút csobogása mellett töltheti a kerti hintaágyon, bútorokon, olvasással, pihenéssel idejét. Estére grillezés, bográcsban fõzés teheti szívessé, jófajta borok kortyolásával az egész napot. A panzió a Baranyai család tulajdona, mint neve is mutatja, eltérõen a nagy szállodák futó személytelenségétõl, családias légkört teremt vendégei számára. Ide háziállatait is elhozhatja!
Fehér Hajó Panzió* Aqua-Fitt Club
A Fehér Hajó Panzió Gyõr történelmi belvárosától 3 percre helyezkedik el, a városi strand és az új élmény-, gógy-és termálfürdõ szomszédságában. 14 zuhanyzóval felszerelt szobával; zárt õrzött parkolóval; kerékpár- és csónaktárolási lehetõséggel áll kedves vendégei rendelkezésére. Szolgáltatások a szálláshelyen: Saját parkoló * Különterem * TV a szobában * Kutya, macska bevihetõ * Saját kert * Szauna * Kondicionálóterem * Masszázs * Gyermekszálló * Zárt parkoló * Busz parkoló * Fitnesz * 24 órás portaszolgálat * Vegetáriánus konyha * Wellness * Pingpongasztal * Egyéb szolgáltatások: Üdülési csekkel fizethetõk a fürdõbelépõk elõzetes megrendeléssel szállóvendégeink részére. Wellness-ticketet is elfogadunk. Panziónk több egészségpénztárral is kapcsolatban van. Részletek után érdeklõdjön recepciónkon. Bõvebb információkért az elérhetõségeknél klikkeljen webcímünkre!
Flexum-Thermál Gyógyfürdő és Uszoda
Gyógyfürdőinkbe várjuk egyaránt a pihenni és gyógyulni vágyókat is. Egész éven át nyitva tartunk.
Fonte Hotel és Étterem .
A szálloda az M1-es autópályáról könnyen megközelíthetõ Gyõrt átszelõ
fõúthoz közel a történelmi belvárosban található Közép Európa egyik legszebb
barokk tere a Széchenyi-tér és a Nemzeti Színház között. A szálloda
történlemi-, kultúrális- és kikapcsolódásra alkalmas környezetének
köszönhetõen tökéletes helyszín a város felfeldezésére, üzleti találkozókra,
baráti összejövetelekre és családi pihenésre vagy útközben egy szép este
elötltésére.
A szobákban nagy kényelemmel, wifi internet csatlakozással zárt-, õrzött
parkolóval reggel pedig gazdag büféreggelivel és 8 féle melegétel
választákkal, házi specialitásokkal várjuk.
Az étteremben mind a magyar mind a mediterrán ízeket megtalálja. Napközben
egy illatos espresso vagy egy pohár bor társaságában lazíthat, délben és
este a legkíválóbb ételkülönlegességeket kóstolhatja meg nálunk.
A Gyõri Élmény- és Termálfürdõ csak néhány perc sétával elérhetõ.
Julianna Panzió – Felsõszölnök
A Julianna Panzió egy csodálatos festõi völgyben van a Szlovén határtól egy, az Osztrák határtól 3-4 kilométerre. Csendes nyugodt hely, mely vadakban és madarakban gazdag. Reggelente madárénekre lehet ébredni. Vándorlásra, kerékpározásra szabadban való sportolásra kiválóan alkalmas. Ezen kívül a gombaszedõk örömét is kielégíti. (vargánya, rókagomba, galambgomba stb.) 30 km-es körzetben öt termálfürdõ található, az egyik a nemrégiben elkészült szentgotthárdi termál-élményfürdõ. Pótágyazva 40 fõ fogadására alkalmas. Vállalati – sport – iskolai, vadász, stb. csoportok fogadását, rendezvények lebonyolítását vállaljuk. Csoportok, vagy minimum egy hét tartózkodás esetén, gyermek részére kedvezményt biztosítunk.
Marben Hotel-Panzió
Kikapcsolódásra, pihenésre kiválóan alkalmas családcentrikus szálláshelyünk a MARBEN PANZIÓ 11 kétágyas- 1 háromágyas szobával 2 apartmannal, ebből 2 szoba és 1 apartman kerekesszékkel járható, a termálfürdőtől 300 méterre várja vendégeit. Minden szoba légkondicionált, színes TV / szatellit programokkal / telefonnal, Internet csatlakozási lehetőséggel, hűtőszekrénnyel minibárral felszerelt. Az aktív pihenők szórakoztatására teniszpálya áll rendelkezésre.
Moha Erdei Panzió és Vendéglő
Sopron és környéke Magyarország egyik leglátogatottabb kirándulóhelye. A nagy múltú város műemlékekben gazdag Belvárosa, történeti és kulturális értékei, valamint gazdag programkínálata kellemes időtöltést ígérnek. A Soproni Tájvédelmi körzet változatos természeti szépségű kirándulóhelyeit – a Soproni hegység és a Szárhalmi erdő jelzett gyalogútjait, kilátóhelyeit ? elsősorban a bakancsos látogatók keresik fel, a kedvező szubalpin éghajlat hozzájárul a felüdüléshez és gyógyuláshoz. A Fertő tó, az egykori hatalmas mocsár és lápvilág máig fennmaradt területeivel, Magyarország nyugati kapujában a természet ritka szép szigetét jeleneti. Egyedülálló növény- és állatvilág, tájképi, néprajzi és kultúrtörténeti értékeinek menedékhelye. A Fertő-Hanság Nemzeti Park olyan programokat kínál védett területein, ahol mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb aktív, de egyben pihentető időtöltést. A vidék ásványi anyagokban gazdag gyógy- és termálfürdői ? Sopron – Balf, Hegykő, Petőháza ? elősegítik a megfáradt, kimerült szervezet mielőbbi gyógyulását, felfrissülését. A rekreációs, rehabilitációs, valamint a fitness -wellnes programok kimunkált módszerei a fizikai és lelki megújuláshoz adnak segítséget.A természeti környezet ? üdítő, gyógyító hatású alpesi levegő, erdős hegyoldalak sétaútjai, kilátói, forrásai, a Fertő közelsége – Sopront valóban hazánk egyik legszebb, legkellemesebb üdülőhelyévé avatja. A várostól délre eső dombvidék, a Lövérek, Sopron legszebb, legelőkelőbb üdülő negyede, melynek varázsát a csendes erdők, fenyvesek, tölgyesek, gesztenyések, májusi gyöngyvirág, augusztusi ciklámen adja. További vonzerőt jelent a Soproni borvidék minőségi borai, így a város egyre híresebb lesz azok között is, akik szomjukat nemes borokkal kívánják enyhíteni. A szőlő és a borkultúra Sopron és környékén már 2000 éves. Magyarország történelmi borvidékei közé tartozik, méltán viselve a ?Szőlő és bor városa? címet.
