Hotel

Császár Hotel

A Hotel Császár Budán, a Margit híd lábától 500 méterre, a város központjában fekszik, közel a Duna-parthoz. A belvárostól tömegközlekedési eszközökkel éjjel-nappal könnyen megközelíthetõ.


Az épület az 1850-es években épült és kezdetben apácazárdaként mûködött. A szálloda a Komjádi-Császár uszodával közös épületben helyezkedik el, így a vendégek használhatják az 50 méteres feszített víztükrû szabadtéri medencét, illetve a 33 méteres és a tanmedencét.


A Hotel Császár két-, illetve négyágyas zuhanyozós szobái, valamint összenyitható családi szobái pótágyazhatóak. A Hotel Császár minden szobája légkondicionált, minibárral, satelit TV-vel és telefonnal felszerelt, kellemes és modern, hangulata mégis emlékeztet az épület eredetére. Félpanzió igénye esetén egy közeli étteremben van lehetõség a fõétkezésre, ahol a Hotel Császár egyéni vendégei is kedvezményesen étkezhetnek. Az épület közvetlen szomszédságában a Budai Irgalmas Rendi Kórház várja a gyógykezelésekre érkezõket.

Elizabeth Hotel****

Taxi, Ajándéküzlet, Légkondicionálás, Mosoda, Széf, Játszótér, Szoba szerviz, Online szállásfoglalás, Esküvő, Internetcsatlakozás, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Kondicionálóterem, Fodrászat, Szolárium, Masszázs, Kozmetikus, Nemdohányzó, Wellness, Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Reggeli, Vegetáriánus, Minibár, Borturizmus, Üdülési csekk, Apartman, Családbarát szálláshely, Horgászat, Kerékpár, Vadászat, Jacuzzi, élményfürdő, Különterem, Mozgáskorlátozottaknak, Őrzött parkoló




Hotel Laterum Pécs *** .

Szállodánk Pécsett, Baranya megye székhelyén található.
Pécs Dél-Magyarország tudományos, gazdasági központjaként gyakran házigazdája hazai és nemzetközi tanácskozásoknak, üléseknek.
A Laterum szálloda 15 éve folytat sikeres Ifjúsági és csoportos turizmust , ugyanakkor helyet ad mind hazai mind nemzetközi konferenciáknak, különbözõ rendezvényeknek, esküvõknek.
A nyugati városrészen található 300 férõhelyes háromcsillagos, kedvezõ árfekvésû szállodánkban 2 és 4 ágyas, összkomfortos, felújított, kényelmes szobáinkkal, magyaros éttermünkkel várjuk kedves vendégeinket.

Éttermünk kiváló ételekkel, bõ menüválasztékkal, színvonalas kiszolgálással,
kedvezõ áron várja kedves vendégeit.
Rendezvénytermeink oktatások, konferenciák, elõadások, céges rendezvények, esküvõk, ballagások lebonyolítására kiválóan alkalmasak (30-60-80-120-250 fõig).

Hotel Dzsungel

Díjmentes belépés a Sóstó Zoo-ba.


Aqua Hotel

Dinamikusan fejlődő városunk a Dél-alföldön elhelyezkedő Kisteleki kistérség központja, mely Budapesttől másfél, a déli országhatártól fél óra autóútra található.

A település központjában elhelyezkedő szállodánk szolgáltatása elsősorban a termálturizmusra építi jövőképét, de kiváló kiindulási pontot is jelent, ha szeretné felfedezni az Alföld megannyi természeti és kulturális kincsét. Közvetlenül a hotel mellett található fedett gyógyfürdőben közel 2000 méter mélyről feltörő 84 fokos termálvíz várja a feltöltődni, gyógyulni vágyókat, mely mellé gyógyászati és wellness szolgáltatásokat kínálunk.

22 igényesen berendezett, otthonos, családias hangulatú szobánkban örömmel várjuk Önöket!



Hotel Baranya***

A szállodakomplexum három épületből áll. A három épületben összesen 85 szoba (1-4 ágyas) áll vendégeink rendelkezésére. Minden szoba fürdőszobás, telefonnal, TV-vel és minibárral van felszerelve. Szobáink komfortja, az alapterület-különbségekből adódóan eltérőek, ezért ennek megfeleloen áraink is differenciáltak.

Szobáink berendezésének stílusa ("C" épület modern, "A" és"B" épület skandináv) is eltérő, ezért nálunk mindenki megtalálja saját igényének, ízlésének megfelelőt.


Alfa-Hotel***

Hotel Fáma*** & Étterem

Tévé, Kutya, macska bevihető, Telefonos szobák, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Mosoda, Széf, Szoba szerviz, Internetcsatlakozás, Gyógyfürdő a közelben, Kondicionálóterem, Nemdohányzó, Étterem, Reggeli, Vegetáriánus, Minibár, Főzési lehetőség, Információ, Kulturális utak, Különterem, Őrzött parkoló




Hotel Síkfõkút **+*

Eger zöldövezetében, a várostól 10 km-re, nagyvadakban gazdag erdõkkel, kristálytiszta levegõvel (Magyarországon itt mérik rendszeresen a legtisztább levegõt) körülvéve, saját iható vizû forrással (nyolcszor magasabb oxigen tartalommal mint az átlag ivóvizek) a Bükki Nemzeti Park déli határán helyezkedik el 1700 lakosú községünk. Az elsõ okleveles említése 1248-ben Nozuey névalakban történt. Eredeti (népi építészeti értékeket képviselõ) lakóházak, barlanglakások, pincesorok, nagy számban találhatók a faluban.


Hotel Fortuna**** és Étterem

Elegáns és hangulatos négy csillagos szállodánk a 2007-es évben került felújításra.
5 kétágyas, 14 franciaágyas, pótágyazható igényesen berendezett szobával várjuk kedves vendégeinket, melyek kábeltévével, telefonnal, minibárral, internet-csatlakozási lehetõséggel, légkondicionálóval, fürdõkádas vagy zuhanykabinos fürdõszobával felszereltek. Fürdõköpenyt és fürdõpapucsot a wellness részlegünkhöz biztosítunk.



Hotel Hőforrás

Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Gyógyfürdő a közelben, Kondicionálóterem, Gyógyászat a szállodában, Horgászat, Lovaglás, Fodrászat, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Reggeli, Széf, Játszótér, Főzési lehetőség, Apartman, Üdülési csekk




Hotel Korona

Étterem, Különterem, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Tévé, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Reggeli, Információ, Nemdohányzó, Üdülési csekk, Taxi, Esküvő, Családbarát szálláshely, Internetcsatlakozás




Hotel Lövér****

Étterem, Különterem, Fedett uszoda, Tévé, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Reggeli, Üdülési csekk, Wellness




Hotel Magister

Veszprém kertvárosában nyílt meg 2006 februárjában a diákhotel, amelyben 2 ágyas és 2×2 ágyas, minikonyhával és fürdőszobával felszerelt apartmanok várják a vendégeket. Iskolai csoportoknak kiemelt kedvezmény: 2500/Ft/fő/éj. A hotelben 24 órán át működik a recepció. Ingyenes parkolási lehetőség zárt és fedett parkolóban.


Hotel Palace***superior

A Palace Hotel a Balaton észknyugati csücskénél, Keszthelytől mindössze 6km-re fekvő Hévíz központjában, a termálvízű tófürdőtől mindössze 200 méterre található, A négycsillagos szálloda elegáns környezetben, wellness szolgáltatásokkal, saját gyógyászati részleggel, hangulatos étteremmel és kávézóval várja a pihenésre és felfrissülésre vágyó vendégeket.
A Palace Hotel 165 tágas, légkondicionált kétágyasszobát és apartmant kínál, melynek többsége erkéllyel is rendelkezik. Szállóvendégeink számára díjmentes élménymedence, pezsgőfürdő, szauna, fitnesz terem, gyermekszoba és fürdőköpeny használat, továbbá szintén díjtalan WIFI hozzáférés és internet sarok. Mélygarázs, rendezvényterem.
Szállodánk Üdülési csekk elfogadó hely és számos egészségpénztárral szerződésben áll.




Hotel Virágos***

Szállodánk 25 szobával, nyugodt, pihenésre kiválóan alkalmas belsőudvarral, zárt parkolóval, hangulatos pinceétteremmel, masszázskádakkal, szaunával várja az idelátogatókat.
Vendéglátásunk célja, hogy a remek villányi borok mellett megmutathassuk Dél-Baranya legszebb tájait (hajós, lovas vagy buszos kirándulások keretében), történelmi és művészeti értékeit, betekintést nyújthassunk a helyi népszokásokba, hangulatos pincelátogatások során megkóstoltassuk vendégeinkkel a tradicionális sváb és sokac ételeket és a környék legfinomabb fehér és vörösborait. A közeljövőben lehetőséget szeretnénk teremteni a családosan idelátogatók kisebb gyerekeiknek, szórakoztatására, felügyeletére.
60-80 főt befogadó pinceéttermünk és a közel 1500m2-es vendéglátóudvarunk, megfelelő helyszín lehet céges rendezvények lebonyolítására, vagy kisebb – nagyobb cégek csapatépítő tréningjének megrendezésére, illetve zenés, táncos mulatságok megrendezésére.



Hotel Konferencia

A négy folyó városának szívében – a gyönyörû Káptalan-dombon – Önt is várja Gyõr egyik legimpozánsabb szállodája, a Hotel**** Konferencia.
Akár üzleti célból érkezik városunkba, akár a hétköznapok fáradalmait szeretné kipihenni – mi gondoskodunk róla, hogy a nálunk eltöltött idõ – legyen az akár egyetlen óra csupán – olyan kellemes emlékként maradjon meg Önben, mely idõrõl-idõre visszacsábítja e falak közé.



A szálloda a város egyik legszebb terén emelkedik ki az õt körülölelõ évszázados házak közül. Az épület szerencsés elhelyezkedése révén egy könnyû sétával a város színes mindennapjaiba csöppenhetünk. “Korzózhatunk” a Baross úton, barangolhatunk a barokk belvárosban, gyönyörködhetünk a Mosoni-Duna és a Rába folyók találkozásában. A város számos kulturális- és sportrendezvénynek ad otthont, melyek helyszínei szintén könnyen megközelíthetõek.


A történelmi környezetbe simuló, négyszintes épület a 80-as években nyerte el végleges formáját. Az ajtón belépve érezhetõ az a miliõ, mely diszkréten, de figyelmesen lesi vendégeink minden kívánságát. A visszafogott elegancia, a harmonikus színvilág, a tágas belsõ terek adják meg a Ház sajátos, semmihez sem hasonlítható hangulatát.

Kerek húsz, légkondicionált szobát kínálunk vendégeink számára, amelyek közül 8 különálló 2 ágyas, 4 összetolt 2 ágyas, nyolc pedig minden kényelemmel felszerelt lakosztály.
Szobáinkban fürdõszoba, színes televízió, telefon és minibár áll vendégeink rendelkezésére. Két szoba és négy lakosztály Wi-Fi (HotSpot) internetes elérhetõséggel is rendelkezik.


Csoportos árainkat minimum két éjszakás-, hétvégi- és rendezvénnyel egybekötött foglalások esetén alkalmazzuk!

Hunguest Hotel Szieszta***

A Hunguest Hotel Szieszta***,Sopron város legnagyobb szállodája az Alpok lábánál, a híres Lővérek egyik legszebb pontján a városközponttól 15 percnyi távolságra egy gyönyörű öthektáros őspark közepén áll. A szálloda 273 erkélyes Classic és Standard Plus (fürdős: kád/zuhany) szobáiból pompás kilátás nyílik a soproni hegységre és a belvárosra.
Élvezheti nálunk a szubalpesi klimatikus gyógyhely varázsát, és ismerkedhet a műemlékekben gazdag városunk kulturális, sport és szórakoztató programjaival is.
Konferencia és szekciótermeink 25-250 fő-ig kiválóan alkalmasak, rendezvények, tréningek bankettek, esküvők lebonyolítására.
Fitness-Wellness Centrum különböző testet-lelket kényeztető szolgáltatásokkal, Szieszta Tenisz Klub 6 salakos teniszpályával és egyéb sportprogramokkal várja az érdeklődőket. Öthektáros parkunkból közvetlen kijárat nyílik az erdei túraútvonalra és futópályára, ahol könnyed gyalogtúrától a csapatépítő gyakorlatokon át az extrémsportig határtalanok a lehetőségek. Programszervezőnk a kultúra és sport izgalmas területeire vezeti a résztvevőket.
Mesterszakács Chef-ünk által vezetett konyhánk, jól képzett szakembereivel mindent igényt kielégítő ételsorokat kínál a magyar-, a nemzetközi-, és reformkonyha ételeiből.



Hotel Arborétum

Gyógyszállónk Harkány legszebb részén, egy arborétum közepén épült. A gyógyulás mellett érdekes kirándulást tehet a közeli Pécsre, vagy a Duna-Dráva Nemzeti Parkba, de várja önt a Siklós Villányi Borút is.



Wellness Hotel Kager***

A Wellness Hotel Kager*** 16 db. 2 ágyas szobával, 1 db. 4 fős apartmannal és 1 db. 2 fős apartmannal 2000-ben nyitotta meg kapuit. 2007-ben további 12 db. 2 ágyas, 1 db. 16 ágyas szobával, wellness részleggel és étteremmel bővült. Berendezéseivel, technikai felszereltségével, kényelmével és nem utolsó sorban hangulatos dél-Tiroli stílusú küllemével felülmúlja Harkány hasonló funkciójú épületeinek színvonalát.
Gőzkabin, pezsgőfürdők, fitnessterem, finn szauna, infraszauna, aroma szauna, konferenciaterem, úszómedence, bortrezor, bár.
2009. árak


Előszezon
01.04-03.31 Főszezon
04.01-09.30
12.21-01.03 Utószezon
10.01-12.19
2 ágyas szoba 1 fő részére 12 500 Ft. 15 000 Ft 12 500 Ft
2 ágyas szoba 2 fő részére 17 500 Ft 20 500 Ft 17 500 Ft
3 ágyas szoba 3 fő részére 21 500 Ft 25 500 Ft 21 500 Ft
Apartman 4 fő részére 26 500 Ft 31 000 Ft 26 500 Ft



Az árak tartalmazzák: svédasztalos reggelit, úszómedence használatát, napozóágyak használatát, pezsgőfürdők használatát, szaunák (infra, finn, aroma) használatát, gőzkabin használatát, fitnessterem használatát, fürdőköpenyek, papucsok és szaunatörölközők használatát , internetsarok és Wi-fi internet használatát, kerékpárok, asztalitenisz és minigolf használatát, zárt parkoló használatát, valamint az idegenforgalmi adót.

Masszázs: 2.500 Ft./30 perc

Napfürdő: 1.000.-/15 perc.

Félpanzió: 2.500 Ft.

Gyermekkedvezmény: 4 éves korig ingyenes.



Dominika Apartman Hotel Budapest .

A Dominika Apartman Ház kikapcsolódásra és pihenésre ideális, mivel Budapest legszebb részén, a budai hegyekben, természetvédelmi terület szélén, a városközponttól 15-20 percre található.



Szeretettel várjuk érdeklõdésüket és pihenni vágyó vendégeinket!
Üdülési csekkeket is elfogadunk!



Eszpresszó vagy drinkbár, Tévé, Mozgáskorlátozottaknak, Kutya, macska bevihetõ, Telefonos szobák, Fürdõszobás szoba, Reggeli, Nyitott uszoda, Mosoda, Széf, Minibár, Fõzési lehetõség, Szoba szerviz, Üdülési csekk, Gyerekmedence, Online szállásfoglalás

Hotel Karos Spa****Superior

A Hotel Karos Spa ****superior édenkerti környezetben fekszik, 400 m-re Zalakaros központjától.
A ****superior besorolású szállodánk a luxus, komfort és egyediség minden igényét kielégíti.



A 221 szoba felszereltsége és esztétikai megjelenése is híven tükrözi a ****superior által sugallt színvonalat és minõséget.



Vendégeink a kikapcsolódást és az igazi Spa – érzést a 4000 m2-en elhelyezkedõ Harmónia Spa wellness részlegen és a Spa Uszoda- és Szaunavilágban ismerhetik meg, ahol egy valóságos római kori idõutazáson vehetnek részt.



Szolgáltatásaink révén részesei lehetnek a wellness áldásos hatásainak.
A wellness életmód szerves részét képezi a helyes táplálkozás, ami nem zárja ki a hagyományos ízek élvezetét. A magyar és a nemzetközi konyha ételkülönlegességeivel a szállodánk Éden éttermében, a Cafe Bar-ban, a Hajóbárban, a és nyári napokon a Grillkertben ismerkedhetnek meg.



Vendégeink zavartalan és élményekben gazdag pihenéséhez a szálloda magasan képzett és vendégszeretõ személyzete is hozzájárul.

Hotel Viktória***

Reggeli, Játszótér, Üdülési csekk, Kerti parti


Hotel Békesziget

Corvus Hotel Bük

A háromcsillagos Corvus Hotel Bük, a világszinten ismert és elismert Büki Gyógyfürdőtől mintegy 100 méterre található Bükfürdőn. A szálloda sikerének egyik fő kulcsa a saját, modern gyógyászati részleg, melyen kívül változatos wellness szolgáltatások szolgálják a kellemes pihenést. A szálloda Mátyás étterme a magyar, a nemzetközi és a kímélő konyha specialitásaival várja kedves vendégeit. A környéken lehetőség van kerékpározásra, golfozásra, lovaglásra vagy akár kellemes túrákra is.



Dóm Hotel****

Különterem, Garázs, Szauna, Tévé, Mozgáskorlátozottaknak, Telefonos szobák, Parkoló, Légkondicionálás, Információ, Szolárium, Széf, Vegetáriánus, Minibár, Szoba szerviz, Konferenciatechnika, Nemdohányzó, Üdülési csekk, Taxi, Jacuzzi, élményfürdő, Online szállásfoglalás




Flamingo Wellness Hotel****

A Flamingó Wellness Hotel **** Balatonfüreden, a Balaton északi partjának fõvárosában található. A város már az 1700-as években fürdõvárosként volt ismert a pihenni, gyógyulni és fürdeni vágyók körében.Hotelunk 181 szobával és lakosztállyal, valamint sokoldalú wellness és spa szolgáltatásaival ezt erõsítve méltó módon várja a fürdõzésre, kikapcsolódásra vágyó és minõséget keresõ vendégeket. Szállodánk a városközponttól 300 méterre, a 71-es fõút mentén könnyen és egyszerûen megközelíthetõ. Saját strandunk, kültéri és beltéri, felnõtt és gyermek élménymedencéink, wellness és szépségszigetünk garantálják a vendégek kényelmét és felhõtlen pihenését, luxus vitorláskikötõnk pedig kiszolgálja a hajótulajdonosok minden igényét. Célunk az, hogy szállodánkban minden generáció az igényeinek megfelelõ pihenésben részesüljön és igazi élményekkel gazdagodjon a nálunk töltött idõ alatt.

Földváry Kastélyszálloda***

Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Különterem, Szauna, Horgászat, Lovaglás, Kerékpár, Vadászat, Fürdőszobás szoba, Információ, Pihenőpark, Széf, Vegetáriánus, Konferenciatechnika, Biliárd, Programszervezés, Hajókirándulás, sétahajó, Borozó, Kerékpártúra, Kirándulás, gyalogtúra, Incentive utak, Üzleti utak, Üdülési csekk, Online szállásfoglalás, Családbarát szálláshely


Hotel Cabernet – Görbe Pince étterem

1998 szeptemberétől fogadja a borutat felkereső vendégeket a HOTEL CABERNET szálloda. Színvonalasan berendezett, fürdőszobás szobái telefonnal, TV-vel rendelkeznek.



Garden Hotel**** Wellness és Konferencia

Budapesttõl 100 km-re Szolnok város zöld övezetében, a Tiszaligetben védett környezetben található a Garden Hotel**** Wellness és Konferencia szálloda.

62db elegáns, légkondicionált szobánk berendezése a legmodernebb igényeknek is megfelel. A szobák között két egyénileg bútorozott lakosztály található.

Szakmai konferenciák, tréningek, üzleti tárgyalások kiváló helyszíne a Garden Hotel konferencia és Wellness központ. A színvonalas, modern technikai berendezésekkel felszerelt termeink mellett segítõkész, udvarias személyzet a garanciája a sikeres rendezvény lebonyolításának.

Egy fárasztó nap után úszómedence, élménymedence, pezsgõfürdõ, finn, aroma, infra szauna és gõzkabin, kondicionáló terem, masszázs és szolárium, várja wellness részlegünkben a kikapcsolódni, felfrissülni vágyó szállóvendégeinket. A wellness mellett kialakított napozóterasz, és a gyermekeknek kialakított játszótér a vendégeink kellemes idõtöltését szolgálja.

Hotel Centrál***

Szállodánk a mediterrán hangulatú Pécs központjában, a történelmi belvárostól mindössze néhány lépésnyire, a Czinderi utcában található. Az épület a Széchenyi tér felől a 30-as busszal, a Nagy Lajos király útja felől a 2, 2/a, 27-es buszokkal könnyen megközelíthető. A 17 szobás hotel közvetlen szomszédságában áll az Árkád Üzletház, melynek zöld parkja szép kilátást kölcsönöz ablakainkból. Szobáink mindegyike egyedileg kialakított, igényes bútorzattal rendelkezik. A szálloda alsó szintjén éjjel-nappal nyitva tartó étterem, és szintén non-stop casino nyújt szórakozási lehetőséget. Amennyiben szállodánk elnyeri az Ön tetszését, kérjük érdeklődjön a telefonszámon. Portaszolgálatunk 0-24 óráig rendelkezésére áll.



Apartman Hotel

Üdülési csekk, Internetcsatlakozás, szállás, szálláshely, apartman, hotel


Boutique Hotel Civitas

Sopron belvárosában, a jórészt középkori eredetű műemlékek, paloták közvetlen közelében található a város legújabb szálláshelye a Hotel Civitas. A szálloda szélessávú internettel, LCD TV-vel és a legmodernebb zárrendszerrel ellátott szobái minden tekintetben megfelelnek a XXI. század modern kényelmi és biztonsági elvárásainak is.

Vendégeink számára 30 vadonatúj szoba illetve apartman áll rendelkezésre, melyek mindegyike WC-vel, fürdőszobával, minibárral és széffel felszerelt. Hogy minél tartalmasabban teljen városunkban eltöltött ideje, éjjel-nappali recepciószolgálatunk programjának megszervezésében is áll szíves rendelkezésére. Szeretettel várjuk kedves vendégeinket!


Béke Hotel

Komárom város legrégibb szállodája a múltban is mindig vendéglátó ipari egységként üzemelt. A szálloda a város szívében helyezkedik el a Duna, a thermál gyógyvíz, a vasútállomás és a határátkelőhely szomszédságában. 16 szobás szállodánk I. emeletén egy apartmann, és 4 db 2 ágyas szoba zuhanyozóval, TV-vel és minibárral várja kedves vendégeinket. A földszinten a turista osztály található 6 db 3 ágyas, 3 db 2 ágyas, és 2 db 6 ágyas szobákkal, melyekhez közös fürdő, WC és teakonyha tartozik. A turista osztályon szívesen fogadunk Komárom és környékén dolgozó cégek munkatársait. Ebben az esetben egyedi megállapodás köthető. Csoportok érkezése esetén városnéző programokat szervezünk. A helyszínen pénzváltást biztosítunk. Nyitvatartás: 0-24 óráig


Carlton Hotel .

Az egyedi fekvésû Carlton Hotel**** Budapest a Halászbástya tövében, a központban, néhány lépésre a Lánchídtól található.

Csöndességével, modern felszereltségével, valamint családias hangulatával egyaránt vonzó az üzletemberek és a turisták számára.

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk kedves vendégeinket:
-95 elegáns, konfortos szoba
-légkondícionált
-minibár
-tea- és kávéfõzõ
-kábel TV
-telefon
-grátisz internetes kapcsolat
-széf
-büféreggeli (07:00-10:00 )
-drinkbár
-Business Room
-konferencia helyiség
-mélygarázs
-háziállat megengedett

The Carlton Hotel**** Budapest is situated at the foot of famous Fisherman’s Bastion and the romantic castle quarter center, just a few steps away from the city’s central business and shopping districts and the Chain Bridge.

Whit its central yet very best in modern hotel comfort

We offer the following services and facilities:
-95 elegant and comfortable rooms with bath, shower and WC
-Hairdryer
-Air Conditioning
-Minibar
-Tea/coffe making facilities
-Cable TV
-Direct dial telephone(ISDN)
-Free internet acces
-Safe
-Buffet breakfast (07:00 AM – 10:00 AM )
-Hotel Bar
-Business room
-Conference room
-Garage

Am Fuße der berühmten Fischerbastei und
des romantischen Burgviertels gelegen, nur
wenige Schritte von der Kettenbrüke
entfernt, nache der Innenstadt, bietet das
Carton Hotel**** Budapest in
zentraler und ruhiger Lage modernsten
Hotelkomfort.
Das Hotel ist mit seiner Ausstattung
und seiner famillären Atmosphäre für
Geschäftsleute und für Touristen
gleichermaßen geeigent.

Unsere Diensteistungen und Einrichtungen:

-95 elegante und komfortable Zimmer mit Bad
(Dusche und WC, Haartrockner)
-Alle Zimmer klimatisiert
-Minibar
-Tee- und Kaffeemaschine
-Kabelfernsehen
-Telefon mit Direktwahl /ISDN/
-Kostenloser Internetzugang
-Safe
-Buffetfrüstück (07:00-10:00)
-Hotelbar
-Business Room
-Konferenzraum
-Tiefgarage
-Haustiere zugelassen

ART Hotel

Art Hotel: 2008-ra felújított, középkategóriás, háromszintes, liftes, családias szálloda 46 szobával.Nyugodt, csendes környezetben a Gránit Gyógyfürdő közvetlen közelében található.
Szobáink kétágyasak melyek részben harmadik, normál fekvőhellyel ellátottak. Nagyobb családok számára 4 ágyas ill. összenyitható szobákkal is rendelkezünk. Felszereltségük: zuhanyzós fürdőszoba, hajszárító, kerti bútoros balkon, Tv, vezeték nélküli Internet (WIFI), minibár, telefon, szobaszéf .A szobák egy része klimatizált.
A szálloda udvarán napozó terasz, teniszpálya, gyermekjátszótér, ingyenes gépkocsi parkoló található. Házon belül térítésmentesen használhatók: wellness részleg: ellenáramoltatóval felszerelt termálvizes úszómedence, termálvizes pezsgő-élménymedence, fittnesz terem, sószoba. biliárd, gyerek játszószoba, internet, asztali tenisz, tenisz , hétvégenként a finn szauna,
Térítés ellenében igénybe vehető szolgáltatások: finn szauna, infraszauna, masszázs, babaágy, fürdőköpeny és kerékpárkölcsönzés.
Vendégeinknek klimatizált éttermünkben svédasztalos reggelit, félpanzió esetén 30 fő alatt 3 fogásos vacsorát menüválasztási lehetőséggel, 30fő felett svédasztalos vacsorát kínálunk. A szálloda halljában egy lobbybár található.
Társas összejövetelek, rendezvények lebonyolítására szolgál két különtermünk, mely 20 ill.60 fő befogadására alkalmas.
Háziállattal érkező vendégeinket is szívesen látjuk.
Egész évben akciós ajánlatokkal várjuk kedves vendégeinket!
Üdülési csekket elfogadunk!




Hotel Beremend Rose

Különterem, Kondicionálóterem, Tenisz, Büfé, Masszázs, Játszótér, Borturizmus, Üdülési csekk




Hotel Citadella

Rendezvényhelyszín, terembérlés.


Hotel Família***

Étterem, Fedett uszoda, Szauna, Kondicionálóterem, Tenisz, Tévé, Telefonos szobák, Fürdőszobás szoba, Szolárium, Vegetáriánus, Minibár, Masszázs, Biliárd, Üdülési csekk




Hotel Írottkő Kőszeg***

Internetcsatlakozás, Fodrászat, Kozmetikus, Wellness, Reggeli, Üdülési csekk, Konferenciatechnika




Hotel Isabell

Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Szauna, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Reggeli, Információ, Mosoda, Vegetáriánus, Minibár, Áramforrás, Programszervezés, Söröző, Kulturális utak, Idegenvezetés, Rendezvényszervezés, Üdülési csekk, Online szállásfoglalás, Kerti parti, Internetcsatlakozás




Hotel Kenguru

Tévé, Telefonos szobák, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Mosoda, Széf, Játszótér, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Szolárium, Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Söröző, Üdülési csekk, Természetvédelmi terület, Horgászat, Lovaglás, Vadászat, Nyitott uszoda, Különterem, Garázs, Parkoló




Hotel Klastrom***

Étterem, Különterem, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Tévé, Kutya, macska bevihető, Telefonos szobák, Fürdőszobás szoba, Reggeli, Cigányzene, Széf, Vegetáriánus, Minibár, Szoba szerviz, Söröző, Üdülési csekk, Taxi, Online szállásfoglalás, Fizetős parkoló


Hotel Kristály

Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Parkoló, Reggeli, Masszázs, Nemdohányzó, Üdülési csekk, Online szállásfoglalás




Hotel Pátria***

Taxi, Tévé, Kutya, macska bevihető, Telefonos szobák, Fürdőszobás szoba, Mosoda, Széf, Áramforrás, Szoba szerviz, Rádió, Nemdohányzó, Étterem, Reggeli, Üdülési csekk, Konferenciatechnika, Parkoló




Hotel Szabadi

Üdülési csekk


Hotel Uno***

Üdülési csekk


Kék Duna Wellness Hotel ****

2003 júniusában nyílt szálloda, közvetlenül a Duna-parton fekszik.
Céges tréningek és egyéni, családos pihenőket is várja.



2 SAS Hotel

A 2SAS Hotel a XVI. ker., Gordonka utca 14 szám alatt található, húsz szobás, minden igényt kielégítõ kis szálló amelyben a kedves vendég találhat egy kitûnõ, görög és magyar ételekre specializált éttermet, egy sörözõt, egy szaunát és egy tíz férõhelyes zárt parkolót. Minden szoba fürdõszobás, WC-s, szatelit TV-s, telefonos és van erkélyes, konyhás apartman is a házban. Az étterem 50 férõhelyes, hangulatos, egy görög tavernát idézõ milliõvel rendkívül alkalmas kisebb rendezvények lebonyolítására (esküvõk, bankettek, baráti találkozók, születésnapi ünnepségek) és nem utolsó sorban kellemes, minõségi borok várják a mediterrán ízek kedvelõit. Minden internetes asztalfoglaló 5%-os kedvezményben részesül!

étterem , fogadó, hotel, idegenforgalom, sörözõ, szálláshely, szálloda, turizmus, vendéglátás, drinkbár, esküvõ lebonyolítás, éttermi szolgáltatás, görög étterem , görög étel


Walden Hotel

A Manréza Hotel*** & Konferenciaközpont Dobogókőn új névvel, – WALDEN HOTEL*** – megújuló arculattal, de a régi családis hangulattal várja Vendégeit.

Szállodánk a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén a Pilis hegység egyik legszebb részén található, (Budapestről 40 perc ), 34 szobával és 8 családi apartmannal rendelkezik.

Modern technikával felszerelt konferenciaközpontunk akár 200 Fő, szekciótermeink 10-60 Fő részére szervezett rendezvények, tréningek ideális helyszíne.

Kertre néző éttermünk étlapját nemcsak a hotel vendégei, nemzetközi konferenciák részvevői, esküvői vacsorák szervezői, hanem a kirándulók is szívesen forgatják.
Madárbarát parkunkban, a környékbeli kirándulóhelyeken mind a kikapcsolódni vágyók, mind az aktív pihenést kedvelők megtalálhatják a felfrissülést. Szállodánkból rövid kirándulás alkalmával könnyen elérhetőek a környék festői települései, látnivalói.



Pellikán Hotel

Tévé, Ajándéküzlet, Fodrászat, Kutya, macska bevihető, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Reggeli, Kozmetikus, Áramforrás, Természetvédelmi terület, Söröző, Film előhívás




Romantik Hotel Schweizerhof

Reggeli, Üdülési csekk


Hotel Astoria***

Parkoló, Fürdőszobás szoba, Reggeli, Széf, Vegetáriánus, Minibár, Nemdohányzó, Üdülési csekk


Lídia Apartmanhotel*** és Étterem

Nemdohányzó hotelünk a város központjában, a gyógyfüdőtől 200 m-re található. 37 db 2 ágyas apartman és 3 db 2 ágyas szobával – pótágyazhatók -, mediterrán kerttel várjuk kedves vendégeinket. Nemdohányzó éttermünkben kitűnő ételspecialitások találhatók.



Hotel Tagore

Hotel


Hotel Thetis

Hotel


Somló Hotel és Tornai Pincészet

Touring Hotel és Étterem

Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Különterem, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Horgászat, Tévé, Mozgáskorlátozottaknak, Kutya, macska bevihető, Fürdőszobás szoba, Reggeli, Széf, Vegetáriánus, Masszázs, Kozmetikus, Konferenciatechnika, Apartman, Üdülési csekk, Online szállásfoglalás, Családbarát szálláshely, Osztálykirándulásra alkalmas


Andrássy Hotel

Étterem, Különterem, Pénzváltás, Tévé, Telefonos szobák, Parkoló, Légkondicionálás, Információ, Széf, Minibár, Szoba szerviz, Programszervezés, Üdülési csekk, Taxi




Hotel Európa

Étterem, Különterem, Gyógyfürdő a közelben, Horgászat, Tévé, Mozgáskorlátozottaknak, Fürdőszobás szoba, Reggeli, Szállásközvetítés, Vegetáriánus, Minibár, Szoba szerviz, Konferenciatechnika, Táncterem, Élőzene, Borturizmus, Rendezvényszervezés, Üdülési csekk, Családbarát szálláshely




Hotel Oroszlán

Hotelünk a történelmi nevezetességű kisváros főterén található. A harminckét darab két- és háromágyas szoba hatvanhat fő befogadására alkalmas, mely ráadásul igény szerint pótágyazható is. Minden szobához tartozik fürdőszoba és televízió, ezen kívül az első emeleten légkondicionáló és/vagy hűtőszekrény is. A szálloda rendelkezik saját parkolóval és egy ötvenfős konferenciateremmel és széffel. A hotelban háziállatával együtt is megszállhat. Fizethet készpénzzel, bankkártyával vagy akár üdülési csekkel is.


Korona Hotel és Étterem

Minden nap éjfélig bár is működik.
Minden pénteken élőzene!Reggeli, Üdülési csekk


Best Western Hotel Kálvin

Kutya, macska bevihető, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Reggeli, Vegetáriánus, Üdülési csekk, Programszervezés, Különterem


Cívis Grand Hotel Aranybika

Augusztus 20-án virágkarnevál, tavaszi fesztivál, jazz napok, nagy családi juniális, Cívis korzó.


Cívis Hotel Délibáb

Világhírű gyógyfürdő, Aquapark, puszta, harangház, múzeumok, fürdőbál, sörfesztivál, folk hétvége.


Cívis Hotel Kárpátia

Termál és élményfürdő, sportcentrum, triatlon, tavaszi fesztivál.


Cívis Hotel Park .

Egyedülállóan szép természeti környezetben pihenhet és szórakozhat családja és barátai társaságában.
Szobáink színes kábeltévével és hûtõszekrénnyel vannak felszerelve. A szálloda különtermei kiváló feltételeket biztosítanak konferenciák, tréningek, tanfolyamok, elõadások, céges rendezvények, partnertalálkozók, kisebb esküvõk lebonyolításához. Éttermünk kínálatában megtalálhatóak a hazai és a nemzetközi konyha remekei. Nyáron hangulatos teraszunkon várjuk a kikapcsolódni vágyó vendégeket.

Puchner Kastélyszálló****és Reneszánsz Élménybirtok -Bikal .

A Hella 91. Kft 1993-ban megvásárolta a hajdani Puchner uradalmat a Bikali Állami Gazdaságtól, és megkezdte a felújítást.


A munkálatok eredményeképpen 1996 májusától egy tizenhét szobás, 3 csillagos kastélyszálló, étterem, kültéri medence, teniszpálya és gyerekjátszótér várta a vendégeket.


1998-ban felépült a francia stílusú fürdõház élménymedencékkel, valamint öt, modern szobával. Így Ezzel a szolgáltatással kiteljesedve 1999-tõl már négycsillagosként üzemelt tovább a szálloda.


2002-ben átadásra került három kétszintes vendégház huszonnégy modern szobával. Ugyanebben az évben épült fel a lovagi hangulatú sportközpont drinkbárral, kétpályás bowlinggal, biliárddal, három fallabda pályával.


Szintén ekkor került átadásra a négyszáz fõ befogadására képes, szekcionálható konferencia központ is.


2004-ben került sor a kastélyszálló belsõ tereinek belsõépítészeti átalakítására.


A következõ évben a fürdõház a marokkói hangulatú fürdõtérrel bõvült.


2007-ben átadásra került a XVIII. századi francia stílusú udvarház harmincegy szobával valamint az új recepció épülete.


Ugyanezen év végére fejezõdtek be a fürdõház újabb bõvítési munkálatai, melynek eredményeként további négy szoba, nagyobb öltözõ, nagyobb drinkbár és egy VIP fürdõ került kialakításra, mely a Harmónia Szigete nevet viseli.

Cívis Hotel Phőnix

Termál- és élményfürdő, sportcentrum, triatlon, tavaszi fesztivál.


Hotel Barbakán

Tévé, Légkondicionálás, Internetcsatlakozás, Minibár, Üdülési csekk


Hotel Del Porto

Kerékpár, Reggeli, Masszázs, Üdülési csekk, Gyerekmedence, Jacuzzi, élményfürdő




Hotel Makártanya Sport & Wellness***

Tévé, Fürdőszobás szoba, Mosoda, Játszótér, Strand-, sporteszköz kölcsönzés, Szauna, Kondicionálóterem, Szolárium, Étterem, Reggeli, Minibár, Üdülési csekk, Információ, Saját strand, Tenisz, Teke vagy bowling, Fallabda, Jacuzzi, élményfürdő, Különterem, Parkoló


Hotel Napfény

Étterem, Gyógyfürdő a közelben, Gyógyászat a szállodában, Tévé, Mozgáskorlátozottaknak, Ajándéküzlet, Fodrászat, Kutya, macska bevihető, Kerékpár, Asztalitenisz, Tollaslabda, Telefonos szobák, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Széf, Masszázs, Főzési lehetőség, Nemdohányzó, Apartman, Üdülési csekk, Családbarát szálláshely


Duna Hotel és Étterem

A Hotel családias hangulata és környezete kitűnő lehetőséget kínál családok és párok olcsó de színvonalas pihenésére, esküvők illetve az azutáni ünneplés ideális helyszínére. A gyermekek szórakozását a programszervezéssel biztosítjuk. A közeli (Rüdiger) tó minden évszakban kínál programokat: horgászat, korcsolyázás, szánkózás.


Park Hotel*** és Fenyves Turistaház – Sóstógyógyfürdõ .

Magyarország keleti kapujában, Nyíregyházától 7 kilométerre található Sóstógyógyfürdõ. Gyógyvize jódot, brómot és oldott ásványi sókat tartalmaz, ezért alkalmas mozgásszervi mûtétek utáni rehabilitációra, reumatikus és nõgyógyászati megbetegedések kezelésére. Sóstógyógyfürdõ könnyen megközelíthetõ személygépkocsival, 8-as jelzésû autóbusszal, valamint kerékpárral is.



A Park Hotel*** egy 4,5 hektáros tölgyerdõben található. E testet és lelket üdítõ környezet ideális helyszíne a pihenni vágyóknak, családi, baráti vagy céges rendezvényeknek, összejöveteleknek, kerti partiknak.



A hotelben 3 db apartman, 27 db zuhanyzós szoba – amelybõl 3 db akadálymentesített – és 8 db fürdõszobás szoba található. A szobák légkondicionáltak, mindegyikhez terasz tartozik, ahonnan gyönyörû kilátás nyílik a parkra. A szobákban televízió, telefon, minibár és internet-csatlakozási lehetõség van.
Térítés ellenében igénybe vehetõ szolgáltatásaink: szauna, pezsgõfürdõ, masszázs, drink bár, játszószoba, kiépített szalonnasütõk, futballpálya, hideg vizes medence, több mint 100 állomásos kalandpark (gyermek- és felnõtt pályák), íjászat, lovaglás.



A 100 fõs étterem és a hozzá tartozó, 60 fõs fedett terasz – valamint a hatalmas, õsfás park – céges rendezvények, családi események (esküvõ, ballagás, születésnap, stb.) megrendezésére alkalmas. Igényelhetõ gyermekmenü, különleges és reformtáplálkozási igényeknek megfelelõ étrend, grillparti, disznóvágás. Tájjellegû ételekkel és házias ízekkel várjuk kedves vendégeinket!



Az oktatási épületben található 20-140 férõhelyes, technikai eszközökkel felszerelt termek több napos tréningek, továbbképzések, elõadások és konferenciák számára is kiválóan alkalmasak

A Mesés Shiraz Hotel – Egerszalók

Szállodánk 42 különböző kategóriájú szobával és 3 lakosztállyal rendelkezik, a kihúzható kanapékat összeszámolva 134 ágyon tud kényelmes pihenést szolgáltatni. Minden szoba külön világ, hangulatukat a berber fali minták emelik ki, a Gülbaba szeráj marokkói berendezésű 4 szobája az Arab udvarra nyílik?..
És az nem varázslat, mindezt ÜDÜLÉSI CSEKKel is kifizetheti.



Centrál Hotel

A szálloda a város szívében, a főtér sarkán található. Központi fekvéséből adódóan kényelmes sétával könnyen elérhetőek Nagykanizsa nevezetes épületei, intézményei, múzeumok.

Szállodánk ideális helyszín a rövidebb vagy hosszabb időt eltöltő turisták számára éppúgy, mint az üzleti céllal érkező vendégeknek. Aktív pihenést kereső belföldi családok részére kedvezményes szállásajánlatot biztosítunk.


Üdülési csekket elfogadunk!
Meghittség – magas szintű szolgáltatás – mérsékelt árak



Thermal Hotel Harkány**** .

A Danubius Beta Thermal Hotel Harkány – 2007-tõl már négycsillagos kategóriában – megújultan és megszépülten várja kedves új- és törzsvendégeit! A város központjától kb. 500 méterre található gyógyszálló pihentetõ környezetben kínálja színvonalas szolgáltatásait a pihenni, kikapcsolódni, gyógyulni vágyóknak. Jól felszerelt, a kor igényeinek megfelelõ 105 db két- (részben pótágyazható) illetve háromágyas hotelszoba (fürdõszoba, színes televízió, telefon, minibár, fürdõköpeny, széf, hajszárító, részben balkon) és 3 db apartman áll Vendégeink rendelkezésére. Az aktív pihenést és kikapcsolódást kedvelõknek ajánljuk 11 x 22 méteres termálvizes (29 celsius fokos) úszómedencénket, szaunánkat és pezsgõfürdõnket, melyeket szállóvendégeink ingyenesen vehetnek igénybe. Mindezeken túl a kényelmet még lift, napozóterasz, saját gyógyászati részleg – az értékek biztonságát pedig zárt parkoló, valamint safe is biztosítja.
Ahol a gyógyítás és az Ön egészsége a legfontosabb!
Szállodánk gyógyászati részlege orvosi szaktanácsadás mellett magas színvonalú kezeléseket biztosít. Gyógycentrumunkban mindezeket kúracsomagok formájában, illetve különálló szolgáltatásként is igénybe veheti. A gyógyító vizet a hotel saját gyógymedencéjében élvezheti. A termálkutakból feltörõ 62 celsius fokos víz különlegessége abban áll, hogy a kén gáz formában van jelen a vízben, mely így – közvetlen felszívódás során – sokkal hatékonyabban fejti ki hatását. Ez az Európában egyedülálló gyógyvíz kiválóan alkalmas reumatikus megbetegedések, izületi gyulladások, nõgyógyászati panaszok kezelésére.

Hotel Sárga Csikó .

Miskolc déli kapujában, a 3. sz. fõközlekedési út mentén, távol a forgalom zajától, nyugodt, szép környezetben várja vendégeit a Hotel Sárga Csikó. A különleges atmoszférájú szálloda kitûnõ találkozóhely üzleti tárgyalások céljára, de családok, baráti társaságok számára is ideális hétvégi lehetõség.



A Miskolc környékére látogató vendégek a szállodából könnyen juthatnak el a Bükk hegység természeti szépségeihez, Miskolc-Tapolca világhírû barlangfürdõjéhez és Zemplén történelmi borvidékeihez.



A 24 szobás, 60 férõhelyes, minden kényelemmel ellátott szállodában 21 zuhanyzós-fürdõszobás, illetve 3 mosdós szoba áll a vendégek rendelkezésére, mûholdas televízióval és telefonnal. 50 fõ befogadására alkalmas éttermünk nemzeti, nemzetközi ételkülönlegességeirõl, kímélõ ételeirõl híres.



Konferenciatermünk kiválóan alkalmas vállalati rendezvények lebonyolítására. Üzleti megbeszélésekre, tárgyalásokra internet csatlakozással ellátott meeting-room áll kedves vendégeink rendelkezésére. 300 fõs rendezvénysátrunk kiváló színhelye lehet esküvõk, ballagások, fogadások, családi és céges rendezvények lebonyolítására is.

Hotel Yacht Club***superior

És feltárul az ezerarcú Balaton Teljesen felújított, egész évben nyitva tartó, hangulatos kis szálloda a vitorláskikötőben, a vízparton. Légkondicionált szobák Internet-csatlakozással, biliárd, kikötőre néző étterem, bár, strand, Internet, kerékpár- és kajak-kenu kölcsönzés, vitorlázás és egyéb programok. Új tóparti fürdőház: fedett úszómedence (25m), gyermekmedence, gőzfürdő, finn és infraszauna, kinti és benti pezsgőfürdő, masszázs, fitnessterem, balatoni panorámás napozóterasz.


Kálvária-Rácz Hotel***

Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Tévé, Telefonos szobák, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Reggeli, Minibár, Üdülési csekk, Taxi
A Kálvária – Rácz Hotel*** (volt Hotel Wellington) Pécs történelmi belvárosában, a várfal szomszédságában található. A városközponttól néhány percnyire, a 6-os főútról autóval és tömegközlekedéssel egyaránt jól megközelíthető, nyugodt, csendes környezetben várja vendégeit. Családias hangulatú szállodánk 2000-ben épült. *39* fő részére tudunk szállást biztosítani *13 *db kétágyas illetve 2 db háromágyas apartman szobáinkban, amely közül *7* db pótágyazható.




Napsugár Hotel és Étterem

Étterem, Gyógyfürdő a közelben, Vízisport-lehetőség, Horgászat, Tévé, Kutya, macska bevihető, Kerékpár, Parkoló, Élőzene, Sétarepülés, Üdülési csekk




Riviéra Park Hotel

Szállóhelyek és strandok üzemeltetése,vendéglátás

Best Western Hotel Orion

Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Tévé, Telefonos szobák, Légkondicionálás, Reggeli, Minibár, Internetcsatlakozás




Hotel Három Gúnár és

Belső kert parkolóval. Belvárosi szálloda 500 fős konferenciaközponttal.Étterem, Különterem, Tévé, Kutya, macska bevihető, Telefonos szobák, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Pihenőpark, Széf, Konferenciatechnika, Biliárd, Söröző, Nemdohányzó, Üdülési csekk




Hotel Négy Évszak***

Étterem, Különterem, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Kondicionálóterem, Tévé, Kutya, macska bevihető, Telefonos szobák, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Reggeli, Információ, Széf, Vegetáriánus, Minibár, Masszázs, Szoba szerviz, Konferenciatechnika, Nemdohányzó, Élőzene, Üdülési csekk, Jacuzzi, élményfürdő, Wellness, Internetcsatlakozás




Hotel Oktáv***

Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Szauna, Tenisz, Tévé, Kutya, macska bevihető, Parkoló




Amphora Hotel***

Szombathely legújabb belvárosi háromcsillagos szállodája az Amphora Hotel.

Mediterrán környezet, elegáns, családias légkör, udvarias személyzet fogadja a hozzánk érkezőket. 14 szobával, 4 appartmannal és egy a mozgáskorlátozottak számára kialakított szobával rendelkezik szállodánk.

Szobáink telefonnal, televízióval, internetcsatlakozással szolgálják vendégeink kényelmét.
További szolgáltatásaink között megtalálható: klíma, lift, kamerával megfigyelt, saját, zárt parkoló, mosoda. Hotelünkben természetesen bankkártyával is fizethet. Üdülési csekket elfogadunk.

Hangulatos kávézónkba (amely immár terasszal is bővült) várjuk kedves vendégeinket (8-tól 24 óráig),ahol akár rendezvények, konferenciák is lebonyolíthatók. Kedvezményes konditerem, fallabda, szauna, szolárium használat a közeli sportcentrumban. Ugyanitt spinning edzési lehetőség. [Öntöde Sportcentrum]





D-Hotel

Internet-csatlakozási lehetőség. Vitamin pénztár elfogadó-hely.
A szoba ára tartalmazza a parkolási díjat is!


Diana Hotel Étterem

Üdülési csekk


Dübögő Hotel

Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Különterem, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Horgászat, Tévé, Mozgáskorlátozottaknak, Kutya, macska bevihető, Légkondicionálás, Reggeli, Mosoda, Széf, Vegetáriánus, Minibár, Szoba szerviz, Konferenciatechnika, Söröző, Nemdohányzó, Élőzene, Taxi, Jacuzzi, élményfürdő, Esküvő, Kerti parti, Családbarát szálláshely, Internetcsatlakozás, Őrzött parkoló




Holdfény Hotel – Étterem

Üdülési csekk


Hotel Arany Bárány

Étterem, Különterem, Tévé, Fodrászat, Kutya, macska bevihető, Parkoló, Mosoda, Széf, Vegetáriánus, Fogászat, Szoba szerviz, Konferenciatechnika, Nemdohányzó, Üdülési csekk, Online szállásfoglalás, Internetcsatlakozás




Hotel Blaha

Étterem, Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Eszpresszó vagy drinkbár, Különterem, Gyógyfürdő a közelben, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Horgászat, Horgászat, Tévé, Kutya, macska bevihető, Kutya, macska bevihető, Kerékpár, Légkondicionálás, Reggeli, Szolárium, Mosoda, Széf, Minibár, Szoba szerviz, Programszervezés, Hajókirándulás, sétahajó, Borturizmus, Rendezvényszervezés, Üdülési csekk




Aranyhíd Hotel

Ha nem akar az erkélyről a balatoni panorámában gyönyörködni, keressen másik szállodát! De ha közvetlenül a Balaton partján, nyugodt környezetben, hatalmas zöldterületen szeretné élvezni a szabadságot, feltétlenül hozzánk jöjjön! A szálloda Siófokon, az Aranyparton található. Az épületet 1996-ban teljesen felújították, így most a szállodasor egyik legszebb hotelja lett.



Hotel Karádi

Üdülés és pihenés négycsillagos színvonalon, háromcsillagos áron.
Barátságos és családias környezetének varázsa, magas színvonalú szolgáltatásai ideális lehetőséget nyújtanak mindazok számára, akik igazi, zavartalan pihenésre és nyugalomra vágynak.



Hotel Kumilla**

Pihenésre, kikapcsolódásra vágyik?
Szeretne eltölteni pár kellemes napot csendes , nyugodt környezetben?

Hotel Kumilla Önre vár!


Ha felkeltettük az érdeklődését és úgy dönt, hogy nálunk piheni ki fáradalmait, szeretettel várjuk Önt és családját!



Hotel Piroska *** Superior

Aktuális csomagajánlatok 2009
Hotel Piroska***+ Bük


Wellness hétköznapok
Érvényes: 2009.05.29-ig (vasárnaptól-péntekig)

Ár: 19.900 Ft / fõ / 2 éj kétágyas szobában + Ifa EUR 85 / fõ
(Egyágyas felár 2.600 Ft/éj)
Tartalma:
2 éjszaka szállás félpanzióval (svédasztalos reggeli, ebéd vagy vacsora kuponos rendszerben), 1 kényeztetõ hátmasszázs, wellness-részlegünk használata (élménymedence, finn, bio és infra szauna, török gõzfürdõ aromaterápiával, tepidárium színterápiával, szauna-felöntés), fitneszterem használat, parkoló, transzfer a Büki Gyógyfürdõre


Relax hétvége
Érvényes: 2009.05.29-ig (péntek-vasárnap)

Ár: 22.900 Ft/ fõ /2éj kétágyas szobában + Ifa EUR 94 / fõ
(Egyágyas felár 2.600 Ft/éj)
Tartalma:
2 éjszaka szállás félpanzióval (svédasztalos reggeli, ebéd vagy vacsora kuponos rendszerben), 1 kényeztetõ hátmasszázs, wellness-részlegünk használata (élménymedence, finn, bio és infra szauna, török gõzfürdõ aromaterápiával, tepidárium színterápiával, szauna-felöntés), fitneszterem használat, parkoló, transzfer a Büki Gyógyfürdõre


Beauty hétvége
Érvényes: 2009.05.29-ig (péntek-vasárnap)
Ár: 34.900 Ft/ fõ/ 2éj kétágyas szobában + Ifa EUR 143 / fõ
(Egyágyas felár 2.600 Ft/éj)
Tartalma:
2 éjszaka szállás félpanzióval (svédasztalos reggeli, ebéd vagy vacsora kuponos rendszerben), fodrász (hajvágás + dauer vagy festés), kozmetika (kis arckezelés), pedikûr vagy manikûr, 1 kényeztetõ hátmasszázs, korlátlan szolárium használat, wellness-részlegünk használata (élménymedence, finn, bio és infra szauna, török gõzfürdõ aromaterápiával, tepidárium színterápiával, szauna-felöntés), fitneszterem használat, parkoló, transzfer a Büki Gyógyfürdõre





Wellness napok
Érvényes: 2009.12.20-ig (vasárnaptól-vasárnapig)

Ár: 45.900 Ft/ fõ/ 3éj kétágyas szobában + Ifa EUR 184 / fõ
(Egyágyas felár 2.600 Ft/éj)
Tartalma:
3 éjszaka szállás félpanzióval (svédasztalos reggeli, ebéd vagy vacsora kuponos rendszerben), 5 kezeléspont, 2 napi belépõ a Büki Gyógyfürdõbe, fürdõköpeny használat, fitneszterem és élményfürdõ használat (élménymedence, finn, bio és infra szauna, török gõzfürdõ aromaterápiával, tepidárium színterápiával, szauna-felöntés), parkoló, transzfer a Büki Gyógyfürdõre
-
Fergeteges Majális
Érvényes: 2009. április 30 ? május 04. (csütörtöktõl-hétfõig, min. 2 éjszakás foglalás szükséges!)

Ár: 34.900 Ft / fõ / 3 éjszaka + ifa EUR 141/fõ/3 éj

29.900 Ft / fõ / 2 éjszaka + ifa EUR 115/fõ/2 éj
(Egyágyas felár 2.600 Ft/éj)
Tartalma:
2/3 éjszaka szállás félpanzióval (svédasztalos reggeli, ebéd vagy vacsora kuponos rendszerben), 1×20 perces hátmasszázs, színes szórakoztató programok kicsiknek és nagyoknak: fitt-gyalogtúra, kisvasutazás a városban, bogrács-parti, ugrálóvár és játékest; fitneszterem és élményfürdõ használat (élménymedence, finn, bio, infra szauna, török gõzfürdõ aromaterápiával, tepidárium színterápiával, szauna-felöntés), parkoló, transzfer a Büki Gyógyfürdõre
Gyermekkedvezmény:
5 éves korig a szülõkkel egy szobában a szállás reggelivel ingyenes,
5-12 éves kor között három- ill. négyágyas szobában pótágy ár fizetendõ
(5.900 Ft / gyermek / éj reggelivel; 7.900 Ft / gyermek / éj félpanzióval)


-

Nyárköszöntõ Pünkösd
Érvényes: 2009. május 29. ? június 02. (min. 2 éjszakás foglalás szükséges!)

Ár: 37.900 Ft / fõ / 3 éjszaka + Ifa EUR 151/fõ/3éj

31.900 Ft / fõ / 2 éjszaka + Ifa EUR 131/fõ/2éj
(Egyágyas felár 2.600 Ft/éj)
Tartalma:
3 éjszaka szállás félpanzióval (svédasztalos reggeli, ebéd vagy vacsora kuponos rendszerben), 1×20 perces hátmasszázs, színes szórakoztató programok kicsiknek és nagyoknak: fitt-gyalogtúra, kisvasutazás a városban, bogrács-parti, ugrálóvár és játékest; fitneszterem és élményfürdõ használat (élménymedence, finn, bio, infra szauna, török gõzfürdõ aromaterápiával, tepidárium színterápiával, szauna-felöntés), parkoló, transzfer a Büki Gyógyfürdõre
Gyermekkedvezmény:
5 éves korig a szülõkkel egy szobában a szállás reggelivel ingyenes,
5-12 éves kor között három- ill. négyágyas szobában pótágy ár fizetendõ
(5.900 Ft / gyermek / éj reggelivel; 7.900 Ft / gyermek / éj félpanzióval)


Családi üdülés nyáron
Érvényes: 2009. június 13. ? szeptember 5.
(min. 7 éjszakás foglalás szükséges, szombattól-szombatig)
Ár: 69.900 Ft / felnõtt + ifa (380Ft/fõ/éj) EUR 279/fõ
(Egyágyas felár 2.600 Ft/éjszaka)
Tartalma:
7 éjszaka szállás kétágyas szobában félpanziós ellátással (svédasztalos reggeli, ebéd vagy vacsora kuponos rendszerben), fitneszterem- és élményfürdõ használat (kültéri medence, élménymedence és szaunavilág: finn-, bio-, infra szauna, török gõzfürdõ aromaterápiával, tepidárium színterápiával), parkoló, transzfer a Büki Gyógyfürdõre
Gyermekkedvezmény:
12 éves korig pótágyon a gyermekek szállása a szülõkkel egy szobában, reggelis ellátással térítésmentes!!! Félpanzió kérhetõ: HUF 2.000 Ft / alkalom / fõ
Külön szobában 12 év alatt: 45.400 Ft / 7 éj félpanzióval EUR 180/gyermek

2-4 éjszakás foglalást is fel lehet venni a következõk szerint:
LISTAÁRON: HUF 11.950 / fõ / éj félpanzióval kétágyas szobában

5-6 éjszaka esetén: HUF 10.755 / fõ / éj félpanzióval kétágyas szobában

Ha kérdezi a vendég, minden héten háromszor lesz gyermekprogram, fix napokon. Gyermekfelügyeletet továbbra is csak elõzetes (min. 2 héttel érkezés elõtt) lekérés szerint tudunk biztosítani.

FIGYELEM: augusztus 20-i héten vagy a 7 éjszakás ajánlatot (69.900/fõ) vagy 100%-os listaáron értékesíthetünk, min. 3 éjszakától. Hasonló programok lesznek, mint Majáliskor vagy Pünkösdkor.



Nászutas ajánlat álompároknak
Érvényes: 2009.12.20-ig
Ár: 59.900 Ft/ fõ kétágyas szobában + IFA EUR 245 / fõ
Tartalma:
5 éjszaka szállás félpanzióval (svédasztalos reggeli, ebéd vagy vacsora kuponos rendszerben), 1 gyertyafényes vacsora (a félpanzió keretein belül) 1 üveg ajándék pezsgõvel, 1 ayurveda egésztest masszázs, wellness-részlegünk használata (élménymedence és szauna világ: finn, bio és infra szauna, török gõzfürdõ aromaterápiával, tepidárium színterápiával, szauna-felöntés), fürdõköpeny használat (kaució ellenében), fitneszterem használat, parkoló, transzfer a Büki Gyógyfürdõbe

Frissítõ hétköznapok
Érvényes: 2009.12.20-ig (vasárnaptól-péntekig)

Ár: 49.900 Ft / fõ kétágyas szobában + Ifa EUR 188 / fõ
(Egyágyas felár 2.600 Ft/éj)

Tartalma:
5 éjszaka szállás félpanzióval (svédasztalos reggeli, ebéd vagy vacsora kuponos rendszerben), 1 kényeztetõ hátmasszázs, fitneszterem és élményfürdõ használat (élménymedence, finn-, bio és infra szauna, török gõzfürdõ aromarápiával, tepidárium színterápiával, szauna-felöntés), parkoló, transzfer a Büki Gyógyfürdõre


Stressz oldó napok Bükfürdõn
Érvényes: 2009. május 29-ig és szeptember 1. – december 23. között (vasárnaptól-vasárnapig)

Ár: 59.900 Ft/ fõ kétágyas szobában + Ifa EUR 245 / fõ
(Egyágyas felár 2.600 Ft/éj)

Tartalma:
4 éjszaka szállás félpanzióval (svédasztalos reggeli, ebéd vagy vacsora kuponos rendszerben), orvosi vizsgálat, 5 gyógykezelés (2 db egypontos kezelés és 3 db kétpontos kezelés), 2 napi belépõ a Büki Gyógyfürdõbe, fitneszterem és élményfürdõ használat (élménymedence, finn-, bio és infra szauna, török gõzfürdõ aromaterápiával, tepidárium színterápiával, szauna-felöntés), parkoló, transzfer a Büki Gyógyfürdõre


Baba-mama napok a Hotel Piroskában
Érvényes: 2009.12.20-ig (vasárnaptól-vasárnapig)
Szállodánkban szakképzett gyógy-masszõrök kényeztetik a pihenni és kikapcsolódni vágyó kismamákat/anyukákat és babájukat. A kicsik szállása 5 éves korig reggelivel a szülõkkel egy szobában ingyenes. A szobába kérésre babaágyat és további bababekészítést biztosítunk. Játszótér, játszószoba, baba-mama szoba, mind-mind a családok kényelmét szolgálják.
Ár: 39.900 Ft / fõ kétágyas szobában + Ifa EUR 163 / fõ
Egyéb: Egyágyas felárat nem számolunk fel!

Tartalma:
3 éjszaka szállás félpanzióval (svédasztalos reggeli, ebéd vagy vacsora kuponos rendszerben), 1 speciális masszázs kismamáknak vagy 1 egésztest masszázs anyukáknak, 1 babamasszázs, fürdõköpeny használat, fitneszterem és élményfürdõ használat (élménymedence, finn-, bio és infra szauna, török gõzfürdõ, aromaterápiával, tepidárium színterápiával), parkoló, transzfer a Büki Gyógyfürdõre


Kényeztetõ napok a kismamáknak és leendõ apukáknak
Érvényes: 2009. december 20-ig (vasárnaptól-vasárnapig)

Párjával babát várnak és szívesen kimozdulnának otthonról néhány napra?
Ezt az ajánlatot kifejezetten Önöknek találtuk ki!
Szállodánkban gondtalanul pihenhetnek, tervezgethetnek, mert mi külön figyelmet fordítunk a kismamákra és a kisbabákra.

Ha már van gyermekük, hozzák el õt is, hiszen 5 éves korig ingyenesen biztosítjuk a kicsi szállását reggelivel és számos bababarát szolgáltatásunkkal is az Önök kedvében járunk.

Ár: 39.900 Ft / fõ kétágyas szobában + Ifa EUR 163 / fõ
Egyéb: Egyágyas felárat nem számolunk fel!

Tartalma:
3 éjszaka szállás félpanzióval (svédasztalos reggeli, ebéd vagy vacsora kuponos rendszerben), 1 speciális masszázs kismamáknak, 1 egésztest masszázs a leendõ apukának, wellness-részlegünk használata (élménymedence és szauna világ: finn-, bio és infra szauna, török gõzfürdõ aromaterápiával, tepidárium színterápiával, szauna-felöntés), fürdõköpeny használat (kaució ellenében), fitneszterem használat, parkoló, transzfer a Büki Gyógyfürdõre

***************************************************************
ÚJDONSÁG !!!
2009. nyarától: gyermekmedence csúszdával és családi pihenõtér

* az Euro-s árak tájékoztató jellegûek!
* az árakat a Forint/Euro árfolyamváltozása befolyásolhatja!
*az árváltoztatás jogát fenntartjuk!
Gyermekkedvezmény:
- 5 éves korig a szállás reggelivel a szülõkkel egy szobában térítésmentes
- 5-12 éves korig a szülõkkel egy szobában pótágy ár fizetendõ
Pótágy ár reggelivel: HUF 5.900,- EUR 23,-
Pótágy ár félpanzióval: HUF 7.900,- EUR 30,-
IFA 2009. január 1-tõl: HUF 380/fõ/éj EUR 1,50/fõ/éj
-
frissítve: Bük, 2009. április 22.

Hotel Piroska***+
Nagy Viktória
Sales manager

Árlista* 2009
Érvényes: 2009.04.01 ? 2009.12.20.

reggelivel félpanzióval
Egyágyas szoba 14.900 Ft 16.900 Ft
Kétágyas szoba 9.950 Ft 11.950 Ft
Lakosztály 13.000 Ft 15.000 Ft
Pótágy felár 5.900 Ft 7.900 Ft

A megadott árak 1 fõre és 1 éjszakára vonatkoznak.
Az árak tartalmazzák a szálloda fitnesztermének, élményfürdõjének és szauna világának
használatát, transzfert a Büki Gyógyfürdõre, parkolót.
Az idegenforgalmi adó a helyszínen fizetendõ, összege 380,-Ft/fõ/éj

A gyermekek szállása reggelivel 5 éves korig a szülõkkel egy szobában térítésmentes!
5-12 éves korig a szülõkkel egy szobában pótágy felár fizetendõ!


Relax hétvége
(3 nap/2 éj)
Félpanzió, 1 hátmasszázs,
fitneszterem-, és élményfürdõhasználat
22.900 Ft / fõ kétágyas szobában + Ifa
(Érv.: 2009. május 29-ig )

Wellness napok
(4 nap/3 éj)
Félpanzió, 5 kezeléspont,
2 gyógyfürdõbelépõ, fürdõköpenyhasználat,
fitneszterem-, és élményfürdõhasználat
45.900 Ft / fõ kétágyas szobában + Ifa
(Érv.: 2009. december 20-ig )


Frissítõ hétköznapok
(6 nap/5 éj)
Félpanzió, 1 kényeztetõ hátmasszázs (20?),
fitneszterem-, és élményfürdõhasználat
49.900 Ft / fõ kétágyas szobában + Ifa
(Érv.: 2009. december 20-ig )


Egyhetes kúra
(8 nap / 7éj)
Félpanzió, orvosi vizsgálat, 10 kezeléspont,
5 gyógyfürdõbelépõ, fürdõköpeny-,
fitneszterem-, és élményfürdõhasználat
99.800 Ft / fõ kétágyas szobában + Ifa
(Egyágyas felár 2.600 Ft/éj)

*az árváltoztatás jogát fenntartjuk!
*az árakat a Forint/Euro árfolyamváltozása befolyásolhatja!
** élményfürdõ: szezonális külsõ medence, élménymedence, finn-, bio- és infra szauna, török gõzfürdõ aromaterápiával, tepidárium színterápiával, szaunafelöntés


Hotel Piroska ***+
H-9737 Bük, Kossuth Lajos u. 60.
Tel.: (00 36) 94 558 200 Fax: (0036) 94 359 269
e-mail: info@hotelpiroska.hu homepage: www.hotelpiroska.hu
Preisliste* 2009
Gültig: 1. April ? 20. Dezember 2009

mit Frühstück mit Halbpension
Einbettzimmer 57 Euro 64 Euro
Doppelzimmer 38 Euro 46 Euro
Suite 50 Euro 57 Euro
Zusatzbett 23 Euro 30 Euro

Die Preise sind pro Person und pro Nacht zu verstehen.
Inkludierte Leistungen: Fitnessraumbenutzung, Erlebnisbadbenutzung**,
Parkplatz, Transfer zum Bad mit dem Hotelbus.
Kurtaxe ist vor Ort extra zu bezahlen: EUR 1,50 /Person/Nacht

Unterkunft mit Frühstück für Kinder bis 5 Jahren ist im Zimmer der Eltern kostenfrei!
Kinder mit 5-12 Jahren :
im Zimmer der Eltern ist der Preis vom Zusatzbett zu berechnen

Relax Wochenende
(3 Tage/2 Nächte)
Halbpension, 1 Rückenmassage,
Erlebnisbadbenutzung, Fitnessraumbenutzung
94 Euro / Person im Doppelzimmer + Kurtaxe
( Gültig: bis 29. Mai 2009)

Beauty Wochenende
( 3 Tage / 2 Nächte )
Halbpension, Friseur, Kosmetik, Pediküre, 1 Rückenmassage,
unbegrenzte Solariumbenutzung,
Fitnessraum-, Erlebnisbadbenutzung
143 Euro / Person im Doppelzimmer + Kurtaxe
( Gültig: bis 29. Mai 2009)

Wellness Tage
(4 Tage / 3 Nächte)
Halbpension, 5 Heilbehandlungspunkte, 2 Eintrittskarten ins Thermalbad,
Bademantelservice, Fitnessraum-, und Erlebnisbadbenutzung
184 Euro / Person im Doppelzimmer + Kurtaxe
(Gültig: bis 20. Dezember 2009)

Kurwoche
(8 Tage / 7 Nächte)
Halbpension, ärztliche Untersuchung,
10 Heilbehandlungspunkte, 5 Eintrittskarten ins Thermalbad,
Bademantelservice, Fitnessraum-, und Erlebnisbadbenutzung
410 Euro / Person im Doppelzimmer + Kurtaxe
(Einbettzimmerzuschlag:11 Euro pro Nacht )

*Wir behalten uns das Recht auf Preisänderungen vor!
**Erlebnisbadbenutzung: saisonelle Aussenbecken, Erlebnisbecken, Finnische-, Bio und Infra Sauna,
Türkisches Dampfbad mit Aromatherapie, Tepidarium mit Farblichttherapie, Saunaaufguss





Club Hotel Imola

Szállodánk a Balaton északi partjának patinás kisvárosában, Balatonfüreden található. A méltán népszerű gyógy- és üdülőhely vonzereje a szénsavas forrásaiban, illatos, zamatos boraiban, páratlan fekvésében és mediterrán klímájában rejlik. A kisváros szépsége minden évszakban rabul ejti és elvarázsolja az ide látogatókat.

Szállodánk egész évben ideális választás párok,kisgyermekes családok pihenéséhez, valamint céges rendezvényekhez. Festői környezetben, három épület – összesen 27 szobával – szolgálja vendégeink kényelmét. Az 1,7 hektáros területen minden adott a testi-lelki felfrissüléshez, vagy akár a nyugodt munkához.


Hotel Holiday Center**

A Hotel Holiday a Balaton egyik legszebb településén a több mint 700 éves, borvidékéről híres Csopakon közvetlenül a Balaton partján 5000 m2 -es saját stranddal rendelkező 22.000 m2 területű gondozott parkban található, mely teljeskörű kikapcsolódást kínál vendégeinek, szervezett üdültetésre, családosoknak ideális lehetőséggel.

A szálló 2 épületszárnyában, hal recepcióval, műholdas TV-vel ellátott társalgókkal várja vendégeit.
Elhelyezés:
34 db A tip. 2 ágyas szoba
30 db A tip. 2 + 1 pótágyas szoba
20 db A tip. 2 + 2 pótágyas szoba
11 db B tip. 2 + 2 pótágyas szoba
A tip.: zuhanyzós, balkonos felújitott szobák
B tip.: zuhanyzós, balkonos felújitott nagyobb méretű szobák, hűtővel,televízióval

Nyitvatartás: Júniustól augusztus végéig.

Üdülési csekket elfogadunk!



Hotel Vivien

Az egész évben nyitva tartó szállodánk üdülési csekket is elfogad.
A szálloda 75 fő férőhellyel rendelkezik, mely : 25 db 2 ágyas szoba és 4 db 5 fős apartman.
A szobák klímával, fürdőszobával, Tv-vel (mely színes, távirányítós, műholdas programokkal), telefonnal, vannak ellátva. A reggeli büfé rendszerű.
Épületen belül: – étterem, szauna, szolárium,
az udvaron : – kerthelyiség, gyermekjátszótér, szalonnasütés, asztalitenisz áll a vendégek rendelkezésére, melyekhez sportszereket is kölcsönzünk.
A 200 m-re levő Balaton-parti strandon vizibickli, szörf, csónak bérelhető.
Konferenciatermünk szeptembertől júniusig 80 főig alkalmas tréningek, továbbképzések, konferenciák, találkozók, megbeszélések megtartására.



Hotel Udvarház

Hotel


Romantika Hotel***

Hotel UNI***

A Hotel UNI*** Balatonfüred idegenforgalmi központjában, a 71-es főútvonal mellett, a szállodasoron (Marina, Füred, Flamingó) közvetlenül a vízparton, gondozott, csendes parkban helyezkedik el.

3 csillagos szállodánkat vendégeink komfort érzetének fokozása érdekében 2003-ban jelentősen felújítottuk: a chip kártyás beléptető rendszer, az új zuhanyzós fürdőszobák, a beépített szekrények, padlószőnyegek, függönyök, textíliák cseréje, az elektromos hálózat és központi fűtés felújítása a vendégek kényelmét szolgálja. A szálloda 46 szobájából részleges kilátás nyílik a tóra. Minden szoba kétágyas, mini bárral, telefonnal, SAT TV-vel felszerelt, egy részében normál méretű harmadik ágy is található. A szobák nagyobb része balkonos. Széf lehetőség a recepción.

Az épületben 140 fős étterem, drinkbár, nyáron grillterasz és strandbüfé gondoskodik a vendégek ellátásáról. A szomszédos Halászkert Étteremben halspecialitásokkal várjuk www.halaszkert.hu .
Az aktív kikapcsolódást szolgálja szaunánk és a fitness terem, a megújult, pázsitos strandunk, a 77 hajót befogadó vitorlás kikötő, s az itt rendelkezésre álló sportolási lehetőségek: csónakázás, vitorlázás, horgászás, asztalitenisz, röplabda, tollaslabda.
A szálloda évek óta színhelye tanácskozásoknak, konferenciáknak, csapatépítő tréningeknek. E rendezvények sikerét garantálja a jól felszelt, padlófűtéses, klimatizált, közvetlen megvilágítású konferencia és szekcióterem.
A gépkocsikról és buszokról zárt, őrzött parkolóban gondoskodunk.



Hotel Visegrád

Légkondicionálás, Szauna, Étterem, Reggeli, Minibár, Üdülési csekk, Cigányzene, Információ, Kirándulás, gyalogtúra, Incentive utak, Fedett uszoda, Horgászat, Kerékpár, Jacuzzi, élményfürdő




Kastélyfogadó Sitke

Étterem, Különterem, Fedett uszoda, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Kutya, macska bevihető, Kerékpár, Tollaslabda, Reggeli, Nyitott uszoda, Szolárium, Pihenőpark, Vegetáriánus, Minigolf, Rent a Car, Játszótér, Programszervezés, Autóbuszkirándulás, Rendezvényszervezés, Üdülési csekk




Família Hotel

A szálloda Balatonlelle határában, közvetlenül a vízparton található. A házban 60 db 2-3 ágyas (+ pótágyazható), televízióval (3db magyar nyelvű + 6db SAT program), hűtőszekrénnyel ellátott, padlószőnyeges, balkonos szoba van. A hotelben 100 fős étterem és 40 fős presszó áll vendégeink rendelkezé… A szálloda Balatonlelle határában, közvetlenül a vízparton található. A házban 60 db 2-3 ágyas (+ pótágyazható), televízióval (3db magyar nyelvű + 6db SAT program), hűtőszekrénnyel ellátott, padlószőnyeges, balkonos szoba van. A hotelben 100 fős étterem és 40 fős presszó áll vendégeink rendelkezésére. A szállodához nagyméretű park, saját strand tartozik. Szezonális nyitvatartás: május 1. – október 1., de csoportokat egész évben fogadunk.



Gesztenye Kastélyhotel***

A festői, vadban gazdag somogyi dombok között megbúvó, klasszicista stílusban épült, 2000-ben felújított kastélyhotel hatalmas parkjával, szabadtéri úszómedencéjével, jól felszerelt konferenciatermével, kiváló konyhájával és segítőkész személyzetével egész évben várja kedves Vendégeit. Rendezvények, konferenciák lebonyolítását is vállaljuk!



Hotel Villa Classica****

Pápa legújabb szállodája négycsillagos szolgáltatásokkal várja önt a belváros szívében!Az épület jellegénél fogva tökéletesen illeszkedik a város barokk, polgári hangulatához, modernsége mégis kiemeli a helyi szálláslehetõségek közül. A különleges építészeti stílusú, **** besorolású szálloda igényes és hangulatos berendezésével kényelmet, barátságos környezetet, valamint elsõ osztályú szolgáltatásokat kínál üzletembereknek és turistáknak egyaránt.


Golden Ball Club Hotel

Étterem, Különterem, Garázs, Szauna, Fallabda, Szolárium, Zongora, pianino, Masszázs, Üdülési csekk, Jacuzzi, élményfürdő


Gosztola Gyöngye*** Wellness Hotel

Luxus a világ végén kicsiknek – nagyoknak."
Az árak a félpanziós ellátást tartalmazzák.


Hotel Aqua***

Az árak a reggelit és a fürdőbelépőt is tartalmazzák.


Hertelendi Kastélyszálló Kft.

A kastély nyújtotta kényelem és a mintaszerű ápolt őspark szépsége mellett, nállunk adott minden feltétel ahhoz,hogy az itt eltöltött idő örök élmény maradjon. -Termáltó. Tel:+36-82/568-022 Tel/Fax:+36-85/522-020



Hotel Vértes ****konferencia és Wellness

A Siófok központjában található Vértes**** Konferencia és Wellness Hotel teljes felújítás után 2003. május 30-án nyitotta meg újra kapuit. A korábbi, csak a nyári üdültetési szezonban üzemelő két csillagos épület a jövőben négy csillagos színvonalon, egész évben várja az ide látogató vendégeket. Ezáltal természetesen bővült a szálloda által nyújtott szolgáltatások száma és minősége is.



Princess Hotel és Étterem

Zamárdi a Balaton déli partjának egyik legkönnyebben megközelíthető, kiváló adottságú üdülőhelye. Partközeli vize sekély, hamar felmelegszik, így a kisgyermekes családok igazi paradicsoma. A Hotel taraszáról, és a szabadstrandról nyílik a legnagyobb és legszebb kilátás a Tihanyi-félszigetre és az apátsági templomra.A HOTEL teraszáról elénk tárul a BALATON kéklő víztükre. A naplemente varázsolta "aranyhíd" a gyengén fodrozódó víz tükrén, felejthetetlen élményt nyújt a parton szemlélődőknek.


Echo Residence Luxury Apartment Hotel

szállás


Hajnal Hotel

Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Kondicionálóterem, Kerékpár, Asztalitenisz, Vegetáriánus, Masszázs, Biliárd, Üdülési csekk, Jacuzzi, élményfürdő, Wellness


Hotel Balmaz

Hotel Balmaz a Wellness és a szórakoztatás otthona!


Hotel VILLA PAX

Képzeljen el egy hamisítatlan mediterrán hangulatú szállodát csodálatos környezetben! Egy olyan helyet, ahol a kellemes atmoszféra mellett a családias vendégfogadás teszi teljessé az Ön kikapcsolódását. Érezze a személyes törődést és a figyelmet! Adja át magát a kényelemnek és élvezze szolgáltatásainkat! Köszöntjük Balatonalmádiban, a Hotel VILLA PAX-ban, a nyugalom szigetén! Encz István szálloda igazgató



Hotel Corvinus

Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Különterem, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Lovaglás, Lovaglás, Tévé, Tévé, Mozgáskorlátozottaknak, Kutya, macska bevihető, Kerékpár, Telefonos szobák, Telefonos szobák, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Reggeli, Mosoda, Konferenciatechnika, Programszervezés, Kirándulás, gyalogtúra, Üdülési csekk, Jacuzzi, élményfürdő, Online szállásfoglalás, Kerti parti, Internetcsatlakozás




Hotel Corvus Aqua

A 2007 szeptemberében megnyitott, 36 szobás Hotel Corvus Aqua szállodánk közvetlenül a Gyopárosi tó partján található. A gyopárosi Gyógy és Élményfürdővel fedett, fűtött folyosó köti össze.
Szállodai szolgáltatások: 24 órás recepciószolgálat, parkoló, lift, 80 fős étterem, bárpult, 34 fős tóparti terasz, gyermekfelügyelet, internetcsatlakozás, konferenciaterem, légkondicionált szobák, LCD Tv, szobaszéf, telefon, hajszárító, 2 db akadálymentesített szoba stb.

November 1-4.-ig "Ünnepi Ajánlat" a Hotel Corvus Aquaban
4 nap/3 éjszakás csomag ára:
- Kétágyas elhelyezéssel standard szobában: 49 850 Ft/fő
- Egyágyas elhelyezéssel standard szobában: csomagár + 15% felár
- Lakosztályban kétágyas elhelyezéssel: csomagár + 25% felár
Gyermekár (2 felnőtt után pótágyon, 3-14 éves korig) 29 900 Ft/fő.



Hotel Szarvaskút

A nyugodt hangulatú, erdővel körülvett hotel Zirctől 3,5 km-re helyezkedik el. Igényesen kialakított szobáink, közösségi helyiségeink biztosítják a pihenéshez, kikapcsolódáshoz, vagy akár munkához is megfelelő környezetet.
Hotel Szarvaskút 20 szobával rendelkezik, melyek közül 13 kétágyas szoba, 2 családi szoba, 1 apartman, 3 lakosztály és 1 superior lakosztály. Valamennyi szobánkat légkondicionálóval, televízióval, rádióval, telefonnal, minibárral, a fürdőszobákat hajszárítóval szereltük fel. A szobák mindegyike pótágyazható.
Az aktív pihenésre vágyó vendégeinknek a minden nap 7-22 óráig nyitva tartó wellness részlegünket ajánljuk úszómedencével, hidro-masszázskáddal, finn szaunával, infra szaunával, gőzkabinnal, szoláriummal, fittnesteremmel. Kivilágított rekortán borítású teniszpálya, street ball palánk, asztalitenisz és biliárd is korlátlanul rendelkezésre áll vendégeink részére.

A la carte éttermünk az év minden napján nyitva áll. Kellemes nyári napokon a hangulatos belső kertünk teraszán is elfogyaszthatja ételét.

Rendezvények helyszíneként különtermünket ajánljuk, mely egyaránt alkalmas családi és vállalati programokra. A terem elrendezéstől függően 25-50 fő befogadó képességű. Igény esetén internet hozzáférést, írásvetítőt, televíziót, számítógépet, flipchart táblát, projektort tudunk biztosítani.
A Magasbakony számos outdoor programlehetőséget is kínál. Hotel Szarvaskút 2 km-es közvetlen környezetében olyan természeti adottságok állnak rendelkezésre, mint sziklafal, szurdokok, erdős-mezős terület melyet iható vizű forrás, tavak és patakok tarkítanak.
Kiemelt figyelmet fordítunk a családos vendégeinkre is. A számtalan gyerekjáték mellett a kisgyermekkel érkezők számára etetőszéket, gyermekétkészletet, kiságyat, babyphone-t, mesekönyveket, játszósarkot, kerti játékokat, kerékpáros gyermekszéket, gyermekkerékpárt tudunk biztosítani.
Vendégeink kényelmét, kikapcsolódását az alábbi szolgáltatások biztosítják:
• kerthelység
• belső medence
• hidromasszázs, gőzkabin
• finn szauna, infra szauna, szolárium
• internet
• biliárd, asztalitenisz
• teniszpálya, kondicionáló terem
• gyereksarok, gyermekbarát szolgáltatások
• horgászási lehetőség
• erdei gyalogos és kerékpáros túraútvonal
• kerékpár
• lovas programok
• íjászat
• paintball
• outdoor tréning helyszín
• konferencia terem technikai felszerelésekkel
• széf
• 24 órás kamerával őrzött parkoló



Hotel Talizmán

Különterem, Tévé, Telefonos szobák, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Reggeli, Minibár




Hotel Viktória Étterem

A Hotel Viktória Vendéglõ Balatonalmádi földrajzi középpontjában, a városka forgalmas centrumától, és a Balatonparttól is csak néhány percre, nyugodt, csendes környezetben található.

A patináns – század elején épült – ház a felújítás után kétágyas, fürdõszobás szobákkal, elegáns de családias étteremmel, kerthelyiséggel várja vendégeit. A mediterán hangulatú teraszról szép kilátás nyílík az Almádit körülölelõ hegyekre.
A hotelban a Balident fogászati és fogtechnikai stúdió egész évben teljes körû fogászati ellátást biztosít.



Hotel Villa Rosa***

A Balaton déli partján, közvetlenül a vízparton 1995-ben épült új szálloda. A terület 1581 m2, az épület teljes alapterülete: 700 m2, amelyben 20 db kétágyas szoba, 3 lakosztály, számos kiszolgáló helyiség (étterem, söröző, kávézó, úszómedence) található.




Régió Hotel

Reggeli, Ifjúsági szállás, Üdülési csekk


Thermál Hotel Liget

Nyitott /fedett úszó- és termálvízes medence, szauna, masszázs, szolárium, pezsgőfürdő. 160 fős étterem, konferenciaterem, kikapcsolódásként salakos teniszpálya várja kedves vendégeinket.
Gyógyszolgáltatásaink:
Víz alatti masszázs, elektroterápia.
Világújdonság:
Oxigénes testsúlycsökkentő terápia.
Gyógykezelések orvosi beutalással.



Balneo Zsóry Hotel****

Négycsillagos újépítésű szálloda Zsóry-fürdőn (Mezőkövesd)
Gyógy-, élmény- és strandfürdő 12 medencével a szálloda mellett
Kulturális és táji értékekben gazdag kirándulási lehetőségek
Egyszerű és gyors megközelítés
Budapest 127 km, Krakow 415, Kassa 155 km, Eger 25 km, Tisza-tó 25 km, Bükki Nemzeti Park 20 km, Hortobágy 71 km
Teljeskörű kikapcsolódás, feltöltődés, regenerálódás egyedi élménye
Többgenerációs szolgáltatások széles választéka
Üdülési csekk és egészségpénztári kedvezmények


Kastély Fogadó

Reméljük, ha minket választ, felejthetetlen és maradandó élményekben gazdagon fog majd ránk emlékezni. ö?zleti filozófiánk alapja, hogy elérhető áron, magyaros vendégszeretettel olyan szolgáltatást nyújtsunk, amely a jövőben nem csak a mi jó hírnevünket és az üzleti sikereinket, hanem az ország jó hírnevét és presztisét is növelik majd. Célunk, hogy a gyékényesi tó és térsége a köztudatba kerüljön, hisz a környezete páratlan szépségű és igazi természeti csoda, melyhez földrajzi és biológiai kivételes adottságok is párosulnak. Számtalan külföldi vendéget is fogadtunk már a világ számos részéről Ausztráliától Japánon át Amerikán és Délamerikán keresztül Angliáig. De természetesen Magyarország különböző részeiből is voltak vendégeink és mind elégedetten távoztak, de van sok visszajáró vendégünk is. Ebben az Angolul és Németül is jól beszélő kollégáink is segítséget nyújtanak. Mivel szállóvendégeink részére a szolgáltatásaink ingyenesek, így igazán korrekt és olcsó árakat tudtunk kialakítani. ö?zletünk folyamatosan bővül hisz a kitermelt bevételt az üzlet folyamatos fejlesztésére fordítjuk vissza.A jövőben a wellness és a konferencia turizmus elérése a cél. Szolgáltatásaink: -borozó – nemes borvidékek borkülönlegességei, -borkörút állomás – a Dél-Dunántúli borvidék körútjának egyik állomása, -borkörút szervezés, -búvártanfolyam szervezés, -búvártúra szervezés, -csónakkölcsönzés, -esküvői rendezvények szervezése, -éttermi szolgáltatás, -gálaestek szervezése, -horgásztatás, -hosztess szolgáltatás, -idegen vezetés, -konferencia szervezés, -privát strand, szolgáltatás, -rendezvényszervezés, -rendezvény terem bérbeadás, -szálláshely szolgáltatás, -szórakoztatás, -termékbemutatók lebonyolítása, -üdültetés, -üdültetés szervezés, -vadásztatás, -vendéglátás, -zenés-táncos szórakozóhely



Hotel Baross

Eszpresszó vagy drinkbár, Tévé, Kutya, macska bevihető, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Mosoda, Széf, Rent a Car




Szent Gellért Hotel***

Tévé, Légkondicionálás, Széf, Reggeli, Minibár, Családbarát szálláshely, Különterem, Mozgáskorlátozottaknak




Hotel Termál

Tévé, Fürdőszobás szoba, Széf, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Szolárium, Étterem, Reggeli, Üdülési csekk, Saját strand, Nyitott uszoda, Jacuzzi, élményfürdő




Touring Hotel

Különterem, Tévé, Kutya, macska bevihető, Telefonos szobák, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Reggeli, Minibár, Online szállásfoglalás


Alfa Hotel Étterem

Étterem, Tévé, Telefonos szobák, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Reggeli, Minibár, Programszervezés, Üdülési csekk


Sikonda Wellness Hotel és Fürdő

A Mecsek festői völgyében feltörő forrásokra épült exkluzív wellness fürdő és szálloda szeretettel várja Önt. A 36 otthonos, légkondícionált, káddal/zuhanyzóval, telefonnal, televízióval és minibárral felszerelt szoba és apartman a kényelmes pihenés tökéletes helyszíne. A lélegzetelállító környezetben fekvő – saját forrásból táplálkozó – termálvizű szabadtéri élményfürdő és napozókert a regeneráló nyugalom szigete. A termálvizű fedett medence élményelemeivel – masszírozó vízsugarak – kényezteti és gyógyítja az idelátogatókat. A szállóvendégeink éjszaka is fürödhetnek a beltéri medencékben. Gazdag étel-, és italválasztékkal, figyelmes kiszolgálással várunk minden kedves vendéget a hagyományos magyar, vegetáriánus és reformkonyhával rendelkező a la carte étteremben és a gyorsétteremben.


Amarillis Hotel

Rent a Car, Tévé, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Szoba szerviz, Online szállásfoglalás, Esküvő, Étterem, Reggeli, Minibár, Üdülési csekk, Természetvédelmi terület, Ornitológia, Információ, Sétarepülés, Idegenvezetés, Rendezvényszervezés, Horgászat, Lovaglás, Különterem, Őrzött parkoló




Borhotel

Szentgotthárdon, az Õrség kapujában, a belváros szívében elhelyezkedõ ***-os szállodánk kb. 600 m-re található a St.Gotthard Spa & Wellness élményfürdõtõl.
16 db kétágyas, pótágyazható szobával és 2 db 5-6 ágyas, 4 légterû apartmannal várjuk kedves vendégeinket.
Szobáink mindegyike fürdõszobás, telefonnal, SAT televízióval, és minibárral felszerelt. Az épületben lift,szauna, fittness szoba, kártya szoba és vezeték nélküli internet kapcsolat szolgálja vendégeink kényelmét. A gépkocsival érkezõ vendégek részére saját parkolónk áll rendelkezésre.

Szállodánk ideális helyszínt biztosít csapatépítõ tréningek, céges továbbképzések, családi, baráti összejövetelek megtartásához, ideális kiinduló pont az õrségi és ausztriai kirándulásokhoz, télen síeléshez.

A határ közelsége miatt örömmel látjuk az átutazó, tranzit szállást keresõ vendégeket vagy buszos kiránduláson részt vevõ csoportokat is.


A szálloda recepciója mellett egy borszaküzlet került kialakításra, ahol a 22 magyar borvidék legjobb borait lehet megvásárolni.

Az üzlet folyamatosan változó készlete általában 220-250 féle kiváló minõségû borból, pezsgõ-különlegességbõl és pálinkából áll.

Csoportok, baráti társaságok részére a kiválasztott borokból borbemutatóval egybekötött borkóstolót tudunk szervezni.

Szobaárainkat és kedvezményes csomagajánlatainkat keresse honlapunkon!
www.borhotel.hu

Boutique Hotel Sopianae****

Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Különterem, Garázs, Gyógyfürdő a közelben, Szauna, Kondicionálóterem, Tévé, Mozgáskorlátozottaknak, Kutya, macska bevihető, Telefonos szobák, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Légkondicionálás, Reggeli, Információ, Mosoda, Széf, Vegetáriánus, Minibár, Masszázs, Rent a Car, Szoba szerviz, Konferenciatechnika, Biliárd, Nemdohányzó, Utazásszervezés, Üdülési csekk, Taxi, Jacuzzi, élményfürdő, Rádió, Internetcsatlakozás




Hotel Kager**

Az újonnan megnyílt Hotel Kager ***biztosítja a legmagasabb színvonalat a Gyógyfürdo Harkány-ban

Hotelunk egész évben rendelkezésre áll, egy csendes mellékutcában, körülbelül 450 méterre a Gyógyfürdo Harkányi-től.

Szállodánk 29 db. kétágyas ( ebből 17 db. pótágyazható) szobával, valamint egy 76 m2-es, kéthálószobás apartmannal várja a pihenni és kikapcsolódni vágyókat.

Minden szobához tartozik balkon, széf, minibár, hűtő, telefon, kábeltévé.17 db. szoba klímatizált.

A hotel belső udvarában található két zárt parkoló is. Kerékpárjaink, az asztalitenisz, a minigolf, a napozóágyak, az internetsarok és a parkolók díjmentesen használhatók.

Mindezek mellet kialakításra került egy 30 fős konferenciaterem.
Technikai háttér igény szerint: írásvetítő, flipchart, video, tv, vetítővászon, fénymásoló, teremrendezés.

A hotelben dohányozni csak az arra kijelölt helyeken lehet.

2007 júliusában a megújult Hotel Kager wellness résszel, étteremmel és egy szabadtéri medencével bővült. Az étterem 60 fős, ahol az a?la Carte mellett svédasztalos vacsorával is várjuk vendégeinket. Az étterem 30 fős terasszal bővithető. Nemzetközileg elismert Chefünk gondoskodik a kiváló hazai és nemzetközi ételkínálatról.

A medence 16 méter hosszú, 7 méter széles, 1.4 méter mély , és élményelemekkel tarkított. Ilyen elem a hydromasszázs, a pezsgőágy és a nyakdögönyöző. A medence mellett található homokozó és gyermekjátékok a hotel családbarát jellegét mutatják.

A wellness részben 2 db. fedett pezsgőfürdő, finnszauna, infraszauna, gőzkabin, aromaszauna, fitneszterem, masszázsterem, pihenőhelységek és egy hangulatos borospince került kialakításra.

Szállodánk közelében fodrászat, kozmetika, gyógyszertár, teniszpályák, sportpályák, sportcsarnok, kerékpárút található.



Hotel Amigo

A Hotel Amigo ** Zamárdi központjában, karbantartott és sok szolgáltatást kínáló hatalmas szabadstrand közelében, Siófoktól 7, gyógyfürdőktől 40km-re található. Minden kedves Vendégünknek jó pihenést kívánunk.


Club Hotel Pegasus

Kecskeméttõl 30 km-re fekvõ Tisza-parti hotel az élõ Tisza és a Holt-Tisza találkozásánál…

Megközelíthetõ Budapestrõl az M5 autópályán Kecskemétig, onnan a 44-es fõúton Békéscsaba irányában, a tiszaugi hidfõnél tábla jelzi.

Konyha jellege: nemzetközi
Ételspecialitások: Pegasus-tál; Lávakövön sült halételek; Infarktus-tál.
Wi-Fi!
LÉGKONDÍCIONÁLÁS VAN!
Összes férõhely:
télen: 150 fõ – nyáron: 220 fõ

Kert/terasz: 70 ülõhely (fedett)

Rendezvénykapacitás – Ülõhely: 150 fõ , Állóhely: 250 fõ

Technikai felszereltség : Projector, video, tv, kihangosító, flipchart

Elhelyezkedés: földszint – Mozgássérülteknek megközelíthetõséggel!

Nem dohányzó asztalok: 10 ülõhely

Nyitva tartás: 12.00 – 23.00 Idõszak: január 1 – december 31

Napok: hétfõ kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

Árszínvonal:

Leves, fõétel és desszert ételsor: 1,500 Ft-tól – 3,000 Ft-ig.

Menüsor csoportok részére: 2,500 Ft-tól

Étlap és beszélt idegen nyelvek : angol, német

Zeneszolgáltatás: gépzene, rendezvényekre élõzenét biztosítunk.

Ár: 2,500 Ft / fõ / étkezés

Hotel & Café Ciao Amico Casino – Biliárd Club

Eszpresszó vagy drinkbár, Szauna, Minibár, Masszázs, Biliárd, Söröző, Online szállásfoglalás




Napfény Hotel – Balatonlelle

Céginformáció:
Szállodánk a Balaton mellett fekszik, erkélyes, előteres összenyitható szobáinkkal várunk minden pihenni vágyót, nagycsaládokat is. A hajóállomás a szállodától pár percnyire van. Apartmanos szálláshelyet is biztosítunk. Két konferenciatermünk kiválóan alkalmas rendezvények lebonyolítására. Autóva… Szállodánk a Balaton mellett fekszik, erkélyes, előteres összenyitható szobáinkkal várunk minden pihenni vágyót, nagycsaládokat is. A hajóállomás a szállodától pár percnyire van. Apartmanos szálláshelyet is biztosítunk. Két konferenciatermünk kiválóan alkalmas rendezvények lebonyolítására. Autóval érkező vendégeinknek zárt parkolót biztosítunk. A kertben a gyermekeket játszótér várja. Kerti, Balatonra néző pavilont és grillezési lehetőséget, vacsorákat, élőzenét kínálunk. 24 órás portaszolgálatunkkal és kedves, udvarias kiszolgálással várunk minden pihenni vágyót az év 365 napján. Szállodánk Hungary card elfogadóhely.



Hotel Anna

Garázs, Szauna, Kerékpár, Üdülési csekk


Hotel Boglár***

Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Különterem, Saját strand, Szauna, Vízisport-lehetőség, Horgászat, Tévé, Mozgáskorlátozottaknak, Asztalitenisz, Telefonos szobák, Parkoló, Fürdőszobás szoba, Reggeli, Pihenőpark, Széf, Vegetáriánus, Minigolf, Játszótér, Konferenciatechnika, Strand-, sporteszköz kölcsönzés, Programszervezés, Hajókirándulás, sétahajó, Animátor, Nemdohányzó, Élőzene, Városlátogatás, Borturizmus, Kulturális utak, Kirándulás, gyalogtúra, Rendezvényszervezés, Üdülési csekk, Online szállásfoglalás, Esküvő, Kerti parti, Családbarát szálláshely




Hotel Esztergom***

Étterem, Eszpresszó vagy drinkbár, Tévé, Kutya, macska bevihető, Telefonos szobák, Reggeli, Üdülési csekk




Hotel Gárdony***

7 éjszakás csomag félpanziós ellátással (keddtől keddig).


Amstel Hotel és Étterem***

Hotelünk Pécs történelmi belvárosában található, 30 méterre a sétálóutcától, a Nemzeti Színház és a helyi múzeumok közvetlen közelében. Megközelítése a vasútállomásról közvetlen buszjárattal egyszerűen és gyorsan megoldható.

Egész évben, szünet nélkül várjuk kedves visszatérő és leendő Vendégeinket.

Klimatizált, mediterrán jellegű 1-2-3 ágyas szobáinkban telefon, kábel TV és minibár található.

Felkészült és segítőkész recepciós szolgálatunk a nap 24 órájában áll rendelkezésére.


Hotelünk közel tíz éves múltja garancia az Ön kényelmére és nyugalmára.

A kellemes ittlétet hivatott szolgálni éttermünk is, mely a hagyományos magyar ételek mellett a nemzetközi konyha közkedvelt ínyencségeit kínálja Önnek, így akkor is bőséges választék áll rendelkezésére, ha a naponta megújuló többféle menüből nem tudna választani.


Szomjas Vendégeinket a jéghideg italok széles választékával, koktélokkal és kávékülönlegességekkel igyekszünk kielégíteni.

60 fős éttermünk továbbá kiválóan alkalmas összejövetelek, bankettek és egyéb rendezvények lebonyolítására.



Hotel Lovasberény

A Velencei-hegységben, páratlan szépségű arborétum közepén fekszik az egész évben nyitva tartó szállodánk, mely konferenciák, tréningek, üzleti és családi rendezvények ideális helyszíne. Alpesi levegő, gazdag vadállomány és az erdő megnyugtató csendje várja a pihenni vágyó vendégeket.

A parkban 400 fajta örökzöldet, fát, cserjét és dísznövényt csodálhatnak vendégeink. Szállodánkban megtalálható minden, ami a tökéletes kikapcsolódást segíti, kellemes hangulatú, kényelmes szobáink, válogatott ételeink és figyelmes, barátságos személyzetünk igyekszik vendégeink tartózkodását felejthetetlenné tenni.
Konferenciatermeinket cégek, vállalkozások, tréningszervezők figyelmében ajánljuk. Szállodánk környezete és szolgáltatásai tökéletesen alkalmasak családi rendezvények, esküvők, házassági évfordulók megtartására. Szállodánk segítséget nyújt a szervezésben a vendégek fogadásától, az esküvői szertartáson át a lakodalmi vacsoráig.


Napsugár-Sunshine Hotel Bungalow & Étterem

Vízparti szállodánk kellemes pihenési lehetőséget kínál minden pihenni vágyó számára a Balaton mellett. Szobáink légkondícionáltak, színes tv-vel, telefonnal felszereltek.



Kategóriák

Partnereink