Szállás

Császár Hotel

A Hotel Császár Budán, a Margit híd lábától 500 méterre, a város központjában fekszik, közel a Duna-parthoz. A belvárostól tömegközlekedési eszközökkel éjjel-nappal könnyen megközelíthetõ.


Az épület az 1850-es években épült és kezdetben apácazárdaként mûködött. A szálloda a Komjádi-Császár uszodával közös épületben helyezkedik el, így a vendégek használhatják az 50 méteres feszített víztükrû szabadtéri medencét, illetve a 33 méteres és a tanmedencét.


A Hotel Császár két-, illetve négyágyas zuhanyozós szobái, valamint összenyitható családi szobái pótágyazhatóak. A Hotel Császár minden szobája légkondicionált, minibárral, satelit TV-vel és telefonnal felszerelt, kellemes és modern, hangulata mégis emlékeztet az épület eredetére. Félpanzió igénye esetén egy közeli étteremben van lehetõség a fõétkezésre, ahol a Hotel Császár egyéni vendégei is kedvezményesen étkezhetnek. Az épület közvetlen szomszédságában a Budai Irgalmas Rendi Kórház várja a gyógykezelésekre érkezõket.

Elizabeth Hotel****

Taxi, Ajándéküzlet, Légkondicionálás, Mosoda, Széf, Játszótér, Szoba szerviz, Online szállásfoglalás, Esküvő, Internetcsatlakozás, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Kondicionálóterem, Fodrászat, Szolárium, Masszázs, Kozmetikus, Nemdohányzó, Wellness, Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Reggeli, Vegetáriánus, Minibár, Borturizmus, Üdülési csekk, Apartman, Családbarát szálláshely, Horgászat, Kerékpár, Vadászat, Jacuzzi, élményfürdő, Különterem, Mozgáskorlátozottaknak, Őrzött parkoló




Hotel Laterum Pécs *** .

Szállodánk Pécsett, Baranya megye székhelyén található.
Pécs Dél-Magyarország tudományos, gazdasági központjaként gyakran házigazdája hazai és nemzetközi tanácskozásoknak, üléseknek.
A Laterum szálloda 15 éve folytat sikeres Ifjúsági és csoportos turizmust , ugyanakkor helyet ad mind hazai mind nemzetközi konferenciáknak, különbözõ rendezvényeknek, esküvõknek.
A nyugati városrészen található 300 férõhelyes háromcsillagos, kedvezõ árfekvésû szállodánkban 2 és 4 ágyas, összkomfortos, felújított, kényelmes szobáinkkal, magyaros éttermünkkel várjuk kedves vendégeinket.

Éttermünk kiváló ételekkel, bõ menüválasztékkal, színvonalas kiszolgálással,
kedvezõ áron várja kedves vendégeit.
Rendezvénytermeink oktatások, konferenciák, elõadások, céges rendezvények, esküvõk, ballagások lebonyolítására kiválóan alkalmasak (30-60-80-120-250 fõig).

Hotel Dzsungel

Díjmentes belépés a Sóstó Zoo-ba.


Aqua Hotel

Dinamikusan fejlődő városunk a Dél-alföldön elhelyezkedő Kisteleki kistérség központja, mely Budapesttől másfél, a déli országhatártól fél óra autóútra található.

A település központjában elhelyezkedő szállodánk szolgáltatása elsősorban a termálturizmusra építi jövőképét, de kiváló kiindulási pontot is jelent, ha szeretné felfedezni az Alföld megannyi természeti és kulturális kincsét. Közvetlenül a hotel mellett található fedett gyógyfürdőben közel 2000 méter mélyről feltörő 84 fokos termálvíz várja a feltöltődni, gyógyulni vágyókat, mely mellé gyógyászati és wellness szolgáltatásokat kínálunk.

22 igényesen berendezett, otthonos, családias hangulatú szobánkban örömmel várjuk Önöket!



Dubai Falusi Vendégház .

1998 óta foglalkozom falusi vendéglátással, Bp 25 km-re Gyömron. Vendégeim Magyarország különbözo részeirol, külföldiek nagyrészt Európából voltak. Vendégeim jobb kiszolgálása érdekében, berendeztünk konditermet és szoláriumot, ami a nagyközönség elött is nyitva áll. Szállásunk közelében strand, uszoda, pezsgofürdo, masszázs. Horgászati lehetoség, lovaglási lehetoség, étterem. A ház 24-órán keresztül nyitva van, éjszakai portással. Szeretettel várok minden kedves vendéget!



Egész évben várjuk kedves vendégeinket!

szállás, szálláshely, falusi szállásadás, falusi turizmus, légkondicionált szoba , kondicionáló terem, szolárium


G & G Panzió és Étterem Bánusz Tanya

Panziónk Dél – Magyarország egyik legszebb völgyében fekvő családi panzió. A szubmediterán klíma, az erdő csendje, valamint a környék nevezetességei kínálnak lehetőséget a pihenésre vagy tartalmas programok szervezésére


Hotel Baranya***

A szállodakomplexum három épületből áll. A három épületben összesen 85 szoba (1-4 ágyas) áll vendégeink rendelkezésére. Minden szoba fürdőszobás, telefonnal, TV-vel és minibárral van felszerelve. Szobáink komfortja, az alapterület-különbségekből adódóan eltérőek, ezért ennek megfeleloen áraink is differenciáltak.

Szobáink berendezésének stílusa ("C" épület modern, "A" és"B" épület skandináv) is eltérő, ezért nálunk mindenki megtalálja saját igényének, ízlésének megfelelőt.


Alfa-Hotel***

Hotel Fáma*** & Étterem

Tévé, Kutya, macska bevihető, Telefonos szobák, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Mosoda, Széf, Szoba szerviz, Internetcsatlakozás, Gyógyfürdő a közelben, Kondicionálóterem, Nemdohányzó, Étterem, Reggeli, Vegetáriánus, Minibár, Főzési lehetőség, Információ, Kulturális utak, Különterem, Őrzött parkoló




Família Panzió

Gyönyörű Balaton – vidéki panorámával, festői környezetben várjuk
Önt és kedves családját a balatonalmádi Família PanzióbanTV-vel és minibárral felszerelt komfortos szobáinkból csodálatos a kilátás a nap minden szakában más-más arcát mutató tóra. Vendégeink rendelkezésére áll a közös konyha, amelyben gondolva a nagycsaládok igényeire is, automata mosógép, szárítógép, mosogatógép, mikrosütő és gáztűzhely is található. A reggeli svédasztalos rendszerben a teraszon történik, ahol élvezheti a páratlan szépségű balatoni kilátást.Az idelátogatók gépkocsijukat zárt parkolóban helyezhetik el, szórakozásukat és kényelmüket felnőtt- és gyermek úszómedence, gyermekjátszótér, drinkbár, teraszok és kerti partihoz tűzrakóhely is szolgálja.
Az idelátogatók gépkocsijukat zárt parkolóban helyezhetik el, szórakozásukat és kényelmüket felnőtt- és gyermek úszómedence, gyermekjátszótér, drinkbár, teraszok és kerti partihoz tűzrakóhely is szolgálja.
Az idelátogatók gépkocsijukat zárt parkolóban helyezhetik el, szórakozásukat és kényelmüket felnőtt- és gyermek úszómedence, gyermekjátszótér, drinkbár, teraszok és kerti partihoz tűzrakóhely is szolgálja.Az idelátogatók gépkocsijukat zárt parkolóban helyezhetik el, szórakozásukat és kényelmüket felnőtt- és gyermek úszómedence, gyermekjátszótér, drinkbár, teraszok és kerti partihoz tűzrakóhely is szolgálja.Balatonalmádi centruma a panziótól gyalog 3-4 perc alatt megközelíthető. A strand 200m-re található. Lehetőség van vitorlázásra, horgászásra, lovaglásra és lovas sétakocsikázásra, hajókirándulásra. Almáditól 20km-re található a híres Badacsonyi borvidék, a Tihanyi félsziget a világhírű Tihanyi Apátsággal, valamint a gyógyvizéről híres Csopak és Balatonfüred. Rövid autózással megismerkedhet Veszprém nevezetességével: Gizella királynénk várával is.
Éjszakai szórakozást kedvelő vendégeink figyelmébe ajánljuk a Balatonalmádi és Alsóörs európai színvonalú diszkóját, valamint a balatoni borvidék kitűnőségeit kínáló számos borozót és sörözőt.Távolságok a háztól: Étterem: 200 m
Élelmiszerbolt: 50 m
Strand: 100 m
Balaton 100 m
Hajókikötő: 300 m
Központ: 200 m Árak
Szoba: 2 személy / éjszaka
Előszezon: ápr. 01 – ápr. 30. 9.000 Ft
Előszezon: máj. 01 – máj. 31. 10.000 Ft
Előszezon: jún. 01. – jún. 15. 12.000 Ft
Főszezon: jún. 16. – jún. 30. 14.000 Ft
Főszezon: júl. 01 – aug. 31. 15.000 Ft
Utószezon: szept. 01 – szept. 15. 12.000 Ft
Reggeli 2 fő részére / nap 4.000 Ft
Gyermek 10 éves korig / nap 3.000 Ft
Elérhetőség
Cím: Familia Panzió
H – 8220 Balatonalmádi
Dr. Óvári Ferenc u. 42.
Tel: 06 88 431-717
Mobil: +36 20 974-08-74
Mobil: +36 20 970-59-66
E-mail: varga_ibolya@invitel.hu
Weblap: www.zimmerinfo.hu/almadi/familia









Hotel Síkfõkút **+*

Eger zöldövezetében, a várostól 10 km-re, nagyvadakban gazdag erdõkkel, kristálytiszta levegõvel (Magyarországon itt mérik rendszeresen a legtisztább levegõt) körülvéve, saját iható vizû forrással (nyolcszor magasabb oxigen tartalommal mint az átlag ivóvizek) a Bükki Nemzeti Park déli határán helyezkedik el 1700 lakosú községünk. Az elsõ okleveles említése 1248-ben Nozuey névalakban történt. Eredeti (népi építészeti értékeket képviselõ) lakóházak, barlanglakások, pincesorok, nagy számban találhatók a faluban.


Hotel Fortuna**** és Étterem

Elegáns és hangulatos négy csillagos szállodánk a 2007-es évben került felújításra.
5 kétágyas, 14 franciaágyas, pótágyazható igényesen berendezett szobával várjuk kedves vendégeinket, melyek kábeltévével, telefonnal, minibárral, internet-csatlakozási lehetõséggel, légkondicionálóval, fürdõkádas vagy zuhanykabinos fürdõszobával felszereltek. Fürdõköpenyt és fürdõpapucsot a wellness részlegünkhöz biztosítunk.



Hotel Hőforrás

Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Gyógyfürdő a közelben, Kondicionálóterem, Gyógyászat a szállodában, Horgászat, Lovaglás, Fodrászat, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Reggeli, Széf, Játszótér, Főzési lehetőség, Apartman, Üdülési csekk




Hotel Korona

Étterem, Különterem, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Tévé, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Reggeli, Információ, Nemdohányzó, Üdülési csekk, Taxi, Esküvő, Családbarát szálláshely, Internetcsatlakozás




Hotel Lövér****

Étterem, Különterem, Fedett uszoda, Tévé, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Reggeli, Üdülési csekk, Wellness




Hotel Magister

Veszprém kertvárosában nyílt meg 2006 februárjában a diákhotel, amelyben 2 ágyas és 2×2 ágyas, minikonyhával és fürdőszobával felszerelt apartmanok várják a vendégeket. Iskolai csoportoknak kiemelt kedvezmény: 2500/Ft/fő/éj. A hotelben 24 órán át működik a recepció. Ingyenes parkolási lehetőség zárt és fedett parkolóban.


Harkányi Gyógyfürdõ Rt.

Harkány Baranya megye déli részén, a Dráva folyó völgyében fekszik. Hajdani birtokosai között tudhatjuk a Garai és a Batthyány-családot is, akik egyúttal a szomszéd vár, Siklós urai is voltak.
A víz csodálatos hatására a hagyomány szerint 1823-ban Pogány János nevû gyûdi jobbágy esete hívta fel a figyelmet, akit szaggató lábfájásától a harkányi mocsarak „szabadították” meg.

A Harkányi Gyógy-és Strandfürdõ közel 200 éves múltra tekinthet vissza. 1823 óta vannak írásos emlékeink a Harkányi gyógyvíz jótéteményeirõl. Az alkáli hidrogénkarbonátos kénes gyógyvíz összetételét tekintve európában egyedülálló. Harkányfürdõt kitûnõ természeti adottságainak, a víz gyógyhatásának és pompás környezetének köszönhetõen, hosszú ideje csak a “Reumások Mekkája”-ként emlegetik. 1824-ben a Batthyány-család kezdte meg a fürdõ kiépítését, amely ma már közel egymillió vendéget fogad évente.

Harkány a mozgásszervi-, emésztõrendszeri -, és bõrproblémákkal érkezõkön kívûl, a vizes szórakozás-kikapcsolódás híveit is várja, az év minden szakában.

Vendégeinket a 13,5 hektáros õsparkban 7.600 m2 vízfelület, 5.000 m2 fedett pihenõterület,

3 gyógy és 5 strandmedence, látványfürdõ (2 jacuzzi, 2 pezsgõmedence, 2 szauna, 2 gõzkabin ) várja.

Hotel Palace***superior

A Palace Hotel a Balaton észknyugati csücskénél, Keszthelytől mindössze 6km-re fekvő Hévíz központjában, a termálvízű tófürdőtől mindössze 200 méterre található, A négycsillagos szálloda elegáns környezetben, wellness szolgáltatásokkal, saját gyógyászati részleggel, hangulatos étteremmel és kávézóval várja a pihenésre és felfrissülésre vágyó vendégeket.
A Palace Hotel 165 tágas, légkondicionált kétágyasszobát és apartmant kínál, melynek többsége erkéllyel is rendelkezik. Szállóvendégeink számára díjmentes élménymedence, pezsgőfürdő, szauna, fitnesz terem, gyermekszoba és fürdőköpeny használat, továbbá szintén díjtalan WIFI hozzáférés és internet sarok. Mélygarázs, rendezvényterem.
Szállodánk Üdülési csekk elfogadó hely és számos egészségpénztárral szerződésben áll.




Hotel Virágos***

Szállodánk 25 szobával, nyugodt, pihenésre kiválóan alkalmas belsőudvarral, zárt parkolóval, hangulatos pinceétteremmel, masszázskádakkal, szaunával várja az idelátogatókat.
Vendéglátásunk célja, hogy a remek villányi borok mellett megmutathassuk Dél-Baranya legszebb tájait (hajós, lovas vagy buszos kirándulások keretében), történelmi és művészeti értékeit, betekintést nyújthassunk a helyi népszokásokba, hangulatos pincelátogatások során megkóstoltassuk vendégeinkkel a tradicionális sváb és sokac ételeket és a környék legfinomabb fehér és vörösborait. A közeljövőben lehetőséget szeretnénk teremteni a családosan idelátogatók kisebb gyerekeiknek, szórakoztatására, felügyeletére.
60-80 főt befogadó pinceéttermünk és a közel 1500m2-es vendéglátóudvarunk, megfelelő helyszín lehet céges rendezvények lebonyolítására, vagy kisebb – nagyobb cégek csapatépítő tréningjének megrendezésére, illetve zenés, táncos mulatságok megrendezésére.



Hotel Konferencia

A négy folyó városának szívében – a gyönyörû Káptalan-dombon – Önt is várja Gyõr egyik legimpozánsabb szállodája, a Hotel**** Konferencia.
Akár üzleti célból érkezik városunkba, akár a hétköznapok fáradalmait szeretné kipihenni – mi gondoskodunk róla, hogy a nálunk eltöltött idõ – legyen az akár egyetlen óra csupán – olyan kellemes emlékként maradjon meg Önben, mely idõrõl-idõre visszacsábítja e falak közé.



A szálloda a város egyik legszebb terén emelkedik ki az õt körülölelõ évszázados házak közül. Az épület szerencsés elhelyezkedése révén egy könnyû sétával a város színes mindennapjaiba csöppenhetünk. “Korzózhatunk” a Baross úton, barangolhatunk a barokk belvárosban, gyönyörködhetünk a Mosoni-Duna és a Rába folyók találkozásában. A város számos kulturális- és sportrendezvénynek ad otthont, melyek helyszínei szintén könnyen megközelíthetõek.


A történelmi környezetbe simuló, négyszintes épület a 80-as években nyerte el végleges formáját. Az ajtón belépve érezhetõ az a miliõ, mely diszkréten, de figyelmesen lesi vendégeink minden kívánságát. A visszafogott elegancia, a harmonikus színvilág, a tágas belsõ terek adják meg a Ház sajátos, semmihez sem hasonlítható hangulatát.

Kerek húsz, légkondicionált szobát kínálunk vendégeink számára, amelyek közül 8 különálló 2 ágyas, 4 összetolt 2 ágyas, nyolc pedig minden kényelemmel felszerelt lakosztály.
Szobáinkban fürdõszoba, színes televízió, telefon és minibár áll vendégeink rendelkezésére. Két szoba és négy lakosztály Wi-Fi (HotSpot) internetes elérhetõséggel is rendelkezik.


Csoportos árainkat minimum két éjszakás-, hétvégi- és rendezvénnyel egybekötött foglalások esetén alkalmazzuk!

Hunguest Hotel Szieszta***

A Hunguest Hotel Szieszta***,Sopron város legnagyobb szállodája az Alpok lábánál, a híres Lővérek egyik legszebb pontján a városközponttól 15 percnyi távolságra egy gyönyörű öthektáros őspark közepén áll. A szálloda 273 erkélyes Classic és Standard Plus (fürdős: kád/zuhany) szobáiból pompás kilátás nyílik a soproni hegységre és a belvárosra.
Élvezheti nálunk a szubalpesi klimatikus gyógyhely varázsát, és ismerkedhet a műemlékekben gazdag városunk kulturális, sport és szórakoztató programjaival is.
Konferencia és szekciótermeink 25-250 fő-ig kiválóan alkalmasak, rendezvények, tréningek bankettek, esküvők lebonyolítására.
Fitness-Wellness Centrum különböző testet-lelket kényeztető szolgáltatásokkal, Szieszta Tenisz Klub 6 salakos teniszpályával és egyéb sportprogramokkal várja az érdeklődőket. Öthektáros parkunkból közvetlen kijárat nyílik az erdei túraútvonalra és futópályára, ahol könnyed gyalogtúrától a csapatépítő gyakorlatokon át az extrémsportig határtalanok a lehetőségek. Programszervezőnk a kultúra és sport izgalmas területeire vezeti a résztvevőket.
Mesterszakács Chef-ünk által vezetett konyhánk, jól képzett szakembereivel mindent igényt kielégítő ételsorokat kínál a magyar-, a nemzetközi-, és reformkonyha ételeiből.



Nádas Panzió és Pihenőpark

Tévé, Légkondicionálás, Pihenőpark, Széf, Játszótér, Strand-, sporteszköz kölcsönzés, Online szállásfoglalás, Esküvő, Kerti parti, Internetcsatlakozás, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Masszázs, Eszpresszó vagy drinkbár, Reggeli, Főzési lehetőség, Üdülési csekk, Ornitológia, Ifjúsági szállás, Apartman, Erdei Iskola, Programszervezés, Hajókirándulás, sétahajó, Puszta program, Ifjúsági programok, Kirándulás, gyalogtúra, Idegenvezetés, Rendezvényszervezés, Vízisport-lehetőség, Horgászat, Kerékpár, Jacuzzi, élményfürdő, Különterem, Konferenciatechnika, Mozgáskorlátozottaknak


Napsugár Panzió

Étterem, Gyógyfürdő a közelben, Tévé, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Vegetáriánus, Minibár, Szoba szerviz, Taxi




Oportó Étterem és Panzió .

Az Oportó Étterem és Panzió küldetése, hogy a villányi borvidék minõségi borainak kóstolása mellett, az ide látogató személyeknek vendéglátás szempontjából is felejthetetlen élményben legyen részük.
A vállalkozás ars poeticája: ‘”Minõségi borokhoz, minõségi vendéglátás!”

Park Inn Sárvár

Étterem, Különterem, Szauna, Kondicionálóterem, Gyógyászat a szállodában, Mozgáskorlátozottaknak, Kutya, macska bevihető, Légkondicionálás, Széf, Vegetáriánus, Masszázs, Fogászat, Konferenciatechnika, Nemdohányzó, Autóbuszkirándulás, Üdülési csekk, Jacuzzi, élményfürdő, Wellness, Online szállásfoglalás, Őrzött parkoló, Fizetős parkoló




Péter Pál Panzió és Söröző

Étterem, Különterem, Parkoló, Reggeli, Üdülési csekk


Sió Motel

Ajándéküzlet, Légkondicionálás, Szállásközvetítés, Játszótér, Strand-, sporteszköz kölcsönzés, Animátor, Online szállásfoglalás, Internetcsatlakozás, Nemdohányzó, Étterem, Főzési lehetőség, Borozó, Borturizmus, Apartman, Családbarát szálláshely, Információ, Tenisz, Strand röplabda, Kerékpártúra, Különterem, Mozgáskorlátozottaknak




Hotel Arborétum

Gyógyszállónk Harkány legszebb részén, egy arborétum közepén épült. A gyógyulás mellett érdekes kirándulást tehet a közeli Pécsre, vagy a Duna-Dráva Nemzeti Parkba, de várja önt a Siklós Villányi Borút is.



Termál Kemping Strandfürdő és Városi Sportuszoda

Nyitva tartás:
Kemping: IV.01.-X.30.
Strand: I.01.-XII.31. a kemping vendégeinek ingyenes.
MCCC-tagok 20%, FJCC-tagok 10% kedvezményben részesülnek.



Villa Rosa Panzió

Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Különterem, Tévé, Büfé, Parkoló, Reggeli, Széf, Vegetáriánus, Minibár, Fõzési lehetõség, Szoba szerviz, Konferenciatechnika, Sörözõ, Borozó, Városlátogatás, Taxi, Esküvõ, Családbarát szálláshely, Internetcsatlakozás


Wellness Hotel Kager***

A Wellness Hotel Kager*** 16 db. 2 ágyas szobával, 1 db. 4 fős apartmannal és 1 db. 2 fős apartmannal 2000-ben nyitotta meg kapuit. 2007-ben további 12 db. 2 ágyas, 1 db. 16 ágyas szobával, wellness részleggel és étteremmel bővült. Berendezéseivel, technikai felszereltségével, kényelmével és nem utolsó sorban hangulatos dél-Tiroli stílusú küllemével felülmúlja Harkány hasonló funkciójú épületeinek színvonalát.
Gőzkabin, pezsgőfürdők, fitnessterem, finn szauna, infraszauna, aroma szauna, konferenciaterem, úszómedence, bortrezor, bár.
2009. árak


Előszezon
01.04-03.31 Főszezon
04.01-09.30
12.21-01.03 Utószezon
10.01-12.19
2 ágyas szoba 1 fő részére 12 500 Ft. 15 000 Ft 12 500 Ft
2 ágyas szoba 2 fő részére 17 500 Ft 20 500 Ft 17 500 Ft
3 ágyas szoba 3 fő részére 21 500 Ft 25 500 Ft 21 500 Ft
Apartman 4 fő részére 26 500 Ft 31 000 Ft 26 500 Ft



Az árak tartalmazzák: svédasztalos reggelit, úszómedence használatát, napozóágyak használatát, pezsgőfürdők használatát, szaunák (infra, finn, aroma) használatát, gőzkabin használatát, fitnessterem használatát, fürdőköpenyek, papucsok és szaunatörölközők használatát , internetsarok és Wi-fi internet használatát, kerékpárok, asztalitenisz és minigolf használatát, zárt parkoló használatát, valamint az idegenforgalmi adót.

Masszázs: 2.500 Ft./30 perc

Napfürdő: 1.000.-/15 perc.

Félpanzió: 2.500 Ft.

Gyermekkedvezmény: 4 éves korig ingyenes.



Feketevölgy Panzió

Étterem, Különterem, Szauna, Tévé, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Nyitott uszoda, Üdülési csekk




Dominika Apartman Hotel Budapest .

A Dominika Apartman Ház kikapcsolódásra és pihenésre ideális, mivel Budapest legszebb részén, a budai hegyekben, természetvédelmi terület szélén, a városközponttól 15-20 percre található.



Szeretettel várjuk érdeklõdésüket és pihenni vágyó vendégeinket!
Üdülési csekkeket is elfogadunk!



Eszpresszó vagy drinkbár, Tévé, Mozgáskorlátozottaknak, Kutya, macska bevihetõ, Telefonos szobák, Fürdõszobás szoba, Reggeli, Nyitott uszoda, Mosoda, Széf, Minibár, Fõzési lehetõség, Szoba szerviz, Üdülési csekk, Gyerekmedence, Online szállásfoglalás

Don Quijote Középkori Panzió – Étterem

Élvezze a hajdani császárok, királyok teljes kényelmét, felejthetetlen belsőépítésuetű, korhűen berendezett szállásunkon.



Hotel Karos Spa****Superior

A Hotel Karos Spa ****superior édenkerti környezetben fekszik, 400 m-re Zalakaros központjától.
A ****superior besorolású szállodánk a luxus, komfort és egyediség minden igényét kielégíti.



A 221 szoba felszereltsége és esztétikai megjelenése is híven tükrözi a ****superior által sugallt színvonalat és minõséget.



Vendégeink a kikapcsolódást és az igazi Spa – érzést a 4000 m2-en elhelyezkedõ Harmónia Spa wellness részlegen és a Spa Uszoda- és Szaunavilágban ismerhetik meg, ahol egy valóságos római kori idõutazáson vehetnek részt.



Szolgáltatásaink révén részesei lehetnek a wellness áldásos hatásainak.
A wellness életmód szerves részét képezi a helyes táplálkozás, ami nem zárja ki a hagyományos ízek élvezetét. A magyar és a nemzetközi konyha ételkülönlegességeivel a szállodánk Éden éttermében, a Cafe Bar-ban, a Hajóbárban, a és nyári napokon a Grillkertben ismerkedhetnek meg.



Vendégeink zavartalan és élményekben gazdag pihenéséhez a szálloda magasan képzett és vendégszeretõ személyzete is hozzájárul.

Hotel Viktória***

Reggeli, Játszótér, Üdülési csekk, Kerti parti


Panzió – Étterem Polgár

Idegenforgalmi szempontból a város egyik fontos vonzótényezője a víz, a vízhez kapcsolódó szabadidős tevékenységek lehetősége. A tiszán lehet kajak – kenu, csónakázás, hajókirándulás, vizitúra programokból választani.
A város másik nagy súllyal bíró adottsága a termálvízgazdagsága, melyre 1000 fő befogadóképességű gyógyhatású strandfürdő épült, mintegy 24 ha parkerdővel és 3 ha csónakázótóval övezve.
A tágabb környezet is többféle látványosságot jelent.


Hotel Békesziget

Áldos Panzió

Gyógyfürdõ a közelben, Kondicionálóterem, Horgászat, Tévé, Kutya, macska bevihetõ, Kerékpár, Telefonos szobák, Fürdõszobás szoba, Légkondicionálás, Reggeli, Információ, Minibár, Masszázs, Fizetõvendéglátás, Fõzési lehetõség, Konferenciatechnika, Programszervezés, Természetvédelmi terület, Táncterem, Apartman, Városlátogatás, Borturizmus, Kulturális utak, Lovasturizmus, Kirándulás, gyalogtúra, Üdülési csekk, Taxi, Wellness, Online szállásfoglalás, Családbarát szálláshely, Internetcsatlakozás, Õrzött parkoló



Andrea Wellness Panzió Hévíz***

Étterem, Különterem, Fedett uszoda, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Kondicionálóterem, Lovaglás, Tévé, Fodrászat, Kutya, macska bevihető, Kerékpár, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Reggeli, Szolárium, Cigányzene, Mosoda, Széf, Minibár, Masszázs, Kozmetikus, Játszótér, Főzési lehetőség, Puszta program, Nemdohányzó, Élőzene, Apartman, Autóbuszkirándulás, Borturizmus, Kerékpártúra, Üdülési csekk, Jacuzzi, élményfürdő




Apartman Dóra

Tartózkodási időtől függő kedvezmények.


Central Apartman

Sopron hazánk egyik legrégibb és legszebb települése, a múzeumok és a bor városa. Az ország nyugati határa mellett, az Alpok lábánál, Bécstől 60km-re, Budapesttől 220 km-re fekszik. A város egyesíti magában a múltat és jelent, hidat alkotva az Nyugat- és Kelet-Európa között. Megnézem

Corvus Hotel Bük

A háromcsillagos Corvus Hotel Bük, a világszinten ismert és elismert Büki Gyógyfürdőtől mintegy 100 méterre található Bükfürdőn. A szálloda sikerének egyik fő kulcsa a saját, modern gyógyászati részleg, melyen kívül változatos wellness szolgáltatások szolgálják a kellemes pihenést. A szálloda Mátyás étterme a magyar, a nemzetközi és a kímélő konyha specialitásaival várja kedves vendégeit. A környéken lehetőség van kerékpározásra, golfozásra, lovaglásra vagy akár kellemes túrákra is.



Deseda Panzió

Ébredt Ön már fel úgy, hogy a nyitott ablakon át beszivárgó tiszta, friss levegőt érzi? Nézett már ki úgy az ablakon ébredés után, hogy a párás zöld füvön a nap sugarai csillognak, miközben a madarak csiripelnek, a háttérben lovak vágtáznak, és a medence vizében visszatükröződik a felhőtlen ég? Ébredt már fel ébresztő óra helyett lónyerítésre? A Deseda Panzió ezt a csodálatos élményt biztosíthatja Önnek.


Dóm Hotel****

Különterem, Garázs, Szauna, Tévé, Mozgáskorlátozottaknak, Telefonos szobák, Parkoló, Légkondicionálás, Információ, Szolárium, Széf, Vegetáriánus, Minibár, Szoba szerviz, Konferenciatechnika, Nemdohányzó, Üdülési csekk, Taxi, Jacuzzi, élményfürdő, Online szállásfoglalás




Flamingo Wellness Hotel****

A Flamingó Wellness Hotel **** Balatonfüreden, a Balaton északi partjának fõvárosában található. A város már az 1700-as években fürdõvárosként volt ismert a pihenni, gyógyulni és fürdeni vágyók körében.Hotelunk 181 szobával és lakosztállyal, valamint sokoldalú wellness és spa szolgáltatásaival ezt erõsítve méltó módon várja a fürdõzésre, kikapcsolódásra vágyó és minõséget keresõ vendégeket. Szállodánk a városközponttól 300 méterre, a 71-es fõút mentén könnyen és egyszerûen megközelíthetõ. Saját strandunk, kültéri és beltéri, felnõtt és gyermek élménymedencéink, wellness és szépségszigetünk garantálják a vendégek kényelmét és felhõtlen pihenését, luxus vitorláskikötõnk pedig kiszolgálja a hajótulajdonosok minden igényét. Célunk az, hogy szállodánkban minden generáció az igényeinek megfelelõ pihenésben részesüljön és igazi élményekkel gazdagodjon a nálunk töltött idõ alatt.

Földváry Kastélyszálloda***

Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Különterem, Szauna, Horgászat, Lovaglás, Kerékpár, Vadászat, Fürdőszobás szoba, Információ, Pihenőpark, Széf, Vegetáriánus, Konferenciatechnika, Biliárd, Programszervezés, Hajókirándulás, sétahajó, Borozó, Kerékpártúra, Kirándulás, gyalogtúra, Incentive utak, Üzleti utak, Üdülési csekk, Online szállásfoglalás, Családbarát szálláshely


Hotel Cabernet – Görbe Pince étterem

1998 szeptemberétől fogadja a borutat felkereső vendégeket a HOTEL CABERNET szálloda. Színvonalasan berendezett, fürdőszobás szobái telefonnal, TV-vel rendelkeznek.



Garden Hotel**** Wellness és Konferencia

Budapesttõl 100 km-re Szolnok város zöld övezetében, a Tiszaligetben védett környezetben található a Garden Hotel**** Wellness és Konferencia szálloda.

62db elegáns, légkondicionált szobánk berendezése a legmodernebb igényeknek is megfelel. A szobák között két egyénileg bútorozott lakosztály található.

Szakmai konferenciák, tréningek, üzleti tárgyalások kiváló helyszíne a Garden Hotel konferencia és Wellness központ. A színvonalas, modern technikai berendezésekkel felszerelt termeink mellett segítõkész, udvarias személyzet a garanciája a sikeres rendezvény lebonyolításának.

Egy fárasztó nap után úszómedence, élménymedence, pezsgõfürdõ, finn, aroma, infra szauna és gõzkabin, kondicionáló terem, masszázs és szolárium, várja wellness részlegünkben a kikapcsolódni, felfrissülni vágyó szállóvendégeinket. A wellness mellett kialakított napozóterasz, és a gyermekeknek kialakított játszótér a vendégeink kellemes idõtöltését szolgálja.

Liget Panzió – Csárda

A pomogyi határátkelőhelytől 3 km-re, a fertődi Eszterházy kastélytól nem messze fekvő Nyárligeten található a számos szolgáltatást nyújtó Liget csárda, amely éttermet, boltot, szépségszalont, valamint panziót foglal magába.

A közelünkben terül el a Fertő-Hanság Nemzeti Park, ahova a Fertő tavat körülölelő kerékpárúton könnyen el lehet jutni.


Laura vendégház

Lakott területen belül, csendes falusias környezet. Felujított parasztház 2 szoba 3-3 ágyas, pótágyazható, 2 konyha, 2 tusoló-wc. TV,társas és kártya játékok, az udvaron mérleghinta, homokozó, kosárlabda palánk.

Kerti bútorok, grillezési, bográcsozási lehetőség. Parkolási lehetőség zárt udvarban fedett beálló. Aki horgászni vágyik, itt a legváltozatossabb halféleségekkel találkozhat az apró keszegtől a kapitális harcsáig.


A helyi strand Dinnyésháton a Tisza-tó szívében, a legszebb strand. Aki a melegvizű fürdőhelyeket kedveli, bőségesen talál a környéken megfelelő helyet.

A gáton kerékpártúrákat lehet tenni körbe a tó körül. Csónakázás a Tiszán vezetővel és a gazdag madárvilág megfigyelésének lehetősége.


TÓ-KA Vendéglő és Panzió

Zalaegerszeg keleti kapujában, nyugodt környezetben várjuk kedves vendégeinket, magyaros, házias ételekkel kényelmesen berendezett szobákkal, kerti party rendezésére alkalmas, hangulatos parkkal, tóval, 100 fős kerthelyiséggel.
A házias ízek mellett étlapunkban a halételek, szárnyas ételek, vad- és marhahús ételek széles választéka megtalálható. A meleg napokra könnyed nyárias ételekkel várjuk a régi és új vendégeinket.
A színvonalas étkeztetés mellett rendezvények lebonyolítását is vállaljuk.
Lakodalmak, céges rendezvények, találkozók 130 (nyáron 230) főíg!



Hotel Centrál***

Szállodánk a mediterrán hangulatú Pécs központjában, a történelmi belvárostól mindössze néhány lépésnyire, a Czinderi utcában található. Az épület a Széchenyi tér felől a 30-as busszal, a Nagy Lajos király útja felől a 2, 2/a, 27-es buszokkal könnyen megközelíthető. A 17 szobás hotel közvetlen szomszédságában áll az Árkád Üzletház, melynek zöld parkja szép kilátást kölcsönöz ablakainkból. Szobáink mindegyike egyedileg kialakított, igényes bútorzattal rendelkezik. A szálloda alsó szintjén éjjel-nappal nyitva tartó étterem, és szintén non-stop casino nyújt szórakozási lehetőséget. Amennyiben szállodánk elnyeri az Ön tetszését, kérjük érdeklődjön a telefonszámon. Portaszolgálatunk 0-24 óráig rendelkezésére áll.



Fizetővendéglátás (Vatulik György)

Pécs, Mecsek nyugati oldalán elhelyezkedő, zőldövezeti részen lévő családiház , különbejáratú felsőszintjén 4 szobás
vendéglakás van kialakitva.
Pécs belvárosától mindössze 2 km-re, ugyanakkor erdővel szegélyezett, panorámás kilátással a városra, festői környezetet
biztosit vendégeink rendelkezésére.
Jól felszerelelt, szinvonalas erkélyes szobákhoz, fürdőszoba, teakonyha, és pihenő diszkert tartozik.
Kiváló lehetőség az átutazó üzletembereknek nyugodt környezetben megpihenni, a diákoknak az iskolai felkészüléshez,
levelezős egyetemi hallagatóknak, pécsre kiránduló turistáknak akik a környék szépségeit akarják felfedezni, gyermekes családoknak akik szeretnek barangolni, és mindazoknak akik szép, csendes helyen olcsó szálláshelyet keresnek.
Összesen egyidőpontban 8 főt tudunk kényelmesen vendégűl látni.
Amennyiben felkeltettük érdeklődését keressen meg bizalommal bennünket.
Tel:20/9617-067


Apartman Hotel

Üdülési csekk, Internetcsatlakozás, szállás, szálláshely, apartman, hotel


Palatinus Szálló

A Palatinus Szálló Sopron egyik legszebb részén, a történelmi belvárosban, a város jel-képétől, a Tűztoronytól alig 200 m-re, páratlan szépségű műemlékek karéjában található.
Az I. osztályú panzió meghitt, családias hangulatú, összesen 60 fő befogadására alkalmas.
Egyágyas, kétágyas szobáink, valamint apartmanjaink színes, SAT televízióval, zuhanyzóval, WC-vel felszereltek.
Fogadásokat, családi összejöveteleket, folklóresteket, kon-ferenciákat szívesen szervezünk! (A Liszt Ferenc Konferenciaközpont 100 m-re található.)



Boutique Hotel Civitas

Sopron belvárosában, a jórészt középkori eredetű műemlékek, paloták közvetlen közelében található a város legújabb szálláshelye a Hotel Civitas. A szálloda szélessávú internettel, LCD TV-vel és a legmodernebb zárrendszerrel ellátott szobái minden tekintetben megfelelnek a XXI. század modern kényelmi és biztonsági elvárásainak is.

Vendégeink számára 30 vadonatúj szoba illetve apartman áll rendelkezésre, melyek mindegyike WC-vel, fürdőszobával, minibárral és széffel felszerelt. Hogy minél tartalmasabban teljen városunkban eltöltött ideje, éjjel-nappali recepciószolgálatunk programjának megszervezésében is áll szíves rendelkezésére. Szeretettel várjuk kedves vendégeinket!


Galéria Panzió

4734 fős város az ország délnyugati szögletében, Zala megyében. Első írásos említése 1347-ből való. Szláv eredetű település. Műemlék jellegű látnivalók: a Szapáry kastély, az Aranybárány Fogadó és a barokk stílusú templom. 1923-tól fontos közúti határátkelőhely, s ma az ország egyik legjelentősebb délnyugati kapuja.


Béke Hotel

Komárom város legrégibb szállodája a múltban is mindig vendéglátó ipari egységként üzemelt. A szálloda a város szívében helyezkedik el a Duna, a thermál gyógyvíz, a vasútállomás és a határátkelőhely szomszédságában. 16 szobás szállodánk I. emeletén egy apartmann, és 4 db 2 ágyas szoba zuhanyozóval, TV-vel és minibárral várja kedves vendégeinket. A földszinten a turista osztály található 6 db 3 ágyas, 3 db 2 ágyas, és 2 db 6 ágyas szobákkal, melyekhez közös fürdő, WC és teakonyha tartozik. A turista osztályon szívesen fogadunk Komárom és környékén dolgozó cégek munkatársait. Ebben az esetben egyedi megállapodás köthető. Csoportok érkezése esetén városnéző programokat szervezünk. A helyszínen pénzváltást biztosítunk. Nyitvatartás: 0-24 óráig


Nóra Apartman (Farkas József)

Apartman


Mester Klub Panzió

1500 m2 alapterületű multifunkcionális csarnok, teremsport és egyéb rendezvények lebonyolítása.


Kertész Panzió

A kertész panzió Gyõr történelmi belvárosában található. Gyõr két nevezetességét, Közép-Európa legszebb barokk fõterét, a közelmúltban megújult Széchenyi teret és a jelent megtestesítõ – ám mûvészetével a jövõbe mutató Gyõri Nemzeti Színházat összekötõ utcácskában, az Iskola utcában található.



Meghitt, barátságos környezetben, udvarias kiszolgálással várjuk Kedves Vendégeinket.



Családias hangulatú szállodánkban 9 igényesen berendezett, fürdõszobás, színes televízióval felszerelt szoba várja a vendégeket, a pihenni vágyókat.



Panziónk rendelkezik saját étkezõvel, így vendégeink kényelmesen fogyaszthatják el a szobaárba beszámított bõséges reggelit. A reggelihez margarint, jamet (4 féle), kockasajtot (3 féle), kenyeret és zsemlét, valamint gyümölcslét szolgálunk fel.


Kertész PanzióTovábbi kínálatunk:


Ital: kávé, tea, kakaó.

Étel: sonka tojással (ham und eggs), omlett, szalámis tál, müzli, joghurt.


A kerékpárral érkezõ Vendégeink kerékpárjait fedett és zárt tárolóban helyezhetik el.



Szállodánkban vezeték nélküli, szélessávú Internet (WiFi Hot Spot) hozzáférést biztosítunk Vendégeinknek, természetesen térítésmentesen.



A város sétáló utcája, a Baross utca 2 percnyi sétára van szállodánktól, a Wellness fürdõ pedig csupán 10 perc gyalogosan.



Panziónk egész évben 24 órás nyitvatartással mûködik, éjjel-nappali portaszolgálattal állunk vendégeink rendelkezésére.

Tavi Tündér Panzió és Étterem

Reggeli ára: 500 HUF
Fekvés: Nyugodt, Vízparti
Gyermek kedvezmény: 50 % 14 év alatt
Szálláshely éttermi specialitása: Konyha jellege: magyar Menu: 400 Ft
Nyitva: 0-24h
Nyitvatartás szezonban: I.01.-XII.31.
Zárt férőhelyek száma: 60 fő
Nyitott férőhely: 60 fő
Kerthelység férőhelyei: 30 fő
Parkoló: 20 db
Buszparkoló: 2 db
Garage: 5 db
Konferenciaterem: 1 db
Legnagyobb konferenciaterem: 30 fő
Szobaszám/Szobatípus/Ár:
6 Pótágy 1000 HUF
10 Több ágyas 4000 – 6000 HUF


Tisza-tó Panzió

Tisza-tó Panzió!
Medence,teniszpálya,klímás szobák,étterem! Szabadvizi strand 200m-re,zárt parkoló!
4000ft/fő/éjszaka!
AKCIÓ!!!
Minden 7. éjszaka ajándék!!!
Gyerek kedvezmény:-6 éves korig ingyenes,12 éves korig 50% kedvezmény a szoba árból!!!

Saturnus camping!
Faházban:1900ft/fő/éjszakától!!!


Ramada Plaza Budapest

A korábbi Corinthia Hotel Aquincum neve 2007. október 15-től Ramada Plaza Budapest lett.

Elhelyezkedés: A Ramada Plaza Budapest a főváros budai oldalán, a Dunaparton fekszik, szemben a Margitszigettel. A belváros és a Budai Vár könnyen elérhető a hotelből. Ha a természetbe vágyik, kiránduljon a budai hegyekbe vagy a közeli Dunakanyarba. A római kori Aquincum, melynek régészeti emlékeiben bővelkedik a környék, a birodalom pannon tartományának legfontosabb katonai települése volt az 1. és 2. században. Érdemes ellátogatni a közeli amfiteátrum romjaihoz és a gazdag római kori gyűjteménnyel rendelkező Aquincum Múzeumba.

Szobák: A szálloda 310 szobájához tartozik fürdőszoba, minibár, közvetlenül hívható telefonkészülék, rádió, műholdas adásokat sugárzó televízió, ingyenes szélessávú internethasználat, kávé- és teafőzési lehetőség, vasaló és vasalódeszka. A szobák egy része a Dunára és a Margitszigetre néz.

Az Executive Club elsősorban az üzletemberek részére kínál exkluzív környezetet személyre szóló szolgáltatásokkal. A szálloda magas színvonalú szakmai segítséget nyújt bármilyen rendezvény megszervezésében, valamint kellemes körülményeket biztosít akár 350 fő részére is elegáns és felújított konferencia- és tárgyalótermeiben. A rendezvényszervezők számára kifejlesztett program garantálja, hogy a rendezvények stresszmentesek és sikeresek legyenek. A közeli Margitsziget termálvizével táplált „Aphrodite Spa” kiváló lehetőségeket kínál a kikapcsolódásra. Az úszómedence, az edzőterem és aqua-jogging foglalkozások segítenek formába hozni testét; a termálmedencékben és szaunákban kipihenheti a nap fáradalmait. Wellness kezeléseik a modern kor stresszes életmódját élőknek nyújtanak felfrissülést. Válasszon a masszázsok széles skálájából, lazuljon el az ózonfürdőben, vagy tapasztalja meg a szépségpakolások csodálatos hatását, és úgy érzi majd, mintha újjászületett volna! A szálloda felújított Ambrosia étterme és The River Bar-ja ételek széles választékát és koktélkülönlegességeket kínál a kulináris élvezetek kedvelőinek.


Sarok Vendégház

Vendégház


Koma Étterem, Panzió, Pizzéria

Nyitva: szezonban:IV.20.-X.10.: 08-22h szezonon kívül:11-21h


Csiszár Vendégház

Vendégház


Lux Panzió

Denis Panzió Étterem .

Lenti Zala megye délnyugati részén, a magyar-szlovén határ mentén fekvõ kisváros. Minden korosztály számára felejthetetlen élményt nyújthat e kisváros és környékének felfedezése, akár kisvasúton is. Sportolási lehetõséget biztosít a közelben található tekepálya, lovarda. A panziótól 3 kilométerre lévõ halastó a horgászat kedvelõinek nyújt sportolási lehetõséget. A környéken kiépített kerékpárutakon festõi tájakra juthat el a kedves idelátogató, valamint a kerékpárkölcsönzés is megoldott.
Szeretettel várjuk a vadászatnak hódoló vendégeinket is.
Lentiben az egész évben nyitva tartó gyógyfürdõtõl csupán 80 m-re, a camping közvetlen szomszédságában található Denis Restaurant & Panzió kiváló konyhájával és igényes szálláslehetõségével egész évben szeretettel várja Önt.


Étkeztetés


Az étterem belül 80 fõt, a teraszon 50 fõt tud fogadni. Négynyelvû étlappal várjuk vendégeinket (magyar, német, angol, szlovén). Bor-könyv áll Vendégeink rendelkezésére, melybõl megtudhatják, hol készítik a borokat, milyen „ízûek”, és milyen ételekhez ajánlottak.
Az étterem konferenciák tartására 60 fõs különteremmel rendelkezik, ami lehetõséget nyújt értekezletek, zártkörû rendezvények megtartására is.


Szállás szolgáltatás


panzió 11 szobával rendelkezik. 2 ágyas, 3 ágyas, valamint 4 ágyas zuhanyzós, televízióval, hûtõszekrénnyel és szobatrezorral felszerelt, légkondicionált szobákkal várjuk kedves vendégeinket. Igény esetén korlátlan internet elérhetõség a szobákban.
Valamint 4-5 férõhelyes apartman-ház igényelhetõ, mely az étteremtõl, és a gyógyfürdõtõl is 100 m-re található.
Gyermekkedvezmény: 2 éves kor alatt a pótágy ingyenes, 2-10 éves korú gyermekeknek 50% kedvezmény.
Áraink tartalmazzák az ÁFA-t, és az idegenforgalmi adót. Õrzött parkolóval rendelkezünk, és éjszakai portaszolgálat mûködik.
Az étterem-panzió tavasztól õszig reggel 7-22 óráig, télen 7-21 óráig nyitva tart.

Keszi Panzió

Gólyafészek Vendégház .

Békés családi környezetben várja, Önt és kedves családját a “Gólyfészek Vendégház” Vindornyaszõlõsön.

A házban 2 hálószoba, nappali, 2 fûrdõszoba, és konyha található.Télen és a hideg hónapkban a központi fûtés mellett a nappaliban elhelyezkedõ búbos kemence teszi kellemessé a belsõ hõmérsékletet. Nyáron pedig grillezési lehetõség.

Árak:

Június 20 – augusztus 20-ig 5000ft/nap +1000ft/fõ

Augusztus 21 – június 19-ig 3000ft/nap +1000ft/fõ

Gyermek kedvezmény 14 éves korig 40%. Hosszabb tartózkodás, és 4 fõ felett kérje egyedi árajánlatunkat.


Főnix Panzió Étterem

Carlton Hotel .

Az egyedi fekvésû Carlton Hotel**** Budapest a Halászbástya tövében, a központban, néhány lépésre a Lánchídtól található.

Csöndességével, modern felszereltségével, valamint családias hangulatával egyaránt vonzó az üzletemberek és a turisták számára.

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk kedves vendégeinket:
-95 elegáns, konfortos szoba
-légkondícionált
-minibár
-tea- és kávéfõzõ
-kábel TV
-telefon
-grátisz internetes kapcsolat
-széf
-büféreggeli (07:00-10:00 )
-drinkbár
-Business Room
-konferencia helyiség
-mélygarázs
-háziállat megengedett

The Carlton Hotel**** Budapest is situated at the foot of famous Fisherman’s Bastion and the romantic castle quarter center, just a few steps away from the city’s central business and shopping districts and the Chain Bridge.

Whit its central yet very best in modern hotel comfort

We offer the following services and facilities:
-95 elegant and comfortable rooms with bath, shower and WC
-Hairdryer
-Air Conditioning
-Minibar
-Tea/coffe making facilities
-Cable TV
-Direct dial telephone(ISDN)
-Free internet acces
-Safe
-Buffet breakfast (07:00 AM – 10:00 AM )
-Hotel Bar
-Business room
-Conference room
-Garage

Am Fuße der berühmten Fischerbastei und
des romantischen Burgviertels gelegen, nur
wenige Schritte von der Kettenbrüke
entfernt, nache der Innenstadt, bietet das
Carton Hotel**** Budapest in
zentraler und ruhiger Lage modernsten
Hotelkomfort.
Das Hotel ist mit seiner Ausstattung
und seiner famillären Atmosphäre für
Geschäftsleute und für Touristen
gleichermaßen geeigent.

Unsere Diensteistungen und Einrichtungen:

-95 elegante und komfortable Zimmer mit Bad
(Dusche und WC, Haartrockner)
-Alle Zimmer klimatisiert
-Minibar
-Tee- und Kaffeemaschine
-Kabelfernsehen
-Telefon mit Direktwahl /ISDN/
-Kostenloser Internetzugang
-Safe
-Buffetfrüstück (07:00-10:00)
-Hotelbar
-Business Room
-Konferenzraum
-Tiefgarage
-Haustiere zugelassen

Gesztenyés Fogadó .

…várja Önt Zalakaroson, az erdõ szélén elterülõ Gesztenyés Panzióban és Étteremben,
400 m-re az egész évben nyitva tartó termál-, gyógy- és élményfürdõtõl!

A nyugalom, az erdei séták, a hatalmas terasz úszómedencével és a barátságos, figyelmes kiszolgálás egyaránt biztosítékai a pihentetõ nyaralásnak mindenki számára. A kis panzió 2 kétágyas és 3 háromágyas, kényelmesen berendezett szobával várja az odalátogatókat.A földszinten található egy étterem a vendégek legnagyobb megelégedésére.

Újdonság! Hûsítõ vízpermet a kerthelyiségben! Nyáron akár 5-6 Celsius fokkal hûvõsebben várjuk Kedves Vendéginket!

ART Hotel

Art Hotel: 2008-ra felújított, középkategóriás, háromszintes, liftes, családias szálloda 46 szobával.Nyugodt, csendes környezetben a Gránit Gyógyfürdő közvetlen közelében található.
Szobáink kétágyasak melyek részben harmadik, normál fekvőhellyel ellátottak. Nagyobb családok számára 4 ágyas ill. összenyitható szobákkal is rendelkezünk. Felszereltségük: zuhanyzós fürdőszoba, hajszárító, kerti bútoros balkon, Tv, vezeték nélküli Internet (WIFI), minibár, telefon, szobaszéf .A szobák egy része klimatizált.
A szálloda udvarán napozó terasz, teniszpálya, gyermekjátszótér, ingyenes gépkocsi parkoló található. Házon belül térítésmentesen használhatók: wellness részleg: ellenáramoltatóval felszerelt termálvizes úszómedence, termálvizes pezsgő-élménymedence, fittnesz terem, sószoba. biliárd, gyerek játszószoba, internet, asztali tenisz, tenisz , hétvégenként a finn szauna,
Térítés ellenében igénybe vehető szolgáltatások: finn szauna, infraszauna, masszázs, babaágy, fürdőköpeny és kerékpárkölcsönzés.
Vendégeinknek klimatizált éttermünkben svédasztalos reggelit, félpanzió esetén 30 fő alatt 3 fogásos vacsorát menüválasztási lehetőséggel, 30fő felett svédasztalos vacsorát kínálunk. A szálloda halljában egy lobbybár található.
Társas összejövetelek, rendezvények lebonyolítására szolgál két különtermünk, mely 20 ill.60 fő befogadására alkalmas.
Háziállattal érkező vendégeinket is szívesen látjuk.
Egész évben akciós ajánlatokkal várjuk kedves vendégeinket!
Üdülési csekket elfogadunk!




Udvaros Panzió

panzió, vendéglátás, szálláshely


Két Szekér Fogadó

Étterem. Fogadó. Vendéglátás. 150 fõ befogadása. Szilveszteri programok. Nyitva: H-Szo: 11-22 Vasárnap: 11-15



Székely Vendégház

Esztergom belvárosában, a központtól 500, az élményfürdőtől 800, a Kis Duna sétánytól 100 méterre található a vendégházunk. Parkosított, zárt udvarral, parkolási lehetőséggel, kedvező árakkal, várjuk vendégeinket. Üdülési csekket elfogadunk!


GITTA APARTMAN

Csendes, nyugodt környezetben, külön bejáratú, teljesen felszerelt apartman várja pihenni vágyó vendégeit 5 férőhellyel. A nagy erkélyről csodálatos balatoni panoráma nyílik. Kerti sütő, játszótér, zárt parkoló áll a vendégek rendelkezésére. Pótágyazható. Bababarát szállás- kiságy, fürdetőkád igény szerint. Internetcsatlakozás megoldható.
Üdülési csekket elfogadunk.


Kurucz Vendégház

Bors Vendégház

Apartman

Hotel Beremend Rose

Különterem, Kondicionálóterem, Tenisz, Büfé, Masszázs, Játszótér, Borturizmus, Üdülési csekk




Hotel Citadella

Rendezvényhelyszín, terembérlés.


Hotel Família***

Étterem, Fedett uszoda, Szauna, Kondicionálóterem, Tenisz, Tévé, Telefonos szobák, Fürdőszobás szoba, Szolárium, Vegetáriánus, Minibár, Masszázs, Biliárd, Üdülési csekk




Hotel Írottkő Kőszeg***

Internetcsatlakozás, Fodrászat, Kozmetikus, Wellness, Reggeli, Üdülési csekk, Konferenciatechnika




Hotel Isabell

Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Szauna, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Reggeli, Információ, Mosoda, Vegetáriánus, Minibár, Áramforrás, Programszervezés, Söröző, Kulturális utak, Idegenvezetés, Rendezvényszervezés, Üdülési csekk, Online szállásfoglalás, Kerti parti, Internetcsatlakozás




Kezdőkör Étterem és Panzió

A Hotel Pécs történelmi belvárosának keleti kapujában, a híres Zsolnay gyár szomszédságában található. A Hotelben 31 fő kényelmes elhelyezésére van lehetőség. Kétágyas és háromágyas szobákban és lakosztályokban fogadjuk vendégeinket. A szobákban található színes TV, telefon, minibár a vendégek kényelmét szolgálja. Zárt gépkocsi parkoló nyújt biztonságot az autók elhelyezésére. A délelőtt 11 órától este 22 óráig nyitva tartó éttermünkben és sörbárunkban várjuk az ínyenc falatokra és italkülönlegességekre vágyó vendégeket. Rendezvények, baráti találkozók megtartására kiváló lehetőséget nyújt az étterem és a sörbár, kiegészülve a kellemes kerthelyiséggel, ahol egyedi falazott rostsütőn akár a vendégek is próbára tehetik saját sütő-főző tudományukat.



Hotel Kenguru

Tévé, Telefonos szobák, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Mosoda, Széf, Játszótér, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Szolárium, Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Söröző, Üdülési csekk, Természetvédelmi terület, Horgászat, Lovaglás, Vadászat, Nyitott uszoda, Különterem, Garázs, Parkoló




Hotel Klastrom***

Étterem, Különterem, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Tévé, Kutya, macska bevihető, Telefonos szobák, Fürdőszobás szoba, Reggeli, Cigányzene, Széf, Vegetáriánus, Minibár, Szoba szerviz, Söröző, Üdülési csekk, Taxi, Online szállásfoglalás, Fizetős parkoló


Hotel Kristály

Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Parkoló, Reggeli, Masszázs, Nemdohányzó, Üdülési csekk, Online szállásfoglalás




Hotel Pátria***

Taxi, Tévé, Kutya, macska bevihető, Telefonos szobák, Fürdőszobás szoba, Mosoda, Széf, Áramforrás, Szoba szerviz, Rádió, Nemdohányzó, Étterem, Reggeli, Üdülési csekk, Konferenciatechnika, Parkoló




Hotel Szabadi

Üdülési csekk


Hotel Uno***

Üdülési csekk


Igali Pihenõ Apartmanok

Igal a somogyi dombok között egy kellemes termál fürdõhely.

40 km-re a balaton déli partjától/Balatonföldvár/ és 25 km-re Kaposvártól.

Az apartmanház kb. 500m-re található a fürdõtõl.

Az arpartmanház 2006ban epült, egész évben várjuk a pihenni vágyokat.

Az apartmanokhoz 3.200 m² diszkert tartozik, nyugott csendes környezetben fekszik.

Az apartmanház területihez tartozik:

- zárt parkoló

- a füves területen kenyelmes nyugágyak állnak a vendégek rendelkezésére

- grill- , bogácsozó kiülõhely

- az apartmanok nagy részéhez terasz tartozik

- 3 apartman mozgáskorlátozott vendégeink rendelkezésére áll

összesen 5 db. 2 ágyas apartman és 2 db. 4 ágyas 2 hálószobás apartman

minden apartman fenyõbútorral, fitnessmatraccal és allergiamentes ágynemüvel van felszerelve:

- minikonyha hütõvel teljes felszereléssel

- mikrosütõ kérésre

- kisgyerekeknek utazóágy, fürdõkád

- kábel-TV

- fürdõszoba wc-vel és tusólóval

- központi fütéssel

Információ a fürdõrõl:

Az egész évben üzemelõ gyógyfürdõben alkáli-kloridos és hidrogénkarbonátos, a jódos vizek csoportjában tartozó 76C-os, csodálatos, egyedülálló gyógyhatású termálvíz 9 fedett ill. nyitott medencével várja a gyógyulni vágyókat.

Elsõsorban reumás, mozgásszervi, keringési zavarok, urológiai problémák, nõgyógyászati problémák gyógyulását segíti elõ. A fürdõben található gyógymasszás, tangentor, súlyfürdõ, szauna.

A gyógykezeléseket a TB támogatja.

Katalin Motel és Étterem

Étterem, Tévé, Kutya, macska bevihető, Telefonos szobák, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Pihenőpark




Kék Duna Wellness Hotel ****

2003 júniusában nyílt szálloda, közvetlenül a Duna-parton fekszik.
Céges tréningek és egyéni, családos pihenőket is várja.



Levanda Panzió és Étterem

Étterem, Különterem, Teke vagy bowling, Tévé, Ajándéküzlet, Parkoló, Fürdõszobás szoba, Reggeli, Mosoda, Természetvédelmi terület, Szüreti program, Sörözõ, Folklór program, Borozó, Nemdohányzó, Ifjúsági programok, Kulturális utak, Online szállásfoglalás, Kerti parti, Internetcsatlakozás

A LEVANDA Étterem & Panzió Soprontól keletre,
4 km-re nem messze a 84-es Fõúttól található.

2 SAS Hotel

A 2SAS Hotel a XVI. ker., Gordonka utca 14 szám alatt található, húsz szobás, minden igényt kielégítõ kis szálló amelyben a kedves vendég találhat egy kitûnõ, görög és magyar ételekre specializált éttermet, egy sörözõt, egy szaunát és egy tíz férõhelyes zárt parkolót. Minden szoba fürdõszobás, WC-s, szatelit TV-s, telefonos és van erkélyes, konyhás apartman is a házban. Az étterem 50 férõhelyes, hangulatos, egy görög tavernát idézõ milliõvel rendkívül alkalmas kisebb rendezvények lebonyolítására (esküvõk, bankettek, baráti találkozók, születésnapi ünnepségek) és nem utolsó sorban kellemes, minõségi borok várják a mediterrán ízek kedvelõit. Minden internetes asztalfoglaló 5%-os kedvezményben részesül!

étterem , fogadó, hotel, idegenforgalom, sörözõ, szálláshely, szálloda, turizmus, vendéglátás, drinkbár, esküvõ lebonyolítás, éttermi szolgáltatás, görög étterem , görög étel


Lovasbarát Fogadó

Lovas-szolgáltatások: fogattúra, túralovaglás, csillagtúra, tereplovaglás, amatőr lovasverseny.
Lovasoktatás: alap-, gyerek-, felnőtt-, futószáras lovasoktatás, lovasverseny


Major Fogadó

Lesalja major és az itt működő Major Fogadó a magas vagy az Öreg Bakony északnyugati lábánál, erdővel övezve, rendkívül szép természeti környezetben helyezkedik el. A 4 km-re lévő Réde községhez tartozik. Közelről látszanak a Magas-Bakony hegyei. A Major Gróf Eszterházy Pál birtoka volt, és a közelmúltban épületeit renoválták. Ez az egész hegyvidék legregényesebb, gyalogos vagy kerékpáros kirándulási lehetőségekben leggazdagabb vidéke. (Ördög-rét, Ördög-árok, Kőmosó völgy). Bázis szálláshelyként használva néhány kilométernyi utazással elérhető országosan ismerhető helyek: Zirc (műemlék, aroborétum), Csesznek (festői környezetű várromok), Pannonhalma (az évezredes múltú bazilika és monostor, az építészeti, képzőművészeti látnivalók gazdag együttese).
Nyitvatartás, információ:
A fogadó április 1-október 31-ig tart nyitva.
Szálláshely foglalás: 8-17.00-ig telefonon/faxon/e-mailben.
Recepció: 8.00 -17.00-ig. 17.00 után kérjük hívja a 06/30 966 15 62-es telefonszámot
Szolgáltatások:
Különterem, Szauna, Relaxáló masszázs, Kerékpár, Asztalitenisz, Főzési lehetőség, Programszervezés, Lovasturizmus, Kirándulás, gyalogtúra, Éjszakai túra, Üdülési csekk elfogadóhely.




Walden Hotel

A Manréza Hotel*** & Konferenciaközpont Dobogókőn új névvel, – WALDEN HOTEL*** – megújuló arculattal, de a régi családis hangulattal várja Vendégeit.

Szállodánk a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén a Pilis hegység egyik legszebb részén található, (Budapestről 40 perc ), 34 szobával és 8 családi apartmannal rendelkezik.

Modern technikával felszerelt konferenciaközpontunk akár 200 Fő, szekciótermeink 10-60 Fő részére szervezett rendezvények, tréningek ideális helyszíne.

Kertre néző éttermünk étlapját nemcsak a hotel vendégei, nemzetközi konferenciák részvevői, esküvői vacsorák szervezői, hanem a kirándulók is szívesen forgatják.
Madárbarát parkunkban, a környékbeli kirándulóhelyeken mind a kikapcsolódni vágyók, mind az aktív pihenést kedvelők megtalálhatják a felfrissülést. Szállodánkból rövid kirándulás alkalmával könnyen elérhetőek a környék festői települései, látnivalói.



Mohácsi Panzió

Forma-1 (4 nap)
1 fő/szoba: 47 EUR
2 fő/szoba: 68 EUR
3 fő/szoba: 86 EUR
4 fő/szoba: 103 EUR
5 fő/szoba: 123 EUR
Tévé, Kutya, macska bevihető, Légkondicionálás, Mosoda, Online szállásfoglalás, Kerti parti, Internetcsatlakozás, Nemdohányzó, Eszpresszó vagy drinkbár, Büfé, Reggeli, Minibár, Főzési lehetőség, Információ, Különterem, Garázs, Fizetős parkoló


Öregtói Vendégház

Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Kutya, macska bevihető, Vadászat, Fürdőszobás szoba, Reggeli, Puszta program, Lovasturizmus, Kirándulás, gyalogtúra, Ornitológia




Páterház Panzió és Étterem

Taxi, Tévé, Kutya, macska bevihető, Telefonos szobák, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Film előhívás, Gyógyfürdő a közelben, Nemdohányzó, Étterem, Reggeli, Vegetáriánus, Minibár, Különterem, Parkoló




Patonai Panzió .

HOTEL CAD elfogadóhely.
Fertõdön, a Ferto – Hanság Nemzeti Park közvetlen szomszédságában, a fertõdi Esterházy Kastély épületegyüttesének szívében épült új panziónkban, családias környezetben várjuk aktív és passzív pihenésre vágyó vendégeinket. Az épület földszintjén található egy kávézó, ahol a reggelit és igény esetén a vacsorát tálaljuk. Szállásunk a Hotel kategóriának kíván megfelelni, azonban az árversenyben, a panzió besorolást célozta meg. A környéken található programokról a www.patonai.hu weblap “Programajánló” címszó alatt részletesen tájékozódhat. A szállástól 5 km re termál vizes fürdo található, ez Hegykõ. Az Esterházy kastélyban a nyári idõszakban komolyzenei koncertek vannak, melyre igény esetén a jegyeket megvásároljuk.



Pellikán Hotel

Tévé, Ajándéküzlet, Fodrászat, Kutya, macska bevihető, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Reggeli, Kozmetikus, Áramforrás, Természetvédelmi terület, Söröző, Film előhívás




Radisson SAS Birdland Resort & Spa*****

Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Különterem, Fedett uszoda, Szauna, Kondicionálóterem, Gyógyászat a szállodában, Pénzváltás, Tévé, Mozgáskorlátozottaknak, Fodrászat, Kutya, macska bevihető, Golf, Kerékpár, Telefonos szobák, Légkondicionálás, Reggeli, Szolárium, Pihenőpark, Mosoda, Széf, Vegetáriánus, Minibár, Masszázs, Kozmetikus, Játszótér, Szoba szerviz, Konferenciatechnika, Biliárd, Programszervezés, Városlátogatás, Üzleti utak, Üdülési csekk, Jacuzzi, élményfürdő, Online szállásfoglalás, Családbarát szálláshely




Ria Panzió

Szauna, Kondicionálóterem, Tévé, Mozgáskorlátozottaknak, Kutya, macska bevihetõ, Kerékpár, Parkoló, Fürdõszobás szoba, Légkondicionálás, Reggeli, Mosoda, Széf, Vegetáriánus, Rent a Car, Borozó, Idegenvezetés, Rádió, Internetcsatlakozás




Romantik Hotel Schweizerhof

Reggeli, Üdülési csekk


Rubin Panzió

A várostól 3 km-re található, közel két hektáros parkban fekvő 500 nm-es épület 2006-ban lett teljes átépítés után panzióvá alakítva. Az ezüstfenyőkkel övezett exkluzív létesítmény kellemes helyszíne lehet a kikapcsolódásra, pihenésre vágyó vendégeinknek.

A panziónk 10 vendégszobával, és 3 lakosztállyal rendelkezik, melyek pótágyazhatóak. A szobák mindegyike fürdőszobával, igény szerint zuhanyzós, vagy hidromasszázs káddal felszereltek. Mindegyikük légkondicionált, telefonos, műholdas TV-vel, hi-fi-vel ellátott. Panziónk legfelszereltebb szobája a VIP lakosztály, mely fényterápiás hidromasszázskádja, és pikáns bútorozása révén kiválóan alkalmas a mézeshetek eltöltésére.

A vendégeink felüdülését szolgálja a földszinti bárunk, mely méltó helyszíne a szaunázás, szoláriumozás, és medencézés fáradalmainak kipihenésére. A panziónk a környéken egyedülálló 110 nm-es mediterrán hangulatú medenceterasszal rendelkezik ahol az év minden szakában élvezhetik vendégeink a melegvizes masszázs gyógyító hatásait. A parkban kellemesen kialakított bográcsozó, söröző, és piknikelő helyek várják az ide látogatókat.




Szent György Fogadó

Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Különterem, Tévé, Mozgáskorlátozottaknak, Kutya, macska bevihető, Telefonos szobák, Parkoló, Légkondicionálás, Széf, Minibár, Üdülési csekk, Wellness, Családbarát szálláshely




Szent István Panzió

Étterem, Különterem, Szauna, Horgászat, Tévé, Kutya, macska bevihető, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Reggeli, Szolárium, Széf, Rendezvényszervezés, Üdülési csekk, Internetcsatlakozás




Szili Vendégház

Garázs, Tévé, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Nemdohányzó, Apartman, Borturizmus, Üdülési csekk




The Corner House Panzió

Tévé, Kutya, macska bevihető, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Üdülési csekk, Internetcsatlakozás




Szent Anna Vendégház

A Szent Anna Vendégház (II. osztály) Eger egyik legkiemelkedőbb turistalátványosságának szívében, a történelmi belvárostól 10 percre, a sajátos hangulatú, csendes, pincéiről és borairól híres Szépasszony-völgyben található. A vendégház 7 db zuhanyzós szobával (22 férőhely) és egy különálló faházzal rendelkezik. Fenyőfákkal körülvett, rendezett parkosított udvara kiválóan alkalmas családi, baráti, illetve céges összejövetelek lebonyolítására (külön is igénybe vehető a filagória, a faház és a kert). Látogassa meg a galériánkat, és ha felkeltette érdeklődését vendégházunk, állunk leendő kedves vendégeink rendelkezésére.


Fenyves Panzió és Étterem

A Balaton északi partján, Balatonszepezden található a Fenyves Panzió. Kellemes környezetben, a vízparttól és a strandtól 200 m-re van. A 6 db 4 személyes faház és a főépületben lévő 2-3 ágyas szobák biztosítják vendégeinknek a gondtalan pihenést.
Minden lakrész fürdőszobás, Tv- vel és hűtőszekrénnyel ellátott.
A panzió területén napozó terasz úszómedencével teszi teljessé a kikapcsolódást.
Üdülési csekket elfogadunk.
Iskolás csoportok tavaszi-őszi kirándulásaira, sport-, nyelvtáborok /50 főig/ szervezésére lehetőséget biztosítunk.
Rendezvények szervezését is vállaljuk.



Fortuna Villa

Pihentetõ ünnepnapok a Fortuna Villa II-ben!

Érvényes:

Húsvét (2009. 04. 10 – 2009. 04. 14.)
Május 1. (2009. 04. 30 – 2009. 05. 03.)
Pünkösd (2009. 05. 29 – 2009. 06. 02.)
Augusztus 20. (2009. 08. 19 – 2009. 08. 24.)
Október 23. (2009. 10. 22 – 2009. 10. 26.)


4 nap / 3 éjszaka / 2 fõ részére stúdióapartmanban

reggelivel és 1 – 1 masszázssal
45.500.- Ft

félpanzióval és 1–1 masszázssal
53.000.- Ft

félpanzióval
50.000.- Ft

Üdülõhelyi díj: 380,- Ft / fõ / éjszaka a recepción külön fizetendõ /18 – 70 év között/!

Üdülési csekket elfogadunk!

Utazási irodák részére az akciós árakból jutalékot nem biztosítunk.


A Fortuna Villa csendes, nyugodt, panorámás helyen a villanegyedben található 700 méterre a Tófürdõtõl, mely 1997 óta családi vállalkozásban mûködik.

Apartmanjaink és stúdiószobáink azoknak a vendégeknek lettek kialakítva, akik a családias légkörû, kisebb szálláshelyeket kedvelik.

Igényesen berendezett apartmanok és stúdiószobák konyhablokkal, színes TV-vel és széffel felszereltek, erkély illetve terasz tartozik hozzájuk.

A Fortuna Villa rendelkezik:

- pezsgõfürdõ,
- szauna,
- kültéri úszómedence,
- kert, kerti bútorok,
- parkoló.

Szolgáltatásaink:

- szauna, pezsgõfürdõ, úszómedence (korlátlan használat),
- büféreggeli,
- félpanziós ellátás (egy 600 méterre lévõ zenés étteremben),
- gyógy-, talp-, nyirokmirigymasszázs,
- pedikûr,
- manikûr.

Igény szerint szervezzük:

- kirándulások,
- hõlégballon repülés,
- operettgála.

Több lehetõség van a közelben kirándulásra, sportolásra, a szabadidõ hasznos eltöltésére:

- Várak (Sümeg, Szigliget),
- Múzeumok (Festetics kastély, Balatoni múzeum),
- Lovaglás,
- Tenisz,
- Kerékpárutak,
- Balaton, Kis-Balaton,
- Élményfürdõk (Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdõ, Gránit Gyógyfürdõ Zalakaros)

Kedvezményeink:

- Belépõjegy a Tófürdõre,
- Belépõjegy a Naturmed Hotel Carbonába,
- Partnereinknél 5 – 10% kedvezmény.

Gyógykúra lehetõségek:

- Hotel Napsugár,
- Naturmed Hotel Carbona,
- Hotel Thermal,
- Hotel Aqua,
- Hévíz Gyógyfürdõ és Szent András Reumakórház



Laterum Motel

Orfű hegyek övezte, különleges klímájú üdülőhely, különleges értéke a karsztforrás vizével táplált tórendszer. A tó partján lévő 56 fős üdülőnkben 2-3 ágyas, zuhanyzós, wc-s szobákkal várjuk vendégeinket. Az üdülőhöz közös jól felszerelt konyha és társalgó tartozik. Ha kellemes pihenésre vágyi…



Kedves Vendégház .

A KEDVES vendégház Egerben a zöldövezeti Lajosváros városrészben található. A belváros gyalog 20 perc séta, a Szépasszonyvölgy 25-30 perc.



A házban 2 önálló szinten várjuk vendégeinket összesen 16 férõhellyel.
I. A teraszos szint ideális családoknak.
Ebben a 3 szobás apartmanban
2 – 3 – 4 személyes szobákkal, felszerelt konyhával és tágas fürdõszobával (nagyméretû káddal, 2 mosdóval) várjuk a pihenni vágyó vendégeinket.
II. A tetõtérben a narancsszínû szobákban elszeparálódni kívánó vendégeinknek, 2 db 2 személyes és 1db 2+1 személyes zuhanyzós szobákat kínálunk közös konyhával.



Szolgáltatásaink:



-Az udvaron grillezõ, bográcsozó, kemence várja a fõzéssel kikapcsolódni vágyókat.

-Vendégeink részére ingyenes wifi internet.

-Törölközõ,

-Kábel Televízió,

-Üdülésicsekk elfogadóhely.

Egyed Apartman

Csider Ház SZÉNA SZÁLLÓ

Vendégházunk Veszprém megyében, Magyarpolányban található, falu szélén, csendes, nyugodt környezetben. Vendégházunk 6+2 fő elszállásolását biztosítja. Gyermekek részére rácsoságy, etetőszék, evőeszközök biztosítva vannak. Udvaron hinta, csúzda, homokozó, egyéb játékok. Nyugágy, kerti fedett pihenő, kerti székek, asztal, bogrács, grillező biztosítva. 2008-tól 35 m2 közösségi helyiség áll rendelkezésre. Kerékpár kölcsönzés. Portánkon háziállatok: ló, póniló, hízó bikák, és a szomszéd cicája.
Várjuk Önöket házi ízekkel! Üdülési csekket elfogadunk!


Katerina Vendégház

A Mátra lábánál,Nagybátonyban a maconkai horgászparadicsom mellett,csendes utcában várja kedves vendégeit a Katerina Vendégház.Vadászok,horgászok,b aráti társaságok,Családok és kikapcsolódni vágyók számára. 3db 4 ágyas szobában.Vendégeink rendelkezésére áll: fürdő,mindennel felszerelt konyha,kábel TV.Az udvaron bográcsolási,grillezési lehetőség.Parkolás zárt udvarban.
Ár: 2500 Ft/fő/éj


Garden Panzió

A Garden Panzió Tiszaújváros kertvárosában családias, nyugodt környezetben várja pihenni, kikapcsolódni vagy üzleti céllal érkezõ kedves vendégeit.

Panziónk összesen 9 szobával rendelkezik, ezek közül 2db 2+2 ágyas és 7db 2 ágyas (midegyik pótágyazható) így összesen 22 vendégnek tud kényelmes szállást biztosítani.
Minden szoba légkondicionált, külön fürdõszobával, internet hozzáféréssel, mûholdas televízióval ellátott, reggelizési lehetõséget biztosítunk, emellett egyezetetés alapján teljes ellátás is igénybe vehetõ.
Zárt kertben kalakított grillezõ sarok hangulatos baráti összejövetelekhez nyújt otthont.
Újonnan kialakított konferencia termünk kiváló otthont tud biztosítani különbözõ megbeszéléseknek, tréningeknek, bemutatóknak, összejöveteleknek

Thermal Kemping

Hajdúszoboszlói Gyógyfürdo Rt. kempingje 1995-ben nyitotta meg kapuit a Böszörményi úton.
Kapacitása folyamatosan bovül, jelenleg 300 lakókocsi-állás áram-, ivóvíz-csatlakozási lehetôséggel és sátorhelyek várják az érkezoket a megfelelo kiszolgáló létesítményekkel.
A Thermál Camping varázsa a kellemes környezetben és abban rejlik, hogy a vendégek rendkívül kedvezô áron közvetlenül naponta többször felkereshetik a strandot, ahová a gyönyörű díszpark övezte tóparti úton kényelmesen átsétálhatnak.
E természetközeli szálláshely annyira népszerű, hogy tavaly például novemberben távozott az utolsó vendég, s márciusban már megérkeztek az elsô turisták. 1999-ben téliesített szociális helyiségeket építettek itt, így folyamatosan, egész évben várja vendégeit!
A recepció mellett mini ABC, a szomszédos fedett uszoda elocsarnokában étterem egészíti ki a kemping szolgáltatásait.


Koczor Pincészet és Vendégfogadó

Koczor Kálmán vagyok, a Koczor Pincészet tulajdonosa. Írhatnám, hogy alapítója, de ez csak jogi értelemben lenne igaz, mert a család szőlőhöz, borhoz kapcsolódó története nem velem kezdődik. Az igazi alapítók azok az ősök voltak, akik közel kétszáz éve az első szőlőtőkéket ültették a pécselyi Derékhegyen, Balatonfüredtől alig tíz kilométerre. Én és családom csak folytatói, és reméljük, kiteljesítői vagyunk az ő munkájuknak, hivatásuknak. Az elmúlt tizenöt évben újabb és újabb ültetvények telepítésével, pinceépítéssel, egyre finomabb borok előállításával igyekeztünk ennek a szép hivatásnak a nevét öregbíteni.
Úgy érzem, szőlőbirtokosként családommal sajátos kultúra részesei vagyunk, amelynek őrzése és gyarapítása a legfontosabb feladatunk. Ez saját, családi borászhagyományaink ápolását és új hagyományok teremtését jelenti, és vonatkozik mindazon kulturális és természeti kincsekre, amelyek a borvidékhez és tágabb pátriánkhoz köthetők.
Célunk hogy pincénkből évről évre a legjobb bor kerüljön ki. Olyan ital, amelyben összesűrűsödik hat generáció tapasztalata, felcsillan színeiben, ízeiben a Balaton-felvidék elbűvölő atmoszférája, és zamataiban szétolvad mindaz a jó szándék, kedv és erő, amely segítette a születését. Szeretnénk valami új, de mégis ismerős, régi gyökerű élménnyel gazdagítani Önt és mindazokat, akik pincénkben, vagy otthonukban borainkat isszák. Legyen egy palackban az érték és az élmény!
Kedves Látogató! Megtisztelő számomra, hogy felkereste honlapunkat. Böngéssze végig oldalainkat, és ismerkedjen pincészetünkkel! Ha kedvet kap borainkhoz, vagy szeretne kikapcsolódni néhány napig pincészetünk vendégszobáiban és társaságunkban, keressen fel minket. Várom, várjuk szeretettel.


Erdõs Vendégház és Apartman

2-3-4 ágyas légkondícionált apartmanjaink konyhával (mikróhullámú sütõvel, villanytûzhellyel, hûtõvel), televízióval, külön fürdõszoba és wc-vel, vezetéknélküli internethozzáféréssel felszereltek. Zárt parkoló az udvaron!
Közvetlen az apartmantól 10 m-re élelmiszerbolt található

B. Vitál Apartman

Apartman


Gold Haus Arany Vendégház

Szintén Balatonfüreden a zöldövezetben, csendes helyen épült ez a családi ház. A Balaton-parttól kb. 2500 méterre, a bevásárló központtól kb. 300 méterre található. Nagy kertjével (5×3,5m) kedvelt pihenőhellyé vált az utóbbi években a vendégek körében. A ház belső elrendezése miatt (négy darab kétágyas hálószoba, nappali színes televízióval, étkező, felszerelt konyha, zuhanyzó, wc, fürdőszoba) családok illetve baráti társaságok fogadására alkalmas. A ház vendégei részére kívánság szerint a reggeli lehetősége biztosított.


Hotel Astoria***

Parkoló, Fürdőszobás szoba, Reggeli, Széf, Vegetáriánus, Minibár, Nemdohányzó, Üdülési csekk


Saci Panzió

Hársfa Vendégfogadó

Ruszwurm Panzió

A városközponttól kb. 3-4 km távolságra fekszik a panziónk napos, csendes nyugodt környezetben. A kedélyes, családias, otthonos pihenőházat zöld környezet övezi.
A panzióhoz kertiterasz, zöld terület saját parkoló, társalgó, színes TV-vel és tusolóval ellátott szobák, apartmanok tartoznak.
Helyben 10 x 5 m-es fedett medence, füves teniszpálya áll vendégeink rendelkezésére. Közelben lovaglóiskola, horgásztó, szórakozóhelyek, kirándulóhelyek találhatók.
A Balaton, Keszthely, Hévíz 30 per alatt érhető el kocsival.




Gömöri Vendégház – Eger

A vendégházunk Eger kertvárosi részében a centrumtól autóval 6 perc, autóbusszal 10 percnyi járásra van. Öt szobánkban egyidejüleg 12+2 fõt tudunk fogadni. Minden szobához külön zuhanyzó és WC tartozik.


Kizárólag a vendégek használják:

-felszerelt konyha

-tusoló

-nappali

-különálló wc

-játszóudvar, kert

Szolgáltatások a szálláshelyen:

-Hûtõszekrény

-Mikrohullámú sütõ, Kenyérpirító, Teafõzõ, Kávéfõzõ

-Étkészlet, Evõeszköz

-Zuhanykabin, Mosdókagyló

-Vasaló, Vasalódeszka

-Színes televízió, Kábel TV
-Kerti bútorok, Tûzrakóhely, Grillezõ

-Kutya a portán, Kutya, macska bevihetõ

-Parkolási lehetõség az udvarban

Széll Vendégház

Vendégház


Scholz Vendégház

Vendégház


Lídia Apartmanhotel*** és Étterem

Nemdohányzó hotelünk a város központjában, a gyógyfüdőtől 200 m-re található. 37 db 2 ágyas apartman és 3 db 2 ágyas szobával – pótágyazhatók -, mediterrán kerttel várjuk kedves vendégeinket. Nemdohányzó éttermünkben kitűnő ételspecialitások találhatók.



Hotel Tagore

Hotel


Hotel Thetis

Hotel


Dévényi Vendégház

Vendégházunk Csesznek faluban egy csendes kis utcában található.
Vendégházunkban két apartmant alakítottunk ki kényelmesen 10-férõhellyel.
Elsõ apartmanban van egy tágas 4 ágyas szoba televízióval, fürdõszoba, felszerelt konyha (hûtõ, gáztûzhely, micró, edények).
Második apartmanban van egy 2-ágyas szoba, és egy tágas 4 ágyas szoba televízióval, fürdõszoba, felszerelt konyha (hûtõ, gáztûzhely, micró, edények).
Az apartmanok összenyithatók.
Nagyobb létszámesetén, az udvaron sátorozni is lehet, a házban lakókkal.
A bejáratok elõtt nagy fedett terasz szolgálja pihenésüket.
Zárt udvaron parkolhatnak autóval.
Udvaron a tûzrakóhelyen szalonnát süthetnek, bográcsozhatnak.
Gyerekek hintázhatnak, játszhatnak az udvaron.
A gondtalan pihenést biztosítja a csendes, tiszta levegõ, füves udvar, fajáték, hinta kialakítása.

Sárvári Vendégház

szállás, szálláshely, vendégház


Somló Hotel és Tornai Pincészet

Szabó Panzió

panzió

Szatmár Apartmanház

Faluház

Vendégház, Falusi vendégház, Egyéb szállások


Piccolo Panzió & Vendéglő és Söröző

Étkezési jegyeket elfogadunk, Légkondicionálás, Reggeli, Üdülési csekk, Internetcsatlakozás, Panzió


Kaló Vendégház

Novaj a Bükk hegység lábánál, Egertől dékeleti irányban 9 km-re, két domb völgyében fekszik. A községet M3-as autópályáról a füzesabonyi elágazásnál lekanyarodva, Eger városon keresztül, illetve Mezőkövesd irányából közelithetjük meg.
a 4 napraforgós Vendégház Novajon az Imre útca 30. szám alatt csendes,kellemes, nyugodt környezetben 2, 3, 4, ágyas szobáival, társalgóval -melyben müholdas TV, rádió, rexasztal, csocsó található- várja vendégeit. A házban jól felszerelt konyha és étkező van, ami az apartmanszerü használatot biztositja.
Zárt udvarában parkolási lehetőség, terasz, pagoda alatta grillezni, bográcsoznil lehet, lengő teke játszó udvar szolgálja a pihenni ványókat.
Fürdőzési lehetőség 9 km-re, horgászni 5 km-re lehet. Egerben a hires barokk épületek, az Egri Vár megtekintése lehet kellemes időtöltés. Izlelje meg Novajon és Egerben a Szépasszonyvölgyben a híres novaji, és egri borokat.
Ha felkeltettük érdeklődését, egész évben szeretettel várjuk. Kellemes szállást és pihenést biztosit Önöknek a Kaló Vendégház.Bónusz ajánlat: Vendégváró itallal várjuk vendégeineket.


Szandra Panzió***

A Szandra*** Panzió a Balaton északi partján, Alsóörsön található, Veszprémtől 12 km-re, a Bakony hegység elővonulatát képező dombos, erdős, festőien szép és egészséges klímájú Balaton felvidék lábánál.

Az elérést és megközelítést az M7-es autópálya, a 8-as és 71-es főút közelsége, valamint a kiváló vonat és autóbusz közlekedés optimálisan biztosítja. A panzió a vízparttól 800 m-re található csendes nyugodt környezetben.

A panzió 18 kétágyas, pótágyazható szobával és 2 apartmannal rendelkezik. A szobák mérete lehetővé teszi akár 4 személy (2 felnőtt, 2 gyermek) kényelmes elhelyezését. Valamennyi lakóegység korszerű fürdőszobával, mini bárral, színes televízióval és központi klímarendszerrel került kialakításra.
A panzió területén lévő wellness sarok (finn szauna, infra szauna, gőzkabin, jacuzzi) – amelyet vendégeink térítés nélkül használhatnak – lehetővé teszi a teljes kikapcsolódást. Gyermek- és családbarát panzióként szeretettel várjuk a kisgyermekes családokat is!



Kategóriák

Partnereink