Császár Hotel
A Hotel Császár Budán, a Margit híd lábától 500 méterre, a város központjában fekszik, közel a Duna-parthoz. A belvárostól tömegközlekedési eszközökkel éjjel-nappal könnyen megközelíthetõ.
Az épület az 1850-es években épült és kezdetben apácazárdaként mûködött. A szálloda a Komjádi-Császár uszodával közös épületben helyezkedik el, így a vendégek használhatják az 50 méteres feszített víztükrû szabadtéri medencét, illetve a 33 méteres és a tanmedencét.
A Hotel Császár két-, illetve négyágyas zuhanyozós szobái, valamint összenyitható családi szobái pótágyazhatóak. A Hotel Császár minden szobája légkondicionált, minibárral, satelit TV-vel és telefonnal felszerelt, kellemes és modern, hangulata mégis emlékeztet az épület eredetére. Félpanzió igénye esetén egy közeli étteremben van lehetõség a fõétkezésre, ahol a Hotel Császár egyéni vendégei is kedvezményesen étkezhetnek. Az épület közvetlen szomszédságában a Budai Irgalmas Rendi Kórház várja a gyógykezelésekre érkezõket.
G & G Panzió és Étterem Bánusz Tanya
Panziónk Dél – Magyarország egyik legszebb völgyében fekvő családi panzió. A szubmediterán klíma, az erdő csendje, valamint a környék nevezetességei kínálnak lehetőséget a pihenésre vagy tartalmas programok szervezésére
Família Panzió
Gyönyörű Balaton – vidéki panorámával, festői környezetben várjuk
Önt és kedves családját a balatonalmádi Família PanzióbanTV-vel és minibárral felszerelt komfortos szobáinkból csodálatos a kilátás a nap minden szakában más-más arcát mutató tóra. Vendégeink rendelkezésére áll a közös konyha, amelyben gondolva a nagycsaládok igényeire is, automata mosógép, szárítógép, mosogatógép, mikrosütő és gáztűzhely is található. A reggeli svédasztalos rendszerben a teraszon történik, ahol élvezheti a páratlan szépségű balatoni kilátást.Az idelátogatók gépkocsijukat zárt parkolóban helyezhetik el, szórakozásukat és kényelmüket felnőtt- és gyermek úszómedence, gyermekjátszótér, drinkbár, teraszok és kerti partihoz tűzrakóhely is szolgálja.
Az idelátogatók gépkocsijukat zárt parkolóban helyezhetik el, szórakozásukat és kényelmüket felnőtt- és gyermek úszómedence, gyermekjátszótér, drinkbár, teraszok és kerti partihoz tűzrakóhely is szolgálja.
Az idelátogatók gépkocsijukat zárt parkolóban helyezhetik el, szórakozásukat és kényelmüket felnőtt- és gyermek úszómedence, gyermekjátszótér, drinkbár, teraszok és kerti partihoz tűzrakóhely is szolgálja.Az idelátogatók gépkocsijukat zárt parkolóban helyezhetik el, szórakozásukat és kényelmüket felnőtt- és gyermek úszómedence, gyermekjátszótér, drinkbár, teraszok és kerti partihoz tűzrakóhely is szolgálja.Balatonalmádi centruma a panziótól gyalog 3-4 perc alatt megközelíthető. A strand 200m-re található. Lehetőség van vitorlázásra, horgászásra, lovaglásra és lovas sétakocsikázásra, hajókirándulásra. Almáditól 20km-re található a híres Badacsonyi borvidék, a Tihanyi félsziget a világhírű Tihanyi Apátsággal, valamint a gyógyvizéről híres Csopak és Balatonfüred. Rövid autózással megismerkedhet Veszprém nevezetességével: Gizella királynénk várával is.
Éjszakai szórakozást kedvelő vendégeink figyelmébe ajánljuk a Balatonalmádi és Alsóörs európai színvonalú diszkóját, valamint a balatoni borvidék kitűnőségeit kínáló számos borozót és sörözőt.Távolságok a háztól: Étterem: 200 m
Élelmiszerbolt: 50 m
Strand: 100 m
Balaton 100 m
Hajókikötő: 300 m
Központ: 200 m Árak
Szoba: 2 személy / éjszaka
Előszezon: ápr. 01 – ápr. 30. 9.000 Ft
Előszezon: máj. 01 – máj. 31. 10.000 Ft
Előszezon: jún. 01. – jún. 15. 12.000 Ft
Főszezon: jún. 16. – jún. 30. 14.000 Ft
Főszezon: júl. 01 – aug. 31. 15.000 Ft
Utószezon: szept. 01 – szept. 15. 12.000 Ft
Reggeli 2 fő részére / nap 4.000 Ft
Gyermek 10 éves korig / nap 3.000 Ft
Elérhetőség
Cím: Familia Panzió
H – 8220 Balatonalmádi
Dr. Óvári Ferenc u. 42.
Tel: 06 88 431-717
Mobil: +36 20 974-08-74
Mobil: +36 20 970-59-66
E-mail: varga_ibolya@invitel.hu
Weblap: www.zimmerinfo.hu/almadi/familia
Nádas Panzió és Pihenőpark
Tévé, Légkondicionálás, Pihenőpark, Széf, Játszótér, Strand-, sporteszköz kölcsönzés, Online szállásfoglalás, Esküvő, Kerti parti, Internetcsatlakozás, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Masszázs, Eszpresszó vagy drinkbár, Reggeli, Főzési lehetőség, Üdülési csekk, Ornitológia, Ifjúsági szállás, Apartman, Erdei Iskola, Programszervezés, Hajókirándulás, sétahajó, Puszta program, Ifjúsági programok, Kirándulás, gyalogtúra, Idegenvezetés, Rendezvényszervezés, Vízisport-lehetőség, Horgászat, Kerékpár, Jacuzzi, élményfürdő, Különterem, Konferenciatechnika, Mozgáskorlátozottaknak
Napsugár Panzió
Étterem, Gyógyfürdő a közelben, Tévé, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Vegetáriánus, Minibár, Szoba szerviz, Taxi
Oportó Étterem és Panzió .
Az Oportó Étterem és Panzió küldetése, hogy a villányi borvidék minõségi borainak kóstolása mellett, az ide látogató személyeknek vendéglátás szempontjából is felejthetetlen élményben legyen részük.
A vállalkozás ars poeticája: ‘”Minõségi borokhoz, minõségi vendéglátás!”
Péter Pál Panzió és Söröző
Étterem, Különterem, Parkoló, Reggeli, Üdülési csekk
Villa Rosa Panzió
Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Különterem, Tévé, Büfé, Parkoló, Reggeli, Széf, Vegetáriánus, Minibár, Fõzési lehetõség, Szoba szerviz, Konferenciatechnika, Sörözõ, Borozó, Városlátogatás, Taxi, Esküvõ, Családbarát szálláshely, Internetcsatlakozás
Wellness Hotel Kager***
A Wellness Hotel Kager*** 16 db. 2 ágyas szobával, 1 db. 4 fős apartmannal és 1 db. 2 fős apartmannal 2000-ben nyitotta meg kapuit. 2007-ben további 12 db. 2 ágyas, 1 db. 16 ágyas szobával, wellness részleggel és étteremmel bővült. Berendezéseivel, technikai felszereltségével, kényelmével és nem utolsó sorban hangulatos dél-Tiroli stílusú küllemével felülmúlja Harkány hasonló funkciójú épületeinek színvonalát.
Gőzkabin, pezsgőfürdők, fitnessterem, finn szauna, infraszauna, aroma szauna, konferenciaterem, úszómedence, bortrezor, bár.
2009. árak
Előszezon
01.04-03.31 Főszezon
04.01-09.30
12.21-01.03 Utószezon
10.01-12.19
2 ágyas szoba 1 fő részére 12 500 Ft. 15 000 Ft 12 500 Ft
2 ágyas szoba 2 fő részére 17 500 Ft 20 500 Ft 17 500 Ft
3 ágyas szoba 3 fő részére 21 500 Ft 25 500 Ft 21 500 Ft
Apartman 4 fő részére 26 500 Ft 31 000 Ft 26 500 Ft
Az árak tartalmazzák: svédasztalos reggelit, úszómedence használatát, napozóágyak használatát, pezsgőfürdők használatát, szaunák (infra, finn, aroma) használatát, gőzkabin használatát, fitnessterem használatát, fürdőköpenyek, papucsok és szaunatörölközők használatát , internetsarok és Wi-fi internet használatát, kerékpárok, asztalitenisz és minigolf használatát, zárt parkoló használatát, valamint az idegenforgalmi adót.
Masszázs: 2.500 Ft./30 perc
Napfürdő: 1.000.-/15 perc.
Félpanzió: 2.500 Ft.
Gyermekkedvezmény: 4 éves korig ingyenes.
Feketevölgy Panzió
Étterem, Különterem, Szauna, Tévé, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Nyitott uszoda, Üdülési csekk
Don Quijote Középkori Panzió – Étterem
Élvezze a hajdani császárok, királyok teljes kényelmét, felejthetetlen belsőépítésuetű, korhűen berendezett szállásunkon.
Panzió – Étterem Polgár
Idegenforgalmi szempontból a város egyik fontos vonzótényezője a víz, a vízhez kapcsolódó szabadidős tevékenységek lehetősége. A tiszán lehet kajak – kenu, csónakázás, hajókirándulás, vizitúra programokból választani.
A város másik nagy súllyal bíró adottsága a termálvízgazdagsága, melyre 1000 fő befogadóképességű gyógyhatású strandfürdő épült, mintegy 24 ha parkerdővel és 3 ha csónakázótóval övezve.
A tágabb környezet is többféle látványosságot jelent.
Áldos Panzió
Gyógyfürdõ a közelben, Kondicionálóterem, Horgászat, Tévé, Kutya, macska bevihetõ, Kerékpár, Telefonos szobák, Fürdõszobás szoba, Légkondicionálás, Reggeli, Információ, Minibár, Masszázs, Fizetõvendéglátás, Fõzési lehetõség, Konferenciatechnika, Programszervezés, Természetvédelmi terület, Táncterem, Apartman, Városlátogatás, Borturizmus, Kulturális utak, Lovasturizmus, Kirándulás, gyalogtúra, Üdülési csekk, Taxi, Wellness, Online szállásfoglalás, Családbarát szálláshely, Internetcsatlakozás, Õrzött parkoló
Andrea Wellness Panzió Hévíz***
Étterem, Különterem, Fedett uszoda, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Kondicionálóterem, Lovaglás, Tévé, Fodrászat, Kutya, macska bevihető, Kerékpár, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Reggeli, Szolárium, Cigányzene, Mosoda, Széf, Minibár, Masszázs, Kozmetikus, Játszótér, Főzési lehetőség, Puszta program, Nemdohányzó, Élőzene, Apartman, Autóbuszkirándulás, Borturizmus, Kerékpártúra, Üdülési csekk, Jacuzzi, élményfürdő
Deseda Panzió
Ébredt Ön már fel úgy, hogy a nyitott ablakon át beszivárgó tiszta, friss levegőt érzi? Nézett már ki úgy az ablakon ébredés után, hogy a párás zöld füvön a nap sugarai csillognak, miközben a madarak csiripelnek, a háttérben lovak vágtáznak, és a medence vizében visszatükröződik a felhőtlen ég? Ébredt már fel ébresztő óra helyett lónyerítésre? A Deseda Panzió ezt a csodálatos élményt biztosíthatja Önnek.
Liget Panzió – Csárda
A pomogyi határátkelőhelytől 3 km-re, a fertődi Eszterházy kastélytól nem messze fekvő Nyárligeten található a számos szolgáltatást nyújtó Liget csárda, amely éttermet, boltot, szépségszalont, valamint panziót foglal magába.
A közelünkben terül el a Fertő-Hanság Nemzeti Park, ahova a Fertő tavat körülölelő kerékpárúton könnyen el lehet jutni.
TÓ-KA Vendéglő és Panzió
Zalaegerszeg keleti kapujában, nyugodt környezetben várjuk kedves vendégeinket, magyaros, házias ételekkel kényelmesen berendezett szobákkal, kerti party rendezésére alkalmas, hangulatos parkkal, tóval, 100 fős kerthelyiséggel.
A házias ízek mellett étlapunkban a halételek, szárnyas ételek, vad- és marhahús ételek széles választéka megtalálható. A meleg napokra könnyed nyárias ételekkel várjuk a régi és új vendégeinket.
A színvonalas étkeztetés mellett rendezvények lebonyolítását is vállaljuk.
Lakodalmak, céges rendezvények, találkozók 130 (nyáron 230) főíg!
Palatinus Szálló
A Palatinus Szálló Sopron egyik legszebb részén, a történelmi belvárosban, a város jel-képétől, a Tűztoronytól alig 200 m-re, páratlan szépségű műemlékek karéjában található.
Az I. osztályú panzió meghitt, családias hangulatú, összesen 60 fő befogadására alkalmas.
Egyágyas, kétágyas szobáink, valamint apartmanjaink színes, SAT televízióval, zuhanyzóval, WC-vel felszereltek.
Fogadásokat, családi összejöveteleket, folklóresteket, kon-ferenciákat szívesen szervezünk! (A Liszt Ferenc Konferenciaközpont 100 m-re található.)
Galéria Panzió
4734 fős város az ország délnyugati szögletében, Zala megyében. Első írásos említése 1347-ből való. Szláv eredetű település. Műemlék jellegű látnivalók: a Szapáry kastély, az Aranybárány Fogadó és a barokk stílusú templom. 1923-tól fontos közúti határátkelőhely, s ma az ország egyik legjelentősebb délnyugati kapuja.
Mester Klub Panzió
1500 m2 alapterületű multifunkcionális csarnok, teremsport és egyéb rendezvények lebonyolítása.
Kertész Panzió
A kertész panzió Gyõr történelmi belvárosában található. Gyõr két nevezetességét, Közép-Európa legszebb barokk fõterét, a közelmúltban megújult Széchenyi teret és a jelent megtestesítõ – ám mûvészetével a jövõbe mutató Gyõri Nemzeti Színházat összekötõ utcácskában, az Iskola utcában található.
Meghitt, barátságos környezetben, udvarias kiszolgálással várjuk Kedves Vendégeinket.
Családias hangulatú szállodánkban 9 igényesen berendezett, fürdõszobás, színes televízióval felszerelt szoba várja a vendégeket, a pihenni vágyókat.
Panziónk rendelkezik saját étkezõvel, így vendégeink kényelmesen fogyaszthatják el a szobaárba beszámított bõséges reggelit. A reggelihez margarint, jamet (4 féle), kockasajtot (3 féle), kenyeret és zsemlét, valamint gyümölcslét szolgálunk fel.
Kertész PanzióTovábbi kínálatunk:
Ital: kávé, tea, kakaó.
Étel: sonka tojással (ham und eggs), omlett, szalámis tál, müzli, joghurt.
A kerékpárral érkezõ Vendégeink kerékpárjait fedett és zárt tárolóban helyezhetik el.
Szállodánkban vezeték nélküli, szélessávú Internet (WiFi Hot Spot) hozzáférést biztosítunk Vendégeinknek, természetesen térítésmentesen.
A város sétáló utcája, a Baross utca 2 percnyi sétára van szállodánktól, a Wellness fürdõ pedig csupán 10 perc gyalogosan.
Panziónk egész évben 24 órás nyitvatartással mûködik, éjjel-nappali portaszolgálattal állunk vendégeink rendelkezésére.
Tavi Tündér Panzió és Étterem
Reggeli ára: 500 HUF
Fekvés: Nyugodt, Vízparti
Gyermek kedvezmény: 50 % 14 év alatt
Szálláshely éttermi specialitása: Konyha jellege: magyar Menu: 400 Ft
Nyitva: 0-24h
Nyitvatartás szezonban: I.01.-XII.31.
Zárt férőhelyek száma: 60 fő
Nyitott férőhely: 60 fő
Kerthelység férőhelyei: 30 fő
Parkoló: 20 db
Buszparkoló: 2 db
Garage: 5 db
Konferenciaterem: 1 db
Legnagyobb konferenciaterem: 30 fő
Szobaszám/Szobatípus/Ár:
6 Pótágy 1000 HUF
10 Több ágyas 4000 – 6000 HUF
Tisza-tó Panzió
Tisza-tó Panzió!
Medence,teniszpálya,klímás szobák,étterem! Szabadvizi strand 200m-re,zárt parkoló!
4000ft/fő/éjszaka!
AKCIÓ!!!
Minden 7. éjszaka ajándék!!!
Gyerek kedvezmény:-6 éves korig ingyenes,12 éves korig 50% kedvezmény a szoba árból!!!
Saturnus camping!
Faházban:1900ft/fő/éjszakától!!!
Koma Étterem, Panzió, Pizzéria
Nyitva: szezonban:IV.20.-X.10.: 08-22h szezonon kívül:11-21h
Denis Panzió Étterem .
Lenti Zala megye délnyugati részén, a magyar-szlovén határ mentén fekvõ kisváros. Minden korosztály számára felejthetetlen élményt nyújthat e kisváros és környékének felfedezése, akár kisvasúton is. Sportolási lehetõséget biztosít a közelben található tekepálya, lovarda. A panziótól 3 kilométerre lévõ halastó a horgászat kedvelõinek nyújt sportolási lehetõséget. A környéken kiépített kerékpárutakon festõi tájakra juthat el a kedves idelátogató, valamint a kerékpárkölcsönzés is megoldott.
Szeretettel várjuk a vadászatnak hódoló vendégeinket is.
Lentiben az egész évben nyitva tartó gyógyfürdõtõl csupán 80 m-re, a camping közvetlen szomszédságában található Denis Restaurant & Panzió kiváló konyhájával és igényes szálláslehetõségével egész évben szeretettel várja Önt.
Étkeztetés
Az étterem belül 80 fõt, a teraszon 50 fõt tud fogadni. Négynyelvû étlappal várjuk vendégeinket (magyar, német, angol, szlovén). Bor-könyv áll Vendégeink rendelkezésére, melybõl megtudhatják, hol készítik a borokat, milyen „ízûek”, és milyen ételekhez ajánlottak.
Az étterem konferenciák tartására 60 fõs különteremmel rendelkezik, ami lehetõséget nyújt értekezletek, zártkörû rendezvények megtartására is.
Szállás szolgáltatás
panzió 11 szobával rendelkezik. 2 ágyas, 3 ágyas, valamint 4 ágyas zuhanyzós, televízióval, hûtõszekrénnyel és szobatrezorral felszerelt, légkondicionált szobákkal várjuk kedves vendégeinket. Igény esetén korlátlan internet elérhetõség a szobákban.
Valamint 4-5 férõhelyes apartman-ház igényelhetõ, mely az étteremtõl, és a gyógyfürdõtõl is 100 m-re található.
Gyermekkedvezmény: 2 éves kor alatt a pótágy ingyenes, 2-10 éves korú gyermekeknek 50% kedvezmény.
Áraink tartalmazzák az ÁFA-t, és az idegenforgalmi adót. Õrzött parkolóval rendelkezünk, és éjszakai portaszolgálat mûködik.
Az étterem-panzió tavasztól õszig reggel 7-22 óráig, télen 7-21 óráig nyitva tart.
Gesztenyés Fogadó .
…várja Önt Zalakaroson, az erdõ szélén elterülõ Gesztenyés Panzióban és Étteremben,
400 m-re az egész évben nyitva tartó termál-, gyógy- és élményfürdõtõl!
A nyugalom, az erdei séták, a hatalmas terasz úszómedencével és a barátságos, figyelmes kiszolgálás egyaránt biztosítékai a pihentetõ nyaralásnak mindenki számára. A kis panzió 2 kétágyas és 3 háromágyas, kényelmesen berendezett szobával várja az odalátogatókat.A földszinten található egy étterem a vendégek legnagyobb megelégedésére.
Újdonság! Hûsítõ vízpermet a kerthelyiségben! Nyáron akár 5-6 Celsius fokkal hûvõsebben várjuk Kedves Vendéginket!
ART Hotel
Art Hotel: 2008-ra felújított, középkategóriás, háromszintes, liftes, családias szálloda 46 szobával.Nyugodt, csendes környezetben a Gránit Gyógyfürdő közvetlen közelében található.
Szobáink kétágyasak melyek részben harmadik, normál fekvőhellyel ellátottak. Nagyobb családok számára 4 ágyas ill. összenyitható szobákkal is rendelkezünk. Felszereltségük: zuhanyzós fürdőszoba, hajszárító, kerti bútoros balkon, Tv, vezeték nélküli Internet (WIFI), minibár, telefon, szobaszéf .A szobák egy része klimatizált.
A szálloda udvarán napozó terasz, teniszpálya, gyermekjátszótér, ingyenes gépkocsi parkoló található. Házon belül térítésmentesen használhatók: wellness részleg: ellenáramoltatóval felszerelt termálvizes úszómedence, termálvizes pezsgő-élménymedence, fittnesz terem, sószoba. biliárd, gyerek játszószoba, internet, asztali tenisz, tenisz , hétvégenként a finn szauna,
Térítés ellenében igénybe vehető szolgáltatások: finn szauna, infraszauna, masszázs, babaágy, fürdőköpeny és kerékpárkölcsönzés.
Vendégeinknek klimatizált éttermünkben svédasztalos reggelit, félpanzió esetén 30 fő alatt 3 fogásos vacsorát menüválasztási lehetőséggel, 30fő felett svédasztalos vacsorát kínálunk. A szálloda halljában egy lobbybár található.
Társas összejövetelek, rendezvények lebonyolítására szolgál két különtermünk, mely 20 ill.60 fő befogadására alkalmas.
Háziállattal érkező vendégeinket is szívesen látjuk.
Egész évben akciós ajánlatokkal várjuk kedves vendégeinket!
Üdülési csekket elfogadunk!
Udvaros Panzió
panzió, vendéglátás, szálláshely
Kezdőkör Étterem és Panzió
A Hotel Pécs történelmi belvárosának keleti kapujában, a híres Zsolnay gyár szomszédságában található. A Hotelben 31 fő kényelmes elhelyezésére van lehetőség. Kétágyas és háromágyas szobákban és lakosztályokban fogadjuk vendégeinket. A szobákban található színes TV, telefon, minibár a vendégek kényelmét szolgálja. Zárt gépkocsi parkoló nyújt biztonságot az autók elhelyezésére. A délelőtt 11 órától este 22 óráig nyitva tartó éttermünkben és sörbárunkban várjuk az ínyenc falatokra és italkülönlegességekre vágyó vendégeket. Rendezvények, baráti találkozók megtartására kiváló lehetőséget nyújt az étterem és a sörbár, kiegészülve a kellemes kerthelyiséggel, ahol egyedi falazott rostsütőn akár a vendégek is próbára tehetik saját sütő-főző tudományukat.
Levanda Panzió és Étterem
Étterem, Különterem, Teke vagy bowling, Tévé, Ajándéküzlet, Parkoló, Fürdõszobás szoba, Reggeli, Mosoda, Természetvédelmi terület, Szüreti program, Sörözõ, Folklór program, Borozó, Nemdohányzó, Ifjúsági programok, Kulturális utak, Online szállásfoglalás, Kerti parti, Internetcsatlakozás
A LEVANDA Étterem & Panzió Soprontól keletre,
4 km-re nem messze a 84-es Fõúttól található.
Mohácsi Panzió
Forma-1 (4 nap)
1 fő/szoba: 47 EUR
2 fő/szoba: 68 EUR
3 fő/szoba: 86 EUR
4 fő/szoba: 103 EUR
5 fő/szoba: 123 EUR
Tévé, Kutya, macska bevihető, Légkondicionálás, Mosoda, Online szállásfoglalás, Kerti parti, Internetcsatlakozás, Nemdohányzó, Eszpresszó vagy drinkbár, Büfé, Reggeli, Minibár, Főzési lehetőség, Információ, Különterem, Garázs, Fizetős parkoló
Páterház Panzió és Étterem
Taxi, Tévé, Kutya, macska bevihető, Telefonos szobák, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Film előhívás, Gyógyfürdő a közelben, Nemdohányzó, Étterem, Reggeli, Vegetáriánus, Minibár, Különterem, Parkoló
Patonai Panzió .
HOTEL CAD elfogadóhely.
Fertõdön, a Ferto – Hanság Nemzeti Park közvetlen szomszédságában, a fertõdi Esterházy Kastély épületegyüttesének szívében épült új panziónkban, családias környezetben várjuk aktív és passzív pihenésre vágyó vendégeinket. Az épület földszintjén található egy kávézó, ahol a reggelit és igény esetén a vacsorát tálaljuk. Szállásunk a Hotel kategóriának kíván megfelelni, azonban az árversenyben, a panzió besorolást célozta meg. A környéken található programokról a www.patonai.hu weblap “Programajánló” címszó alatt részletesen tájékozódhat. A szállástól 5 km re termál vizes fürdo található, ez Hegykõ. Az Esterházy kastélyban a nyári idõszakban komolyzenei koncertek vannak, melyre igény esetén a jegyeket megvásároljuk.
Ria Panzió
Szauna, Kondicionálóterem, Tévé, Mozgáskorlátozottaknak, Kutya, macska bevihetõ, Kerékpár, Parkoló, Fürdõszobás szoba, Légkondicionálás, Reggeli, Mosoda, Széf, Vegetáriánus, Rent a Car, Borozó, Idegenvezetés, Rádió, Internetcsatlakozás
Rubin Panzió
A várostól 3 km-re található, közel két hektáros parkban fekvő 500 nm-es épület 2006-ban lett teljes átépítés után panzióvá alakítva. Az ezüstfenyőkkel övezett exkluzív létesítmény kellemes helyszíne lehet a kikapcsolódásra, pihenésre vágyó vendégeinknek.
A panziónk 10 vendégszobával, és 3 lakosztállyal rendelkezik, melyek pótágyazhatóak. A szobák mindegyike fürdőszobával, igény szerint zuhanyzós, vagy hidromasszázs káddal felszereltek. Mindegyikük légkondicionált, telefonos, műholdas TV-vel, hi-fi-vel ellátott. Panziónk legfelszereltebb szobája a VIP lakosztály, mely fényterápiás hidromasszázskádja, és pikáns bútorozása révén kiválóan alkalmas a mézeshetek eltöltésére.
A vendégeink felüdülését szolgálja a földszinti bárunk, mely méltó helyszíne a szaunázás, szoláriumozás, és medencézés fáradalmainak kipihenésére. A panziónk a környéken egyedülálló 110 nm-es mediterrán hangulatú medenceterasszal rendelkezik ahol az év minden szakában élvezhetik vendégeink a melegvizes masszázs gyógyító hatásait. A parkban kellemesen kialakított bográcsozó, söröző, és piknikelő helyek várják az ide látogatókat.
Szent István Panzió
Étterem, Különterem, Szauna, Horgászat, Tévé, Kutya, macska bevihető, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Reggeli, Szolárium, Széf, Rendezvényszervezés, Üdülési csekk, Internetcsatlakozás
The Corner House Panzió
Tévé, Kutya, macska bevihető, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Üdülési csekk, Internetcsatlakozás
Fenyves Panzió és Étterem
A Balaton északi partján, Balatonszepezden található a Fenyves Panzió. Kellemes környezetben, a vízparttól és a strandtól 200 m-re van. A 6 db 4 személyes faház és a főépületben lévő 2-3 ágyas szobák biztosítják vendégeinknek a gondtalan pihenést.
Minden lakrész fürdőszobás, Tv- vel és hűtőszekrénnyel ellátott.
A panzió területén napozó terasz úszómedencével teszi teljessé a kikapcsolódást.
Üdülési csekket elfogadunk.
Iskolás csoportok tavaszi-őszi kirándulásaira, sport-, nyelvtáborok /50 főig/ szervezésére lehetőséget biztosítunk.
Rendezvények szervezését is vállaljuk.
Fortuna Villa
Pihentetõ ünnepnapok a Fortuna Villa II-ben!
Érvényes:
Húsvét (2009. 04. 10 – 2009. 04. 14.)
Május 1. (2009. 04. 30 – 2009. 05. 03.)
Pünkösd (2009. 05. 29 – 2009. 06. 02.)
Augusztus 20. (2009. 08. 19 – 2009. 08. 24.)
Október 23. (2009. 10. 22 – 2009. 10. 26.)
4 nap / 3 éjszaka / 2 fõ részére stúdióapartmanban
reggelivel és 1 – 1 masszázssal
45.500.- Ft
félpanzióval és 1–1 masszázssal
53.000.- Ft
félpanzióval
50.000.- Ft
Üdülõhelyi díj: 380,- Ft / fõ / éjszaka a recepción külön fizetendõ /18 – 70 év között/!
Üdülési csekket elfogadunk!
Utazási irodák részére az akciós árakból jutalékot nem biztosítunk.
A Fortuna Villa csendes, nyugodt, panorámás helyen a villanegyedben található 700 méterre a Tófürdõtõl, mely 1997 óta családi vállalkozásban mûködik.
Apartmanjaink és stúdiószobáink azoknak a vendégeknek lettek kialakítva, akik a családias légkörû, kisebb szálláshelyeket kedvelik.
Igényesen berendezett apartmanok és stúdiószobák konyhablokkal, színes TV-vel és széffel felszereltek, erkély illetve terasz tartozik hozzájuk.
A Fortuna Villa rendelkezik:
- pezsgõfürdõ,
- szauna,
- kültéri úszómedence,
- kert, kerti bútorok,
- parkoló.
Szolgáltatásaink:
- szauna, pezsgõfürdõ, úszómedence (korlátlan használat),
- büféreggeli,
- félpanziós ellátás (egy 600 méterre lévõ zenés étteremben),
- gyógy-, talp-, nyirokmirigymasszázs,
- pedikûr,
- manikûr.
Igény szerint szervezzük:
- kirándulások,
- hõlégballon repülés,
- operettgála.
Több lehetõség van a közelben kirándulásra, sportolásra, a szabadidõ hasznos eltöltésére:
- Várak (Sümeg, Szigliget),
- Múzeumok (Festetics kastély, Balatoni múzeum),
- Lovaglás,
- Tenisz,
- Kerékpárutak,
- Balaton, Kis-Balaton,
- Élményfürdõk (Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdõ, Gránit Gyógyfürdõ Zalakaros)
Kedvezményeink:
- Belépõjegy a Tófürdõre,
- Belépõjegy a Naturmed Hotel Carbonába,
- Partnereinknél 5 – 10% kedvezmény.
Gyógykúra lehetõségek:
- Hotel Napsugár,
- Naturmed Hotel Carbona,
- Hotel Thermal,
- Hotel Aqua,
- Hévíz Gyógyfürdõ és Szent András Reumakórház
Garden Panzió
A Garden Panzió Tiszaújváros kertvárosában családias, nyugodt környezetben várja pihenni, kikapcsolódni vagy üzleti céllal érkezõ kedves vendégeit.
Panziónk összesen 9 szobával rendelkezik, ezek közül 2db 2+2 ágyas és 7db 2 ágyas (midegyik pótágyazható) így összesen 22 vendégnek tud kényelmes szállást biztosítani.
Minden szoba légkondicionált, külön fürdõszobával, internet hozzáféréssel, mûholdas televízióval ellátott, reggelizési lehetõséget biztosítunk, emellett egyezetetés alapján teljes ellátás is igénybe vehetõ.
Zárt kertben kalakított grillezõ sarok hangulatos baráti összejövetelekhez nyújt otthont.
Újonnan kialakított konferencia termünk kiváló otthont tud biztosítani különbözõ megbeszéléseknek, tréningeknek, bemutatóknak, összejöveteleknek
Ruszwurm Panzió
A városközponttól kb. 3-4 km távolságra fekszik a panziónk napos, csendes nyugodt környezetben. A kedélyes, családias, otthonos pihenőházat zöld környezet övezi.
A panzióhoz kertiterasz, zöld terület saját parkoló, társalgó, színes TV-vel és tusolóval ellátott szobák, apartmanok tartoznak.
Helyben 10 x 5 m-es fedett medence, füves teniszpálya áll vendégeink rendelkezésére. Közelben lovaglóiskola, horgásztó, szórakozóhelyek, kirándulóhelyek találhatók.
A Balaton, Keszthely, Hévíz 30 per alatt érhető el kocsival.
Szabó Panzió
panzió
Piccolo Panzió & Vendéglő és Söröző
Étkezési jegyeket elfogadunk, Légkondicionálás, Reggeli, Üdülési csekk, Internetcsatlakozás, Panzió
Szandra Panzió***
A Szandra*** Panzió a Balaton északi partján, Alsóörsön található, Veszprémtől 12 km-re, a Bakony hegység elővonulatát képező dombos, erdős, festőien szép és egészséges klímájú Balaton felvidék lábánál.
Az elérést és megközelítést az M7-es autópálya, a 8-as és 71-es főút közelsége, valamint a kiváló vonat és autóbusz közlekedés optimálisan biztosítja. A panzió a vízparttól 800 m-re található csendes nyugodt környezetben.
A panzió 18 kétágyas, pótágyazható szobával és 2 apartmannal rendelkezik. A szobák mérete lehetővé teszi akár 4 személy (2 felnőtt, 2 gyermek) kényelmes elhelyezését. Valamennyi lakóegység korszerű fürdőszobával, mini bárral, színes televízióval és központi klímarendszerrel került kialakításra.
A panzió területén lévő wellness sarok (finn szauna, infra szauna, gőzkabin, jacuzzi) – amelyet vendégeink térítés nélkül használhatnak – lehetővé teszi a teljes kikapcsolódást. Gyermek- és családbarát panzióként szeretettel várjuk a kisgyermekes családokat is!
Vízimalom Panzió
Étterem, Horgászat, Lovaglás, Kutya, macska bevihető, Kerékpár, Vadászat, Parkoló, Reggeli, Pihenőpark, Kirándulás, gyalogtúra, Rendezvényszervezés, Üdülési csekk, Családbarát szálláshely, Osztálykirándulásra alkalmas
Zöldház Panzió
Étterem, Vízisport-lehetőség, Horgászat, Lovaglás, Tévé, Kutya, macska bevihető, Kerékpár, Vadászat, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Reggeli, Mosoda, Vegetáriánus, Játszótér, Üdülési csekk, Esküvő, Kerti parti, Családbarát szálláshely, Internetcsatlakozás
Átrium Panzió & Wellness
Étterem, Különterem, Szauna, Tévé, Mozgáskorlátozottaknak, Kutya, macska bevihető, Kerékpár, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Reggeli, Vegetáriánus, Minibár, Masszázs, Áramforrás, Szoba szerviz, Programszervezés, Hajókirándulás, sétahajó, Borozó, Nemdohányzó, Városlátogatás, Kirándulás, gyalogtúra, Idegenvezetés, Ornitológia, Üdülési csekk, Taxi, Gyerekmedence, Jacuzzi, élményfürdő
Rácz Tanya Panzió Étterem
A Rácz Lovastanya Pécstől 15 km-re, az orfűi viziparadicsomszomszédságában, jó levegőjü, gyönyörű környezetben található.A családias hangulatú panzió 50 hektáros területe kiválóanalkalmas aktív és passzív pihenésre, kikapcsolódásra,szórakozásra. A vendégeket saját horgásztó, 50 darabosménes, miniállatkert, medence és sok szolgáltatás várja.
A panzió egyben kiinduló pont lehet a környékbelinevezetességek megtekintéséhez.
A panzióról: 2001-ben lett felújítva és bővítve.
Szobáink 2-3-4 ágyasak (zuhany, fürdő, wc, tv, hűtő)
19 db 2 ágyas + pótágy.
A turista szobák 2-3-6-7 ágyasak (mosdóval, a fürdő, wc folyosón)
Összesen 96 főt tudunk elszállásolni.
Az étteremről: II. osztályú, kitűnő magyaros, tájjelegűés vegetáriánus ételekkel. A szabadban grillező, bogrács, üst, kemence, nyárs üzemel. Buszos csoportok fogadása, étkeztetése.
Delanta Panzió ***
Eszpresszó vagy drinkbár, Különterem, Kondicionálóterem, Horgászat, Tévé, Kutya, macska bevihetõ, Telefonos szobák, Parkoló, Fürdõszobás szoba, Reggeli, Széf, Minibár, Rent a Car, Áramforrás, Szoba szerviz, Nemdohányzó, Apartman, Üdülési csekk, Online szállásfoglalás, Családbarát szálláshely, Internetcsatlakozás
GERE Pince, Panzió
Borkóstolás hideg, meleg étellel.Különterem, Szauna, Tévé, Kerékpár, Légkondicionálás, Reggeli, Borozó, Borturizmus, Üdülési csekk, Jacuzzi, élményfürdő
Horváth Ház Panzió
Étterem, félpanziós lehetőség, sportolási lehetőségek házközelben, kerékpártárolás.
A szobákban zuhany, WC és színes tévé. Gazdasági társaságok, cégek részére egyedi üdülési konstrukciók.
Érdeklődni: Meditours Kft.
Révkapu Panzió
Töltsön el néhány napot Mohácson a Révkapu panzióban. A harmonikus, szép színekkel, modern bútorokkal kialakított családias hangulatú panzió az év minden napján a vendégek rendelkezésére áll.
Tokaji Panzió***
A Tokaji Panzió Keszthely egyik legjobban felszerelt, a legtöbb szolgáltatást nyújtó és legolcsóbb szálláshelye.
A panzió Keszthely zöldövezetében, a Balaton-parttól csupán 100 m-re, a strandtól 300m-re, a városközponttól pedig 800 m-re található.
A panzió négy egymás melletti épületbõl áll ( ?A? ház, ?B?ház, ?C? ház, ?D? ház ).
A szálláshelyen, így több mint 80 fõ kényelmes elszállásolására van lehetõség.
A szobák erkéllyel vagy terasszal rendelkeznek. Mindegyik szoba saját fürdõszobával (WC, zuhanyzó), hûtõvel, kábel TV-vel ellátott. A ?D? ház szobáiban pedig még egy-egy kis teakonyha is található.
A Tokaji panzió büszkélkedhet garantáltan a térség legjobb és legszélesebb választékot nyújtó svédasztalos reggelijével. Délutánonként pedig hûsítõ italokat és fagylaltot fogyaszthatnak vendégeink a reggelizõ hatalmas teraszán.
Keszthelyen egyedülálló módon csak a Tokaji panzió rendelkezik három úszómedencével.
A pálmafákkal díszített udvaron két úszómedence várja ingyenes nyugágyakkal és napernyõkkel vendégeinket. A belsõ fûthetõ úszómedencénk pedig rossz idõ esetén nyújthat kikapcsolódást felnõtteknek és gyerekeknek egyaránt.
Panziónk a sportolni vágyókról sem feledkezik meg. Asztalitenisz , asztalifoci, biliárd és fitneszterem várja az aktív pihenést választókat.
Panziónk rendelkezik Keszthelyen a legtöbb modern kerékpárral, amit ingyenesen biztosítunk vendégeink rendelkezésére. A közelben pedig számos egyéb sportolási lehetõség adódik a szabadidõ eltöltésére: teniszpálya ( 100 m), minigolf ( 200 m), lovaglás ( 700 m) és természetesen a vízisportok széles választéka.
Wellness szolgáltatásaink közt szerepel a finn szauna, az infraszauna , a gõzfürdõ, a szolárium és a vendégeink által igen kedvelt pezsgõfürdõ. Természetesen nem feledkezhetünk meg a masszázsról sem, amit minden kedves vendégünknek feltétlenül kipróbálásra ajánlunk.
Az üzletembereknek és az internetfüggõknek a nyaralás alatt sem kell megválniuk kedvenc szórakozásuktól, emailjeik olvasásától köszönhetõen a panzióban található vezeték nélküli internetkapcsolatnak.
Erdei Étterem és Panzió
Az Erdei Vendéglõ és Panzió a Kittenberger Kálmán Növény-és Vadaspark hátsó bejárata és az állatkerthez tartozó Szafari park között terül el Veszprémben, a Gulya-dombon.
A vadregényes, csodálatos természeti környezetben található, felújított és megszépült, patinás vendéglátóhelyet a Vadasparkot felkeresõ és azon végigsétáló vendégek az állatkert nyitva tartási ideje alatt érhetik el, vagy a veszprémi Kiskõrösi utcából gépkocsival közelíthetik meg.
Vendéglõ:
Gyermek-centrikus, családias vendéglõnk magyaros és vadétel-specialitásokkal, házias ízekkel, széles italválasztékkal várja vendégeit.
Tavasztól õszig Veszprém egyik legnagyobb és leghangulatosabb kerthelyiségében – a gyermekek legnagyobb örömére – karnyújtásnyira
a békésen legelészõ állatoktól élvezhetik vendégeink a gasztronómia és
a környezet minden élményét, szépségét és örömét.
Panziónk 10 hangulatos szobája között megtalálható:
- a nagyobb család együttes elhelyezésére alkalmas lakrész,
- a világtól elbújni vágyó szerelmespárok rejtekeként szolgáló
kényelmes, franciaágyas szoba,
- a megpihenni kívánó magányos turisták számára is csendes
és nyugalmas kis szoba!
Fürdõszobával felszerelt szobáink akár az éttermen, akár panziónk
külön bejáratán keresztül érhetõk el!
Az 5 személyes finn szaunánk
és 3 személyes hidromasszázs-kádunk külön kérésre igénybe vehetõ.
Távol a város zajától, környezeti ártalmaitól, mégis közel a Bakony és Balaton találkozásánál fekvõ – ezeréves múltú, romantikus kirándulóhelyekkel rendelkezõ – városhoz, amely utolérhetetlen
hangulatot kínál a természetet kedvelõ vendégeinknek.
Panziónk vendégei térítés ellenében használhatják jakuzzinkat
és finn szaunánkat.
A szolgáltatás díja: 1200 Ft / fõ / nap
Szobaáraink:
Egyágyas szoba: 7500 Ft / éj
Kétágyas szoba: 10 600 Ft / szoba / éj
Négyágyas szoba: 14 200 Ft / szoba / éj
Gyermekeknek 4 éves korig nem számítunk fel külön díjat.
Az árak nem tartalmazzák az idegenforgalmi adót,
melynek mértéke: 380 Ft / fõ / éj.
Bruttó áraink a következõ szolgáltatásokat tartalmazzák:
reggeli
WIFI Internet elérhetõség
5 személyes finn szauna
3 személyes hidromasszázs-medence
Színes TV
fürdõszoba
pihenõszoba
Gyermekeknek
szabadtéri játszótér a kicsiknek
pelenkázó helyiség
gyerekágy (babaágy) és ágynemû
fürdetõkád
etetõszék
gyermekmenü
A következõ hitelkártyákat fogadjuk el:
AMEX, VISA, VISA ELECTRON, MATERCARD, MAESTRO
Üdülési csekk elfogadóhely!
Napkelte Panzió***
A Napkelte Panzió kitárta kapuit mindazok előtt, akik egy meghitt, családias hangulatú, vendégszerető helyen kívánnak hódolni a kulináris élvezeteknek, és azon fáradt utazók előtt is, akik egy hosszú nap után, az otthontól távol a 41-es főút mentén, a 12-es km-kő ?árnyékában? kívánják álomra hajtani fejüket.
Szent Hubertus Panzió és Étterem
Nyugalomra, csendre, jó levegõre, egyszóval igazi pihenésre vágyik? Mindezt megkaphatja, ha ellátogat a mesebeli helyen, a 84-es fõút mentén, a Sümeg és Uzsa közti “kerekerdõ” kellõs közepén található Szent Hubertus Étterem és Panzióba. Jöhet egyedül, a családjával, baráti társaságával, sõt akár összes munkatárásával. Kínálatunk végtelen, szállástól az étkezésig, a kiránduláig mindenrõl gondoskodunk.
A három hektáros területen fekvõ panziónkban 21 férõhelyén, kétágyas, pótágyazható, fürdõszobás, televíziós szobákkal várjuk, kívánság szerint reggelivel, fél- avagy teljes panziós ellátással. Ígérhetjük, napközben sem fog unatkozni, programként lovaglás, kocsikázás, télen szánkózás, vadászlovaglás, western kocsikázás, erdei séta, hõlégballonos kirándulás, szabadtéri fürdési lehetõség várja vendégeinket. Természetesen a sportot sem kell mellõzniük, kedvük szerint többféle lehetõség közül választhatnak, említsük például a teniszt, az íjászatot, a tekét, a focit, a röp- és kosárlabdát. A szabadtéri színpadon meghatározott idõközönként a legnevesebb magyar együttesek koncerteznek.
Ezenkívül van még 14 db téliesített egyenként 6 ágyas faház és sátorozásra is van lehetõség és így az összes férõhelyek száma 120 fõ.
Vendégeink a hagyományos ételek mellett igazi, évszázados helyi specialitásokból válogathatnak. Következzék egy kis gasztronómiai “ínycsiklandozás”: tárkonyos szarvascomb leves, cipóban sült csülök, sümegi csupros töltött káposzta, stb. További különlegesség, hogy ezek az ételek vendégeink szeme láttára búbos kemencében készülnek. Ki-ki eldöntheti, hogy azokat reprezentatív éttermünket, vagy kerthelyiségünkben fogyasztja el…
A Szent Hubertus Étterem és Panzió rendezvények (cégek találkozója, esküvõk, baráti, családi események, egyéb összejövetelek) lebonyolítását vállalja, 100-500 fõig. Ugyancsak felkészültünk a konferenciákra, melyekhez minden technikai eszköz (az írásvetítõtõl, az Internet elérhetõségig) rendelkezésre áll.
Szeretettel várjuk kedves vendégeinket!
Sziklakert Étterem és Panzió
Nyíregyháza zöld övezetében, a Bujtosi városligetben csendes, hangulatos környezetben található.
2001. május 1-én nyitottunk, családi vállalkozásként üzemelünk. Éttermünk 140 fõs, különterem 40 fõs, a terasz 50 fõs és a panziónk 10 szobával áll vendégeink rendelkezésére.A gépkocsiknak zárt udvaros parkolót tuduk biztosítani. Éttermünk á la carte-os , menüs és rendezvényes vendéglátást is szolgáltat. Hétvégén, pénteken illetve szombaton élõzenés müsorral és finom ételspecialitásokkal kedveskedünk vendégeinknek
Vállaljuk
- Esküvõk
- Állófogadások
- Családi ünnepek
lebonyolítását, és korlátozott számban a vendégek elszállásolását!
Panziónkban 10 szobával állunk vendégeink rendelkezésére.
Szobáink zuhanyzó, szines Tv, internet hozzáférhetõségel állnak rendelkezésre, nyáron klimatizált szobát is választhatnak!
Szinbád Étterem és Panzió
Szállodáink a történelmi belvárosban, a sétáló utca közvetlen közelében találhatóak, a vasútállomásról közvetlen autóbuszjárattal megközelíthetőek.
Autós Ételbár és Panzió .
Szeretettel várjuk családias hangulatú panziónkban és éttermünkben. Autós Ételbárunk a Balatonra vezetõ 76-os fõútvonal mellett az osztrák határtól 40 km-re található. Kínálatunkban szerepelnek a hagyományos zalai és vasi ételek(dödölle, burgonyaprósza) mellett más tájjellegû ételkülönlegességek is.
Kamionos pihenõhelyünkön 25 darab kamion parkolására van lehetõség. Az országút vándorai részére pedig zuhanyzási lehetõséget biztosítunk kedvezõ áron.
Mozgássérülteket is tudunk fogadni éttermünkben, számukra mozgássérült WC is rendelkezésükre áll.
Sok szeretettel várjuk Önöket vendéglõnkben.
Nálunk megismerhetik az igazi magyaros ízeket.
Házias ételek, udvarias kiszolgálás, olcsó árak
Csoportok étkeztetését is vállaljuk.
Panziónkban 5 db 2 ill. 3 ágyas szoba található.
Valamennyi szoba zuhanyzóval és WC-vel ellátott..
Tetõtéri szobáink olcsó áraik ellenére igényesen és otthonosan berendezettek, biztosítják a nyugodt pihenési lehetõséget.
Ozmánbük földrajzi helyzetébõl adódóan szívesen látjuk a 8-as fõút irányába, vagy az ausztriai sítelepekre utazó megfáradt vendégeinket is.
A hosszabb idõt nálunk töltõk számára kitünõ kirándulási lehetõségeket tudunk ajánlani (lásd.:látnivalók menüpont)
Csóka Panzió
Panzió
Kisbojtár Panzió
Étterem, Különterem, Kutya, macska bevihető, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Fizetővendéglátás, Élőzene, Üdülési csekk, Családbarát szálláshely, Osztálykirándulásra alkalmas
Muskátli Panzió
Üdülési csekk
Sabaria Vadása Panzió
Fedett uszoda, Üdülési csekk, Családbarát szálláshely
Vadgesztenye Panzió .
Hazánk egyik legszebb vidékén – ahol mediterrán típusú éghajlat az uralkodó – egy régi vízimalom átalakításából született meg panziónk. Hatalmas õsfás parkunk egy 150 éves gesztenyefával büszkélkedik. Kíváncsi vagy ránk? Gyere, nézz meg minket!
St. Kristóf Étterem Panzió
Félpanzió 3 éjszakától 5500 Ft/fő.
Tia Maria Panzió
Étterem, Tévé, Telefonos szobák, Parkoló, Minibár, Nemdohányzó, Élőzene, Üdülési csekk, Családbarát szálláshely
Várkert Panzió
A feltüntetett szobaárak 2008. márciustól érvényesek.
Jelenleg a kétágyas szoba ára 13000-14000 Ft, pótágy 4000 Ft és a többágyas szoba ára 17000-20000 Ft között van.
Veronika Panzió .
A Zempléni hegység nyugati lábánál helyezkedik el Regéc, ez a 800 éve alapított 120 lelkes kicsiny település. A község központjában található a Veronika Panzió.
A panziót 12.000 m2 park veszi körül, melyben szalonnasütõ, grillezõ fõzõhelyeket alakítottunk ki, ezenkívül pihenõhelyek, kilátó és játszótér teszi gondtalanná a kikapcsolódást.
A panzióban 6 szobában egyszerre 20 fõ tud kényelmesen pihenni. Minden szobához illetve lakosztályhoz zuhanyzós fürdõszoba, TV, minibár tartozik. A földszinten található a bár – társalgó, ahol lehetõség van különbözõ üdítõk és egyéb italok fogyasztására is.
Elhelyezés:
4 db 2+2 ágyas kétszobás lakosztály
2 db kétágyas szobákban
Nagyobb létszámú csoport esetén szállásról tudunk gondoskodni más helyen is.
Ellátás:
Szintén a földszinten helyezkedik el az étkezõ. A ház önellátó, igény esetén reggelit tudunk biztosítani.
A 32m2-es étkezõhöz tartozik egy konyhasarok, mely fel van szerelve hûtõvel, mikrohullámú sütõvel, 4 fõzõhelyes elektromos tûzhellyel, illetve 22 fõ részére étkészlettel, evõeszközökkel, a fõzéshez szükséges edényekkel.
Programok:
Kirándulások:
Regécrõl Sárospatakra, Sátoraljaújhelyre, a Tokaji borvidékre.
Szlovákiába, Kassa nevezetességeinek megismerésére.
Telkibánya, Kéked, Háromhuta, Füzér, Hollóháza településekre.
Valcsics Villa Panzió .
VÁRJUK KEDVES VENDÉGEINKET! MAGYARORSZÁG DÉLI RÉSZÉNEK EGYIK GYÖNYÖRÛ MEGYESZÉKHELYE PÉCS VÁROSA,MELY A MECSEK-HEGYSÉG LÁBÁNÁL TERÜL EL. A VÁROS MEDITERRÁN JELLEGE KÜLÖNLEGES MIKROKLÍMÁJÁNAK KÖSZÖNHETÕ, A HEGYOLDALBAN, EGYEDI NÖVÉNYEK,VÉDETT ÁLLATOK SOKASÁGA ÉL.
PÉCS VÁROS ÉS KÖRNYÉKE NEMCSAK TERMÉSZETI LÁTNIVALÓKBAN GAZDAG. MEGTEKINTHETÕK ÉPPÚGY RÓMAI KORI SÍRKAMRÁK, TÖRÖKKORI FÜRDÕK, TEMPLOMOK, A TÖRTÉNELMI BELVÁROS. SZÁMOS MÚZEUMGYÛJTEMÉNYE MUTATJA BE A VALAHA ITT ÉLÕ ÉS ALKOTÓ HÍRES EMBEREK ÉLETÉT,MÛVEIT. A MEDITERRÁN JELLEGÛ PÉCSEN BELÜL IS KÜLÖNLEGES MIKROKLÍMÁJÚ TETTYÉN NYITOTTA MEG KAPUIT A VALCSICS VILLA, MELY AZ IGAZÁN IGÉNYES VENDÉGEK SZÁMÁRA KÍNÁL TÖKÉLETES NYUGALMAT, KÉNYELMET.
A SZIKLAFALNAK TÁMASZKODÓ HÁZ 9 SZOBÁJÁT LEGINKÁBB A CSALÁDIAS HANGULAT JELLEMZI. AZ EGY- ILL. KÉTÁGYAS SZOBÁK FELSZERELTSÉGE MINDEN IGÉNYT KIELÉGÍTÕ,FÜRDÕSZOBA, WC, TV, MINIBÁR SZOLGÁLJA A VENDÉGEK KÉNYELMÉT. A SZÁLLÓVENDÉGEK REGGELIZTETÉSE A HÁZBAN TÖRTÉNIK, EGYÉB ÉTKEZÉSRE AKÁR A KÉT SZOMSZÉDOS ÉTTEREMBEN IS LEHETÕSÉG VAN.. A KÖRNYÉK SZÉPSÉGE MINDENKIT MAGÁVAL RAGAD ÉS SZÁMOS PROGRAMLEHETÕSÉGET KÍNÁL.
PÉCS KÖZELÉBEN TALÁLHATÓ HARKÁNYFÜRDÕ, AMELYNEK GYÓGYHATÁSÚ FORRÁSA ÁLTAL TÁPLÁLT GYÓGYFÜRDÕJE MÉLTÁN KEDVELT ÉS ELISMERT TURISTA- ÉS REKREÁCIÓSKÖZPONT. AZ ORSZÁG EGYIK LEGKIEMELKEDÕBB BORVIDÉKE, SIKLÓS-VILLÁNYI RÉGIÓBORAIT IGÉNY ESETÉN A PANZIÓBAN IS MEGÍZLELHETIK. A MECSEK MÁSIK OLDALÁN HÚZÓDIK AZ ORFÛI TÓRENDSZER, MELY NÉGY EGYMÁSKÖVETÕ TÓBÓL ÁLL, EZEK KÖZÜL KETTÕ FÜRDÉSRE ALKALMAS, KIÉPÍTETT INFRASTRUKTÚRÁVAL RENDELKEZIK, KETTÕ PEDIG KEDVELT HORGÁSZTÓKÉNT ÜZEMEL. SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN KEDVES ÉRDEKLÕDÕT!
KEDVEZMÉNYES AJNÁLATAINKRÓL ÉRDEKLÕDJÖN RECEPCIÓSUNKTÓL.
VONATTAL ÉRKEZÕ VENDÉGEINK 10%-OS KEDVEZMÉNYT KAPNAK A SZÁLLÁS ÁRÁBÓL.
A SZÁLLÁS A GOND? A VALCSICS VILLÁBAN MINDIG TALÁL EGY MELEG ÁGYAT ÉS EGY MELEG (VAGY HIDEG) REGGELIT.
Boulevard City Panzió
Garázs, Tévé, Telefonos szobák, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Reggeli, Információ, Játszótér, Programszervezés, Apartman, Budapesti városnézés, Internetcsatlakozás
Wolf Panzió
Reggeli, Üdülési csekk
Familia Pizzéria Panzió
Étterem, Gyógyfürdő a közelben, Horgászat, Tévé, Vadászat, Légkondicionálás, Reggeli, Széf, Vegetáriánus, Minibár, Hajókirándulás, sétahajó, Nemdohányzó, Kirándulás, gyalogtúra, Online szállásfoglalás, Családbarát szálláshely, Internetcsatlakozás, Őrzött parkoló
Gróf Cziráky Panzió***
Gyógyfürdő a közelben, Tévé, Telefonos szobák, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Reggeli, Minibár, Masszázs, Söröző, Üdülési csekk, Online szállásfoglalás
Hello Panzió és Turista Szálló
panzió,Turista szálló
Csalános Csárda – Panzió
Panzió
Teréz étterem és panzió. .
esküvõ,eljegyzések,osztálytalálkozó,családi-baráti,vállalati rendezvény, szállás, szálláshely, szállásfoglalás, rendezvényszervezés, étterem, panzió
Grácia Panzió és Vendéglő
Panzió
Borkúti Lovaspanzió
A Borkúti Lovasklub Bt. által üzemeltetett, egész évben nyitva tartó Borkúti Lovaspanzió a Balatontól 4 km-re, Kõröshegy szõlõborította dombjai között található a völgyben fekvõ falu kedves látványával, pár lépéssel feljebb pedig a Tihanyi félszigetre nézõ csodás balatoni panoráma tárul a látogatók elé. Csendes, nyugodt fekvése garantálja a tökéletes kikapcsolódást.A panzió megközelíthetõ az M7-es autópálya felõl a Balatonföldvár-Szántód kijárónál.
8 db kétágyas fürdõszobás szoba tömör fenyõbútorral, színes TV-vel, hûtõszekrénnyel. ( 3.500 Ft-tól/fõ/éj)
A panzióhoz tartozik egy 24 fõs reggelizõ étterem jól felszerelt teakonyhával, mely igény esetén rendezvények, tréningek lebonyolítására alkalmas, az elõtte levõ hatalmas térrel tovább bõvülnek a lehetõségek.
Egyéb szálláslehetõségek (már 2.500 Ft-tól)
Parasztház 4 db zuhanyzóval, WC-vel felszerelt apartman-szobával, konyhával (max. 10 fõ, akár munkásszállás céljára is)
Az istálló feletti kétszobás lakás (zuhanyzóval,konyha, WC-vel) lovastúrázóknak.
Hely sátor, lakókocsi számára.
Üdülési csekket elfogadunk. Kedvezmények létszámtól és idõtartamtól függõen megbeszélés szerint.
A Magyar Lovasturisztikai Szövetség által minõsített lovarda télen-nyáron nyitva tart, lovas-szolgáltatásaink az idõjárás függvényében és kizárólag elõzetes bejelentkezéssel vehetõk igénybe.
1 vagy 2 órás túra csodálatos környezetben, a Tihanyi félszigetre illetve a Kõröshegyi Völgyhídra nézõ panorámával. Egyénileg vagy kis csoportban, kizárólag vezetõvel ( valódi lovak, valódi terep-jólovasoknak).
Lóvezetés (a specialitásunk): 1/2 vagy 1 órás túra gyerekeknek, kezdõknek vagy bátortalan érdeklõdõknek. Igény esetén a fenti hegyi túra útvonalán.
Futószárazás karámban
Kocsikázás:
társas kocsi (max. 8-10 fõ)
hintó
esküvõi fogat
Kombinált félnapos programok gyerekcsoportoknak
Lipicai fedezõmén tenyészet (több mint 20 lipicai ló)
Lóbértartás
Egyéb látványosságok a farmon:
madárház (páva, aranyfácán, galambok, nyuszik)
szürkemarhák
mangalicák
póniló
A közelben horgászati lehetõség is van, valamint vadászati programszervezés is megoldható.
Perfekt német nyelvtudás (angol, olasz, orosz alapfokon).
Családias, baráti légkör, kedvezõ árak!
Szilencium Panzió – Szigeti Csárda Harkány .
Panziónk csendes környezetben a termálfürdõtõl mindössze 400 méternyire található.
A panzióban
3 háromágyas és 4 kétágyas szoba áll a kedves vendégek rendelkezésére.
A szobák mindegyike rendelkezik fürdõszobával, WC-vel, televízióval és hûtõszekrénnyel.
A földszinten 50 személyes étterem müködik.
A személygépkocsik biztonságáról zárt parkolóval gondoskodunk.
Keressen minket, szeretettel várjuk!
Lenzl’s Panzió
Északról a Balaton, délrõl a Dráva, keletrõl a Duna által határolt területen található Dél-Dunántúl. Változatos, folyóvölgyekkel tagolt, dimbes-dombos vidék.
A terület nemcsak történelmi eseményei miatt vált ismertté (Pécsvárad, Siklós), hanem kiemelkedö minõségû borai, gyógyfürdõi és vendégszeretete miatt is.
Ezt a vendégszeretetet gyakoroljuk mi is, itt a Lenz’l Panzióban. A panzió jellegzetes régi bajor stílusú épület. Konyhánk bajor és magyar specialitásokat egyaránt kínál. Egyebek mellet házilag készített lekvárt, kolbászt, borokat és pálinkát.
Kérésre félpanziós ellátást biztosítunk és grillvacsorákat is szervezünk.
Helyiségeink alkalmasak különbözõ események megünneplésére: születésnap, esküvõ, jubileumok, stb. saját zenekarral is.
Egy vagy kétágyas szobáink zuhanyzóval, WC-vel, TV-vel felszereltek.
A vendéglátók, Lenzl és Margit személyesen gondoskodnak a vendégek jó közérzetérõl. Kérésre különbözõ célokkal kirándulásokat szerveznek.
Szeráj Panzió és Étterem
A Szeráj Restaurant Pension a Dél-Dunántúl egyik legszebb kisvárosában, Szigetváron található, ideális közelségben a történelmi jelentőségű Pécstől, illetve Siklóstól. A város több száz éve kiemelt jelentőségű, számos emlékét találjuk itt a 150 éves Török uralomnak, a XV.-ik században épült vár ma is sok látogatót vonz, de a természetkedvelők is temérdek látnivalót találhatnak a környéken, többek közt a Drávavölgye Nemzeti Parkot.
A környék időjárására mediterrán hangulatot idéz, a napsütéses órák számát tekintve a az országban második helyen áll.
A 2003-ban épült panzió a város központjától mindössze 200 méterre, egy nyugodt park mellett található. 10 szoba és 3 lakosztály várja a pihenni vágyókat.
A panzió saját éttermében az ínyenek belekóstolást nyerhetnek a helyi gasztronómia világába, illetve megízlelhetik a környék borvidékeinek termését.(ide még pár dolog a panzióról)
A városban gyógyfürdő található, lehetőség van a közelben található lovardák szolgáltatásait igénybe véve egy-egy kellemes napot eltölteni a természetben.
A panzió 130 fő befogadására alkalmas exkluzív étteremmel, hangulatos terasszal, zárt parkolóval várja kedves vendégeit.
Szobák nem dohányzók részére, csecsemőágy, csomagszoba, mosás és vasalási lehetőség (feláras), hajszárító a recepción, őrzött és zárt parkoló, étterem, fax, Internet hozzáférés, horgászati lehetőség, vadászat, igény esetén idegenvezető biztosítása.
5 km-es körzeten belül megtalálható szolgáltatások:
Fodrászat, kozmetika, szolárium, szauna, teniszpálya, lovaglás, bár, diszkó, internetkávézó, cukrászda, újságos, biliárd terem, strandolási lehetőség gyógyvizű strandon.
Nyelvismeret: német, angol
Nevezetességek: Szigetvár Vár, Dzsámi, Karaván Szeráj (Török ház)
40 km-es körzeten belül kirándulási lehetőségek:
Pécs, Barcs, Kaposvár, Mecsek hegységben kirándulási lehetőség, közeli szőlővidék pincészeteinek látogatása.
Programok: Kirándulások, erdei túrák, kerékpár túrák, lovaglás, csónakázás, nyári aktuális programok, falunapok, flórklór műsorok, történelmi emlékünnepségek.
Pihenés – Sport: sportolás, kerékpározás, felfrissülés a strandon.
Nyitvatartás: Egész évben
Információ: Szobák száma: 13
Apartmanok száma: 3
Befogadóképesség: 28
Szobák alapfelszereltsége: TV, ventilátor, zuhanykabinos fürdőszoba: bide, wc, mosdó
* A szobák az utcafrontra és az udvarra néznek. Méret: 20 m2 – 36 m2.
Apartmanok felszereltsége: 1 hálószoba, nappali balkonnal, fürdőkádas fürdőszoba: bide, wc, mosdó
* Az apartmanok a főutcára néznek.
Kényelmi szolgáltatás: étterem; kávézó, a belső udvarban terasz.
Gasztronómia és szórakozás: Étterem, kávézó, borozó: 0.5 km; élőzene kívánság szerint, táncház; mozi: 35 km; éjszakai bár: 0.5 km; disco: 0.5 km
Régió nevezetességei: Hegy: 10 km; tó: 200 m; lovaglás: 5 km; erdő: 500 m; horgászat: 10 km; barlang: 25 km
Nyilvános közintézmények: Helyi központ: 20 km; bankautomata: 50 m; orvosi rendelő, fogászat: 2 km; gyógyszertár: 0.5 km; posta: 150m; élelmiszerbolt: 200m; benzinkút: 5 km; buszmegálló: 300 m; vasútállomás: 300 m.
Sport, pihenés: foci: 1 km; biliárd: 200m; uszoda: 1 km
Fitness és gyógyászat:masszázs: helyben; szolárium: 300 m; edzőterem: 1 km; termálfürdő: 1 km; gyógykezelés: 25 km
Üdülési csekket elfogadunk!
Hubertus Panzió
Gyógyfürdő a közelben, Tévé, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Széf, Minibár, Nemdohányzó, Internetcsatlakozás
Olívia Panzió***
Balaton-kártyát elfogadnak!
Elő- és utószezonban 5 éjt fizet 7-et vihet!Eszpresszó vagy drinkbár, Pénzváltás, Tévé, Telefonos szobák, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Reggeli, Széf, Minibár, Szoba szerviz, Üdülési csekk, Rádió
Szivárvány Panzió
Tévé, Kutya, macska bevihetõ, Parkoló, Fürdõszobás szoba, Reggeli, Fõzési lehetõség, Nemdohányzó, Üdülési csekk
Termál Panzió Hanekám
Eszpresszó vagy drinkbár, Gyógyfürdő a közelben, Tévé, Kutya, macska bevihető, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Információ, Masszázs, Szoba szerviz, Üdülési csekk, Taxi, Családbarát szálláshely, Internetcsatlakozás
Tornácos Panzió
Étterem, Különterem, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Kondicionálóterem, Tévé, Mozgáskorlátozottaknak, Ajándéküzlet, Fodrászat, Kutya, macska bevihető, Parkoló, Szolárium, Széf, Masszázs, Fogászat, Kozmetikus, Apartman, Autóbuszkirándulás, Bungaló, Üdülési csekk, Családbarát szálláshely
Márta Panzió
panzió
Gosztola Gyöngye*** Wellness Hotel
Luxus a világ végén kicsiknek – nagyoknak."
Az árak a félpanziós ellátást tartalmazzák.
Kisjuhász Fogadó – Panzió
Tévé, Légkondicionálás, Étterem, Reggeli, Minibár, Üdülési csekk, Parkoló
Korona Panzió és Kávézó
Családias környezetben várja vendégeit az új Korona Panzió, amely közvetlen a sárvári gyógy és wellnessfürdő szomszédságában, attól 50 méterre található.
A panzió 10, előszobás szobával rendelkezik, minden szobában megtalálhatóak követekző szolgáltatások:
színes televízió
minibár
internet csatlakozás
zuhanyzó
wc
hajszárító
minden szoba kérésre pótágyazható
klimatizált szobák
A szobák többsége erkélyes, melyek közvetlenül a fürdőre néznek. Vendégeink részére zárt parkolót biztosítunk.
Diána Panzió Vendéglő
Étterem, Különterem, Garázs, Tenisz, Tévé, Telefonos szobák, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Vegetáriánus, Játszótér, Apartman, Kirándulás, gyalogtúra, Üdülési csekk
Gimi Panzió és Kávéház
Panzió
Rozi Panzió
Panzió
Borostyánkert Vendéglő, Panzió, Tekéző
Tenisz, Reggeli, Üdülési csekk
Sasi Panzió I-II.
Gyógyfürdő a közelben, Vízisport-lehetőség, Horgászat, Lovaglás, Tévé, Kerékpár, Asztalitenisz, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Reggeli, Információ, Nyitott uszoda, Pihenőpark, Főzési lehetőség, Természetvédelmi terület, Hajókirándulás, sétahajó, Nemdohányzó, Apartman, Kulturális utak, Sétarepülés, Kerékpártúra, Kirándulás, gyalogtúra, Üdülési csekk, Jacuzzi, élményfürdő, Internetcsatlakozás, Őrzött parkoló
Wellness Park Panzió
A Wellness Park Panzió Gyenesdiáson, a Nyugat-Balatoni régióban, Keszthely és Hévíz közelében található, nyugodt, csendes zöldövezetben. 11 kényelmes lakosztály és 14 modern, kétágyas szoba várja a pihenni vágyókat. Két jacuzzi, a 12×5 m-es medence, a szauna, a játszótér, a petanque, az asztalitenisz és a teniszpálya áll a Vendégek rendelkezésére. Félpanzió igényelhető!
Fűzfa Panzió és Csárda
Étterem, Gyógyfürdő a közelben, Kondicionálóterem, Kutya, macska bevihető, Vadászat, Fürdőszobás szoba, Vegetáriánus, Ifjúsági szállás, Főzési lehetőség, Borozó, Apartman, Gyermektábor, Üdülési csekk, Gyerekmedence, Esküvő, Családbarát szálláshely, Osztálykirándulásra alkalmas
Tölgyfa Panzió és Vendéglő
Különterem, Szauna, Tévé, Fodrászat, Vadászat, Telefonos szobák, Fürdőszobás szoba, Reggeli, Szolárium, Vegetáriánus, Kozmetikus, Nemdohányzó, Kirándulás, gyalogtúra, Rendezvényszervezés, Üdülési csekk
A Radó Panzió és Étterem
Üdülési csekk
Szamárkút Panzió
Panzió
Édenkert Panzió
Tenisz
Hotel Gárdony***
7 éjszakás csomag félpanziós ellátással (keddtől keddig).
Harangláb Panzió
Zárt parkoló
AACS Panzió**- Kőszeg
Szeretettel várjuk Kedves Vendégeinket a Kőszeg belvárosában működő AACS Panziónkban és Pizzériánkban Az épületet a műemlékvédelmi szempontok messzemenő figyelembevételével eredeti állapotában újítottuk fel. A házról érdemes tudni azt, hogy itt született és élt Lóránt Gyula, Kőszeg neves szülötte, az ‘Aranycsapat’ hírneves hátvédje.
Természetesen az épület belső részeit a pincétől a tetőtérig a kor követelményeinek megfelelően teljesen átalakítottuk
A pinceszinten kapott helyet, az olasz ételkülönlegességeiről nevezetes pizzéria. Érdekessége, hogy falain városunk egy másik nevezetes szülöttének, az országosan ismert ornitológusnak, Bechtold Istvánnak mulatságos karikatúráiból rendezett állandó kiállítás tekinthető meg. Ehhez kapcsolódóan, évszaktól függően zárt terasz áll Kedves Vendégeink részére. A tetőtérben hangulatosan, praktikusan kialakított 14 összkomfortos szoba, 40 fő részére kényelmes és kellemes pihenést biztosít.
Az épületben női-férfi fodrászat is működik.
Gilice panzió-étterem
Panzió
Szekeres Panzió és Étterem
Tótkomlós központjában a gyógyfürdõ szomszédságában étteremmel és Pub-bal várjuk a pihenni vágyó kedves vendégeinket.
Party Villa
szálláshely, szállás, panzió
Vár panzió és étterem
Panzió
Hotel Zsóry Senior*
7 éjszakás csomag félpanziós ellátással (keddtől keddig).
Piknik Panzió Étterem
A Piknik Panzió és Étterem a 65-ös főútvonal mentén Siófokon a Honvéd u. 73. szám alatt várja kedves vendégeit meghitt családias környezetében az M7-es autópályától 1500 méterre.
A panzió 8000 m2 alapterületen helyezkedik el, a Balatontól körülbelül 3,5 km távolságra.
57 változatos fekvésű, otthonosan berendezett szobánk és apartman házaink önálló zuhanyzóval, Wc-vel, Tv-vel, telefonnal felszereltek. Az egyszerű kétágyas szobától a kényelmes tágas apartmanig tudunk elhelyezést biztosítani.
Jégverem Étterem és Panzió
Borkóstolók, királyi lakomák, csoportos rendezvények, konferenciák.Üdülési csekk
Kálmán Panzió és Étterem
Üdülési csekk
Kisfaludy Panzió
Üdülési csekk
Nimród Panzió Étterem
120 főig rendezvényszervezés.Étterem, Garázs, Gyógyfürdő a közelben, Horgászat, Tévé, Kutya, macska bevihető, Kerékpár, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Reggeli, Minibár, Üdülési csekk
Öreg-tó Club Hotel és Tábor
Családias hangulatú szállodánk a tatai Öreg-tó partjától 300 m -re gyönyörű természeti környezetben fekszik. 3 hektáros parkjával idilli helyszínt teremt a pihenésre. Városunk történelmi-kulturális nevezetességei ill. szállodánk sport-és szabadidős kínálata színes programlehetőséggel szolgál az aktív kikapcsolódásra vágyó Vendégeknek.
Szállodai részünkben 45 fő elhelyezésére van lehetőség, 1-2-3 ágyas szobákban illetve apartmanokban. 190 férőhelyes ifjúsági szállásunkon kényelmes 2-3-4-6 ágyas szobákkal várjuk Kedves Vendégeinket!
2009
ÁRJEGYZÉK
Szállodai elhelyezés:
1 ágyas szoba 4.500.-Ft/szoba/éj
2 ágyas szoba 8.500.-Ft/szoba/éj
3 ágyas szoba 10.500.-Ft/szoba/éj
Apartman (2-4 főig) 11.000.-Ft/szoba/éj
(nappali, háló, fürdő, tv, hűtő)
Ifjúsági szállások:
Faházak 1.650.-Ft/fő/éj
Kőépületek 1.850.-Ft/fő/éj
4 ágyas ifj. szoba 1.850.-Ft/fő/éj
Ifjúsági apartman 2.800.-Ft/fő/éj
Pótágy 1.600.-Ft/fő/éj
A fenti árak nem tartalmazzák az idegenforgalmi adót (360.-Ft/fő/éj) és a reggelit.
Étkezés:
Szállodai elhelyezés esetén:
-reggeli 700.-Ft/fő
-félpanzió 1600.-Ft/fő ( vacsora: 900.-Ft/fő)
-teljes panzió 2700.-Ft/fő (ebéd: 1.100.-Ft/fő)
Ifjúsági elhelyezés esetén:
1-5. osztályig 5.osztálytól
reggeli 550.-Ft/fő 650.-Ft/fő
ebéd 770.-Ft/fő 880.-Ft/fő
vacsora 660.-Ft/fő 750.-Ft/fő
Karácsonyi ajándékutalvány
Szerezzen meglepetést szeretteinek egy 2 személyre szóló utazási utalvánnyal, mely beváltható 2009. március 1-től május 1-ig szállodánkban!
A csomag tartalmazza a 2 fő szállását, félpanziós ellátással 3 éjszakára.
Az utalvány ára: 26.600 Ft.
(Kiemelt ünnepnapokra nem használható fel!)
(Az ár az idegenforgalmi adót nem tartalmazza! Ifa 2008-ban: 360.- Ft/fő/éj)
Szeretetteljes Ünnepeket kíván az Öreg-tó Club Hotel!
További információkért forduljon hozzánk bizalommal.
Elérhetőségeink:
www.oregtohotel.hu
info@oregtohotel.hu
Tel.: 06-34-487-960
Mobil: 06-30-756-6116
Fax: 06-34-588-078
Programok erdei iskolásoknak, kirándulóknak 2009. tanévre
?Tata, a vizek, tavak, városa?: – Vízvizsgálat az Öreg-, Derítő-tó területén
12.000 Ft/csoport/2-2,5 óra
?Erdők, mezők?: Botanika-, gyógynövény-, gombaismereti terepgyakorlatok és előadás a parlagfüvekről.
Lehetséges helyszínek: Öreg-tó és környéke, Fényes fürdő, Angol kert, Agostyáni Arborétum 12.000 Ft/csoport/2-2,5 óra
?Királyaink vadászparadicsoma?: Vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás, vadvédelem, természetvédelem. Vadetető és vadles megtekintése. Helyszín: Öreg-tó, Derítő-tó
12.000 Ft/csoport/2-2,5 óra
?Régészeti leletek nyomában?: Geológia, kőzetismeret; látogatás a Szabadtéri Geológiai Múzeumba
12.000 Ft/csoport
?Helytörténeti barangolások?:
Városnézés idegenvezetővel: két lehetőség van
- Gyalogosan: 9000.-Ft/csop/fél nap + múzeumbelépő kb. 300.-Ft/fő
A program fél napot vesz igénybe (kb. 3-4 órás séta)
- Kisvonattal: 600.-Ft/fő, Idegenvezetői díj 3000/6000.- Ft/csoport
A kisvonat 50 perc alatt visz körbe a városon
?Néprajz, folklór?: – kézműves foglalkozások
-tánctanítás (jellegzetes táncok megismerése, elsajátítása)
12.000 Ft/csoport/2 óra + anyagköltség
Alkalmazkodás mesterei
Kb. 2 órás környezetismeret/biológia tantárgyhoz kapcsolódó interaktív előadás, bemutatóval.
Ára: 13.500.-Ft/csoport
Madárgyűrűzés-hüllőbemutató
Kb. 2 órás környezetismeret/biológia tantárgyhoz kapcsolódó interaktív előadás, bemutatóval.
Ára: 12.500.-Ft/csoport
Vadászkutya bemutató
Kb. 2 órás környezetismeret/biológia tantárgyhoz kapcsolódó interaktív előadás, bemutatóval.
Ára: 13.500.-Ft/csoport
Solymászat
Kb. 2 órás környezetismeret/biológia tantárgyhoz kapcsolódó interaktív előadás, bemutatóval.
Ára: 13.500.-Ft/csoport
Íjászat
7.000 Ft/óra
Éjszakai túrák (éjszakai élet megfigyelése, bátorságpróba, kb. 2-2,5 óra)
450 Ft/fo
Sárkányhajózás a tatai Öreg-tavon
A sárkányhajó egy hagyományos terv alapján megépített kenu típusú hajó, melyet elol sárkányfej, hátul pedig sárkányfarok díszít.
16-20 lapátos, két oldalt arccal elore ülve egy tollú kenu lapáttal, egy dobos adta ütemre és egy kormányos irányításával hajtja elore a hajót.
A dobos háttal a menetiránynak ülve, elől foglal helyet, a tapasztalt kormányos pedig a hajó farában állva, egy rögzített kormánylapáttal kormányoz és összehangolja az evezosök munkáját.
A programon való részvétel előfeltétele, hogy a hajóban ülők tudjanak úszni.
Szolgáltatási díj iskolai csoportoknak: 500Ft/fő
Barlangászat
A program a Gerecse-hegységben található Pisznicei-barlangban zajlik, ahová a csoportokat külön buszjárat szállítja (ez külön költség).
Időtartama érdeklődéstől függően 1-2,5 órás lehet. Nagy bátorság szükséges hozzá, hiszen a járatokban sokszor hasonkúszva, térdepelve kell áthaladni. Akinek bezártságérzete van, az megvárhatja a többieket egy tágasabb teremben, míg a vakmerőbbek átfúrják magukat az alagutakon. Vízálló öltözék, váltóruha szükséges.
Egész napra kell tervezni a tartózkodást, mivel a helyszín megközelítése gyalogtúra keretében történik. Igény szerint bográcsos ebédet is biztosítunk a tisztáson.
A programot 14 éves kortól ajánljuk, a sziklamászással kombináltan is megrendelhető. Ebben az esetben két felé osztjuk a társaságot, az egyik fele barlangozik, a másik sziklát mászik, majd cserélnek.
A szolgáltatás díja: 45.000.-Ft/csoport (max. 35-40 fő) + buszköltség
Kötélpálya
Kb. 7 m magasságban kiépített különböző" hidakon" kell a fa tetején végigmászni, igazi kihívást jelentő feladat. Természetesen szakképzett instruktor és biztosítás van (bevizsgált hegymászó felszerelésben).
A program időtartama a csoport létszámától függően változik. 30 fő felett csak egész napos igényelhető. 15 éven felüli korosztálynak ajánljuk.
Félnapos kötélpálya:
1-20 főig 30.000Ft/csoport
21-30 főig 40.000Ft/csoport
30 fő -50 főig 55.000.-Ft/csoport
Rekesztorony építés
A rekesztorony ?építés egy extrém játék, mely során a részvevőknek 20 sörösrekeszből kell egy 7 m magas tornyot építeni. A rekeszeket mindenki egyesével rakja fel, önmaga alá. Természetesen szakképzett instruktor és biztosítás van (bevizsgált hegymászó felszerelésben).
A program időtartama a csoport létszámától függően változik. 30 fő felett csak egész napos igényelhető. Általában mindenkinek sikerélményt jelent ez a feladat, bármely korosztálynak ajánljuk.
Félnapos kalandtúra :
1-20 főig 30.000Ft/csoport
21-30 főig 40.000Ft/csoport
30 fő -50 főig 55.000.-Ft/csoport
Sziklamászás
A program a Gerecse- hegységben található országos szinten ismert sziklamászó falon zajlik, ahová a csoportokat külön buszjárat szállítja (ez külön költség). A profik és kezdők számára egyaránt alkalmas sziklamászó falak magassága 5-15 m között változik. A gyerekek a felmászás technikáját és az ereszkedést gyakorolhatják, ami ügyességet, fizikai erőnlétet, kitartást, összpontosítást követel.
Egész napra kell tervezni a tartózkodást, mivel a helyszín megközelítése gyalogtúra keretében történik. Igény szerint bográcsos ebédet is biztosítunk a tisztáson.
A programot 14 éves kortól ajánljuk, a barlangászattal kombináltan is megrendelhető. Ebben az esetben két felé osztjuk a társaságot, az egyik fele barlangozik, a másik sziklát mászik, majd cserélnek.
A szolgáltatás díja: 49.000.-Ft/csoport (max. 35-40 fő) + buszköltség
Továbbá:
? Városnézés gumikerekes kisvonattal
? Lovaglás
? Sétahajózás az Öreg-tavon
? Fürdőzés a Fényes strandon
? Tekézés, bowlingozás az Olimpiai Edzőtáborban
? A fenti programok kiegészíthetők az Agostyáni Alapítvány programjaival.
Egyéb sportprogramok a tábor területén:
-Foci-, kosár-, kézi-, röplabda-, teniszpályák, asztali tenisz várja vendégeinket
SZILVESZTERI MENÜ
2008
Előétel: Vadhús terrin narancsos Cabernet esszenciával, waldorf salátával
I. Főétel: Mandulás töltött báránycomb kemencés burgonyával, padlizsángratinmártással
II. Főétel: Tűzdelt kacsamell zöldséges tésztatekerccsel, pezsgős káposztával
Desszert: Részeges diós körte habcsókszigeten
Éjféli menü: Lencsegulyás, hidegtálak, kevert saláták, friss gyümölcsök
Élő zene: Privat Moon Band
Tombola értékes ajándékokkal!
Helyszín: Öreg-tó Club Étterem
Tata, Fáklya utca 4.
Asztalfoglalás: 34-489-181
Belépő ára: 10.000.-Ft/fő
Szeretettel várjuk önt és kedves családját
fergeteges szilveszteri évbúcsúztatónkra!
JÓ SZÓRAKOZÁST!
Vén Diófa Vendéglő és Panzió
2008.03.01.-től új tulajdonossal barátságos környezetben várjuk régi és új vendégeinket.Szobáink légkondival,tusolóval ellátottak.Panziónk a város központjától 3percnyi sétára van.Üdülési csekket,bankártyát,étkezési utalványt is elfogadunk….
Kató Panzió
5 szoba 15fő, fürdőszoba, parkolási lehetőség, reggeli-vacsora megbeszélás szerint
Életöröm Idõsek Otthona és Senior Hotel
2005. december 1-én nyitotta meg kapuit az Életöröm Idõsek Otthona és Senior Hotel, 15 km-re a Balatontól a Bakony lábánál, Veszprém Cholnoky városrészében, nagyon szép természeti környezetben. A város fekvése, kulturális programjai, a terület klimatikus viszonyai, a Balaton közelsége, megannyi lehetõséget teremt a lakók számára a nyugodt, kényelmes, kellemes hangulatú környezetben a megbízható, szeretetteljes, családias hangulatú ápolás és gondoskodás megtapasztalására. Ebben a környezetben, az Otthon infrastrukturális adottságait is figyelembe véve a családok, barátok látogatásai egyben nyaralási, kikapcsolódási lehetõséget is jelentenek.
A ház keleti szárnyában egy hangulatos, háromcsillagos szállodai részt alakítottunk ki. A két-, három ágyas apartmanokban (fürdõszoba, konyha, hûtõszekrény, TV, erkély) kényelmes elhelyezést biztosítanak minden kedves vendég számára.
Ideális szálloda barátok, családtagok, nyugdíjasklubok, sport-és hobbiegyesületek, nagycsaládosok, mozgássérültek számára.
A szobaár tartalmazza a kontinentális reggelit, fél- ill. teljes panzió kérhetõ.
Tornácos Panzió & Étterem
Étterem, Különterem, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Kondicionálóterem, Tévé, Mozgáskorlátozottaknak, Ajándéküzlet, Fodrászat, Kutya, macska bevihető, Parkoló, Szolárium, Széf, Masszázs, Fogászat, Kozmetikus, Apartman, Autóbuszkirándulás, Bungaló, Üdülési csekk, Családbarát szálláshely
Vadászház Panzió
Értesítjük Önöket, hogy 2004-ben megnyitottuk Vadászház névre ?hallgató? PANZIÓNKAT Vácon
a Kosdi u. 79.-szám alatt! ( Kosd felé a Vác tábla után ). A helyszín könnyen
megközelíthető, amennyiben a 2/a útról VÁC CENTRUM ( 42-es kilóméternél ) felé veszik az irányt. ( 200m )
Mi olyan emberek létére építünk, akik nem kívánnak a szolgáltatásért horribilis árat
fizetni, hanem e helyett olcsóbban, de igényesen kívánnak megszállni a mi Panziónkban!
Árainkat éppen ezért úgy alakítottuk ki, hogy az megfizethető legyen.
Szobáink egy ill.: kétágyas kivitelben is formálhatóak, zuhanyzó, wc-vel, mosdóval
ellátottak.
Minden vendég használhatja közös helyiségként a konyhát, ahol főzési mosogatási,
étkezési feltételeket biztosítottunk. A reggeli külön igényelhető.
A ház mosókonyhájában lehetőség van arra, hogy az erre a célra rendszeresített Mosó-
szárítógépet a vendégek használják.
A belső zárt parkolót vendégeink autói számára alakítottuk ki, melyet kamerarendszerrel
őrzünk, s védelmi szempontból a felvételt ideiglenesen tároljuk.
Szállóvendégeink ellátogathatnak magánuszodánkba, ahol szaunázási,
fürdőzési lehetőséget biztosítunk a hétvégék alkalmával.
Regia Étterem és Panzió
Üdülési csekk
Remete – Panzió – Étterem
panzió
Zöld Sziget Panzió Kft.
A panzióban medence, biliárd, lengőteke található. A közelben lehetőség van horgászatra, lovaglásra, teniszezésre és fallabdázásra.
Lóbarát Lovasudvar, Panzió
Szolgáltatások: lovasoktatás (felnőtt, gyerek), karámlovaglás, csillaglovaglás, bértartás stb. Árak: lovaglás: 2000 Ft/óra, kocsizás: 25 EUR/óra/5 fő.
Gedeon Tanya
Kitapintható nyugalmat és békességet sugall a mesébe illő táj: gémeskút árnyékában nyargaló lovak, békésen legelésző magyar szürkemarhák, közöttük a legnagyobb melegben is összebújó rackabirkák, a békákat szedegető fehér gólyák, – megannyi kis csoda.Megelevenedett a múlt századbeli, méltán világhírű Bugacpuszta, és eközben feltárul egy másik világ is, a betyárok világa. Hiszen ezt a helyet is emlékek, legendás betyárok sora köti a magyar történelem érdekes, izgalmas időszakához. Ezek közül sokan félreértésből , tévedésekből adódóan váltak üldözöttekké, és lakhelyükké választották a bugaci, bócsai, jakabszállási puszták szabad egét.
(Bogár Imre, Bogár Jakab, Dönti Péter…)Nyugalom, derű, tájba illő gyönyörű ház fogadja a látogatót. Az istálló mindenféle állatokat rejt, az őshonosoktól a kis malacoktól a kis nyulakig. A helyiek birtokában egy kulturális kincsesláda kulcsa van, amit mindenáron érdemes megszerezni. A kincsesláda feltárul, az őszinte érdeklődők megtudhatják mi a Betyárszög és csalikancsó titka? Milyen a legendás Betyárbecsület? Mi az ostorpattogtatás betyár hagyománya? A patkóhajító és diógurító verseny közben játszva tanulnak meg milyen volt a csikósok, gulyások korabeli játékos időtöltése. Így tanulnak magyar történelmet a mi vendégeink. 60 kilóméteres körön belül további egyedülálló történelmi emlékhely a Nemzeti Történelmi Emlékpark található. A hajósi pincefalu szintén egyedülálló Európában.
Ha kipróbáltad ökrös fogatunkat, vagy szelíd lovainkat, néhány éjszakát nálunk töltöttél, hallottál a betyárokról, és játszottak Neked a cigányzenészek gyertyafény mellett, akkor elmondhatod, hogy érezted az Puszta igazi varázsát!
Ezen a legendákkal átszőtt csodás tájon várja Önöket egy családi vendéglátóhely, a
Gedeon Tanya Panzió, ahol a konyhánk alapanyagai saját ökogazdaságunk alapanyagait állítják elő. A kiváló konyhánk titka: szürkemarha hús, tej, tejtermék, mangalicakészítmények, biospárga stb…
Szundi Panzió
Panzió
Halász Csárda és Panzió
Halászcsárda és Panzió
Alpokalja Panzió Üzletház
Szauna, Tévé, Asztalitenisz, Játszótér, Kirándulás, gyalogtúra, Üdülési csekk, Internetcsatlakozás
Anna Panzió
Tévé, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Reggeli, Családbarát szálláshely
Anna-Bár Étterem és Panzió
panzió
AQUA Panzió és Étterem
Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Gyógyfürdő a közelben, Tévé, Telefonos szobák, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Nemdohányzó, Üdülési csekk
D & K Panzió
Cégünk a vendéglátás és az idegenforgalom területén tevékenykedik.
Aranyszarvas Panzió Vendéglõ – Pizzéria .
Zalakaroson
a Gyógy- és Élményfürdõ közelében található az Aranyszarvas Panzió és Étterem Pizzéria(450 m)
Kényelmes, jól felszerelt szobákkal(fürdõszoba, Wc), zöldövezetben, panorámás környezetben várjuk vendégeinket. Mindent megteszünk vendégeink nyugodt és kellemes pihenést biztosító, zavartalan itt tartózkodásának érdekében.
Az panzióban található:
7 db 2 fõs szoba, melyek pótágyazhatók
és 3 darab 2 fõs apartman.
Az összes férõhely 27 fõ. Szomszédos apartmanokkal 80 fõ
igénybevehetõ szolgáltatások: Saját parkoló, Különterem, TV a szobában, Kutya, macska bevihetõ, Saját kert, Szobaszerviz, Központi széf, Programszervezés.
Ingyenes internethozzáférés szállóvendégeinknek!
Átrium Panzió & Restaurant
Étterem, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Kutya, macska bevihető, Fürdőszobás szoba, Játszótér, Biliárd, Kirándulás, gyalogtúra, Üdülési csekk, Családbarát szálláshely
Bagira Panzió
Üdülési csekk
Bajcsy 20" Panzió
panzió
Bástya Panzió, Söröző
Söröző szezonális.
Békás Panzió – Vadászház
Horgászat, Tenisz, Lovaglás, Tévé, Kutya, macska bevihető, Vadászat, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Reggeli, Borturizmus, Üdülési csekk
Boglárka Panzió-Étterem és Apartmanházak .
A Boglárka Panzió-Étterem a matyó népmûvészetérõl méltán híres Mezõkövesd városától 3 km-re fekvõ Zsóry-fürdõn található. A Budapesttõl 130 km-re lévõ üdülõterület az M3-as autópályán, illetve a 3-as számú fõúton könnyen megközelíthetõ. A családi üzemeltetésû panzió a messze földön is ismert gyógy- és strandfürdõ északi bejáratától 300 méterre fekszik csendes, nyugodt környezetben.
Az igényesen berendezett modern épületben 12 db kétágyas és egy háromágyas szobával várjuk a pihenni, kikapcsolódni vágyó Vendégeket.
A panzió 70 fõs étteremmel, 25 fõs különteremmel és 100 fõ befogadására alkalmas fedett kerthelyiséggel rendelkezik, ahol magyaros ízekkel, helyi ételkülönlegességekkel, valamint tájjellegû borokkal (tokaji, egri, bükkaljai, mátraaljai) és egyéb italokkal várjuk.
Vendégeinket jó levegõ, nyugodt környezet és barátságos kiszolgálás fogadja egész évben.
Reméljük hamarosan Önt is elégedett vendégeink között köszönthetjük családias hangulatú panziónkban!
