apartman

  • Oldal 2 of 2
  • <
  • 1
  • 2

Homokháti Vendégház és Apartmanok .

Az újonnan épült ( 2006 ) Homokháti Vendégház igényesen berendezett és családias hangulatú apartmanokból áll a gyógyfürdõ közelében. Az egész évben nyitva tartó kellemes és csendes környezetben található apartmanok 2-4 fõ elhelyezésére alkalmasak teljesen felszerelt konyha-étkezõ, nappalival, hálószobával, zuhanyzóval és mûholdas adás, kábel TV vételére alkalmas televízióval, terasszal rendelkeznek.

Nyáron a szabadidõ helyiségben ping-pong asztal, darts, internet
az udvaron lengõteke és tollaslabda pálya várják a sportolni vágyókat.

A gyerekek számára korszerû játszótér homokozóval, csúszdával, hintával, rugós lovacskával van felszerelve.

Reméljük Önt is mielõbb a vendégeink között üdvözölhetjük.

Dr Bús Rekreációs Központ és Apartman

Rekreáció,apartman.

A Tisza-tó jobb partján található alföldi városban lévõ apartmanunkban szeretettel várjuk kedves pihenni vágyó vendégeinket.

Férõhely 12 fõ.
A napi elfoglaltság által okozott fáradtság,feszültség feloldása,testi-lelki teljesítõképesség és képesség helyreállítását biztosítjuk minden kedves vendégünknek.

Rendelési idõ:Hétfõ,Szerda,Péntek:de,Kedd,Csütörtök:du.

Bokor Apartmanházak

apartmanok,szállás,szálláshely,vendéglátás,üdülési csekk elfogadás,

Ticket Restaurant.Fuvarozás,szállítmányozás:30/256 42 84

Bocskai Apartmanok – Rózsa Kálmánné .

Szeretettel várjuk a Bocskai Apartmanba, amely teljesen különálló szoba-konyha-fürdõszobás szálláslehetõséget kínál 2 személytõl akár 5 fõig.

A szobában kábeltévé, rádió, internet csatlakozási lehetõség van. A konyha teljesen felszerelt (hûtõ, mikrohullámú sütõ, gáztûzhely, kávéfõzõ, kenyérpirító) és fõzésre lehetõséget biztosít. A fürdõszobában WC, zuhanyzó és hajszárító áll vendégeink rendelkezésére. Az épületbõl közvetlen kijárás lehetséges a parkosított kertbe, ahol kerti bútorok szolgálják vendégeink kényelmét, továbbá bográcsozni és grillezni is van lehetõség. Kikapcsolódni vágyó vendégeink részére rex- és pingpongasztal valamint darts játékok állnak rendelkezésre. Apartmanunk elõtt ingyenes parkolási lehetõséget biztosítunk a hozzánk érkezõk számára.

Az apartmant az érkezés napján 14órátol foglalhatják el,a távozás napján 10ó-ig szivesen látjuk vendégeinket.

Vonattal vagy busszal érkezõ vendégeinket igény esetén házhoz szállítjuk.

Apartmanunkba kisállatok behozatalra is lehetõségük nyílik.

Igény szerint saját készítésû borunkat is megkóstolhatják.

Áraink:

Az eltöltött napok és a létszám arányában a szezontól függõen ’2500-4000 Ft/fõ/éj

Az árak nem tartalmazzák az idegenforgalmi adót, melynek összege 360 Ft, 18-70 év közötti vendégeknek!

ÜDÜLÉSI CSEKKet elfogadunk.

A Bocskai Apartman több mint 30 szolgáltatóval áll partnerkapcsolatban, melynek köszönhetõen vendégeink részére a kulcstartónk felmutatása esetén partnereink szolgáltatásai (étterem, fürdõ, taxi stb.) kedvezményesen vehetõek igénybe. Az igénybe vehetõ kedvezmény mértéke 10%.

Hubert Apartman

A Tisza-parti sétánytól pár percnyi távolságra, különálló házban kialakított kellemes hangulatú igényesen kialakított apartman, fedett terasszal.


Egyéb: teakonyha, terasz, kerti bútorok, pótágyazási lehetõség, TV szobánként, kis háziállat elhelyezés, sütési, fõzési lehetõségek a kertben

Abád Apartman – Berek – Berény

Berekfürdõ gyógyvizeirõl híres 1100 fõs kis település. A fél évszázados tapasztalatok bizonyítják az 56 Celsius fokos alkáli hidrogénkarbonátos, jódos gyógyvíz jótékony hatását a mozgásszervi megbetegedésekre. Hat medencés szabadstrand és két medencés fedett fürdõ áll a vendégek rendelkezésére. A gyógyulást keresõk igénybe vehetik a súlyfürdõt, a masszázst, a fizikoterápiás és vízalatti vízsugármasszázs szolgáltatásait. A szabadidõ kellemes eltöltését segíti a helyi halban gazdag tavakon való horgászás. Rohanó világunkban álljon meg egy kicsit, látogasson el hozzánk kikapcsolódni, pihenni, gyógyulni. Szeretettel várjuk.

Cégünk kulcsos nyaralóházakat ad bérbe a Berekfürdõn nyaralni vágyóknak. Kívánom, érezze jól magát nálunk és kellemes élményekkel térjen haza. Kérem, keressen programot az ajánlataink közül!

Egyéni vállalkozásom 1992 óta mûködik: ingatlanközvetítés, -kezelés, értékbecslés a tevékenységünk. Foglalkozunk vétellel eladással, épületek tervezésével, kivitelezéssel, karbantartással, felújítással Berekfürdõn és környékén. Kulcsos házakat, bérelhetõ apartmanokat mûködtetünk Berekfürdõn! Ügyfeleink részére komplex szolgáltatást nyújtunk egyéni ügyvédekkel, tervezõmérnökökkel, kivitelezõkkel együttmûködve. Az elkövetkezendõ idõszakban szeretnénk tevékenységünket kiterjeszteni az Észak-Alföldi régióra is, ezért további együttmûködõ partnereket keresünk.
Ha veszed, ha béreled, a KULCSot nálam leled!

Mária – lak Apartmanház

Pihenni- és gyógyulni vágyó kedves vendégeinket szívesen fogadjuk a családias, igényesen berendezett apartmanjainkban. A nyaraló a sokunk által kedvelt, immár világhírû gyógyfürdõtõl 500 m-re, mintegy 10 percnyi kényelmes sétával elérhetõ. A csendes, nyugodt környezetben Zalakaros egyik legcsendesebb részén található apartmanházunkban kínálunk vendégeinknek szállást. A házban 2+2 elhelyezésére alkalmas apartmanok biztosítják vendégeink kényelmét. A személykocsik számára kényelmes, biztonságos elhelyezést nyújt a zárt udvar. Az apartmanok egész évben kiadók, fûtéssel ellátottak. A 2+2 fõs apartmanok kialakítása: hálószoba, fürdõszoba + WC, nappali-konyha és terasz, tv. Minden apartmanban teljes felszereltségû konyha található edényekkel, evõeszközökkel, kávéfõzõvel, gáztûzhellyel, hûtõszekrénnyel. Ágynemût és törölközõt is mi biztosítunk a vendégeink részére. Apartmanjaink ideálisak mind családok, mind kisebb baráti társaságok elhelyezésére.


Férõhelyek:
5 db 2+2 férõhelyes apartman


Árak:

2.650 Ft / fõ / éjszaka


9000 Ft / 4 fõ / éj / apartman

Florianus Apartman Berekfürdõ

Apartman,

Kõtenger Apartmanház

Apartmanház

Mogyoró Apartman

Szálláshelyünk a Fürdõtõl 200 méterre, kellemes környezetben, található.

Pár perces sétával elérhetõ a község központja és a pincesor is.

Egész évben várjuk Kedves Vendégeinket az 5 db kétszemélyes szobával.

A két apartmanunkban 10 + 1 fõ kényelmes elhelyezése oldható meg.

Szolgáltatások, lehetõségek:

- nyársalás, grillezés

- kerti pihenõ

- zárt parkoló

- klimatizált helyiségek

- jól felszerelt minikonyha

- modern bútorzat

- igényes berendezés

Elosztás:

- 4 + 1 személy elhelyezése külön szinten

- 2 konyha 2 fürdõszoba, 3 WC

- két külön szint

- 3 terasz, 1 loggia

Áraink:

3 000 – 3 500 Ft/fõ/éj + 250 Ft Idegenforgalmi adó

A klíma használata plusz kötséggel jár!!

Fûtési szezonban megegyezés szerint.

Az idegenforgalmi adó a helyszínen fizetendõ.

Több éjszaka esetén kedvezmény!

Gyermekkedvezmény!

No.1. Apartman

Apartmanunk 2007-ben közvetlenül a vár tövében épült az a kétszintes apartmanház melyben 15 különálló apartman található, az is melyet én most szíves figyelmükbe ajánlok. Az apartman igényesen berendezett 2-4 fõ részére kényelmes, családias pihenés eltöltését teszi lehetõvé, de ideális családok részére is mivel úgy lett kialakítva, hogy a gyerekek külön birodalmát egy galéria biztosítja.

Viktória Apartman

A Balaton északi partján, a Badacsony-hegytõl keletre, Révfülöp községtõl 5 km-re, a 71-es út mentén található Ábrahámhegy. 2,8 km-es tóparti szakasz, 7 km2 terület és 5 km2 vízfelület tartozik a településhez. Ábrahámhegy a Balaton egyik legkedveltebb fürdõhelye, mert egyrészt hegyei félkör alakban nyugatról és északról elzárják, védik a szelektõl, másrészt egy völgykatlanban húzódik és így klímája melegebb a környezeténél

Royal Apartmanház Csokonyavisonta

Szeretettel várjuk kedves vendégeinket Csokonyavisontán a Royal Apartman házba. A fürdõ bejáratától 150 méterre, az apartman ház kétágyas (pót ágyazható) maximum 12 fõ elhelyezésére alkalmas.

A fürdõszobás, színes tévés szobákhoz teakonyha, 2 db terasz zárt parkoló is tartozik, és igénybe veheti mini konditermünket is.

Az apartmanokban a következõ szolgáltatások vehetõk igénybe:

- “Jáde köves” gerincmasszázs ágy (izületi és gerinc panaszokra)

- Bioptron lámpa

- Gyógymasszázs

- Voll-féle egészségügyi állapotfelmérés

- Fül akupunktúra

- Talpmasszázs

Tóth Apartmanok

Gyógyfürdõtõl 400-500 méterre csendes üdülõövezetben 4 külön bejáratú 2 szobás, konyha étkezõvel, 25-50 négyzetméter nagyságú apartmanok külön wcvel, külön zuhanyzóval.
Kerti, kinti fedett terasz, grillezési bográcsolási, zárt parkolási lehetõség az udvarban.
Színes tv, mûholdas vétel, mikrohullámú sütõ, gáztûzhely, széf, komplett konyha felszerelve áll a vendégek rendelkezésére.

Szállás, apartman, hajdúszoboszló, gyógyfürdõ, vendéglátás, szoba kiadás, kiadó szoba, kiadó, kemping, panzió.

Árpád – Ház Apartman

Az Árpád -Ház apartman a gyulai Belváros egyik csendes utcájában a Várfürdõ közelében található.
Az Árpád-Házban 16-18 vendég kényelmes elhelyezésére van lehetõség. Igény szerint pótágyak állíthatók.

A szobák : 2, 3, 4 ágyasak



6-8 fõs társaságoknak , kizárólag saját használatú , önálló lakrészt tudunk ajánlani . (3 szoba, 3 fürdõszoba , konyha , társalgó-étkezõ, terasz , kert, stb.
A kertben és a teraszokon kellemesen lehet az idõt eltölteni .


Felszereltség:Mosdó – Törölközõ – Ágynemû – Amerikai konyha – Internet – CD/DVD – Rádió – Kábel Tv – Színes Tv – Porszívó – Hajszárító – Vasaló – Mosógép – Edények – Kenyérpirító – Vízforraló – Kávéfõzõ – Mikrosütõ – Elektromos fõzõlap – Villanytûzhely – Gáztûzhely – Hûtõszekrény – Fürdõkád – Zuhanyzó – Felszerelt konyha
A gépkocsiknak zárt parkoló !

Aquasleep Apartman .

Üdvözöljük az Aquasleep Apartmanházban!

Nagy Megyer határán található a város termálfürdõje. Az erdõ körülölelte fürdõ számos kikapcsolódási lehetõséget nyújt az ide látogatónak. A fürdõ területén több medence, két csúszda, vendéglõk sora, mini golf, tágas strand és strandröplabda pálya áll a vendégek részére. Azon vendégek számára melyek a kényeztetés részesítik elõnyben azok számára szolárium, masszázs, fodrászat és nem utolsó sorban sörsátor vár a vendégeinkre-ezenfelül ingyen parkolási lehetõséget is biztosítunk!

Kínálatunkban három stílusosan berendezett szállás van. Apartházunkat a kényelem és az igényesség jellemzi! Mindennemû erõfeszítést megteszünk, hogy az itt eltöltött idõ alatt otthonosan érezze magát!

Földes Apartmanház
– újépítésû komplexum
– 5 darab két ágyas szoba (igény szerint plusz ágy)
– kompletten berendezett konyhák és fürdõszobák
– minden szobában tv
– Kertgrillezési lehetõséggel, díjtalan parkolás
– 50 méterre található a fürdõ
– egész évben nyitva

Hasznos információk:
Tisztálkodási és tisztító szerek járnak a szobához, ezen felül,1 törülközõ személyenként,Chip-pel ellátott karkötõk,a termálfürdõbe való belépéshez-egyszeri kilépési lehetõséggel.
Étkezés:
Étkezést vendégeink saját igényeik szerint készíthetik el a felszerelt konyháinkban, vendéglõ a háztól 50 méterre található.
Környéken:
A termálfürdõ 50 méterre, a városközpont 800 méterre,tó a sétálni kedvelõk számára 3000 métere és a legközelebbi élelmiszerbolt 400 méterre van tõlünk. Szállásunk gyermekes családok számára is alkalmas.

Aquasleep Apartmanház
– újépítésû komplexum
– 6 darab két ágyas szoba (igény szerint plusz ágy)
– klimatizált szobák
– kompletten berendezett konyhák és fürdõszobák
– minden szobában tv
– kert grillezési lehetõséggel,díjtalan parkolás,fedett terasz(15 személynek alkalmas) a vendégeinknek
– 120 méterre található a fürdõ
– egész évben nyitva

Hasznos információk:
Tisztálkodási és tisztító szerek járnak a szobához, ezen felül,1 törülközõ személyenként, Chip-pel ellátott karkötõk, a termálfürdõbe való belépéshez-egyszeri kilépési lehetõséggel.
Étkezés:
Étkezést vendégeink saját igényeik szerint készíthetik el a felszerelt konyháinkban, vendéglõ a háztól 100 méterre található.
Környéken:
A termálfürdõ 120 méterre, a városközpont 800 méterre, tó a sétálni kedvelõk számára 3000 métere és a legközelebbi élelmiszerbolt 400 méterre van tõlünk. Szállásunk gyermekes családok számára is alkalmas.
Aquasleep Apartmanház II.

A kettesszámú házunk a fürdõtõl 120 méterre egy csendes negyedben található!
Szobáink:
– PP 1-Félpanziós ellátás: gyerekeknek játszó szoba, nappali (50 négyzetméter területû), kompletten berendezett konyha, szauna, billiárd, fitnesz.
– NP 2-Hét darab két ágyas szoba (igény szerint plusz ágy), komplett konyha
– NP 2-Hét darab két ágyas szoba (igény szerint plusz ágy), komplett konyha, terasz
– a ház körül: kerítéssel elkerített füves terület játszótérrel gyerekeknek, grillezõ kemencék érdeklõdés esetén, parkolási kapacitás 9 autó számára
– szobák leírása. elõszoba, komplett konyha és fürdõszoba mellék helységgel, két ágyas szoba, mini bar, rádió, wifi kapcsolódási lehetõség.

Hasznos információk:
Tisztálkodási és tisztító szerek járnak a szobához, ezen felül,1 törülközõ személyenként, Chip-pel ellátott karkötõk, a termálfürdõbe való belépéshez-egyszeri kilépési lehetõséggel.
Étkezés:
Étkezést vendégeink saját igényeik szerint készíthetik el a felszerelt konyháinkban, vendéglõ a háztól 100 méterre található.
Környéken:
A termálfürdõ 120 méterre, a városközpont 800 méterre, tó a sétálni kedvelõk számára 3000 métere és a legközelebbi élelmiszerbolt 400 méterre van tõlünk. Szállásunk gyermekes családok számára is alkalmas.

Árjegyzék

Aquaqsleep Apartmanház és az Aquasleep Apartmanház II.
– az összes említett szolgáltatással:05.01. – 09.30-ig 13.5 Euró/személy/éjszaka
– szezonon kívül 10.01 – 04.30-ig 12 Euró/személy/éjszaka

Földes Apartmanház
– az összes említett szolgáltatással, egész évben 10 Euró/személy/éjszaka
Az árak tartalmazzák a turista forgalmi adót!

Régiónk

Nagy Megyer 9000 lakost számlál, Nyugat-Szlovákia déli csücskében található,10 km-re a magyar határtól a medveïove-i átkelõtõl. A 70-es évektõl városunk a termálfürdõrõl nevezetes. A geotermális forrás, amely a legforróbb Szlovákia terültén (92C°) jótékony hatással van ízületi, izom és hát problémákra.

A termálfürdõ

Városunk fürdõje egy erdõ közepén található,100, ha területen. A pihenni vágyók és vízi sportok szerelmeseinek kedvelt rekreációs helye, a fürdõ egy tó is található-aki szeret sétálni az megtalálja a helyét itt!
A fürdõ 1974-ben nyitotta meg kapuit, két hõforrás alapján, jótékony hatással van mozgás szervekre és regenerálódó hatással van az emberi szervezetre!Több átalakuláson ment át a fürdõ így 2004-tõl TERMÁLPARK-VELKÝ MEÏER-ként mûködik! A létesítmény két részbõl áll: egy rész a május.1-tõl-szeptember.30-ig érkezõ vendégek számára illetve egy része, amely az év folyamán mindig nyitva áll a vendégek elõtt.

Weblap: http://www.thermalcorvinus.sk

Kontakt:

Aquasleep,s.r.o.
PaedDr.Ing. Tomá¹ Földes
Pri pramení 1
932 01 Velký Meïer
Slovenská republika

e-mail:aquqsleep@aquqsleep.sk
web:http://www.aquasleep.sk
mobil:00421 905/381 863

Bármilyen kérdés estén Kérem, Hívjon minket!

Atus Apartman

Debrecen belvárosában – a Kálvin téren – panorámás 2 – 4 – 6 ágyas apartmanok kiadók.
Az Atus apartman, üdülési csekk elfogadó szálláshely. Csendes, világos, kábeltévés szobákkal, felszerelt konyhával várom kedves vendégeimet!

Éva Apartman és Morgó Csárda

Apartman és Csárda

Lili Apartman

Szintenként egy-egy konyha áll vendégeink rendelkezésére hûtõvel, tûzhelyel, mikrohullámú sütõvel, étkészlettel, evõeszközökkel, stb.

Parkolási lehetõség az épület elõtt (nem parkolóövezet), illetve az udvaron lehetséges.


A parkosított udvaron szalonnasütésre, bográcsozásra van lehetõség.


Vendégeink részére biliárdasztallal is tudunk szolgálni, melynek a használata ingyenes.


Gyermek kiságyat igény esetén biztosítunk.


Értékek elhelyezése.


Vonattal, busszal érkezõk elé igény esetén a pályaudvarra kimegyünk.


Dohányozni az udvaron, illetve a kijelölt helyen szabad.


Kisebb csoportoknak tréningek, foglalkozások tartására is alkalmas 60 négyzetméteres társalgó áll rendelkezésére.

Mátyás Apartman

A ház közel található a gyógyfürdõhöz. Gondozott kertje ideális gyermekes családok részére (játék, grillezés). A házban két apartman található, egyenként 2-4 személyes. Tágasak, mindkettõhöz fürdõszoba, wc, terasz és konyha tartozik. Az apartmanokhoz az ágynemû biztosított.

Apartman – Szántó Villa (Hévíz)

szállás,szálláshely,apartman,villa,család és mozgáskorlátozott barát hely,

kutya-macska bevihetõ,önellátó étkezés,pihenõudvar,grillezési lehetõség,családi-baráti-céges

rendezvények lebonyolítását vállaljuk 16 fõig,étterem és sörözõ a közelben,horgászati lehetõség

a közelben,kirándulás-gyalogtúra,kerékpárút a Balatonhoz,sportolási lehetõség a közelben,

sportolási lehetõség a közelben,csoport és gyermekkedvezmény,üdülési csekket elfogadunk,

zárt parkoló,beszélt nyelvek:angol,német.

Szabadics Apartmanház

A 16 exkluzív, klimatizált apartman mindegyike két szintes. A földszinten a tágas, világos nappali étkezõkonyhával, egy fürdõszoba, és egy tároló található. A nappali elõtti teret terasz teszi teljessé, fa kerti garnitúrával. A konyha teljes körû felszerelést nyújt 6 személy számára: igényes ét- és edénykészlet, evõeszközök, mikrohullámú sütõ, kerámialapos tûzhely, kenyérpirító, kávéfõzõ, vízforraló áll a legmagasabb igények kielégítésére.

A nappaliban televízió és széf található, a kanapé pedig pótágyazható két fõ részére. A fürdõszoba mozgáskorlátozottak számára is használható.Az emeleten találhatóak a hálószobák, egy franciaágyas, és egy kétágyas szobaegység. Az egyik szobához erkély tartozik, kellemes kilátással a parkra és a medencékre.

Egy–egy apartman 4-6 fõ kényelmes tartózkodását teszi lehetõvé. Az apartmanok akadálymentesítettek, mozgáskorlátozottak számára is kényelmesen használhatóak. Korlátozott számban hypoallergén, és családbarát szoba szintén rendelkezésre áll. Minden apartman mellett 1 db saját parkolóhely található.

Apartman Bea

Cserszegtomaj a Balaton északi partján, Keszthely és Hévíz között fekszik.
A közelben minden megtalálható, ami a pihenéshez szükséges, strand, gyógyfürdõk, lovaglás, sportolási lehetõségek, kerékpárutak, kirándulóhelyek, túraútvonalak, múzeumok, szolgáltató egységek sokasága, minden korosztály számára.
Repülõtér / Sármellék / 20km.

Fõszezon: július 1-augusztus 31 – 3000 Ft/fõ/éj+IFA
Elõszezon: január 1-június 30 – 2500 Ft/fõ/éj+IFA
Utószezon: szeptember 1-december 31- 2500 Ft/fõ/éj+IFA
Gyermekkedvezmény 14 év alatt 50%
Aktuális akciónk: : 3 éjszaka/ min. 4fõ esetén 20% kedvezményt adunk Húsvétra és Pünkösdre is.
Férõhelyek száma

Elõ-és utószezonban 6, fõszezonban 12


Konyha

Mindkét apartmanhoz felszerelt konyha (villanytûzhely,hûtõszekrény,mikrosütõ,kávé-teafõzõ)tartozik

Háló

Mindkét apartmanban 3-3 szoba található

Szaniter

2 szobához tartozik egy közös zuhanyzó+WC,

1 szobához tartozik egy zuhanyzó+WC

3 szobához fürdõszoba káddal, zuhanyzóval, és külön WC

Jázmin Vendégház és Apartmanok

A Jázmin Vendégház a mórahalmi Erzsébet Gyógyfürdõtõl 50 m-re (az autópályától 10 percre) található a központi buszmegálló mellett. A közelben több étterem is található, fõzési lehetõséget tudunk biztosítani. A vendégház udvarán zárt parkolási és grillezési lehetõséget kínálunk. A szobáinkban kábel TV található. Városunkban a fürdõ mellett többféle programlehetõség és látnivaló várja az idelátogatókat. Egész évben várjuk a gyógyulni-, sportolni vágyókat!

Óvár Apartman Hotel

Jöjjön ismerje meg Magyarország messze földön híres vendégszeretetét!
Mosonmagyaróváron, a hármas határ közelében, a Lajta folyó partján csendes nyugodt környzetben található, zárt parkolóval rendelkezõ apartmanjaink 2, 4, 6 személy elszállásolására alkalmasak. Mindegyik külön bejáratú lakásban teljes felszerelésû konyha, fürdõszoba, televízió, internet áll vendégeink rendelkezésére.


Minden apartmanunk külön bejáratú, 2 szintes kb. 50 m2: tágas nappali-konyha és emeleti hálókkal rendelkezik. Az alsó szinten található még a mûholdas csatornákkal ellátott televizió.A teljes felszereltségû konyhában minden megtalálható amire szükség lehet egy jó fõzéshez.Az emeleten található a tágas fürdõszoba, dupla mosdó, zuhanykabin és fürõkád is, minden igényt kielégítve.A hálók közel azonos elrendezésüek.A 6. Aparmanunk viszont rendkivûl tágas kb. 120 m2, nagy hálószóbával és gyermek ággyal rendelkezik.

Apartman 116 Panzió és Squash Vecsés .

* Üdülési csekk elfogadóhely!
* Apartmanházunk Vecsésen a 4-es fõút mellett, a Ferihegyi repülõtér közelében, Budapest központjától 30 percre található. Könnyen megközelíthetõ az M0-ról is.

* Nyolc 2-4 ágyas, klímás, pótágyazható, tágas, igényesen berendezett lakrész konyhával, étkezõvel, fürdõszobával várja vendégeinket.

* Sportolási lehetõség: 2 fallabda pálya.

* Zárt parkoló az udvaron.

* Reptéri transzfer: 1.500 huf.

* Gépkocsi tárolás/megõrzés: 2 000 huf/nap



* Finn Szauna

Garda Apartman

A Garda Apartmanház Európa legnagyobb természetes vízû tavának közelében épült 2005-ben. A világhírû üdülõhely csendes utcájában fekvõ apartmant nem csak a gyógyulni vágyók, hanem a családias hangulatot keresõk figyelmébe is ajánljuk!

A településen aktív szórakozást keresõk lovas, vízi, repülõs és egyéb sportolási lehetõségek közül választhatnak.

A városnak közel 200 éves üdülõhelyi múltja és híres kulturális programjai vannak.
Ebbe a patinás, hagyományoktól hemzsegõ kisvárosba építettük a mediterrán stílusú, igényesen berendezett 8 apartmanos, egész évben nyitva tartó házunkat.
Az apartmanház a városközpont közelében, a gyógyító erejû tótól 900 méterre várja egész évben a pihenésre, gyógyulásra vágyó vendégeit.

BL Luxusapartman

2005. augusztusában nyitottuk meg apartmanházunkat, ahol 15 évre visszanyúló szakmai tapasztalatunkra alapozva próbálunk kényelmes szállást biztosítani hozzánk érkezõ kedves vendégeinknek.

Apartmanházunk Szegeden – mely az egyik legjelentõsebb egyetemi város Magyarországon a Tisza partján – a város szívében helyezkedik el. A modern stílusú, családias, újjáépített épületben kényelmes szobákkal és az udvarban medencével várjuk pihenni vágyó vendégeinket. Különbözõen kialakított, klimatizált szobáinkban dupla ágy és/vagy különálló heverõk, saját fürdõszoba, teakonyha, TV található. Zárt parkolási lehetõséget biztosítunk.

Szeretettel várjuk Önöket a számtalan kulturális és történelmi emlékben gazdag városunkban

Aszanadó Panzió,Apartman Fisli Család

Panzió,Apartman

Harmónia Apartman .

Nyitva tartás: egész évben
Szolgáltatások a szálláshelyen:
Üdülési csekket elfogadunk!
Grátisz parkolójegyet biztosítunk annak, aki 6 éjszakánál többet itt tartózkodik!
Gáztûzhely * Villanytûzhely * Hûtõszekrény * Mosogató * Kenyérpirító * Teafõzõ * Kávéfõzõ * Étkészlet * Evõeszköz * Edénykészlet * Tisztítószer * Mosogatószer * Zuhanykabin * Fürdõkád * Mosdókagyló * Hajszárító * Vasaló * Vasalódeszka * Színes televízió * Kerti bútorok * Grillezõ * Kerti tusoló * Kerékpár * Futballabda * Parkolási lehetõség az udvarban *



Terápiás szolgáltatás a szálláshelyen:gyógy-
torna-nyiroködéma-kezelés/lymphdrainage/!


Szolgáltatások a szálláshely környezetében:
0,5km

Étterem * Borozó * Kávézó * Cukrászda * Sörözõ * Pénzváltás * Nyilvános telefon * Élelmiszerbolt * Masszázs * Fodrászat * Kozmetika * Tenisz * Mozgásszervi gyógyászat * Fogászat * Játszótér * Diétás étkezési lehetõség * Parkoló *


3km
Drinkbár * Éjszakai bár * Játékterem * Zárt / õrzött parkoló * Autókölcsönzés * Utazási iroda * Programszervezés * Ajándékbolt * Lovaglási lehetõség * Lovasoktatás * Fedett uszoda * Kondicionalóterem * Fitness terem * Szauna * Szolarium * Szépség szalon * Squash * Biliard * Golf * Sporteszköz kölcsönzés * Kerékpárkölcsönzés * Orvosi rendelõ * Egyéb gyógyászat * Gyógyfürdõ *



Árak:


25 Euro/2 fõ

Gyermek pótágyon: 5 EURO

magyaroknak kedvezményesen 5000.- Ft/apartman/éj


Helyiségek használata:

kizárólag a vendégek használják: felszerelt konyha * fürdõszoba * elõszoba * külön étkezõ * terasz * wc * játszóudvar, kert


fürdõszoba: 4 db

WC: 4 db

Vendégtér: 160 m2

Kapacitás: 8+2 fõ

Telek mérete: 1000 m2

1 személyes ágy: 8 db

Pótágy: 2 db

Nemes Apartman 1 .

2 db erkély, 2 db terasz, Beépített széf.
Zárt udvaros parkoló, 4 kocsi beállás, gyermekjátszó, hintaágy, kerti grill, bográcsozási lehetõség. Parkosított pihenõkert nagy udvarral, kerti zuhanyzóval. Az épület központi fûtéses. Egész évben szeretettel várjuk vendégeinket.


Üdülési csekket elfogadás!
E-banc trade elfogadás 100%-ban.
Távolság a Gyógyfürdõ és Strandtól: 500 m

Nemes Apartman 2 .

Apartman.Szobák:

földszinten: 1db 2 ágyas és 1 db 4 ágyas

emeleten: 1db 2 ágyas és 1 db 4 ágyas

Távolság a Gyógyfürdõ és Strandtól: 500 m

14 fõ pihenését biztosító nagy fedett, illetve nyitott terasz, gyerekjátszó, hintaágy, kertigrill, bográcsozási lehetõség, 4 kocsi beállással zárható udvaron. Az épület központi fûtéses. Egész évben szeretettel várjuk vendégeinket.

Üdülési csekk elfogadás!


E-banc trade elfogadás 100%-ban

Álom Ház Apartman .

Apartmanház.
Befogadóképesség. 10fõ (5db. 2ágyas szoba)
Nyitvatartás egész évben.

Szolgáltatásaink:
fûtés,TV,rádió,hûtõ, mikrohullámú sütõ,fürdõszoba, mosógép,grillezés és kerti sütési lehetõség,zárt parkoló

Apartman Termál Schmitz de Lux. .

A Palace Apartmanház közvetlenül a gyógyfürdõ mellett helyezkedik el, vadonatúj építésû, melyen belül a Termál Schmitz “de Lux” apartmanok tulajdonosa.


Az apartmanok légkondicionáltak, nem dohányzók, színes TV-vel, vasalási lehetõséggel, trezorral, jól felszerelt konyhával (hûtõszekrény, mikrohullámú sütõ, villanytûzhely, páraelszívó, kávéfõzõ, vízforraló, kenyérpirító) rendelkeznek. Fürdõszobáinkban hajszárító is rendelkezésre áll.


A házban található 70 férõhelyes étterem és cukrászda, mely hangulatos terasszal, élõ zenével várja a kedves Vendégeket egész évben! A földszinten színvonalas üzletek, valamint pénzváltási lehetõség szolgálják vendégeink kényelmét.


Különös figyelmet fordítottunk arra, hogy vendégeink ALLERGÉN-MENTES környezetben pihenhessenek. Az általunk biztosított ágynemûk allergén-mentesek és az apartmanokban a takarítás és a levegõ tisztítása speciális eszközzel történik.


A parkolás az épület teremgarázsában INGYENES!
ÜDÜLÉSI CSEKKET ELFOGADUNK !

Apartmanház Tapolca. .

Az apartmanok külön bejárattal rendelkeznek 2 + 1 személyesek. A körülbástyázott zárt udvarban kiépített parkolók, szépen gondozott gyep, kerti bútorok, napozóágy, pingpongasztal, tekepálya, kerékpárok állnak a vendégeink rendelkezésére térítésmentesen. Az apartmanok egész évben foglalhatók, várjuk kedves vendégeinket.
Elhelyezés: A földszinten található a nappali. Étkezõvel, páraelszívóval felszerelt konyhasarok. Felszereltsége: hûtõszekrény, mikro, szendvicssütõ, elektromos fõzõlap, kávéfõzõ. A fürdõszoba és WC az alsó szinten található. A nappaliból lehet felmenni a hálószobába. Két apartmanban franciaágy, kettõben pedig egymás mellett lévõ heverõk vannak. Mindegyikben akasztós és polcos szekrények, színes TV, CD lejátszós rádiómagnó. A hálók klímával felszereltek a kánikula enyhítésére, télen fûthetõk.
undefined

Újdonság:
2005 májustól már az új lakás is a vendégek rendelkezésére áll, plusz 5 szobával, 3 fürdõszobával, konyhával és nappalival. Nagyobb társaság részére is színvonalas szállást tudunk biztosítani.
undefined

undefined

Szolgáltatások
Csoportok részére kedvezmény, fürdõszobás vagy zuhanyozós szobák, kerékpározás, kerékpárkölcsönzés, légkondicionált szobák, pingpongasztal, saját kert, szauna, TV a szobában, zárt parkoló
Külön igény szerint szaunázási lehetõség!

Programok: A környék vulkanikus hegyei csodálatos kirándulási lehetõségeket kínálnak.
Családunk szõlõ-és bortermeléssel is foglalkozik. Egy borkóstolásra szívesen látjuk vendégeinket a Szent György hegyen.

A környék látnivalói: Tapolca város a kiemelt üdülõkörzetbe tartozó települések közé tartozik. Balatoni strand és kikötõ alig több, mint 10 km. A városi termálvizes strandfürdõ a közelben… A város leghíresebb nevezetessége a Tavasbarlang, a mediterrán jellegû Malomtó.

Holiday Apartmanház. .

Zebegény két részbõl áll, magából a faluból, mely a völgyben helyezkedik el, ill. a hegyen lévõ nyaralóházakból. A Holiday Apartmanház a hegyen található, a legcsendesebb és legszebb részén Zebegénynek. A ház télen-nyáron megközelíthetõ. „Páratlan fekvése miatt az egész Dunakanyar a lábai elõtt hever”. 2006. márciusában készült a ház, mediterrán stílusban. A házban 5 apartman található, minden apartmant úgy alakítottunk ki, hogy a gyönyörû panorámát, szinte az ágyból élvezhesse minden egyes kedves vendégünk. Az apartmanok berendezése, minden kényelmet biztosít az idelátogatók részére.
Apartmanok felszereltsége
jól felszerelt amerikai konyhás nappali, mikrohullámú, kávéfõzõ, hûtõszekrény stb. , TV mûholdas csatornákkal,, Gyönyörû fürdõszobák, zuhanyzós ill. kádas fürdõszobák, a zuhanykabinokban masszázspanelek találhatóak
Egyéb lehetõségek:
, parkolási lehetõség, kerti sütési lehetõség, grillezés, bográcsozás, szalonnasütési lehetõség , kerti bútorok stb.

Hollik Apartmanház. .

A családias környezetben elhelyezkedõ Apartmanház 90 méterre van
az Eszterházy strand bejáratától és a hangulatos Tagore sétánytól.Minden szobánk erkélyes, klímás, fürdõszobás, kábeltévés és természetesen mindegyikben található konyha, hûtõszekrénnyel.
Gyermekágyat tudunk biztosítani.
Fedett kerti grillsütõnk minden nap rendelkezésre áll grillpartyk rendezésére.
Autóikat zárt parkolónkban teljes biztonságban tudhatják.
Internet hozzáférési lehetõség (Wi-Fi)

Havas Apartman. .

A szállás csendes, családias környezetben, zárt parkolóval, gondozott, virágos udvarral rendelkezik. Kiválóan alkalmas grillezésre, szalonnasütésre, bogrács partira. Az étkezést és az esti borozgatást hangulatossá teszi, szabadban a szõlõlugas alatt felállított sörsátor is. A hinta és napozóágy is a pihenésüket szolgálja az udvaron. Félig zárt kapubejáró alatt elhelyezett nádbútorokon esõ vagy rossz idõ esetén is szinte a szabadban érezhetik magukat vendégeink.
Apartmanunk két szoba összkomfortos, amit mindig csak egy család vagy pár részére adunk ki, ezért nyugalmukat más nem zavarja. Parkettázott szobákban színes TV, francia ágy, pótágy található. A konyha, fõzésre felszerelve, gáztûzhellyel, mikrohullámú sütõvel van ellátva. A szálláshely felújított fürdõszobával rendelkezik. Apartmanunk biztosítja még a frissen mosott törülközõt és ágynemût (természetesen ágynemûhuzatot is). A szállás közelében található élelmiszerüzlet, kisvendéglõ, pince, ahol meg lehet kóstolni a vidék házi készítésû borait. Két éve már Üdülési csekk elfogadó hely is vagyunk.
Kirándulásai központja lehet városunk és a természetesen a Havas Apartman. A közelebbi és távolabbi vidékek is tele vannak szebbnél-szebb látni valókkal. Egy napos kirándulásokat lehet szervezni Szílvásvárad-Szalajkavölgybe (Egerbõl hangulatos kis vasúttal is elérhetõ), ahol a Fátyol vízesés felejthetetlen látnivalóval várja Önöket. Nem messze található a Bélkõ gyönyörû hegyvonulata és a csodálatos bélapátfalvai-tó. Lehet kirándulni még a csodálatos Lilafüredre, lehet strandolni Miskolctapolcán a barlangfürdõben és a most nyílt egerszalóki gyógyfürdõben.
A Havas Apartman családoknak, nyugdíjasoknak, kisebb társaságoknak, pároknak kiválóan alkalmas üdülési hely, ahol reméljük, jól fogják érezni magukat, és kipihenten, feltöltõdve térnek vissza lakhelyükre.
Reméljük bemutatkozásunk elnyerte tetszésüket, és viszont látjuk egymást Magyarország egyik legszebb történelmi városában.
Várja szeretettel Önt és kedves családját Egerben a Havas Apartman.

Levendula Apartman

A Levendula Panzió Balatonfüred újonnan épült lakóparkjában van, ahol családi és sorházak találhatóak. A 71-es fõútvonalról könnyen megközelíthetõ. A parti Tagóre sétány gyalogosan 25 perc alatt érhetõ el, a legközelebbi strand 10 perc alatt.


A közelben található (300m):


Balaton legnagyobb szórakoztató centruma SUNDANCE PARK,


Balaton Szabadidõ és Konferencia Központ,
és az újonan nyitott Aqua park- élményfürdõ.Az Aquapark meglátogatása!


Az összesen 16 fõt befogadó panzióban 4 légkondicionált apartman áll az ideérkezõk rendelkezésére. Konyha, étkezõje modernül, igényesen kivitelezett, kihúzhatós kanapéval felszerelt. Minden helyiségbõl megközelíthetõ a hozzá tartozó balkon. A panzió kertjében temperált medence, napozóterasszal és grillezési lehetõséggel várja az ide látogató vendéget.


A barátságos családi panzió egész évben várja kedves vendégeit. Kívánunk önöknek kellemes pihenést Balatonfüreden.

Apartmanház Dorog .

Apartmanház

Ráday Central Apartman

Budapest központjában, 30 méterre a kellemes hangulatú, kávézókkal és éttermekkel teli sétálóutcától – a Ráday utcától – találhatóak a színvonalas, új apartmanok.

Üdülési csekket elfogadunk.

A szálláshely tömegközlekedéssel és autóval is jól megközelíthetõ.

Az új építésû házban 24 órás portaszolgálat garantálja az Ön biztonságát. Az épületben lift mûködik, a földszinten széles kínálatú teázó található.

Medencés Balatonboglári Apartmanok .

A házban 8 db apartman található, mindegyik külön bejárattal és fedett terasszal
rendelkezik. A ház a Balatontól 150 m, a városközponttól 200 m-re van. Az alsó
szinten található 4 db külön bejáratú, “A”, “B” “D”típusú
apartman, a felsõ szinten 4db “C” típusú apartman található. Megnézem

Liva Apartman .

4 fõ részére apartmanház kiadó minimum 1 hetes foglalással.Amerikai konyhás nappalival, 1 francia ágyas és 1 két ágyas szobával,fürdõ,wc, nagy terasszal,fedett kocsibeállóval, szép füves udvarral.Jól felszerelt, családok és páro részérek kellemes pihenést nyújt.Közelben szabadstrand, szórakozóhelyek,éttermek,boltok. Pontos idõpont egyeztetés emailba vagy telefonon. 20% foglalóval érvényes az idõpontfoglalás. 9000Ft/nap ,üdülésicsekket nem fogadunk el.

Oázis Apartman .

Az Oázis Apartman Balatonvilágoson a Balatonaligai községrészen található. A vendégeink három különálló apartmanban tölthetik el szabadidejüket. Csendes igényesen kialakított környezetben várjuk a pihenni vágyó vendégeinket.



Zárt parkolási lehetõséget biztosítunk a gépkocsival érkezõk részére.



Családias apartmanjaink 3-5-6 fõ elhelyezésére szolgálnak. Az apartmanjaink modern berendezéssel felszereltek. Minden lakrészhez saját hûtõ és vizesblokk tartozik. A konyhák jól felszereltek, tûzhely, mikró, kávéfõzõ, edények, tányérok, poharak, evõeszközök rendelkezésre állnak. A nappalikban Tv. étkezõbútor ülõgarnitúra biztosítja a kényelmes étkezést, kikapcsolódást.



Központi elhelyezkedése miatt könnyen megközelíthetõ kocsival, vonattal és busszal egyaránt. Környezetében strand, étterem, pizzéria, vasúti pályaudvar, busz pályaudvar, benzinkút és különféle szórakozási lehetõség várja az ide látogatót.



Az apartmannal egy épületben jól felszerelt élelmiszer üzlet található szolid árakkal.

Barokk Apartmanház .

Egerben a barokk történelmi sétáló belvárosban a Dobó Tértõl 50 mre a Dobó István útcában közel az egri Vár fõbejáratához
barokk stílusban épült teljesen felszerelt
Apartman: 4 + 2 fõre kiadó, szükség esetén + 1 fõvel pót ágyazható.
Területe: 40m2 2 szobás apartman
Apartman : 10 + 2 Fõre kiadó szükség esetén + 2 fõvel pót ágyaszható.
Területe: 70m2 3 szobás apartman
Férõhelyek száma : 21 Fõ
AZ ÖSSZES FÉRÕHELYEK SZÁMA: 35 fÕ
ÜDÜLÉSI CSEKKET ELFOGADÓ HELY
A szobákban új francia ágyak, új 50 adót sugárzó televizió,
konyha / mikro. hûtõ, gáztûzhely, szendvicssütõ stb / + fürdõszoba
nagy nyitott terasz áll a vendégek rendelkezésére.
A szobák ablakai az egri vár falaira néznek amely a teraszról csodálatos kilátást biztosít.
Továbbá az egri vár falai tövében szükség esetén sétát is lehet tenni.
- Termál fürdõ és a Török fürdõ 3 perces sétával elérhetõ.
- A gépkocsi parkolás biztosított a behajtás engedély kártyával.
- Kérésre a vendégeinket gépkocsival a szálláshelyre szállítjuk.
- Az apartmanok kiválóan alkalmasak baráti társaságok, kisebb csoportok fogadására.
- Az épület vastag falai nyáron kellemes klímát biztosít, télen viszont jó meleg.
- A zárt udvaron nyársalás, továbbá sütési és fõzési lehetõség.
Szeretnénk elvarázsolni Önöket a xvii században épült és teljesen felújított barokk stílusú épület varázslatos s egyben romantikus hangulatával
Az apartmanokat körbe veszi Eger város csodálatos mûemlékei :
Vár, Bazilika ,Líceum ,Minaret, Nagypréposti paloták, Múzeumok, Fazola Henrik Kapu

DO-TI Apartmanház .

Pihenjen bármikor az évben
2-szintes családi házamban a központban, de mégis nyugodt fekvésû helyen.



Minden gyalog is hamar megközelíthetõ: a csodálatos élményfürdõ( gyermekmedence, élménymedence, csúszdapark, a homokos- lídós strand, mely a Balaton mentén egyedülálló, fõleg gyermekes családok kedvence stb), strandok, a szökõkutas tér butikokkal, éttermekkel, a móló., üzletek, Vidámpark, Cirkusz stb.



Szintenként is bérelhetõ, (2 teljesen különálló lakásként) külön bejáratokkal, azonban egyben is kiadó, ekkor a belsõ lépcsõház használható, s így ideális nagycsaládoknak, baráti társaságnak.



Földszinti apartman: 2 szoba (1 x 2, 1 x 2 ), nappali, étkezõ-konyha mosogatógéppel, nagy fürdõszoba káddal és zuhanykabinnal, toalett.



Emelet: 3 szoba ( 1 x 2, 1 x 2, 1 x 3 +1) , 2 fürdõszoba: zuhanykabin ill. fürdõkád, 2 toalett, nagy étkezõ-nappali, konyha. 2 nagy terasszal.
A konyhák teljes felszereléssel: tûzhely, mikró, kávéfõzõ, kenyérpirító, vízforraló, hûtõ és fagyasztó stb.



Biztonságos parkolás a távirányítós tolókapuval rendelkezõ zárt udvarban. Nagy udvar, kertibútor az udvaron és a teraszokon.



Kisgyermekes családoknak rácsos gyermekágy, járóka, etetõszék, kiskád is rendelkezésre áll.



Ha kérdése van, akkor nyugodtan írjon, minden Kérdésre szívesen válaszolok.
Üdvözlöm:
Vargha Edit

Rácz Apartmanház .

Szállás, szálláshely, szálló, hotel, motel, panzió, apartman, pihenés, kikapcsolódás, szigetvár

Szent Mihály Apartman .

Kényelmes, családias szálláshelyet kínálunk vendégeinknek, csendes, nyugodt környezetben Vácott, a város zajától kb. 1,5 km távolságra.
A kilátás gyönyörû körben a Pilis-hegyekre, Dunára, valamint szemben a Naszály-hegyre.
Gyermekes családok számára is elõnyös a nagy füves, parkosított kert hintával, homokozóval és játékokkal.
Piknikezésre rendelkezésre áll a kertben szalonnasütõ, bogrács, valamint kerti bútor.



Szobák száma: 3


Férohely: 8 fõ (max. 10 fõ)


Minden szobához:

* Fürdõszoba WC-vel

* Színes TV

* Hûtõ


Ezenkívül:



* Reggeli igény szerint

* Teakonyha étkezõvel

* DNY-i fekvésû szobához terasz

* Internet csatlakozás

* Légkondicionálás

* Kerékpár-kölcsönzés

* Parkolás zárt udvarban (térítésmentes)

Asterope Panzió és Apartmanház .

Egy festõi helyen levõ szép panzió. Alkalmas családi és üzleti utazásokhoz. Tágas, kényelmes apartmanok ( 3 apartman 1-8 fõ részére ) és szobák ( 4 szoba 1-3 fõ részére ) állnak a vendégeink rendelkezésre.

Éva Apartmann

Az Éva Apartman Balatonbogláron, csendes helyen, zöld területtel, mini játszótérrel, udvaron belüli parkolással, grillezési lehetőséggel, medencével, teljesen felszerelt apartmanokkal 2-20 fő részére egész évben szeretettel várja a pihenni vágyó vendégeket! A Balaton 800 m-re található, kényelmesen 10 perc alatt megközelíthető. A gyermekek kedvezményben részesülnek, ha szükséges gyermekágy is igényelhető! Megnézem

Nemes Apartmanház .

Hévízen található Európa legnagyobb termálvízû tava. A tó egyik sajátossága és egyben különlegessége a rendkívül hatékony gyógyiszap. A tó víze elõsegíti a mozgásszervi megbetegedések gyógyulását.
E csodálatos tótól mindössze 400 méterre található házunk, melyben 8 különálló apartmannal várjuk a pihenni vágyókat. Az apartmanok mindegyike konyhával, terasszal, zuhanyzóval, WC-vel és TV-vel felszerelt. Gépkocsival zárt udvari parkolónkba lehet beállni.
Kérésre igényes reggelivel is elkényeztetjük, a reggelizõterem pihenõhelyiségként is rendelkezésre áll, pl.: délutáni kávézásra, baráti összejövetelekre, kártyajátékokra, stb.
Sok házunkhoz közeli étteremben ebédelhetnek, vacsorázhatnak kedvezõ árakon, elõrendelésre is.
Vendégeink házunkkal szemben található Hotel Helios-ban kúrás szolgáltatásokat, valamint orvosi kezeléseket is igénybe vehetnek.
Azért fáradozunk, hogy kellemes ittartózdkodást biztosítsunk Önöknek házunkban, így egyéb igényeiket is igyekszünk kielégíteni.
Kellemes pihenést és szép nyaralást kívánunk Önöknek!

Pálfi Apartman .

A város központja és a sétállóutca alig 3 perc sétával megközelíthetõ és a Vár és a Gyógyfürdõ is mindössze 10 percre található a szállástól. A szállás a belváros egyik mellékutcájában található, így amennyiben pihenésre vágyik a város zaja nem fogja zavarni, amennyiben viszont nyüzsgésre vágyik néhány perc alatt bármelyik szórakozóhelyet illetve rendezvényhelyet eléri.
Az apartman zárt, saját kerttel és saját parkolóval rendelkezik, ahol a gépjármûvük biztonságban lehet. Ágynemût és törölközõt biztosítunk.
Felépítése: hálószoba, konyha, fürdõszoba, elõszoba, nappali.
Ágyak száma: 2 + 2 (kihúzható kanapé) + 1 (vendégágy).
Étkezés önellátással a felszerelt konyhában.
A közelben számos bolt, étterem, sörözõ, reggelizõhely, éjjel-nappali bolt található.
Az apartman felszerelt konyhával (kenyérpirító, mikro, grillsütõ, vízforraló, hûtõ), grillezõhellyel, parkosított udvarral, grillezõhellyel, kábel TV-vel, zárt parkolóval rendelkezik.

Erzsi Apartman .

Az Erzsi apartman a Zamárditól 4 km-re lévõ Balatonendréden található, ahol egész évben egy kétszobás és egy stúdió apartman várja Önöket. A nyugodt környezet, a festõi szépségû vidék és a kényelmes szállás ideális kikapcsolódási lehetõséget nyújt a pihenni vágyó családok számára.

Aranyhomok Apartman .

1 perc sétára az Aranypart szabadstrandjától, 2-4 személyes apartman idili környezetben várja kedves vendégeit.


Fõszezonban:


2 személy 12.200Ft/éj + Ifa
4 személy 16.000Ft/éj + Ifa


Amerikai konyhás nappali kettõ személyre kihúzható kanapéval/ 1 db 2 ágyas szoba / fürdõ (zuhanyzó) + toalett / terasz
A konyha teljesen felszerelt.(mosógatógép, grilles mikro, elektromos sütõ).
Közvetlen a terasz mellett kerti grill található.
Zárt Parkoló saját hellyel és távirányíthatós kapuval.
A klíma külön kérésre , díj ellenében igényelhetõ.
Az árak az idegenforgalmi adót nem tartalmazzák!

Hilda Apartman .

Balatonlellén üdülõ övezetben a Balatontól 100m-re 2db 4+1-fõs apartman kiadó. A közelben szabad strand, ABC,vasútállomás,étterem található. ÜDÜLÉSI CSEKKET ELFOGADUNK!

Szintenként is bérelhetõ, (2 teljesen különálló lakásként) külön bejáratokkal, azonban egyben is kiadó, ekkor a belsõ lépcsõház használható, s így ideális nagycsaládoknak, baráti társaságnak.

Földszinti apartman: 2 szoba (1 x 2, 1 x 3 ), nappali, étkezõ-konyha fürdõszoba zuhanykabinnal, toalett.

Emelet: 2 szoba ( 1 x 2, 1 x 2,) ,fürdõszoba: zuhanykabin ill.toalett,konyha.A konyhák teljes felszereléssel: tûzhely, mikró, kávéfõzõ, kenyérpirító, vízforraló, hûtõ és fagyasztó stb.

Biztonságos parkolás tolókapuval rendelkezõ zárt udvarban.Kertibútor az udvaron és a teraszokon.

ÁRAK

Földszinti Apartman

Elõszezon:10000Ft/apartman/éjszaka/5fõ

Fõszezon:15000Ft/apartman/éjszaka/5fõ

Emeleti Apartman

Elõszezon:8000Ft/apartman/éjszaka/4fõ

Fõszezon:12500Ft/apartman/éjszaka/4fõ

További információért kérem hívja a hirdetésben megadott telefonszámokat.

Apartmanház Márti Ház – Zalakaros

Új apartmanházunkban minden komfortot megtalál: hálószoba, fürdő, konyha, TV, terasz, csendes környezet.

A fürdő kb. 10 percnyi sétára található. Megnézem

Castelinho Apartmanház .

Összesen 5 szobával illetve kétágyas szobával rendelkezünk, mindegyikhez tartozik egy erkély, íróasztal és ruhásszekrény, fürdõ tusolóval és WC-vel, konyha,
valamint saját TV csatlakozás német TV programokkal.
Nálunk biztosan jól fogja érezni magát, nem utolsó sorban a nagyvonalú szobák végett is,
melyek egyenként 38m2-esek.
A telek rendelkezik a szükséges parkolóhelyekkel, így az Ön autója biztonságban van,
hogy élvezhesse a megérdemelt pihenést.
Az apartmanház földszintjén mûködik a Castelinho fodrászszalonunk is.

Németh Apartman .

Balaton partjától 800 méterre fekvõ iker családiház emeletén lakásonként: 3 szoba erkéllyel, hozzá tartozó 2db fürdõszobával, konyha-étkezõvel nyárra kiadó(lakásonként 7 fõ).A konyha étkezõben tûzhely,2 hûtõ, kávéfõzõ,mikró, teljes konyhai felszerelés, a szobákban (sat) TV áll vendégeink rendelkezésére. A ház kertjében grillezési lehetõség, zárt parkoló található.
Igénybevehetõ: minimum 3 éjszaka

Gabriel Apartmanház .

Panziónk 2005-ben nyitott meg.
Kategória: de lux
Szolgáltatásaink:

1,2,3,4 ágyas, bio matracos, fürdõszobás szobák színes TV-vel
3 db emeleti erkélyes szoba
klimatizált épület
közös konyha, étkezõ reggeli lehetõséggel
társalgó
fedett és nyitott terasz, sörsátor
bográcsolási, grillezési, szalonna sütési lehetõségek
horgásztó szigettel, filegógiával
asztali tenisz, kondicionáló gépek
gyerekeknek mászóka, csuszda, homokozó, lipikóka, hinta stb.
zárt parkoló, parkosított udvar
üdülési csekk beváltó hely
kapu elõtti buszmegálló
gyógyfürdõtõl 600m-re található
bringó (3 felnõtt, 2 gyerek) használati lehetõség

Abigél Thermál Apartman .

Két apartmanunk áll a vendégek rendelkezésére. Mindkét apartman külön bejáratú . Egy db 4fõs apartman , két hálószobával , egy konyha , étkezõ, két wc, egy fürdõ , mindkét szobához külön balkon . Másik apartmanunk , kettõ fõs , hálószoba , konyha , fürdõ, wc , nagy udvarra nézõ terasz a földszinten . Zárt parkoló , kerékpár kölcsönzés .

Apartmanház Napfény Hévíz .

A Napfény Apartmanház, mely a Rittgasser & Müller Kft. tulajdona, 2003-ban épült azzal a céllal, hogy Hévíz családiházas övezetében kiemelkedõen igényes, nyugodt, magas szinvonalú szálláslehetõséget nyújtson a pihennivágyók számára.
Lakásaink ideálisak hosszabb idõre érkezõ nagyobb családok számára is, akik kényelmes és otthonos, önellátó szálláslehetõséget keresnek.
Háziorvosi beutalóval rendkívül kedvezõ áron válthat fürdõjegyet és vehet gyógykúrát a Szent András Gyógyfürdõkórház Terápia Centrumában!
Apartmanjaink egész évben várják Önöket.

Bella Apartmanház .

Apartmanjaink a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdõtõl kb. 150 méterre találhatóak.


Egyik apartmanunk 4 fõ részére kínál kényelmes elhelyezést, franciaággyal, valamint két külön fekhellyel. Az apartmanhoz zuhanyzós fürdõszoba, és konyha is tartozik.


Másik apartmanunk nagyobb társaságnak, családnak biztosít kényelmes szállást, 3db kétágyas és 1db egyágyas szobával, valamint nappalival. Az apartmanhoz tartozik még 2db zuhanyzós fürdõszoba, valamint teljesen felszerelt konyha is (tûzhely, mikrosütõ, hûtõszekrény stb.).


Apartmanjainkban televízió is található.


Egyéb szolgáltatásaink:


- Parkolás zárt udvaron

- Grillezési lehetõség

- Igény szerint reggeli

Közelben elérhetõ szolgáltatások (300-500 méterre):

- Élelmiszerbolt

- Étterem, vendéglõ

- Kávézó, cukrászda

- Fodrászat, kozmetika

Kikapcsolódás a természetben, a 10ha. területû arborétumban, csónakázás az erdõ szívében.


Érezze magát jól és pihenjen nálunk egész évben!

A-1 Apartman .

180 nm tetõtéri, max. 11 fõ befogadására alkalmas luxusappartman,kandalló, sauna, jakuzzi, két fürdõszoba, 10nm tetõterasz, 4 szoba, felszerelt konyha, tv, rádió,dvd, internet, egyetemek, fürdõ, centrum 10 percre, bevásárlóközpont 5 percre.

Apartman Taktik 00421 918 32 92 25 .

Apartmán Taktik je novopostavený penzión v blízkosti Termálparku Veµký Meder – vzdialenos» je cca 150 m. Ponúka výhodné a rýchle ubytovanie, mo¾nos» grilovania a parkovania v priestore areálu.



Apartmány sú vybavené kompletne zariadenou kuchyòou, ktorá je vybavená chladnièkou, dvojplatòou, kanvicou, varným náèiním a príborom. Ka¾dý apartmán má vlastné sociálne zariadenie, TV-SAT, internetové pripojenie. Izby sú priestranné, dvoj a¾ ¹tvorlô¾kové. Mo¾nos» posedenia na terase, alebo na lod¾ii. Ubytovacia kapacita je 64 lô¾ok.



Stravovanie je mo¾né zabezpeèi» v neïalekej re¹taurácii.



K nám si mô¾ete zobra» so sebou na rekreáciu aj svojho ¹tvornohého miláèika.



Te¹íme sa na Va¹u náv¹tevu.



Team Apartmánu Taktik.

Kata Apartman / Sobiesky János Lovas Egylet .

A városközpontban, csendes környéken helyezkedik el, 8 percre a termálfürdőtől és 5 percre a Dunától. Megnézem

Sára – Lux Apartman .

Apartmanunk 2008-ban épült Fertôd szomszédságában Nyárligeten.
A világörökség részét képezô Fertô-Hanság Nemzei Park területén, a Fertô-tavat megkerülô kerékpárút mellett (az ausztriai határátkelôtôl 3 km-re) találató.

Vállalkozásunk a szállásadás mellett foglalkozik zöldség, gyümölcs termesztéssel is, így vendégeinket igény esetén szívesen látjuk egy-egy gyümölcsszüret alkalmából.

Tavasszal gyönyörû látványt nyújtanak a virágba boruló almafák, ôsszel pedig a gyömölcsöktôl roskadozó fákat érdemes megnézni, összekötve egy kis kóstolóval.

Környékünkön számos program közül válogathat a Fertô-tó magyar vagy osztrák oldalán egyaránt.

Ha pihenésre, kikapcsolódásra vágyik, apartmanunk nyugodt és csendes környezete és igényes, magas szintû felszereltsége biztosítani fogja azt is.

Andor Apartman .

Hévíz központjában, a csendes, nyugodt Honvéd utcában várjuk Önöket apartmanjainkkal. Mindhárom lakrész amerikai stílusú, egylégterû, minikonyhával és külön fürdõszobával felszerelt. Parkolási lehetõség az udvarban. A tófürdõ 6 perc sétára található. A közelben található: postahivatal, étterem, élelmiszerbolt, utazási iroda, autóbérlés, gyógykezelések. Üdülési csekket elfogadunk!



Apartman, család és bababarát szállás belvárosban. Kisállat bevihetõ.

Ariel Apartman Hajdúszoboszló .

BEMUTATKOZÁS:

Az apartman a 2005-ben épült Gambrinusz lakóparkban található a József Attila utcán. 50 méterre a fürdõ fõbejáratától.

A legmodernebb kivitelezésû épületkomplexum. Négy épülettömbbõl áll( A,B,C,D ),melyek díszkapukkal vannak egymáshoz összeépítve.

A gyógyulni, pihenni,üdülni vágyó vendégeinknek apartmanunk ideális szálláshelynek tekinthetõ.
A D épület földszintjén Wellness és Fitness terem,melyet csak a házban tartózkodók használhatnak.

Ingyenes parkolási lehetõség a házhoz tartozó mélygarázsban.
A házhoz parkosított udvar, sétálóutca, szökõkút, kamerarendszerrel ellátott védelem tartozik.



APARTMAN:

Az A épület 3. emeletén található. Nappali, hálószoba,konyha, fürdõszoba, WC, kamra,terasz.
Az apartman légkondicionált ,nem dohányzó, színes tv-vel, modern bútorokkal berendezett. 6 személy részére is megfelelõ.

A konyha jól felszerelt : hûtõ, mikrosütõ, kerámialapos tûzhely, mosogatógép,kávéfõzõ, vízforraló,kenyérpirító és megfelelõ számú edény áll vendégeink rendelkezésére.



SZOLGÁLTATÁSOK:

Ingyenes parkolási lehetõség az épület mélygarázsában.

Wellness és Fitness terem használata a D épületben.
A ház földszintjén pékség, fodrász,kozmetika, ajándék üzletek, butikok találhatók.

Természetesen a szálláshely közelében számos vendéglátó és szórakozóhely is található.

Golden Relax Apartman – Hajdúszoboszló .

Az GOLDENRELAX apartmanok Hajdúszoboszló legszebb üdülõövezetében, közvetlenül a Gyógyfürdõ bejárata mellett található. Az szállás felszereltsége minden igényt kielégít. Tágas nappali és hálószoba valamint dolgozósarok és igényesen felszerelt konyha, fürdõszoba áll a vendégek rendelkezésére. A hálószobákban franciaágy, a nappaliban kihúzható ülõgarnitúra biztosítja a kényelmes pihenést.



Kinek ajánljuk az apartmant?

- 4 tagú Családoknak

- Házaspároknak

- Gyógyulni, pihenésre vágyó nyugdíjasoknak, mert gyalog könnyen és gyorsan megközelíthetõ a fürdõ

- Fiataloknak, mert a Strand és Aquapark bejárata 50 méterre van

- Csoportoknak



A szomszédos szállodában wellness, gyógy szolgáltatás társadalombiztosítási kártya felmutatása esetén kedvezményes, elérhetõ áron vehetõ igénybe.



A PALACE Apartman- házban található 70 férõhelyes étterem és cukrászda, mely hangulatos terasszal, élõ zenével várja a kedves Vendégeket egész évben!

A földszinten színvonalas üzletek, valamint pénzváltási lehetõség szolgálják vendégeink kényelmét.

Lila Akác Apartman -Gyula .

Új építésû modern apartmanunk közel fekszik a Várfürdõhöz. A bemutatkozás menüpont alatt bõvebb leírást találnak, kérjük tekintsék meg! Külön menüpontok alatt láthatják az egyes apartmanokhoz tartozó képeket.



NEMRÉGIBEN MEGÚJÚLT GYULA TÖRTÉNELMI BELVÁROSA SZÖKÕKUTAK, SÉTÁLÓUTCÁK ÉTTERMEK, KÁVÉHÁZAK, CUKRÁZDÁK VÁRJÁK AZ IDELÁTOGATÓKAT.



A VÁR TERÜLETÉN LÉVÕ ALMÁSSY KASTÉLY PARKJÁBAN TALÁLHATÓ GYULAI VÁRFÜRDÕ, A KÖZELMÚLTBAN FELÚJÍTOTT GYULAI VÁR, VÁRMÚZEUM, A VÁRSZÍNHÁZ ÉS A GYULAI RENDEZVÉNYEK VÁLLTOZATOS PROGRAMJAI TESZIK TELJESSÉ AZ ÜDÜLÕK IGÉNYEIT.



HA NYÁRI IDÕSZAKBAN ÉRKEZNEK A GYULAI VÁRSZÍNHÁZ ELÕADÁSAINAK JEGYELÕVÉTELÉBEN IS SEGÍTENI TUDUNK.



A Várfürdõtõl 50 m-re található ház 3 új, igényesen kialakított, különálló apartmanból áll. Az apartmanok fürdõszobával, klímával, teljesen felszerelt, önellátásra alkalmas konyhával rendelkeznek. A gépkocsik zárt helyen történõ tárolására van lehetõség. Távolság a centrumtól: 200 m, a Várfürdõtõl: 50 m



Az év minden szakában állunk kedves vendégeink rendelkezésére!


Üdülési csekket elfogadunk!

Apartman Centrum Family .

Fortuna Apartman – Gyula .

A gyulai történelmi virágos fürdõvárosban a Vár és a Várfürdõ közelében lévõ apartmanunkba várjuk egész évben a kedves pihenni vágyó vendégeket.

Külön bejáratú, új építésû külföldrõl behozott bútorokkal berendezett apartmanokkal rendelkezünk, udvaron kialakított zárt parkolóval, és grillezési lehetõséggel. Megnézem

Ilán Apartman .

A Balaton partjától 500 méterre, csendes, nyugodt környezetben várjuk a pihenni és kikapcsolódni vágyó kedves vendégeinket. A házban egy külön bejáratú apartman áll az Önök rendelkezésére.



2 külön bejáratú apartman 2, ill. 4 fõ részére
kiadó (+pótágy

- Szoba franciaággyal, TV-vel

- Mini konyha (mikro, villanyrezsó, kávéfõzõ stb.

- Fürdõszoba (zuhanyzó, mosdó, WC

- Nagy fedett terasz kerti bútorokkal.

Möbius Apartman .

Siófok üdülőövezetében, a Balatontól 250 m-re lévő apartmanházunkban külön bejáratú apartmanok kiadók.
A külön bejáratú apartmanok 40 m2-esek, 4 – 4 személy részére biztosítanak kényelmes pihenést. Mindegyik apartmanhoz tartozik nappali, felszerelt konyha étkezővel (hűtőszekrény, gáztűzhely stb.), egy hálószoba, fürdőszoba (zuhanyzóval , toalettel) és egy nagy terasz kerti bútorokkal. Megnézem

Fonyódi Apartmanház .

Az apartmanház Fonyódon található.
Összesen 4 fő kényelmes elszállásolására van lehetőség.
Felszereltség: franciaágy, étkezős konyha,fürdőszoba +WC, 10 m2 panorámás terasz kerti bútorokkal, 1 autó részére parkolási lehetőség.

Balaton: 600 m, Bevásásárlás, Étterem, Vasútállomás, Hajóállomás: 600 m

Botka Apartman – Balatonszárszó .

Jól felszerelt konyha: mikró, kenyérpirító, kávéfőző, vízforraló, hűtő, gáztűzhely, SAT-TV, kerti garnitúra, hintaágy, ping-pong, 2 erkély, terasz, 2 fürdő nagy nappali.
2 szint, 3 hálószoba, csendes, nyugodt környezet, ideális családoknak, baráti társaságok részére Megnézem

Noémi Wellness Apartman .

Az apartman Siófok nyári centrumában található. Kellemes kikapcsolódást nyújt családok és baráti társaságok részére egyaránt. Az apartman modern konyhával és klímával van felszerelve. Az  udvarban saját parkoló, grillező, fűtött medence, a wellness részlegen szauna és jacuzzi szolgálja az idelátogatók kényelmét. Igény szerint babaágy és etetőszék kérhet Megnézem

Smeráldó Wellness Apartman .

Az apartmanok Siófokon az Aranyparton találhatóak, a Balatontól 100m -re. Az egyik luxus apartman egy 29 lakásos épületben van, 6 személy elhelyezésére szolgál, ahol kültéri fűthető medence, jakuzzi, szauna, wellnes részleg, grill sarok, saját zárt parkoló, térfigyelő rendszer, automata beléptető rendszer, kaputelefon, lift, terasz és klíma szolgálja a vendég kényelmét. Megnézem

Riviéra Apartman .

Apartmanunk Siófok legfrekventáltabb üdülőövezetében, a Coca-Cola Beach és a Siófoki Nagystrand bejáratánál található, a Hajóállomástól 5 perc sétára. Megnézem

Platán Panzió .

Közvetlen vízparti apartmanházunkban kétágyas és négyágyas pótágyazható apartmanjainkba várjuk mindazokat a fürödni és pihenni vágyó kedves vendégeinket, akik a városközponthoz közel, közvetlenül a szabadstrandon, vízparti kilátással rendelkező, jól felszerelt, igényes apartmanokban kívánják szabadidejüket eltölteni kedvező árakon. Saját parkoló, közös helyiség, valamint igény esetén reggeli biztosított a vendégek részére. Megnézem

Bötös Villa .

Hévíz Magyarország egyik legjelentõsebb gyógy-idegenforgalmi központja. Jelentõségét a világon egyedülálló gyógyvizének köszönheti. A termálvíz összetétele mozgásszervi betegségek gyógyításában fejti ki gyógyító hatását. Ehhez a tóhoz 100m-re található a villánk, amelyben kényelmes apartmanjaink és  stúdió biztosítja az Önök kényelmét, amihez Megnézem

Fa Villa Vendégház – Mátrafüred .

Tekintse meg, legyen vendégünk a hétvégi – pihenni vágyóknak kiválóan alkalmas – házunkban, amelyet most Ön is igénybe vehet! Ha Ön “érezd jól magad, és kapcsolj ki” módon szeretne elvonulni a szürke hétköznapok és a rohanó világ elől, szereti a tiszta friss levegőt és a természet nyugtató hangjait, akkor NÁLUNK A HELYE! Megnézem

Szivárvány Vendégház

Szivárvány Vendégház
Az önálló modern családi ház Balatonfüreden új lakóparkban, a Balatontól és a strandtól 700 méterre található. Megnézem

Akác-Nefelejcs Apartmanház.

Önálló apartmanház, igényes szállás ÉS olcsó árak!

Az apartman Szilvásváradon, csendes, de frekventált helyen található, a falu központjához közel (bolt, posta, játszótér, ménesudvar, Szalajka-völgy).


A három szobás vendégház teljes
családbarát berendezéssel vehető igénybe 8 felnőtt számára kényelmes férőhellyel 1 apartmanként.Minimális foglalás: 3 éjszaka


Zamárdi Apartman

Az új építésű teraszos, kertes vendégház 100 m-re épült a vízparttól. A nyaralótelep vendéglátó helyei, boltjai rövid sétával megközelíthetők.  A nyaralóház nagy kertjében játszótér, pancsoló, grillező, szalonnasütő, kerti pihenő, napozó, és parkolóhely fogadja a vendégeket.
A kétszintes ,tetőteres házban igényes apartmanok nyújtanak egész évben szálláslehetőséget.
4 db nagy méretű külön bejáratú apartman, saját fürdőszobával, berendezett konyhával, terasszal, udvari kapcsolattal.

Van egy tetőtéri lakás teljes felszereltséggel. Megnézem

Villa Clara .

A VILLA CLARA egész évben várja Kedves Vendégeit, Siófok városában, a Balaton déli partján, amely minden szempontból kiváló hely a szabadidő eltöltésére. A ház az aranyparton kínál magán szálláshelyeket párok, családok és baráti társaságok számára. Megnézem

Napsugár Apartman .

Pihenje ki fáradalmait a Balaton partján, az Aranyparton a Napsugár Apartmanban és Villában Siófokon, a part és a város közelében.

Szeretettel várjuk  régi és új vendégeinket. Megnézem

Fanny Apartman

A Fanny Nyaralóház csendes, nyugodt üdülőövezetben a sétánytól és Balatontól 200m-re, és a központtól 800m-re található. A házban 3 külön bejáratú apartman áll az Önök rendelkezésére. Az apartmanok együtt ill. külön is bérelhetők. Ideális családoknak, baráti köröknek, nagyobb társaságoknak. A Házban gyógymasszőr és bio kozmetika is működik. Megnézem

Apartman Barbara .

Minden kedves vendégünket várjuk 3 jól felszerelt apartmanunkban egy csendes nyugodt zöld környezetben. Minden apartmanhoz tartozik egy hálószoba, nappali, fürdő ,konyha-étkező és erkély. A kert helységben hintaágy, napozóágyak és egy kerti kiülő várja önöket .A kocsiknak zárt parkolási lehetőséget biztosítunk . Legyen ön is a vendégünk! Megnézem

Rétlaki Apartman

2010. évben átadott kétszintes épületben elhelyezkedő, 27 m2-es emeleti apartmanunk galériás kialakításának köszönhetően akár 4 fő kényelmes elhelyezésére is alkalmas. A szobához önálló toalett, fürdőszoba és terasz is tartozik. Megnézem

Királyszállás

Királyszállás a Dél-Keleti Bakony  erdővel körülvett részén található, Várpalotától 6 km távolságra a csodálatos Burokvölgy kiindulási pontjánál. Megnézem

Ágnes Apartman .

Balatonalmádi csendes zöldövezetében lévő házban 2 apartman kiadó 4 fő illetve 6-8 fő részére, szép panorámával a Balatonra. Az apartmanoknak külön bejárata van a lépcsőházból. A 4 fős apartman a ház alsó részében van, a 6-8 fős apartman pedig a ház emeleti részén található. Megnézem

Afrodite Apartmanház .

Üdvözöljük az Afrodite apartmanházban!

Készpénzes, Szépkártyás és még Üdülőcsekkes elfogadóhely vagyunk!

Elő és utószezon kedvezmények. Akár télen is jöhetnek a jól fűtött apartmanjainkba.

Nézzen körül nálunk, ha kellemes és minden igényt kielégítő környezetet keres. Megnézem

Balázs Apartman

Balatonfüred csendes, kertvárosi részében, Balatontól 800 méterre található a Balázs Apartmanház, melynek középső és felső szintje május 01-től augusztus 25-ig kiadó. Megnézem

Koloska Vendégház

Vendégházunk Balatonfüreden a Koloska völgyében található. Panorámával a Tamás és Péter hegyre és a Balatonra. Ajánljuk a nyugodt, csendes környezetet, a természet közelségét kedvelőknek. A házban 3 külön bejáratú apartman áll az Önök rendelkezésére.Az apartmanok együtt ill. külön is bérelhetők. Ideális családoknak, baráti köröknek, nagyobb társaságoknak. Megnézem

Ötösfogat Panzió

Panziónk Siófok központjának keleti peremén jól megközelíthető, csendes kertvárosi övezetben fekszik. A Balaton (nagystrand főbejárata) 800 m, a városközpont 5 perc sétára van a szálláshelytől. Udvarunk zárt parkolóval rendelkezik. A 6 db 2 ágyas szoba és az apartman az emeleten helyezkedik el. Az apartmanhoz terasz is kapcsolódik. Megnézem

Hermina Ház .

A Hermina Ház a Balaton déli partján Siófok üdülőövezetében a Balatontól 900m-re található.
A ház 3szobás 6fő részére nyújt kellemes pihenést.
Főleg családoknak, baráti társaságoknak ajánljuk, csendes környezet.
Bérelhető Június 1-szeptember 15-ig.
Földszint: 1szoba, teljesen felszerelt konyha, tusoló, külön wc, terasz.
Emelet: 2szoba,tusoló, külön wc, terasz
Grillezési lehetőség, biztonságos parkoló
A tulajdonos a telken külön házban lakik. Megnézem

Mini Apartman .

Mini apartman ( 2+2fő)

Siófoki üdülési lehetőség családiházas övezetben,a parttól, és a centrumtól egyaránt 10-15 perc sétára. A ház 40 nm alapterületű, egy hálószobája Tv-vel,széffel felszerelt,amerikaikonyhás nappalijában kihúzható sarokágy van. A konyha teljesen felszerelt. A fürdőben WC, zuhanyzó,mosógép van. Leginkább kisgyermekeseknek, fiataloknak idős pároknak ajánlom. Megnézem

A 2 Apartman

Két apartmant szeretnénk önöknek bemutatni. Mindkét szállás ugyan abban az apartmanházban található, ahonnan egy rövid sétával elérhető a Gyulai várkert és a várfürdő. A szállásaink 2010-ben átadott minden igényt kielégítő apartmanok. Tágas belső térrel rendelkeznek, a fürdőszoba és a wc külön külön helyiségben vannak.
Tulajdonos nem lakik az ingatlanban, a vendégek saját kulcsot kapnak, az apartmant korlátozás nélkül használhatják. A személygépkocsiknak zárt parkolót biztosítunk. Megnézem

Color Beach Apartmanház – Siófok .

Családi hangulatú vendégházunk Siófokon, a Balatontól kb. 100 méterre található, strand, üzletek, posta, buszmegálló, vasútállomás közelében. Apartmanjaink igényesek, modernek, jól felszereltek elérhető áron.

Megnézem

Apartmanok Harkányban

Az összes apartman Harkány belvárosában, a fürdőtől néhány 100 méterre, csendes környezetben fekszik, 2-5 fő részére ideális, teljesen felszerelt konyhával, fürdőszobával rendelkezik. Mindegyik apartman teraszán kerti bútor biztosítja a kényelmet. Ha autóval érkezik hozzánk, a parkolás zárt udvarban biztosított. Megnézem

Magdaléna Panzió – Esztergom .

A Magdaléna Panzió a Bazilikától és az Aquasziget Élményfürdőtől 15 perc sétára, a Duna mellett, csendes, nyugodt környezetben várja a pihenni és túrázni vágyókat. Megnézem

Bokor Apartmanház .

A „Malombokrai Apartman” Kehidakustány nyugati üdülőövezetében, a fürdőtől kb. 800 méterre található. A kétszintes ház emeletén vadonatúj gyönyörűen berendezett, hálószobából, nappali-étkezőből, fürdőből álló apartmanba várjuk Önöket. A tágas nappaliban 2 személyes fekhellyé alakítható ülőgarnitúra, TV szolgálja kényelmüket, a hálószobában franciaágy és bébi ágy került elhelyezésre. A konyha teljesen felszerelt, önellátásra kialakított. Apartmanunkban max. 5 fő +1 kisgyermek elhelyezését tudjuk biztosítani, akár párok, akár kisgyermekes családok is kellemesen érezhetik magukat. Megnézem

Fürjes Apartman .

Egész évben szeretettel várjuk kedves üdülni és pihenni vágyó vendégeinket Hajdúszoboszlón. Apartmanunk 2008-ban épült, extrán felszerelt, igényesen berendezett, klímával ellátott. A strandfürdő 3-as számú bejáratától 150 m-re található, csendes környezetben. Parkolás zárt udvarban történik. Megnézem

Zsuzsa Apartman .

A Zsuzsa Apartmanház csendes, nyugodt pihenő övezetben, a Balatontól 150 m-re található. A házban 3 külön bejáratú apartman áll az Önök rendelkezésére. Az apartmanház 8 – 12 fő részére nyújt kényelmes pihenést. Ideális családoknak, baráti köröknek, nagyobb társaságoknak. Megnézem

  • Oldal 2 of 2
  • <
  • 1
  • 2

Kategóriák

Partnereink